Amikor megérkeztem a kórházba, nem azt a Yurit láttam magam előtt, akit eddig ismertem. Teljesen össze volt törve. Mellette Layla, aki furcsán nyugodtan feküdt. Lépteimre Yuri felemelte tekintetét. Kimentünk a kórteremből. Átölelt és elkezdett keservesen zokogni. A lendülettől a falnak vágódtam. Nem tudtam, mit tegyek. Tudatosodott bennem, hogy amitől olyan rég óta félünk bekövetkezett. Elöntötték arcomat könnyeim, és együtt sírtam vele, Laylaért.

Egy éve lehetett körülbelül, amikor Layla eljött hozzám váratlanul. Leült velem szembe és kérte, hogy üljek le én is! Beszélt. Folyamatosan monoton, érzelemmentes hangon, csak az arcán folyó könnyek mutatták, hogy megérinti betegsége. Leukémia. Még lehet egy éve, maximum kettő. Együtt sírtunk. Kérte, hogy ne beszéljek róla senkinek. Nem akar sajnálkozó tekinteteket maga körül, csak éppen annyit, hogy sikerüljön neki mosolyogva tovább élni a végéig.

Páran tudtuk csak: Yuri, Kalos, Layla apja, Kate, Cathy és én. Ahogy tehettük elkísértük orvoshoz vagy éppen valamelyik kezelésre. Egyre nehezebben bírta, de segített neki, ha vele mentünk és fogtuk a kezét. Mostanában kezdett eltünedezni a nagyközönség elől a kezelések mellékhatásai miatt: hajhullás, fogyás. Egyre rosszabbul nézett ki.

Yuri könnyei kezdtek elapadni. Vállamnál fogva tolta el magát tőlem. Szemembe nézett, majd biccentett az ajtó felé. Bementem. A gépek le voltak már kapcsolva. Layla az angyalok nyugalmával pihent az ágyon. Leültem oda, ahol az előbb Yurit találtam. Megfogtam Layla kezét és ráhajoltam. Kiengedtem könnyeimet, de némán sírtam. Nem akartam megzavarni, bár tudom, hogy már nem lehetett. Lassan megnyugodtam. Yuri háttal állt nekem, homlokát az ablaknak döntve. Megfogtam a kezét és elindultam kifelé. Tétovázott. Ránéztem. Nem volt erőm megszólalni ezért csak tekintetemmel próbáltam jelezni.

Elindultunk Kate irodája felé. Yurit leültettem előtte, én pedig benyitottam az irodába. Kate elmondta, hogy ő és Layla apja mindent elintéz majd a temetéssel kapcsolatban. Mi csak próbáljunk túlélni, és lassan túllépni rajta. Megölelt. Biccentettem és kimentem. Újra kézen fogtam Yurit és elindultunk haza hozzám. Nem akartam közös otthonukba engedni, mert nem tett volna neki túl jót szerintem. Megérkeztünk és leültünk a nappaliba. Elkezdett beszélni, folyamatosan. Szeméből mérhetetlen fájdalom és hiányérzet sugárzott. Elvesztette a feleségét, szerelmét, barátját és partnerét. Teljesen összetört. De beszélt.

Én csak hallgattam. Nem emlékszem mindenre kristálytisztán, mert néha elkalandoztam emlékeimben. Az első találkozás ... első közös fellépés ... a Legendás manőver ... a Cirkuszfesztivál ... az Angyalok tánca ... az esküvőjük. Én voltam a tanúja. Emlékszem, hogy azt mondta a szeme fényét, az álmát szeretné felkérni erre a feladatra. Itt tört ki belőlem a zokogás újra. Yuri ekkor már nem beszélt. Némán ültünk egymással szemben és emlékeztünk. Egy levelet nyomott a kezembe, majd a lépcső felé vette az irányt. Remegő kézzel nyitottam ki a borítékot, aminek elején Layla fegyelmezett betűivel volt nevem írva.



Drága Sora,

Nem tudom, hol kezdhetném, bár erőm fogytán van, és a Te leveledet hagytam legutoljára. Bizonytalan vagyok és félek. Yuri itt ül mellettem, és óvóan figyeli minden mozdulatomat, minden mélyebb szívdobbanásomat, minden kihagyott lélegzetemet.
Reménykedik, pedig mindketten tudjuk, hogy utolsó perceinket töltjük együtt.
Két számomra fontos ember életét szeretném rád bízni. Az egyik édesapám. Kérlek, kérlek, kérlek, ne hagyd, hogy ugyanazt élje át újra, mint mikor édesanyámat vesztette el. Legyél lánya helyett lánya, míg valamennyire talpra áll. Nem azt kérem, hogy felejtesd el vele bánatát, mert ezt nem akarom - nem kegyetlenségből vagy önzésből. A bánat fontos, segít továbblépni. Ha nem fájna, nem éreznénk igazán az elvesztés hiányát. Ha az elején elutasító is lesz, végül magához fog engedni. Ezt megígérhetem neked.
Második személy kiléte, pedig szerintem nem titok előtted. Életem igazi és egyetlen értelmét bízom rád. Szeresd Yurit, mintha a húga lennél. Szeresd őt, mert nehezen fog továbblépni. Második szerelmét éli mostmár túl, és félek, hogy beleroppan. Kérlek, kérlek, kérlek vigyázz rá, mintha engem őriznél meg benne.
És végül drága Sorám, vigyázz magadra. Benned él tovább az álmom, Te vagy az én büszkeségem, az örömöm, a szemem fénye. Nem beszélek neked a színpadról, sem Leonról. Velük már tudod mi a dolgod.
Sajnálom is meg nem is, hogy nem leszel mellettem halálom pillanatában. Jó lenne, ha fognád Te is a kezem, ha őriznéd életem utolsó perceit. Mert tudom, hogy erőm lassan elhagy. Érzem. Nálam jobban senki sem tudhatja ezt. Ne törj össze. Nem mondom, hogy jobb lesz ez így, mert én sem hiszek ebben, de túl kell élni ezt is!
Végezetül csak annyit kérek, őrizd magadban mosolyomat, szeretetemet a színpad felé, az apám felé, Yuri felé. Köszönöm, hogy nem voltam egyedül, hogy életembe fényt hoztál, hogy nekem adtad határtalan szereteted egy részét.
Köszönök mindent! Nagyon szeretlek!

Layla


Ez már végleg sok volt. Egyhelyben ültem a földön, és előre-hátra dülöngéltem. Nem volt erőm beszélni, üvölteni, sírni. Csak néztem ki a fejemből. Majd egy halvány reménysugár fénylett fel előttem. A telefonhoz nyúltam és tárcsáztam. Hosszú várakozás után, kimondta a varázsszót: A hívott szám jelenleg nem elérhető! ... nem hallgattam tovább. Erőt vettem magamon és a háló felé indultam. Yuri már az ágyban aludt. Befeküdtem mellé. Magához húzott és a fülembe suttogta, hogy szeretlek. Nem mozdultam, hagy álmodjon. Legalább álmában hagy legyen boldog.