Már hajnalodott a Netherfild birtokon. A felkelő nap sugarai lágyan világítottak be a szobákba. A viharos éjszaka után mindenki csodás reggelre ébredhetett. Még csak 6 óra volt, amikor Sora kinyitotta a szemét. Kipihentnek és nyugodtnak érezte magát. Ahogy felébredt felült az ágyban. A tekintete rögtön a vele szemben alvó Lord Oswaldra esett. Leon kissé kicsavarodott pózban aludt a kis vörös pamlagon. Sora mosolygott majd odasétált az ablakhoz, majd kinyitotta mind a két szárnyat. A friss eső utáni hűvös levegő azonnal elkezdte bejárni a meleg száraz szobát. Belekapott Sora hajába, a selyemhálóingjébe és a csipkefüggönybe is. A táj, ami a Lady szeme elé tárult csodálatos volt. Hatalmas zöld rétet látott mindenhol és egy-két helyen tölgyfákat. Az éjszakai eső után a vízcseppek úgy csillogtak rajtuk akár a nők fülébe, egy sötét terembe a gyémánt fülbevaló. A távolabbi erdőkben a pára szállt föl a fellegekbe. Úgy tűnt messziről, mintha a föld és az ég összeforrt volna. A kertben megszólaltak a reggel első madarai is. A pásztorok ez idő tájt hajtották ki a csordákat a rétekre legelni. Messziről hallani lehetett a súlyos kolompok hangját. A táj, a levegő, a hangulat békés volt és nyugodt. Sora kb. 20 percig állt az ablakban, és csodálta a vidéket hallgatta a természet hangjait. Majd mocorgás zavarta meg. Ahogy megfordult látta hogy a férje fordul meg, és húzza összébb a karjait. "Biztosan fázik" - gondolta Sora. És valóban Leon, csak egy vékony takarót kapott. Ezért Sora fogta a sajátját és ráterítette a férjére. Óvatosan megigazította a lábánál, a karjainál és a nyakánál is. Ahogy a nyakánál igazította, egy pillanatra megállt. Egész közel került Leon arcához. Csupán milliméterek választották el attól, hogy hozzáérjen, és megsimogassa. Majd Sora hófehér kezecskéje elindult a nagy büszke arc felé. Olyan békés és nyugodt, ahogy alszik. - gondolta. Majd a kis kéz célba ért. Egy pillanatra hozzáért az arcához. Lágyan megsimogatta a meleg kezével a jegesen nyugodt arcot. Majd hirtelen észbe kapott. "Te jó ég, mit teszek?" - kérdezte magától, majd gyorsan a mosdóba sietett. "Majdnem elfelejtettem, hogy mi csak idegenek vagyunk. Se, több se kevesebb. De mégis, olyan kedves és barátságos....nem! Nem szabad ilyeneket éreznem, vagy gondolnom. "- mondta magának határozottan, majd beleült egy kád, forró kókuszolajos vízbe. 30 percig áztatta a habtestét a vízbe, majd kiszállt és felöltözött. Egy vajszínű selyemruhát vett fel, és hozzá egy hímzett világosbarna kendőt kapott. Amikor felöltözött kilépett az ajtón. Leon már felébredt és éppen kelletlenül nyújtózkodott. Csupán egy fekete selyem nadrág volt, rajta amibe aludt. A felsőtestét nem takarta semmi. Sorának ez fel sem tűnt, amikor rátette az ő takaróját. Így amikor meglátta őt roppant zavarba jött. Leon is elég kellemetlenül érezte magát. Rögtön a köntöséért nyúlt. Sora zavarában köszönt neki.
- Jó reggelt Lord Oswald - mondta miközben elkezdett pakolni.
- Önnek is Mylady - viszonozta Leon a köszöntést.
- Jól aludt a kanapén?
- Azt nem mondhatnám. A hátam egy kissé fáj.
- Oh, sajnálom. Hajnalban kinyitottam az ablakot, és láttam, hogy fázik gondoltam, betakarom - mondta Sora, mert látta, hogy Leon éppen a takarót hajtja össze.
- Köszönöm. Valóban fáztam. - Mondta és odasétált az ágyhoz, és lerakta a takarót, éppen Sora mellé.
