|
Sweet Chocolate
Dodo 2008.10.22. 18:45
Ahogy az ajtóhoz értünk, egyből kinyitották nekünk, majd vigyázva, hogy kezemet ne engedje el, Leon előre engedett.
- Mr. Oswald - lépett elénk egy férfi.
Erre ő csak közömbösen bólintott.
- 2 személyre és a legjobb asztalukat, ha kérhetném.
Akkor a férfi fejbiccentéssel jelezte, értette és mutatta, kövessük. Mi így is tettünk. A legjobb asztalukhoz vezetett. Majd kihúzott egy széket előttem, én pedig egyből értettem, ez az én helyem. Leon is helyet foglalt és mielőtt a pincér megszólalhatott volna, közölte mit szándékozunk fogyasztani.
- A kisasszony és én meg szeretnénk kóstolni az összes süteményüket, ezért mindenből kettőt kérünk és italnak vizet fogyasztunk.
- Igenis uram, a rendelésüket felvettem - ezzel elsietett.
Én csak néztem ezt a tiszteletet érdemlő és erőt sugárzó férfit. Ő ezt hamar észrevette.
- Valami probléma van? - kérdezte, miközben felhúzta egyik szemöldökét.
- Nem semmi - elfordítottam arcomat, mert éreztem, elpirulok. - Azt hiszem, kimegyek a mosdóba - ezzel felálltam.
Még visszafordultam és láttam, nem érti, mi van velem, de bevallom én se. Nem igazán érdekelt, már David és az sem, hogy összefuthatok vele. Csak egy dolog érdekelt, itt vagyok Leonnal és már nem olyan közönyös és rideg, mint reggel volt. Sőt képes lett volna elmenni és lemondani a megrendelést, mert szomorúnak látott. Melegség járta át a szívemet. Gyorsan felfrissítettem magam és siettem vissza. Miközben mentem, láttam, hogy két ember áll az asztalunknál. Mikor rájöttem kik azok, azt hittem rosszul látok, de mégsem. David ahogy egy lányt karol át és megcsókolja. De hisz ez Hillary, neki most lesz az esküvője, de az nem lehet. Lassan haladtam, nem akartam odaérni. De Leon meglátott, majd mosolyogva fölállt, és mikor odaértem asztalunkhoz, megcsókolt. Én a megdöbbenéstől még levegőt is elfelejtettem venni, de ez őt nem zavarta.
- Örülök, hogy visszatértél, pont most meséltem Hillaryéknek, milyen csodálatos barátnőm is van - és csak mosolygott.
- Igazán? - kérdeztem és én is elmosolyodtam.
- Igen és azt is, hogy legalább annyira szereted az édességeket, mint ő - nevette el magát Hillary. - Bár szerintem nincs még egy ember a földön, aki úgy szeretné, mint Leon.
- Ebben szerintem tévedsz, ugyanaz a csoki a kedvencünk is - vágtam rá egyből.
- Jaj, de buta vagyok be, se mutattalak titeket egymásnak. Ő itt Sora Naegino, a barátnőm. Ők, pedig Hillary Piber és David Trali, a jegyespár, akiknek sütöd majd a tortákat - és közben átkarolta derekamat egyik karjával.
- Jaj Leon, nem is tudtam, hogy barátnőd van - mosolyodott el erőltetetten. - De mi már ismerjük egymást Sorával. Igaz? - kérdezte már általam jól ismert álszent vigyorával.
- Igen, de olyan rég találkoztunk már - és én is átkaroltam Leont és hozzábújtam. - És igen, Leonnal járok, bár nem akartuk világgá kürtölni. Amúgy gratulálok az eljegyzésedhez és az esküvőtökhöz. Ígérem a torta csodás lesz. És mióta is vagytok együtt? - kérdeztem miközben Davidre néztem és láttam teljesen le van sújtva.
- Hát igazán nem számolom, de már több mint egy éve - és volt kedvesemhez próbált bújni, de ő nem hagyta. - Sora kérlek, kövess el, mindent, hogy a tortám fantasztikus legyen. Mi most megyünk. David gyere.
Elköszönni se volt időm, ők már el is mentek. Nagyon meglepődtem azon, amit mondott. Szóval mikor még együtt voltunk, akkor már vele volt. Megcsalt. Csak erre tudtam gondolni, közben visszaültünk és láttam a süteményeket is, kihozták.
- Sajnálom - halottam Leont, és láttam, ismét kezd rideggé válni tekintete.
- Nincs mit sajnálnod és köszönöm. Igaz nem vagyok a barátnőd, de már két nap alatt másodjára mondtuk azt - és beleharaptam az első sütibe.
- Üümm, ez..na..gyon ..fin..no..m.. - mondtam miközben lenyeltem. - Meg kell kóstolnod.
