Sora a reggeli után kiment a kertbe. Az ősz már valóban itt volt. Végigment az úton, amit nyírfák szegélyeztek, melyeknek a levelei már az ősz színeiben pompázott. A fák mellett elterülő kert virágai még mindig ontották illatukat. Sora felnézett az aranyszínű napkorongra, ami melegen simogatta a bőrét. Lágy szellő fújt, meg- meglibbentve a haját. Élvezte a napot, s főleg azt, hogy itt lehet. Arcát a nap felé fordította és behunyta a szemét. Felsejlett előtte Leon vihar szürkévé váló tekintete. Elmosolyodott. Bár nehéz volt beismerni még magának is, de már alig várta a második éjszakát. Hirtelen eszébe jutott a herceg feszült hangja, amikor Lord Dante egy kétes mondatot intézett hozzá. Összeráncolta a homlokát, és kinyitotta csokoládé színű szemeit. Miért olyan ideges a herceg, ha Dante ilyet említ előtte? És ez a Wexford... volt benne valami... furcsa. Sora hirtelen érezte, hogy nincs egyedül. Meglepetten fordult arra, és élvezettel nézte a felé közeledő herceget, aki a nap arany fényében úgy festett, mint egy valóságos isten. A férfi pimasz mosolyt engedett meg felé, amikor látta a lány ajkait elnyílni. De ő sem felejtette el ezúttal sem csodálni, hogy Sora milyen istennőket megszégyenítő szépség volt. Amint odaért mellé a kezébe vette a lány puha kezét, majd hosszú, forró csókot hintett rá. És Során végigcikázott a vágy. Melegen nézett a pajkos ezüst szemekbe.

- Történt valami, hogy utánam jött?- kérdezte Sora.

- Ne is törődjön vele, lady!- mosolygott Leon. - Csak szeretném önnel élvezni ezt a napot, egészen az éjszakáig. - majd közelebb lépett. - Újra hallani akarom, amint a teste az extázis gyönyörét zengi, csak nekem.

- Na de mylord. - kacagott fel Sora. - Nem kér ön kicsit sokat? Túl nagy az étvágya. Biztos, hogy én vagyok a legmegfelelőbb erre?

- Egyszerűen nincs más megfelelő. - rántotta magához. - Sora, akarom magát. Minden perben, minden másodpercben. Mégsem tehetem meg, mert a fogadás szerint csupán három éjszaka van kikötve. Ha felrúgnám, pedig örökre meggyűlölne... és ezt nem viselném el. Pedig higgye el ez az, amit leginkább tennék.

- Felrúgná?- kérdezte Sora, miközben a karjait a férfi nyaka köré fonta.

- Csakis ha engedné. - mormolta a férfi, miközben tekintete már a lány száján kalandozott. - De nem fogja megtenni. - mondta szomorkás mosollyal.

- Erre inkább ne vegyen mérget, mert még meghalna. És akkor mi lenne velem?- mosolygott cinkosan.

- Maga veszedelmes. - mondta Leon, majd birtokba vette az oly csábító ajkakat. Lassan, szenvedélytől telve, és csillapíthatatlan étvággyal kóstolgatta. Nyelvével lassan rajzolta körbe, majd behatolt a lány szájába. Szenvedélyes szeretkezésre hívta Sora nyelvét. Hamarosan azonban a lány nevetve húzódott el, mielőtt Leon messzebbre merészkedhetett volna. - Nem tudom eldönteni, hogy egy szirén vagy inkább egy boszorkány. - mormolta a herceg.

- Mind kettő veszélyes. - mosolygott érzékien. - Méltó ellenfele a Veszedelmesnek.

- Tökéletesen. - majd újra felé lépett.

- Kérem, Leon. - mondta Sora. - Az este a miénk, ám ha a barátja most lejön... Meséljen nekem a hármuk barátságáról. - kérte.

- Rendben. - sóhajtott a herceg, majd megfordította a lányt, és a derekára tette a kezét. Sora finoman elmosolyodott a mozdulat miatt, majd viszonozta. Leon lefelé indult az úton. - Brandon és én már gyerekkorunk óta a legjobb barátok vagyunk. És Alex is, a rokonom. Aztán néhány évvel ezelőtt csatlakozott hozzánk Dante. Együtt élveztük az életet. Nők ezrei hevertek a lábunk előtt.

- Úgy érti az ön lábai előtt. - mosolygott gonoszan Sora.

- Okos. - mosolygott rá. - Rendben. Megkaptuk a beceneveinket a társadalomtól. A páratlan négyes. Az imádott, a dacos, a nemes és a veszedelmes. - vigyorgott a lányra. - Hm... Dante sokszor meggondolatlan, és olyankor mindig Brandonnak, Alexnek és nekem kellett cselekedni. Ha valami ízléstelenséget mond, akkor nyugodtan felképelheti. Vagy szólhat nekem, én majd helyre teszem.

- Nagyon kedves, kegyelmes uram. - mosolygott Sora gunyorosan.

- Leon. - figyelmeztette a férfi. - És most beszéljünk önről. Emlékszem egy kislányra. Gyönyörű volt. Egy igazi kis Angyal, de imádta bosszantani a bátyját.

- Mylord ez most sincs másképp. - kacagott fel Sora.