Letette és el akart indulni a fürdőszoba felé, de a Lady véletlenül az útját állta. Ekkor Leon gondolkodás nélkül, mélyen a szemébe nézett, és Sora állta a pillantását. Ő is a férje fel fordította az arcát. Ugyanazt a végeláthatatlan mélységű ezüstszürke szempárt látta, mint az első találkozásukkor. Leon csak ritkán nézett így. Még nem tudta, hogy mi váltsa ki belőle azt, hogy így nézzen, de ez a tekintete ellenállhatatlan, és félelmetes volt. Sora kezdte úgy érezni, hogy egyre kevésbé képes ellenállni. Leon vele szemben egész mást érzett. Ahogy meglátta a felesége mogyoróbarna szemeit melegség járta át a szívét. Sora tekintete erőt adott neki, bátorságot és úgy érezte, hogy az ő szeretete talán képes lenne feledtetni vele, az összes gondot, és bánatot. Csak ritkán érzett így, még vele kapcsolatban is. Már közel 5 éve senkire nem gondolt így. Már csupán pár centi volt köztük, majd hirtelen megzavarták őket. Kopogtattak az ajtón. Mindketten észhez tértek, rádöbbentek, hogy a viselkedésük nem méltó két idegenhez. Sora folytatta a pakolást, Leon pedig elindult a fürdőszobába.
- Szabad! - kiáltotta Sora majd az ajtó egy inas lépett be.
- Jó reggelt Lady Oswald. Csupán egy meghívást jöttem átadni. Lord Killien és a neje szeretné, ha a reggelit velük együtt fogyasztanák el fél óra múlva, a teraszon.
- Köszönjük, és elfogadjuk a meghívást - mondta Sora és tovább pakolta a ruháit, egy bőröndbe. Igaz, hogy nem az ő dolga volt, de Londonban már megszokta, hogy mindent maga csinál. Ezek után kijött a férje is a fürdőből. Szokásától eltérően egy vajszínű lovaglónadrág és egy fehér ing volt rajta, illetve egy fekete csizma. Sora, ahogy ránézett, egy pillanatra rajta felejtette a szemét. A fehér ing látni engedte Leon izmos testét, széles vállait. Majd ismét magához tért, ezen a reggelen már másodszorra.
- Lord Killien meghívott reggelizni a teraszra. Ezt üzeni az inas. Azt mondtam, hogy megyünk. Remélem nem baj? - kérdezte.
- Nem, nem baj. Akkor talán indulhatunk is. Utána azonban sietni kell, haza, mert már Kalos biztos égen földön keres minket. - mondta miközben keresztül haladtak a folyosón. Layláék háza korán sem volt olyan fényűző, mint a Castian kastély. Ízlésesen volt berendezve, de az ő házuk messze túlszárnyalta. Amikor a teraszra értek a házigazdák tárt karokkal fogadták őket.
- Csakhogy itt vagytok - mondta Yuri. - Remélem jól aludtatok.
- Igen, jól - mondta Sora.
- Nahát Leon, mi ez a színes ruha rajtad? - kérdezte Layla nevetve. - Ha jól emlékszem, már 10 éves korod óta feketébe jársz. Mintha nem is te lennél, nem igaz Sora?
- Hát nem tudom - mondta zavartan - Igaz én is csak feketébe láttam őt.
- Na ugye - mondta magabiztosan nevetve, majd megszólalt a csilingelő hangján - Itt a reggeli. A többi vendéget már hazaküldtük.
- Helyesebben fogalmazva, hazaküldted drágám-, mondta Yuri szemrehányóan. - Én mondtam, hogy maradjanak, de te, neked, muszáj volt megszólalni.
- Ugyan Yuri - védte meg magát Layla. - Neked se volt ellenedre- mondta. Sora és Leon eközben jóízűen mosolygott a veszekedő párocskán, és rejtett módon tanulták, hogy hogyan is viselkednek a házastársak. - Na, de most már elég. Kitudja, mit gondolnak rólunk Leonék.
- Ugyan, semmit- legyintett Sora- Mi se mindig értünk egyet.
- Valóban? - nézett rá Layla és Yuri, Leon pedig másfelé nézett.