Felé nyújtottam kezemet, amiben a süti volt és, ahelyett, hogy elvette volna, beleharapott. Ekkor döbbentem rá, nagyon jól fogom érezni magam a társaságában és nagyon finomakat fogunk enni. Az egész délutánt így kettesben töltöttük el kóstolással, miközben én megmondtam mi mit tartalmaz. Ő néha csodálkozott, de nem adott hangot kételyeinek. Úgy éreztem ezen a délutánomn egy teljesen más embert ismerhettem meg, aki közvetlen, barátságos és még néha picit kisfiús is. Nagyon tetszett ez az oldala és bármit megadtam volna azért, hogy megtudjam mért lett olyan, mint amilyennek mindenki ismeri.
Már későre járt az idő mire végeztünk, Leon felajánlotta, hogy hazavisz, én pedig gondolkodás nélkül elfogadtam. Az út során nem sokat beszéltünk. Hamar megérkeztünk.
Miután leparkolt és leállította a kocsi motorját, megszólaltam.
- Köszönöm szépen a délutánt, nagyon jól éreztem magam - pirultam el.
- Őszintén örülök, hogy sikerült felvidítanom téged a kellemetlenségek ellenére - vakarta meg fejét.
- Hát igen, az a kis kellemetlenség, de nagyon jól feltaláltad maga azzal kapcsolatban - kezdtem el nevetni.
Kis csevelyünket egy csipogás szakította meg. Erre Leone elővette zsebéből mobilját, majd némi pötyögés után szomorúan felsóhajtott és kérdezés nélkül rávágta.
- Az anyám.
-Oh értem, kedves asszonynak tűnt - hazudtam kicsit esetlenül.
- Ne nevettess - és ismét felhúzta szemöldökét. - Lemerült a telefonom, felmehetnék hozzád, hogy fölhívjam? - kérdezte bátortalanul.
- Persze csak nyugodtan, édesanyám úgy is elutazott - válaszoltam.
Erre kisszálltunk az autóból, Leon bezárta, majd elindultunk a ház bejárata fel. Miután kinyitottam a bejáratot és megnyomtam a lift hívóját, odamentem a postaládához és kivettem a leveleket. Mire végeztem a lift is leért. Leon kinyitotta az ajtót, majd előre engedett. Én egy kedves mosollyal köszöntem meg neki. Hamar fölértünk a másodikra, elővettem kulcsaimat és kinyitottam az ajtót. Felkapcsoltam a lámpákat és megmutattam hol a telefon.
- Ígérem, gyors leszek - mondta, majd tárcsázott.
Kimentem a szobából, hogy ne zavarjam. Gondoltam közben megnézem, milyen leveleket kaptunk. Számlák, számlák és még több számla. De legalul olyat találtam, amitől majdnem rosszul lettem. Levél a bankból. Gyorsan elkezdtem bontani és olvasni kezdtem. Alig bírtam felfogni mit is olvasok. Könnyeim maguktól kezdtek el folyni. Nem is hallottam, ahogy Leon letette a telefont és elindult felém. Akkor vettem észre, amikor már ott állt mellettem, szó nélkül kikapta a papírt a kezemből és elkezdte olvasni. Majd megszólalt.
- Kifizetem a tartozásotokat - mondta olyan természetességgel, mintha csak pár fillérről lenne szó, pedig nem arról volt.
- Tessék? - kérdeztem meglepetten.
- Kifizetem a tartozásotokat és nem árverezik el a lakásotokat - mondta ismét.
Alig bírtam elhinni és felfogni, amit mondott, de aztán hirtelen eszembe jutott, semmi sincs ingyen, ő biztos kér érte valamit cserébe. Nyeltem egy nagyot, majd megkérdeztem.
- Mit kell tennem cserébe? - behunytam szemem és vártam a választ.
Fel voltam készülve mindenre és akkor belegondoltam, hogy egy ilyen férfinak sok mindenre nem is lehetek jó. Talán a cselekedetei, gesztusai is mind azért voltak, hogy könnyebben megkaphasson. De most nem csak rólam volt szó és talán még magamnak se merem teljesen bevallani, de belemegyek még abba is, ha róla van szó. De akkor eszembe ötlött, mi van, ha ez csak egy vicc. Nem tudtam tovább gondolkodni.
-Játszd el a barátnőmet - mondta, mintha megint ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
-Tessék?? - kérdeztem kikerekedett szemekkel.
- Elegem van ebből az ismételgetésből. Elfogadod vagy nem? Nekem az is megfelel. Van hol laknom - ezzel elindult az ajtó irányába.
Nem volt sok időm gondolkodni, egyből cselekednem kellett.
- Rendben - mondtam ki hirtelen.
Nem láthattam Leon reakcióját, de egy pillanatra megtorpant, majd anélkül, hogy visszafordult volna, megszólalt.
- Rendben, holnap ebédkor bejelentjük. Reggel gyere be az irodámba az átutalás miatt - majd távozott a lakásból.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