- Az, hogy egy igazi kis Angyal, vagy hogy még mindig szereti bosszantani a bátyját? - mosolygott rá elismerően.

- A második. Angyal már nem vagyok. - mosolygott szomorúan, miközben lehajtotta a fejét. - Már régen nem. És már nem is lehetek.

- De egy Angyal nem is lenne ilyen izgató. - oldotta a hangulatot szokásos csibészes mosolyával. - Sora! Miért mondja, hogy már régen nem Angyal?

- Talán egyszer elmesélem. - válaszolta. - De még nem most.

- De igényt tartok rá, mylady. - mosolygott gonoszan, majd újabb csókot nyomott a lány ajkaira.

Sora boldogan nyújtózott el az ágyán. Már késő délután volt. A nap még mindig melegen sütött. Lord Dante pedig nem került elő reggel óta, így Leon és ő kettesben voltak egész nap. És Sora hihetetlenül élvezte. A herceg gyengéden évődött vele, és mindenbe, amibe tehette belekötött, s kibékülés gyanánt igényt tartott Sora csókjára. Ám a férfi egyre inkább szenvedélyesebb volt, s sokszor nagyon elmerült egy- egy csókban. Olyannyira, hogy félő volt ott helyben a magáévá teszi Sorát. De a lány arra még mindig nem jött rá, mi az igazi kiváltó oka annak, hogy úgy nevezik: a Veszedelmes. Ez volt az a rejtelmes dolog, amit ki akart deríteni. Azt már látta, hogy a férfi igazán veszélyes tud lenni, ha akar, s kedve szerint elrejtheti az érzelmeit, ha nem túl hevesek. De hamarosan még ez a veszélyes férfi is kénytelen lesz felfedni előtte az álarcát. Halkan felnevetett, amikor határozott kopogást hallott. Lusta mosoly terült szét ajkain, majd az ajtóhoz ment, és kinyitotta. Ám a mosoly szinte azonnal lehervadt az arcáról. Nem az állt előtte, akit várt. Határozottan nézett szembe egy zöld szempárral. A férfi láthatta a kérdést pillantásában, mert elvigyorodott és beljebb engedte magát. Hamarosan a vérvörös szófára huppant le. Sora bosszankodva tette be az ajtót, és gúnyosan fordult a férfi felé.

- Segíthetek valamiben, uram?- kérdezte élesen, miközben kinyitotta az erkélyajtót.

- Nem, mylady. - vigyorgott szélesen. - Én segíthetek önnek.

- Valóban?- nézett vissza a válla fölött. - Nem tudom eldönteni, hogy mégis miben.

- Üljön le és elmondom! - mondta a férfi, megpaskolva maga mellett a helyet.

- Parancsol?- nézett rá Sora éles tekintettel.

- Azt mondtam, kérem, üljön le, lady!- mondta egy bájmosollyal. Majd amikor Sora helyet foglalt, belekezdett. - Nos, ne nagyon tápláljon illúziókat Leonnal kapcsolatban! Mert bár most örömét leli önben, nem mindig lesz így. Leon életében a nők jönnek- mennek. Jobban tenné, ha egy olyan férfit keresne, aki nem fogja önt eldobni magától, valaki olyat, aki meg tudja becsülni. Leon túlságosan veszélyes önnek.

- Valóban így találja?- kérdezte egy metsző pillantás kíséretében. - Talán pont én leszek az, aki megszelídíti ezt a veszedelmes Démont. Nem tudom eldönteni, hogy most Leon érdekében, vagy ellenében beszél.

- Mylady! Leon a barátom. - válaszolta vigyorogva. - Így el tudom dönteni, hogy mire van szüksége és mire nem. Valamint azt, hogy nekem mire van szükségem. - állt fel. - És soha olyan szép, és kívánatos nőt nem láttam, mint maga. És ha Brandon Leonnak átengedi önt, akkor nekem is át fogja egy kicsit.

- Talán azért engedte meg Lord Leonnak, hogy próbálkozzon, mert ő nem egy ócska szajhának néz. - mondta Sora dühösen. - És most távozzon, kérem!- majd az ajtóhoz ment, és kinyitotta.

- Ugyan mylady! Honnan tudja, hogy én nem tudok olyan gyönyört okozni, mint Leon? - lépett oda. - Talán még nagyobbat is. Csupán ki kell próbálnia. - mondta kéjesen, miközben végighúzta a kezét a lány mellének domborulatán.

- Nem ajánlom, hogy még egyszer hozzám nyúljon! - mondta dühtől remegő hangon, miközben elütötte a férfi kezét. - Higgye el Lord Wexford, legalább olyan veszélyes tudok lenni, mint a barátja. Sőt. Ha provokál, azt nem ússza meg. Ezt garantálom. És most menjen!