- Oh, hát nem súlyos. Soha nem szoktunk veszekedni úgy igazán, csak ilyen apró dolgokban más a véleményünk. Nem igaz Lor... vagyis Leon? - kérdezte zavartan, és már bánta, hogy megszólalt.
- De, igazad van, úgyhogy nem legyetek zavarba. - mondta Leon és ő is kellemetlenül, érezte magát.
- Na látod - mondta Layla, és nem is vette észre, hogy a párocska menyire zavarban van-, De azért egy valamit áruljatok el. Hol estetek rózsaverembe? - kérdezte és huncutul mosolygott. Yuri csak a szemét forgatta, de ő is nagyon kíváncsi volt a válaszra. Leon és Sora pedig hirtelen meg sem tudott szólalni. Végül a Lord törte meg a csendet.
- Hogy hol? Egy bálteremben. Sora táncolt megláttam, megszerettem. Ilyesmi csak a regényekben érdekes. Kérlek, add ide a vajat- szólt, és ezzel le is zárta ezt a kínos témát. Ezután a beszélgetés gyorsan véget ért. Reggeli után Leonék végre hazafelé indultak. Búcsúzóul azért váltottak néhány szót.
- Hát örülünk, hogy hosszabb ideig is itt voltatok - mondta Layla miközben megölelte, megpuszilta Sorát.
- Ugyan, mi köszönjük a szívéjes vendéglátást. Reméljük, hamar viszonozhatjuk.
- Figyelj Leon. - szólt Yuri. - 3 hét múlva felutazom Párizsba. Nincs kedved velem jönni?
- És mi? - szólt közbe az örök kíváncsi Layla.
- Hát én arra gondoltam, mi lenne, ha addig Lady Sora átjönne Laylához, hogy egyikük se legyen egyedül. Meg addig kibeszélhetnének minket is - nevetett Yuri, Layla meg jól oldalba vágta.
- Én nem bánom. Te? - nézett Sorára.
- Nekem is tetszik az ötlet.
- Na akkor még megbeszéljük - mondta Leon miközben, besegítette Sorát a kocsiba. Layla átsétált Sora oldalára, így Leon és Yuri egy kis ideig maguk közt maradtak.
- Mond Yuri, Daniel Granchurt is itt aludt?
- Nem, ő haza ment elég hamar. Szerintem még a vihar előtt, kb. 11-kor. Miért?
- Semmi, csak beszédem van vele. Van némi probléma, és meg kell oldanom - mondta rejtélyesen, és inkább magának, mintsem Yurinak.
- Rendben Leon, akkor jó utat, és 3 hét múlva akkor várunk titeket.
- Köszönjük, ég veletek - mondta és elindult a kocsi.
Leon rögtön az egyik sarokba húzódott Sora pedig a másikba. Egyikük sem szólalt meg útközben, a gondolataikba mélyedtek. Leon Danielen gondolkodott. "Beszélnem kell vele - gondolta. - Nem hagyom, hogy kellemetlenséget okozzon a Ladynek, vagy nekem. Bár, csak papír szerint feleségem, nem engedhetem, hogy beszennyezzék a nevét, vagy akár az enyémet." - mondta magának dühösen határozottan. Eközben Sorát ennél sötétebb, és baljósabb gondolatok nyomasztották. "Sophie. Tehát Sophie annak a nőnek a neve, akit Leon szeret." - gondolta, mivel nem tudta, hogy Sophie Oswald nem más, mint Leon 5 éve elhunyt húga. - "Talán azért néz rám úgy, mint reggel, vagy tánc közben, mert valószínűleg hasonlítok erre a nőre. Hiszen Layla is megmondta. Tehát nem miattam, hanem Sophie miatt." - állapította meg szomorúan. Igazából maga sem tudta, hogy miért szomorú. - "Hiszen csak papíron vagyunk házasok. Az 5 év elteltével bizonyára elválnak útjaink, és végre megkeresi azt a nőt "- bizonygatta, de sajnos tudta, hogy nem mindig tud úgy gondolni rá, mint egy vadidegen emberre. "Ki kell derítenem, hogy ki ez a nő - határozta el Sora. Majd az út további részében már nem gondolt semmire, csak arra, hogy talán ő a legmagányosabb ember az egész földön. Nem tudta azonban, hogy a mellette ülő úr, Leon Oswald is nagyon sokszor érez így. Végül, lassan megérkeztek a Castian birtokra.
