A taxi lefékezett a ház előtt. Fizettem és elindultam a bejárat felé. Mosollyal az arcomon indultam el a hálóba, tudva, hogy nem is olyan soká látni fogom a szerelmemet, és pillanatokon belül újra megcsókolhatom. Furcsa alkoholszag lengte körül a felső emeletet, mintha eltört volna egy üveg bor. Kerestem a foltot és végül meg is találtam. Rosszat sejtettem. Hajnali 4 óra volt, kezdett hajnalodni. A háló ajtaja nyitva volt. Szép lassan leraktam a bőröndömet az ajtó előtt és beléptem.

Sötét volt a szobában, de nem akartam lámpát kapcsolni, ezért vártam, hogy szemem hozzászokjon a sötéthez. Ahogy ez szép lassan bekövetkezett döbbenetes látvány tárult elém. Életem szerelme, a nő, akihez rohantam haza most más férfi karjaiba fekszik, más ölelésébe simul bele. A férfi, fejét Sora nyakába fúrta és halkan szuszogott Sorával összhangban. Során az a lila hálóing volt, amit még tőlem kapott régen.

Közelebb mentem az ágyhoz, miközben agyamba száguldoztak a gondolatok. Amikor felfedeztem ki is fekszik tulajdon helyemen, elöntött a düh. Ez a férfi már egyszer tönkretette az életemet, és most jó úton haladt, hogy megint megtegye. Yuri Killien volt az. Legszívesebben így álmába rántottam volna el Sorától, és addig ütöttem volna, amíg van bennem erő. Borzasztóan dühös voltam, törni-zúzni akartam. Megbontani ezt az idilli együttalvást. Tombolni, üvölteni, túladni az árulás keltette dühön, és a csalódáson, a kiábrándultságon. Másnak adta magát ...

Ám azon kaptam magam, hogy a gyilkos dühön túllépek, szép lassan megnyugodtam. Egy rég látott ismerős kezdett el hozzám beszélni, bár ezt csak én hallhattam. A Halálisten visszatért. A jól ismert rideg nyugalom elöntötte szívem és az eszemet. Kényelmesen elhelyezkedtem az ággyal szemben elhelyezett fotelban, és rájuk emeltem jegesen közönyös tekintetemet. Vártam. Tudtam, hogy valami megváltozott bennem. Távolról még visszhangzott bennem a gondolat, hogy hallgasd meg őt is, de hamar elnémította régi ismerősöm higgadt közönye.

Már legalább három órája ültem ott, egyhelyben, folyamatosan őket figyelve. Ahogy néztem nyugodtságukat, egyre vastagabb lett szívemen a páncél, és szememben a ridegség. Tudtam, hogy nincs mentség, ami megbocsátásra bírna. Képes vagyok lemondani mindenről, ami egy rövid ideig az életet jelentette nekem. De előtte elégtételt veszek.

Először az a féreg kezdett el ébredezni. Lassan nyújtózott egyet, majd bal kezével elkezdte végigsimítani Sora karját. Ám félúton, mintha rájött volna valamire, abbahagyta és távolabb húzódott. Szóval visszakoznál ... na azt már nem. Nem mozogtam, nem akartam, hogy felfigyeljen a neszre. Ébredjen csak magától, ne zavarja meg semmi. Lassan fejéhez emelte kezét, mozdulatából láttam, hogy fáj neki minden mozdulat. De ezek szerint legalább jól mulattak. Lassan kinyitotta a szemét és felült az ágyon. Mivel már világos volt egyből észrevett. A mérhetetlen fájdalom és szomorúság, ami a tekintetéből áradt felém egy percre elbizonytalanított, de már késő volt. Sora megérezte a mozgolódást, karjával kereste az előbb még mellette fekvőt, ám félúton megállt a keze. Nem tud már érdekelni, ha megbánták. Megtörtént, megaláztak, felszarvaztak.

- Szia Leon! - köszönt Yuri.

Sora szemei erre felpattantak. Felült és először csodálkozva nézett rám, majd elindult felém széles mosollyal. Ám félúton megtorpant. Észrevette tekintetemben a Halálistent.