Amikor a férfi diadalmas vigyorral az arcán távozott, Sora bevágta mögötte az ajtót. Értette már, hogy Leon miért mondta, hogy Dante nem olyan, mint ő vagy Brandon. Valóban nem olyan volt. Még mindig a dühtől forrva ment ki az erkélyre. Nem tudta lenyugtatni magát. Ilyen vérlázító arcátlanságot senkitől sem tűrt el. A herceg is erotikus szavakat suttogott a fülébe. Arcpirítóbbnál arcpirítóbb dolgokat mondott neki, mégsem sértette vérig azzal, hogy egy ócska szajhának állította be. Ez a szerencsétlen meg jön és... Vasfegyelemmel tartotta magát a nyugodt, hűvös álarchoz, ám belül majdnem felrobbant. Nézte a lassan sötétedő égboltot, amin még a nap vörös sugarai játszottak. Nem soká egy vacsorát fog elkölteni a herceggel, ám máris hiányzott neki a férfi könnyed humora, amivel egyszerre bosszantotta, izgatta és nyugtatta meg. Szerette volna látni, csakhogy megnyugtassa egy kicsit. Visszament a szobába, majd kiviharzott.

* * *

A földszinten lévő dolgozószobában talált rá. Leon a papírokba merülve ráncolta a homlokát; láthatólag nagyon nem ott járt, ahol kellett volna. Sora elmosolyodott. Amióta Dante kilépett a szobájából, most először érzett megkönnyebbülést és... boldogságot. Halkan, puha léptekkel ment a férfi háta mögé. Az láthatólag még mindig nem vette észre. Sora egy gonosz mosollyal az ajkain tette a kezét a herceg vállára. Az nem rezzent meg. Csak lassan felemelte a fejét, majd mélyet sóhajtott.

- Lora végre. Már azt hittem, ma el sem jössz. - mondta komolyan. - Már nagyon hiányoztál nekem.

- Milyen Lora?- vonta össze a szemöldökét Sora.

- Mylady!- fordult hátra Leon döbbenten. - Azt hittem, hogy... - majd amikor a lány mogorva tekintettel el akart sétálni, nevetve húzta az ölébe. Leon csak egy sötétkék inget viselt. Zakóját levette. Gonosz mosollyal nézett az ölében tehetetlenül fészkelődő szirénre. - Mi a baj, kiscicám? Talán nem érzi jól magát ott, ahol van? - suttogta kéjesen a lány fülébe. - Pedig szerintem a lehető legjobb helyen van. Mondja csak mi történt, hogy bemerészkedett az oroszlán barlangjába?

- Milyen oroszlán? - nyögött fel Sora az erős szorításban. - Én egy Démonhoz léptem be, nem egy oroszlánhoz.

- Ez betalált. - mordult fel a férfi. - Rendben. Mi történt?

- Ugyan semmi. - mondta dacosan. - Csak unatkoztam.

- Oh... vagy úgy. - mosolyodott el démonian. - Remek elfoglaltságot tudok, amivel elűzhetjük az unalmát.

- Maga mindig csak arra gondol. - mondta Sora dühösen és elkezdte lefejteni a férfi karjait magáról.

- Hát igen. Mindig arra, csak önnel. - vigyorgott, mint egy éretlen kamasz. - De ha nem akarja, akkor sajnos be kell fejeznem ezeket. - intett a fejével az iratok felé. - Addig menjen, sétáljon egyet, vagy menjen a könyvtárba. Nem soká csatlakozom önhöz, ígérem. - engedte el, ám előbb még egy szenvedélyes csókot nyomott a lány ajkára.

- Mondja csak, mindig csókot kell lopnia tőlem?- kérdezte Sora, de hangja nem lett annyira szigorú, mint szerette volna.

- Nem hiába írom azt a nagy költeményemet, aminek a címe: Sora csábítása. Máshogy nem tudok tapasztalatot és ihletet meríteni.

- Igen. Egy olyan vers, amit még nem is láttam. - mondta Sora gúnyolódva.

- Majd fogja, csak idő kérdése. - vigyorodott el. - De most menjen, mert nem tudom tovább visszafogni magam.

- Inkább itt maradnék, ha nem zavarja. - mondta félszegen, és az ablak mellett lévő szófára ült.

- Sora! Minden rendben? - kérdezte komolyan.

- Persze, csak szeretnék inkább itt maradni. - válaszolta mosolyogva. - Persze ha zavarom... és inkább azt a Lorát várja...

- Ugyan már. - mosolyodott el újra. - Üljön le! Nem soká végzek.