- De jó újra itthon - sóhajtott fel Sora önkéntelenül is.
Leon csak fáradtan elmosolyodott az őszinte kijelentésen. Majd kisegítette Sorát. Meglepetésükre egyik szolga, és egyik inas sem jelent meg. Egy pár percig vártak kint majd fogva a csomagokat maguk indultak be a házba. Ahogy beértek, és elindultak a folyosón, még mindig nem találkoztak senkivel.
- Vajon hol vannak?- kérdezte Sora csendesen miközben a férje háta mögött lépdelt.
- Sejtelmem sincs - válaszolta a Lord.
- Talán csak kiabálni kellene - javasolta Sora.
- Kalos! - mennydörögte Leon.
- Sarah - kiabálta Sora is, követve a férje példáját. Majd egyszer csak kicsapódott a konyhaajtó és megjelent Sarah, Kalos, Mia, Anna May és Ken. A nők szeme ki volt sírva, míg a férfiak arcán pedig szokatlan aggodalom tükröződött.
- Jaj Lady - kiabálta Sarah és magához ölelte Sorát. Kalos is odasietett Leonhoz és úgy nézte, mintha most látná először.
- Ha lennének olyan kedvesek, elmagyaráznák, hogy miről van szó? - kérdezte Leon dühösen és gúnyosan, miközben Sora a döbbenettől meg sem bírt szólalni.
- Jaj uram - sopánkodott Sarah - Már nem tudtuk, hogy mi van önökkel. Késő estére vártuk Lord Oswald, de nem jöttek, majd reggel az egyik pásztorfiú azt mondta, hogy Netherfildtől nem messze egy baleset volt, és a kocsiban ülők valószínűleg meghaltak, és mi... mi azt hittük... mondta és itt újra elkezdte a sírást akárcsak a többi lány. Sora csak mosolygott, míg Leon dühösen ingatta a fejét.
- Mostmár minden világos - mondta ironikusan - Akkor gondolom ebéd se lesz. Pedig már 11 óra van.
- Sajnálom uram..... - kezdte May bűnbánóan, a könnyeit törölgetve. Sora már egyre jobban mosolygott.
- És ha jól sejtem a lovak, sincsenek ellátva? - nézett Kalosra rosszallóan. A válasz természetesen ugyanaz volt, mint May esetében.
- Ami azt illeti....
- Ne is folytasd - kiáltotta dühösen és az istállók felé indult. Sora nevetve nézett utána. Szórakoztatta a szolgák együgyűsége.
- Hát ez igazán nem volt szép maguktól - mondta kacagva-, És ha tényleg nem jövünk vissza, akkor a lovak éhen halnak a kastélyt pedig ellepi a kosz?
- Dehogy Mylady - kiáltották a szolgák.
- Akkor lássanak munkához! - utasította. - Remélem azért Serenityt megetették?
- Hát igazság szerint őt se. - mondta Kalos és a kijelentését újabb bűnbánó arc kísérte.
- Akkor szegény Serenity nem evett majdnem 1 napja. Óh te jó ég!!! - kiáltotta Sora és már szaladt is az istállóba a férje után. Előtte azonban visszakiáltott- Egy, vagy két óra múlva visszajövök, addigra legyen rend az egész házban és legyen valami ebéd is, mert a Lord magukat eszik meg.
- Igenis Mylady. - zúgták kórusban. Sora eközben már odaért az istállóba. Rögtön a kis lovához Serenityhez sietett. Ahogy belépett meglepve tapasztalta, hogy a férje már megetette. Sora zavartan nézett hol egyikre, hol a másikra. Leon reakciója se volt más.
- Hát ön? - nézett rá Leon meglepetten.
- Jöttem megetetni szegény Serenityt, ha jól sejtem már a karám belsejét rágta. Meg aztán menekültem, nehogy a végén szentté avassanak a hiszékeny szolgák - mondta a férjére mosolyogva miközben a lovat simogatta.
- Na igen. - csóválta a fejét - Tényleg nem semmi, hogy mire képesek - mondta és ő is a feleségével együtt mosolygott. Most történt meg először, hogy kettesben voltak mégis kedvesen, örvendező szemmel néztek egymásra. Mintha nem is idegenek lennének.