- Leon? Hát Te? - kérdezte csodálkozva, örülve. Oldani próbálta a hangulatot.
- Sajnálom, ha megzavarom ezt az idilli hangulatot, de azt hittem haza jövök, ahol várnak rám.
- Akkor jó helyre jöttél! - szólt bele Yuri is.
- Mért engem is bevesztek a következő menetbe? Sora nem lesz ez így az elején még sok? - kérdeztem maró gúnnyal a hangomban.
- Leon, ne viccelj - mondta Sora, és folytatta útját felém - örülök neked, és semmi sem történt csak ... - de nem tudta befejezni.
- Ne merj hozzám érni, Te ...
- Leon! - szakított félbe Yuri - Fejezd be!
- Oh, rendben. Elmegyek. Sora, ne merj követni vagy keresni, mert nem tudom, mit teszek veletek.
- Ezt meg fogod bánni Leon - hasított a levegőbe Yuri hangja, a háttérből Sora egyre erősödő zokogását lehetett hallani.

Ekkor hagytam el a házat. Gyalog vágtam neki a volt lakásomhoz vezető útnak. Nyugodt léptekkel haladtam tovább, de belül ordítottam és tomboltam. Ekkor léptek zaját hallgattam mögöttem, és azt, hogy valaki a nevemet kiáltja.

- Sora megmondtam, hogy ...

Nem tudtam folytatni. Elkapta a kezemet és a hátamhoz bújt. Én kitéptem magam öleléséből. A szemébe néztem, az ő tekintetében is ugyan azt láttam, mint Yuriéban. Töménytelen fájdalmat. Nem értetem, de nem is érdekelt már.

- Megmondtam Sora, hogy ne kövess ...
- Félreérted. - suttogta erőtlenül.
- Nem hinném.
- Szeretlek!

Nem bírtam tovább, itt elszakadt valami a fejembe, valami, amit önuralomnak hívnak. Pofon vágtam. Kezét arcára tapasztotta. Az ütés erejére felszakadt a szája. Yuri futott a háttérbe felénk. Amikor meglátta, hogy megütöm Sorát egy percre megtorpant, majd futott tovább.

- Oswald. Mit képzelsz magadról? Megütsz egy nő? A szerelmedet? - ordította ingerülten.
- Nekem ez a nő senkim se többé. Te pedig ne bírálj. Féreg. Másodszorra tetted tönkre az életemet.
- Takarodj innen! - sikított Sora hangja a levegőbe.

Hátborzongató volt, ahogy nézett. Nem tudom pontosan leírni milyen érzelmek kavarogtak a szemébe. Fájdalom. Mélységes bánat. Megalázottság. Magány. Megfordultam és elindultam. Nem stimmelt valami. Már azon voltam, hogy hátrafordulok és adok egy esélyt, hogy megmagyarázzák. Megfordultam és utánuk néztem. Yuri karjaiba vette Sorát, aki hálásan simult ölelésébe. Tovább haladtam régi otthonom felé. Enyhe gyanúval a fejembe, de hatalmasabb fájdalommal a szívemben.


Kapum előtt meglepetés fogadott. Egy lány szendergett a küszöbön. May volt az. Leguggoltam hozzá és megsimogattam az arcát. Beleborzongott érintésembe, majd szép lassan kinyitotta csodálkozó tekintetét. Mikor nyitni akart a száját, megcsókoltam. Minden elfojtott vágyamat, dühömet neki adtam most.

- Egyszer és nem többször! - mondtam neki!
- Egyszer és nem többször. - nyögte bele számba.


Mikor befejeztük az "aktust", May öltözni kezdett. Tudta, hogy ez nem neki szólt volna. Látta rajtam, visszatért ridegségem és tudta, hogy valami baj történt. Ő hallott már Layláról, neki kellett volna elmondania nekem. Nem tudta ezzel összefüggésbe hozni. Igazából azért jött hozzám, hogy szóljon, Sorának nagy szüksége lesz rám. De nem bírt ellenállni. Gyűlölte magát. Megfogadta, hogy miután haza ér, és lemossa magáról minden érintésemet, megkeresi Sorát és kideríti mi volt ez.

Én ridegen néztem, ahogy May könnyezve készülődik, majd hátrapillant és kilép a hálószoba ajtón. Hallottam, ahogy lent is csukódik a bejárati ajtó. Egyedül voltam. Végig Sora szemeit láttam magam előtt, ahogy akkor nézett rám miután megütöttem. Egyedül voltam. Sírtam ...