Majd újra papírjaiba mélyedt, ezúttal nagyobb odafigyeléssel. Most már tudta, érezte, hogy Sora ott van, s nem kellett azon jártatnia az eszét, hogy vajon éppen ki legelteti rajta a szemét. Néha- néha azért felpillantott rá, hogy lássa, mit csinál éppen. De valami nagyon nem tetszett neki. Sora szemében, mintha félelem cikázott volna. Mintha csak mellette érezné magát biztonságban. Leon összevonta a szemöldökét, majd munkája végeztével felpillantott. Sora feltette a lábát, és kényelmesen eldőlt. Pont a herceg felé fordult, de szemei lassan lecsukódtak. Leon elmosolyodott, és kinézett az ablakon. Már valamikor éjfél felé járhatott, nem csoda hát, ha a lány fáradt volt. Ráadásul elmaradt a második éjszakájuk. Felsóhajtott, majd nyújtózott egyet, hogy megmozgassa elernyedt izmait, és felállt. Lassan lépett a lányhoz, majd óvatosan a karjaiba vette. Élvezte azt a csodálatos érzést, ahogy Sora közelebb bújt hozzá, arcát a nyakába fészkelte, s karjaival átölelte. Csábító illata járta körbe. És végre volt ideje rá, hogy beazonosítsa. Rózsa és jázmin. Mindentudón elmosolyodott, majd csendesen kilépett a dolgozószobájából. Lassan ment fel a lépcsőn, értékes terhéről egy pillanatra sem levéve a tekintetét. Majd mikor felért, mozgást látott a kis nappali kandallója előtt. Dante emelkedett fel. Kigombolt ingben, és egy pohár brandyvel a kezében. Leon összevonta a szemöldökét, majd komoran bólintott, és a lány szobája felé indult. Végig a hátán érezte barátja féltékeny, és irigykedő, dühös pillantását. Ám ebben a pillanatban nem érdekelte. Megszokta már. Dante amolyan számító barát volt. Brandon pedig egy igaz barát, szinte testvér. S megértette, miért rajongott olyan nagyon a húgáért. Sorát nem lehetett nem imádni. Őt is az ujja köré csavarta; és Leon egyáltalán nem bánta. Csendesen lökte meg Sora szobájának ajtaját. Majd átnézett a vele szemben lévő ajtóra, s elhatározta magát. Saját szobájába lépett be. Minden ugyan olyan volt, mint Sora szobájában, de leginkább a mélykék színnel, s a szantálfa férfias illatával. A kandallóban már égett a tűz, ahogy lenni szokott. Az éjszakák már nem voltak olyan melegek, mint pár hete. Óvatosan letette Sorát a mélykék baldachinos és takarós ágyra, majd mellé feküdt. Lágyan kezdte simogatni a lány arcát, holott a vágy szinte szétfeszítette. Egyszerűen nem tudta elhinni, hogy ennyire kívánatos volt. És az övé volt. Csak az övé. De vajon így lesz ez mindig? Nem akart erre gondolni. Ha eljön ennek az ideje, mind a kettejüknek dönteni kell, s az egyiküknek fel kell adni valamit. A simogatást egy pillanatra sem hagyta abba. Hirtelen azon kapta magát, hogy az ajkai egyre közelebb kerülnek a lány ajkaihoz. Kezei is egyre merészebben kezdték simogatni az érzéki testet. Eltávolodott, és hitetlenkedve megrázta a fejét. Azért ennyire nem vette el az eszét a kéjvágy, hogy álmában erőszakolja meg Sorát. Megmerevedve emelkedett fel. Idegesen túrt bele a hajába, majd felállt. Halkan lépett az ajtóhoz, majd még egy pillantást vetett a lányra. Annyira szép volt, és annyira nyugodt. Azért volt, mert ő vele volt? Nevetséges. Mégis milyen gondolatok ezek? Gyötrődve fordult el, majd kilépett a szobából. Mégis, mi lett belőle? Eszében sem volt megnősülni, és most az járt a fejében, hogy hogyan kösse magához ezt a nőt? Öles léptekkel vágott át az előcsarnokon, majd a nappalin is. Kinyitotta a teraszajtót és kisétált a hűvös, őszi éjszakába. A csillafok fényesen ragyogtak, s a Hold ezüst derengéssel ölelt át mindent. Lassan hullámzó, langyos szél söpört végig a kerten. Mint Sora érintése, futott át Leon agyán. Ezüstösen derengő szemeit felemelte a hideg fénnyel, de bizalmat adó szeretettel ragyogó csillagokra. Mintha onnan várta volna a választ. Milyen szánalmas, nevetett fel gúnyosan. Soha nem függött semmitől és senkitől. A maga ura volt, és úgy irányította az életeket, ahogy neki tetszett. Erre most jön egy alig húsz éves lány, aki teljesen feltüzeli, és már csak azon kapja magát, hogy az övé minden gondolata, és akarva sem talál hozzá foghatót. Lassan lehunyta a szemeit és gyötrődve felsóhajtott. Bárcsak vele lettek volna a szülei. Az apja, hogy tanácsot adjon, az édesanyja pedig, hogy támogassa és megnyugtassa. De most egyedül kellett megküzdenie ezzel. Kissé szánalmasnak tűnt, hogy akármilyen nehéz helyzetet megoldott egyedül, nem egyszer került ki győztesen egy- egy párbajból, erre térdre kényszeríti egy nő. De nem közönséges nő, futott át egy mosoly az arcán. Az egyetlen nő, aki képes volt megőrjíteni és az egyetlen, aki képes volt elhallgattatni. De egy ilyen nő nem lett volna a felesége. Bár hatalmat, gazdagságot és szenvedélyt tudott volna neki nyújtani, de Sora Naegino többet érdemel annál a veszélynél, amiben ő él. Az első adandó alkalommal elhagyná, és ő nem is hibáztathatná. Sorban felbukkanó szeretők, gyilkosok és veszély. Nem túl kecsegtető. De mit adhatna neki ezeknek ellenében? Szenvedélyt, végtelen vágyat, boldogságot… de mást… Azért el tudná képzelni egyedüli nőként az életében. A lány szemében még újdonságnak számított, mert az udvariaskodó, piperkőc nemesekhez szokott. De később… Dühöngve fogadta ezeket a gondolatokat, és még inkább dühítette az odalent feszülő fájdalom. Összeszorította a fogát, hogy fel ne üvöltsön a tehetetlenségtől és a gyötrődéstől. Hirtelen azt érezte, amint könnyedén megérintik a vállát. Csupán egy röpke, alig észrevehető érintés volt, mint amikor egy pillangó száll a virágra, de neki minden idegszálát éberré tette. Olyan lendülettel fordult meg, hogy csaknem feldöntötte a mögötte állót. Ahogy lassan végignézett a mosolygó lányon, feszültsége alább hagyott… vagy inkább növekedett? Mégsem akarta elriasztani azzal, hogy ráveti magát, mint egy éhező vad. Habár nagyon is annak érezte magát figyelembe véve az agyában dübörgő vért, ami elködösített maga körül mindent. Nem kis erőfeszítésébe került, hogy egy barátságos mosolyt küldjön a szirén felé. Bár számára inkább tűnt vicsorgásnak. Sora lassan közelebb lépett, majd megrovón felvonta a szemöldökét.