- Akarja, hogy segítsek a többi lónál? - kérdezte Sora félénken, majd hozzátette-, Mintha egy idegen segítene egy másik idegennek, akinek a szolgái nem teljesen megbízhatóak.
- Rendben van. Akkor itt egy köpeny, hogy ne koszolja össze a ruháját-, mondta mosolyogva és jóleső meleg szemmel nézett rá. Utána elindultak a karámokba.
A Castian birtok összesen 120 lónak adott otthont. Ezek közül kb. 60 még csak pár hetes volt, kb. 40 tenyészállat, a maradék 20 pedig versenyló illetve munkás ló. Sora és Leon a karámokba több mint 2 órát töltött. Megetették az összes lovat. A lovászoknak erre a napra kimenőjük volt, így nem segítettek. A kastély személyzetének kellett volna ellátni ezeket, a feladatokat, de ők most éppen a ház takarításával, és az ebéd főzésével voltak elfoglalva. Soráék már lassan végeztek. Már csak 1 ló volt hátra. Antaresz, Leon gyönyörű fekete lova. Először Sora lépett be a karámba és Antaresz rögtön felhorkant jelezve ezzel, hogy ő nem az, akit vár. A Lady a hirtelen hangtól megijedt és pont belehátrált Leon karjaiba. A férfi megtartotta őt, hogy nehogy elessen.
- Csak nem fél? - kérdezte mosolyogva miközben szelíden a fal mellé tolta Sorát.
- Csak egy kicsit - vallotta be- ez a leghatalmasabb ló az egész birtokon. Olyan mintha mindenkire dühös lenne kivéve magára.
- Érdekes kifejezés egy lóra nézve- jegyezte meg Leon bölcsen - Pedig nem dühös senkire. A nagyapám azt mondta, hogy a lovak érzik a félelmünket. Csupán be kell bizonyítani, hogy nem félünk és máris más szemszögből, látjuk őket, és látnak minket. - mondta és hirtelen maga sem tudta, hogy miért mondja el ezt a Ladynek. Eközben Sora szúrós szemmel figyelte a lovat és nem igazán tudta, hogy, hogy bizonyíthatná be, hogy nem fél tőle. - Nem akarja megsimogatni? - kérdezte végül.
- Hát... - motyogta és az apró keze elindult az izmos fekete ló felé. Az állat reakciója viszont ismét ugyanaz volt. Idegesen hátrált és felhorkantott. Leon nevetve nézett rájuk.
- Adja a kezét - szólt a feleségének, és mögé lépett.
Sora apró törékeny kezét az ő hatalmas és erős kezébe vette, és most a két kéz együtt indult el dühödt fekete csődör felé. Leon lassan odavezette Sora kezét, rátette a ló hátára, majd elengedte miközben még mindig szorosan a nő mögött állt. Mindketten lélegzetvisszafojtva várták a hatást. Végül Antaresz rájött, hogy nincs mitől tartania, és egy csapásra szinte kezes báránnyá változott. Sora ezután mosolyogva elégedetten nézett a férjére, úgy mintha egy kisgyerek nézne az apjára, amikor valami nagy dolgot tesz. Leon elismerően viszonozta a kedves meleg mosolyt. Hisz, mit tehetett volna? Egyre jobban érezte, hogy Sora felolvassza a szíve körül uralkodó jégpáncélt. És egy pillanatra ismét egymás szemeibe feledkeztek azon a napon immár harmadszorra. Leon szorosan Sora mögött állt, a nő pedig csak a fejét fordította Leon felé, miközben az ő keze és Leon keze is a ló hátán nyugodott. Majd a sors keze ismét közbeszólt. Kalos hangja billentette ki őket.
- Lord Oswald! - kiáltotta.
- Lady Oswald - kiáltotta egy másik hang, Sarah. Leon és Sora meglepetten nézett egymásra.
- Ezek mióta kísérgetik egymást? - kérdezte Leon miközben már ellépett Sora háta mögül és kiindult az ajtón a feleségével az oldalán.
- Nem tudom - mondta Sora még mindig zavartan.
- Egy napig nincs itthon az ember és minden a feje tetejére áll.