- Egyetlen elfogadható indokot mondjon, herceg, amiért meg kellene bocsátanom, hogy bevitt a szobájába és ott hagyott egyedül! - billentette oldalra a fejét.

- Elnézését kérem, mylady, ha kényelmetlenséget okoztam volna. - hajolt meg egy kis mosollyal az ajkain. - Igazán nem állt szándékomban.

- Mégis azt mondanám, méltóságos uram, hogy ön jobban kedveli a növények táraságát, mint az enyémet. - mondta Sora egy hamiskás mosollyal.

- Ó egyáltalán nem, lady Sora. - nevetett fel Leon. - De nem igen szoktam meg a kastélyban a női társaságot, kivéve a húgomét. És nem is vettem igénybe.

- Öhm… sajnálom, mylord, eddig még nem tűnt fel. - hátrált egy lépést a lány, miközben mosolya még inkább incselkedővé vált.

- Mégis mi nem tűnt fel, mylady? - nézett rá a herceg gyanakodva.

- Hogy… khm… a férfiak társaságát részesíti előnyben. - felelt, miközben hátra lépett. - Nos, azt mondták önről, hogy legendás hódító, de mindig azt hittem, hogy a nők felé.

- Micsoda? - hüledezett a férfi. - Sora, ez azért már mindennek a teteje! Még hogy a férfiakhoz? - majd ránézett a mosolygó és hátráló lányra. - Amint mondtam - mosolyodott el ravaszan. -, egy herceg inzultálásáért, komoly büntetés jár, mylady. Ebben az esetben, a büntetést én szolgáltatom. - majd mielőtt a lány mozdulhatott volna, a herceg már mögötte volt és szorosan átkarolta. - Mi a kedvenc virága, drágám? - kérdezte, miközben előre nyúlt és Sora melleit kezdte simogatni.

- A… vörös… rózsa. - nyögte nehezen, majd hátra csapta a fejét a férfi vállára.

- Á, vörös rózsa. - mormolta a lány fülébe, miközben ajkai a nyakát kezdték kényeztetni. - A lángoló szenvedély, és a birtokló vágy virága. Illik önhöz. Szenvedélyes, és gyönyörű. A virágok királynője. Ma éjszaka ő lesz a tanúja a gyönyörünk hevének.

Abbahagyta a kényeztetést, mire Sora szinte erőtlenül omlott a karjaiba. Erősen zihált az előbbi kényeztetéstől, s vérét felforralta az ígéret heve, melyet a herceg tett neki. Minden ellenkezés és kétkedő gondolat nélkül engedte, hogy Leon az ölébe vegye. Tökéletesen megbízott benne. A herceg erős karjai megborzongatták, szinte olyan volt, mintha repült volna. Kéjes elégedettséggel hunyta le a szemeit és engedte el magát, miközben felszabadultan felkacagott.