- Lord Oswald, Lady Oswald, az ebéd tálalva van - mondta Kalos.
- Lady Sora - sopánkodott Sarah - ön ebben a ruhában etette az állatokat?
- Hát nagyon úgy néz ki. Na de siessünk, mert farkas éhes vagyok - és ezzel előre sietett Leonnal az ebédlő felé.
Ahogy beértek az asztal pompásan meg volt terítve. A patyolat tiszta abroszon hófehér, aranyozott szegélyű tányérban gőzölgő leves csillogott. Az asztal közepén ízletes malacsült csalogató illata töltötte be a szoba barátságos, meleg levegőjét. Leon elégedetten ült le a kedven székébe, míg Sora csak mosolygott, majd követte a férje példáját.
- Na végre- sóhajtott roppant elégedetten, majd hozzálátott a pompás étel elfogyasztásához. Már a gyümölcskocsonyánál jártak, amikor Kalos jött be, hogy felszolgálja a bort. A csillogó kristálypoharakba kitöltötte a rubintvörös nedűt.
- Kalos! Ebéd utána gyere az irodámba - utasította a Lord.
- Igenis - majd kitöltötte az italt és kisietett. Nemsokára követte Leon is. Ahogy beért mindjárt belevágott a mondanivalójába.
- Kalos figyelj rám - kezdte szigorúan. - Két ok miatt hívattalak. Először is, nem szeretném, ha a mai eset még egyszer előfordulna. Világos?
- Igen Mylord. - válaszolta bűnbánóan.
- Ha mi hetekig nem vagyunk itt, és nem tudnak semmit az életnek itt akkor is menni, kell tovább. A többi már nem az ön dolga. Vannak meghatalmazottaim, de az már nem tartozik ide.
- Értem.
- Akkor ezt megértette, a másik. Most azonnal kerítesz egy lovas futárt, és holnapra idehozatod Daniel Granchurtot. Délelőtt fél 11-re várom őt. Mond meg neki, hogy az ügy halaszthatatlan.
- Igen is Mylord.
- Akkor indulj még most - utasította Leon miközben ő is indult ki - Ja és szólj Kennek, hogy készítse elő a fürdővizem és a ruhámat.
- Parancsára uram - mondta Kalos és távozott Leon pedig a szobájába indult.
Ahogy beért rögtön az ágya mellett lévő kis asztalhoz lépett, majd felvett onnan 4 könyvet és elindult vele a folyosón a felesége szobája felé. Az ajtajától nem messze találkozott Annával.
- Anna! - szólt neki.
- Igenis Mylord - vágta vigyázzba magát a szegény lány, úgy megijedt.
- Adja oda ezeket a Ladynek.
- Mik ezek uram? - kérdezte kíváncsian miközben belelapozott.
- Nem hinném, hogy önre tartozik - válaszolta nyersen. Anna ekkor már észbe kapott és elindult vele Sora szobája felé. A Lady éppen egy nagy kád habos forró vízben ült. Csak a feje látszott ki belőle és a két keze. A haját éppen megmosta és most egy fehér törölközőbe csavarva, szárította.
- Lady Sora! - szól Anna.
- Igen? - nézett fel.
- Ezeket, a könyveket a Lord küldi önnek - mondta, és Sora felé nyújtotta őket.
- Oh, valóban? - csodálkozott - Toljon ide egy asztal és adja ide az egyiket, a többi tegye rá.
- Igenis - és odaadta a legfelsőt a többivel, pedig azt tette, amit mondott neki Sora.
A Lady ahogy a kezébe vette a könyveket rögtön rájött, hogy ezek a holdhercegnőről szóló könyvek amelyekről beszéltek. Az első lapot ahogy kinyitotta ott állt egy név. Sophie. Sora megremegett a név láttán. Sophie. "Tehát... ez a könyv azé a nőé volt. Talán ő adta Leonnak." Sora úgy érezte tiltott dologhoz nyúl, de ennek ellenére belelapozott a könyvbe. Amit azonban ott látott lenyűgözte. Az egész könyvet kézzel írták. És az illusztrációkat kézzel festették. A képek olyanok voltak, mintha valóban élnének. A Lady úgy 1 óráig nézegette, csodálta a gyönyörű könyvet. Észre se vette hogy a vize már teljesen kihűlt.