Leon mosolyogva a figyelte a jelenetet, mely megdobogtatta a szívét, és sürgetőbbé tette a vágyát. Vére heves iramban vágtatott keresztül az erein. Cselekednie kellett, különben félő volt, hogy elveszti az önuralmát. Kimért léptekkel indult el a kert távolabbi részébe, melyet már nem világították meg a fények. Nem soká megtalálta, amit keresett. Óvatosan lefektette értékes terhét a bársonyos fűre. Sora haja lilás bársonyként terült el körülötte, miközben a csokoládé színű szemeiben ezernyi csillag fénye gyúlt. A herceg elbűvölten mosolygott, majd kicsit oldalra fordult és újra visszatért a szirénhez. Lassan leereszkedett mellé. Elnézte, ahogy a bársonyzöld füvön fekvő szépség haján egy- egy apró fehér virág tört utat a Hold fénye felé. Olyan volt, mint egy igazi szirén, aki csak azért jött, hogy őt elcsábítsa és megkínozza a vágy tengerében. Acélszürke tekintettel hajolt le, hogy belélegezze a lány hajának illatát, mely pont olyan édes és mámorító volt, mint a pici, fehér jázminvirágok. Sora zihálva vette a levegőt, akárcsak ő. De tekintete már a lány puha és kívánatos ajkán kalandozott. Majd nem habozva tovább, lehajolt és mohón birtokba vette őket És biztos volt benne, hogy nem kóstolt még ennél finomabb, édesebb szájat. Olyan volt, mint a friss zamatos eper. Lassan kóstolgatta, s bár Sora ajkai szétnyíltak, ő mégsem került mélyebbre. Fel akarta tüzelni… mindkettőjüket. Nyelvét végighúzta az alsó ajkán, aminek következtében a lány felnyögött, s válaszul lágyan megharapta az ő száját. Okos kislány, gondolta elismerően a herceg. Nem bírta tovább visszafogni magát. Hevesen kezdte csókolni, minden szenvedélyét beleadva. Nyelve behatolt a lány szájába, hogy még zamatosabb ízeket keressen. Sora is hasonló szenvedéllyel viszonozta a csókot, miközben átfonta a herceg nyakát. Leon kezei már melle domborulatát kezdte újfent simogatni. Lágyan. De ahogy megérezte Sora nyelvét csatlakozni a sajátjához, elvesztett minden uralmat maga fölött. Kezei keményen megszorították a telt mellet, s Sora felnyögött az érzésre. A férfi nem várt tovább, nem tudott várni. A lány szenvedélye elkápráztatta, a szépsége pedig felszította benne a vágy legmélyebb gyötrelmeit. Nyelve mohón simogatta párjáét, mintha csak szeretkeztek volna. Majd felemelkedett, és minden ruhadarabot elkezdett magáról tépni. Sürgette a vágy, ami egyre inkább feszítette az ágyékát. Sora elismerően felkacagott, amikor a férfi heves mozdulattal lerántotta magáról a nadrágot, ám amikor az alsóhoz ért felnyögött meglepetésében. Az előző este nem figyelt teljesen meg mindent, mert a férfi nem akarta megijeszteni, de most alaposan szemügyre vehette a Hold fényében szinte földöntúlinak látszó pompás férfitestet. De, ami a leginkább megdöbbentette, az az volt, hogy a férfi, milyen hevesen kívánta. Mert kívánta efelől kétséget nem hagyott. Lassan elmosolyodott, majd ő is felállt. Ráérős mozdulatokkal kezdte kioldani a ruhája fűzőjét. Leon szemeiben pedig felcsapott a tűz, mely még sötétebbé tette a tekintetét. Érezte, hogy a lány csak ingerelni akarja, ő mégsem bírta tovább; egyetlen lépéssel előtte termett, és kettészakította a ruha finom anyagát. Sora döbbenten felnevetett, majd csak azt érezte, hogy a kombinéja is lassan lecsúszik a földre, ő pedig ott áll teljesen meztelenül. Szégyenkezéssel kellett volna, hogy eltöltse, mégis felizgatta a helyzet, és főleg az, ahogy Leon perzselő tekintete végigfutott rajta. Ágyéka pedig szinte meggyulladt. Teljesen a férfi rabjává vált, és úgy érezte mellette, hogy még ha a világ legcsúnyább nője lenne, az ő pillantásától gyönyörűnek érezné magát. A herceg nem hagyott neki több időt. Elé lépett és szorosan magához ölelte. Viharos volt, tele szenvedéllyel és vággyal. A két forró test egymáshoz simult, miközben hűvös szellő borzolta meg az intim táj békés hangulatát. Sora megremegett, ezzel kiváltva Leonból egy nyögést. A férfi megcsókolta. Mélyen, éhesen. Szinte falta a lány ajkait, az pedig ugyanolyan hévvel viszonozta. Nem soká a földön találta magát, és megremegett a fű hűvös érintésétől. Leon azonban egy pillanatra sem fogta magát vissza. Nem is tudta volna. Vágyának ékes bizonyítéka forrón, keményen feszült neki Sora combjának. Miután zihálva engedték el egymás ajkát, a herceg lehajolt és keményen megszívta a lány egyik mellbimbóját. Közben keze tovább is siklott végig a formás combokon, majd közéjük. Sora hátravetette a fejét, amint a férfi megérintette duzzadt csiklóját. Mélyről jövő nyögés szakadt fel a torkából, miközben kezei hevesen markolták a kemény izmokat. Leon lassan körkörös mozdulatokkal kezdte dörzsölni a megduzzadt kéjdombot, és élvezettel hallgatta, ahogy Sora zihálása nyögéssé erősödik. A kéjes hangok még tovább tüzelték az ő vágyát. Összeszorította a fogát, hogy még fékezze magát. Lehajolt és keményen a lágy ajkakra nyomta a sajátját, miközben elfojtotta a lány épp feltörni készülő sikolyát. Sora megrázkódott és a csípőjét egy önkéntelen mozdulattal megemelte a férfi keze felé, miközben az gyorsított az ütemen és hagyta, hogy minden élvezethullámot megéljen. Elvette az ajkát a másik szájától, s rögtön a nyakára tapasztotta. Gyengéd, ám éhes mozdulattal belevájta a fogát a másik húsába. Sora felnyögött, keze pedig lecsúszott, egészen a herceg hímtagjáig, mely megduzzadva és hevesen pulzálva várta a megváltó beteljesedést. Lassú mozdulatokkal kezdte simogatni, mire Leon megrázkódott és elkapta a kezét. A lány látta a férfi szemében micsoda kínokat kell kiállnia, hogy ne okozzon neki fájdalmat. Csakhogy ő már felkészült volt. Ösztönös mozdulattal lökte a csípőjét a herceg felé, aki azonnal megértette, mit akar. Lehajolt és megcsókolta még egyszer. Éhesen falta az érzéki ajkakat, nyelvével kényeztetetve azt, majd felemelte a fejét. Tekintete acélszürkén villant, miközben lehajolt, és végigcsókolta a formás combokat. Sora felsóhajtott a jóleső érzésre, és a férfi hajába túrt. Leon hátán vékony verítékpermet képződött a heves szenvedélytől. Ő nem érezte a hideget. Szenvedélye heve perzselte a vérét. Felnézett a csokoládészín szempárba, amiben megcsillant a Hold fénye. Majd nyelvét lágyan végighúzta a nedves hasadékon. Sora hátradobta a fejét, miközben felsikított az élvezettől. Ajkait a megduzzadt csiklóra tapasztotta, és szívni kezdte. Sora nem bírta tovább; ennél többet akart, azonnal. Felrántotta magához a herceget, s ajkaik forró csókban egyesültek. A lány újra Leon felé tolta a csípőjét, aki most nem fordult vissza. A feneke alá nyúlt, és közel húzta lüktető hímvesszőjéhez. Sora felmosolygott rá, de a kedves gesztussal éles kontrasztot alkotott a ziháló lélegzete. Leon is erősen kapkodta a levegőt. De olyan élményt akart adni a lánynak, amilyet soha nem felejt el, ha majd más férfi, a férje fog vele szeretkezni. Erre a gondolatra harag költözött a szívébe. Nem, senki más nem érhet hozzá. Rajta kívül senki más… de nem lehet ilyen önző. Ő nem vehette el Sorát, és a lánynak joga van egy boldog életet kezdeni. De most még csak az övé… senki másé. Hüvelykujjával lágyan végigsimított a legérzékenyebb részén, mire a lány megrázkódott. Leon hirtelen felhúzta őt az ölébe. A szépség beharapta az ajkát, miközben a férfi lassan beléhatolt. Mind a ketten egyszerre nyögtek fel. Micsoda érzés volt. És talán mélyebben volt benne, mint eddig bármikor. A lány átkarolta a széles vállakat és a kemény izmokat kezdte simogatni. A herceg a nyakára illesztette ajkait, miközben mélyen mozogni kezdett a forró, nedves barlangban. Hihetetlen örömet leltek abban, hogy testük szinte mindenhol simogatta a másikét. Sora telt mellei Leon kemény mellkasának szorultak, tovább tüzelve őt. A férfi nyelve közben a nyakát simogatta. Majd tüzes csókban forrtak össze ajkaik. Nyelveik felvették a szeretkezésük ritmusát. Majd, amikor az ütem követhetetlenné vált, ajkaik elváltak, és a herceg a lány nyakába fojtotta el feltörő nyögéseit. Olyan szenvedély és kéj uralkodott el rajtuk, melyről még álmodni sem mertek, s most saját maguk élték át. Hamarosan Sora is elvesztette az irányítást maga felett. Érezte a mélyen testébe hatoló forró hímtagot, ami benne pulzált, lüktetett, remegett… Szinte repültek a csillagok között. Mind a kettőjükön finom verítékréteg volt. Egyszerre ziháltak majd nyögtek fel, együtt feszültek meg, majd ernyedtek el. Majd a csúcsra érve Leon mélyen felhördült, Sora sikolya pedig beleveszett az éjszakába. Szinte megérintették a csillagokat. S a Hold pír fénnyel az arcán mosolygott le rájuk…

Kielégülten pihegtek egymás mellett a hűvös füvön. Nedves testüket a lágy szél szárította fel. Hihetetlen élményt éltek meg ketten, egymás karjaiban. Olyan élményt, melyről soha nem hitték, hogy létezik… Leon lassan Sora felé fordult. A lány csukott szemmel mélyeket lélegzett a már hűvös levegőből. A herceg csodálattal nézett végig a szirén érzéki testén. Még most is élt benne a vágy. Sőt. Nem csak hogy élt, de még többet akart. Örökké maga mellett akarta tudni ezt a csodálatos nőt… Megrémítette, hogy gondolatai újfent visszakanyarodtak ide. Próbált teljesen Sorára összpontosítani és arra, hogy a mai éjszakának még nincs vége. Minden után még mindig kívánta. És tudta, mindig kívánni fogja őt. Hűvös szél söpört végig a tájon, és Sora megremegett. Leon gyengéden elmosolyodott. Őt még mindig fűtötte a vágy - ami ismét kőkeménnyé tette férfiasságát-, de a lány biztosan fázott, hisz a nyárvégi éjszakák egyre hűvösebbek voltak. A herceg lassan közelebb csúszott hozzá, és átkarolta őt, forró testével melegítve. Sora kéjesen odabújt hozzá, és fejét a nyakához fúrta. A herceget elöntötte egy furcsa bizsergető érzés. Elöntötte a vágy heve, és valami más, ami megmelengette a szívét. Nem akarta, hogy más férfi is hozzáérjen, márpedig ez elkerülhetetlenné válik, amint férjhez megy. És az a férfi azonnal észreveszi, hogy a lány már nem volt érintetlen. Mázsás súlyként telepedett a szívére e bűntudat. Bűntudat? Soha nem érzett semmi miatta bűntudatot, akkor éppen most? Nevetséges. Sora elkezdte simogatni a hátát. Könnyű, puha ujjakkal.