- Jaj Lady Sora- sopánkodott újra Sarah. - Szörnyen meg fog fázni. Azonnal jöjjön ki.
- Igenis - mondta Sora és kiszállt a kádból.
Felvett egy köpenyt és beült egy fotelba a kandalló elé, és egész délután, este és késő éjszaka olvasott. Még vacsorázni sem ment le. Leon nem is kereste. Vacsora után a szobájába ment és békésen elaludt. Érdekes módon nem álmodott semmit. Hosszú idő óta ez az első alaklom, hogy nem zaklatták őt rémálmok. Reggel, amikor felkelt roppant kipihentnek és nyugodtnak érezte magát. A reggelinél ismét nem jelent meg Sora. Még aludt. Leont most már érdekelte, hogy hol a felesége.
- Sarah. Hol van a Lady?
- Még alszik Mylord.
- Alszik? - csodálkozott. - Csak nem beteg?
- Nem, csak hajnalig olvasta az öntől kapott könyvet. Már 4 órakor szinte erőszakkal kellett kivenni a kezéből- mondta rosszallóan. Leon csak elmosolyodott, és megette a reggelit. Utána a könyvtárszobába sietett. Már 10 óra múlt. Várta Danielt. Az úr nem váratott magára sokáig. Fél 11 előtt meg is érkezett.
- Hello Leon - köszöntötte széles, bizalmaskodó mosollyal a száján- Rég láttalak.
- Szerbusz Dan - mondta Leon hidegebben. - Én is rég láttalak.
- Na mesélj, merre van a csodás feleséged? - kérdezte vigyorogva.
- Semmi közöd hozzá.
- Na, - kérlelte szinte gyerekesen.
- Éppen erről akartam veled beszélni.
- Arról, hogy hol van a Lady?
- Nem. Arról, hogy hagyd őt békén- csattant fel Leon. Daniel arcáról leolvadt a mosoly.
- Mi van?
- Jól hallottad, szállj le róla!
- Na, de.. - kezdte Den.
- Figyelj Dan, ő az én feleségem, és nem hagyom, hogy bemocskold a nevét, és az enyémet. - magyarázta komolyan, határozottan.
- Oh, már értem. Tehát féltékeny vagy? - kérdezte és közben komiszul mosolygott.
- Nem, nem vagyok féltékeny. - védet meg magát Leon, talán túl gyorsan is - De ő mondta, hogy terhesnek találja a beszélgetést veled.
- Ez csak kifogás - vágott vissza. - Te beleszerettél a feleségedbe mindösszesen 5 hónap alatt. Hát mondhatom, szép.
- Nem erről van szó - kiáltotta Leon.
- Nem? Ugyan, Leon ismerlek. És láttam azt, ahogy ránéztél. Úgy vigyáztál rá a bálon is mint egy porcelánbabára.
- Nem igaz - kiabálta.
- Engem nem csaphatsz be - mondta fenyegetve- Az ígéretedet, hogy csak idegen lesz már meg is szegted. Ostoba voltam, hogy szóltam neked, és hogy nem én vettem el. De egyszer az enyém lesz, majd meglátod. Ilyen szépség nem veszhet el a te kezeid között. - mondta veszedelmes vészjósló hangon.
- Takarodj, innen- ordította. - Soha többé ne lássalak itt.
- Már megyek - mosolygott gúnyosan - de ne feledd, ő az enyém.
- Az ki van zárva. Soha nem engedem, hogy bántsd őt. - ígérte meg Leon, miközben dühösen farkasszemet nézett Daniellel.
- Rendben. Akkor győzzön a jobb-, sziszegte. - Még nem végeztünk Oswald. Ne hidd, hogy ennyivel legyőzhetsz. Enyém lesz mindened. A csodás feleségeddel együtt. - szól oda búcsúzóul, majd távozott.
Leon legszívesebben nyomban lesújtott volna rá a kardjával, de nem tehette meg. Még nem. Azt azonban szilárdan elhatározta, hogy Sorát nem engedi. Dühösen elindult az istállók felé, a barátja Dan pedig Párizsba tartott egy nagy hatalmú gonosz úrhoz. Leon és Sora feje felett vastag viharfelhők gyülekeztek.