- Tönkretettem egy életre. - és csak akkor ébredt rá, hogy hangosan is kimondta a szavakat, amikor Sora felemelte a fejét.

- Mit beszél? - kérdezte a lány hitetlenkedve, majd elmosolyodott. - Miért tett volna tönkre, amikor olyan csodákat éltünk át együtt, amiket ember nem képzelhet?

- Sora, egy nőnél még a hozománynál és a külsőnél sokkal többet nyom a latban az, hogy érintetlen legyen egészen a nászéjszakáig. - magyarázta olyan komolyan, mintha Sora erről nem tudott volna. - Ha a férje észreveszi, hogy már valaki más érintette előtte, akkor elveszti a szemében a becsületét, és azt, hogy úrinőként kezelje, holott az ön vére nemesebb, mint bármelyik más nőé. Ön nemesnek született. - suttogta.

- Ó Leon! - kacagott fel. - Mit gondol, hogy én nem tudom, mi nyom sokat a latban?

- Sora, ha ezt megtudják az emberek, akkor azonnal kikezdik önt. - mondta idegesen. - Egyszerűen tönkre tettem.

- Leon, itt semmi olyan nem történt, amit én nem akartam volna. - emelkedett fel. - És semmi olyan, amit megbántam volna. Nézze! - emelte fel a kezét. - Az én életemről én döntök, és apám nem fog hozzáadni egy olyan férfihoz, akiben nem bízik, vagy akiben én nem bízok. Vagy, ha ő nem, akkor majd a bátyám. - kacsintott. - Azt hiszi, én nem gondoltam erre? De igen, nagyon is sokat gondoltam. De nem tudtam magamnak megálljt parancsolni, mert akartam. Mindent, ami történt akartam, és azt is akarom, ami még történni fog.

- Fantasztikus nő ön, Sora. - lágyultak meg a herceg vonásai. - Az a férfi, aki egyszer elnyeri önt, pedig boldogabb lesz, mint azt el tudná képzelni. - majd a háta mögé nyúlt és egy szál rózsát vett elő. A vörös rózsa finom szirmaival lágyan simított végig a lány szintén bársonyos bőrén. - Illik önhöz. - mormolta, amikor a virágot végighúzta a lány mellein.

- Ne kínozzon tovább, Leon! - lihegte a lány. - Kívánom önt!

- Kevés olyan nő van, aki ilyen nyíltan kimondja, mit érez. - mosolygott rá hamiskásan a férfi. - Ez is azt mutatja, milyen bámulatos nő is ön. Szókimondó és szenvedélyes. Mégis nemesebb, mint bárki más. - majd átadta a rózsát. - Jobban kívánom önt, mint azt ki tudnám mondani.

- És, kívánt már így nőt? - incselkedett Sora, miközben lágyan végighúzta a virágot a férfi mellkasán.

- Soha. - suttogta és maga és meglepődött, ahogy az igazság feltört belőle. - A nők egyfajta játékszerek voltak számomra. Unaloműzők. Ez persze nem azt jelentette, hogy nem tisztelte őket, csupán egyik sem játszott olyan fontos szerepet az életemben, hogy ne feledjem el őket. Mondjuk úgy tetszettek. Higgye el, ha azt mondanám, hogy csak negyede volt az ön iránt érzett vágyam erősségének, akkor átkozottul eltúloztam. Ilyenről még álmodni sem lehet. - majd felszisszent. - De most mondjam el, vagy mutassam meg?

- Melyik a gyorsabb? - kérdezte Sora játszadozva.

- Siet valahová? - vonta fel Leon a szemöldökét.

- Voltaképpen igen, mert - majd elhallgatott, amint egy hideg esőcsepp a mellén landolt, és felsóhajtott. -, mert esni fog.

- Ó ne aggódjon, mylady! - villantott fel egy sármos mosolyt. - Odabent folytatjuk. - majd sietve felállt, és Sorára terítette az ingét. Elbűvölően kívánatosnak találta a saját ruhájában, ami hasadékában kivillant a krémes bőr. Próbálva nem figyelembe venni a vágyát, felhúzta magára a nadrágját, és a lány kezébe nyomta a saját elszaggatott ruháit. Majd hozzá lépett és az ölébe kapta.

Sora felnevetett, majd megkapaszkodott a férfi nyakában. Közben az eső is esni kezdett. A herceg pedig bevitte a szépséges szeretőjét a kastélyba. Az egyre gomolygó sötétségben egy szempár villant gyűlölködve, féltékenyen és… soha nem érzett kéjjel.

Ahogy a páros beért a herceg szobájába, újból lekerült minden ruhadarab, és az újra felcsapó szenvedély lángjával olvadtak össze, s váltak el megint, hogy ismét eggyé váljanak megégetve a másikat vágyuk hevével. S ezen az éjszakán egy örök szövetség köttetett kettejük között.

A Hold és a csillagok ezüst arcára lassan paplant vontak a sötét, habos felhők. És ahogy a csendes éjszaka lassan beborított mindent, az álmos föld lágyan lélegezte ki a virágok intim illatát. S az éjszakai balzsamos szél magával sodorta a tündöklő éji csillag, a jázmin édes illatát, mely soha nem érzett vágyat és érzékiséget hordozott magában. A heves szenvedélyt jelképezve megdörrent az ég…

Folytatása következik…