Éreztem a kutakodó szemeket a hátamon, nem törődtem velük, jogosan kapta azt a pofont!

- Serill ne haragudj. Csak utána esett le hogy mit mondtam. Sajnálom! Még nekem is nehezemre esik felfogni, hogy megtörtént.
- Tudom és sajnálom, vagyis nem sajnálom, mert megérdemelted azt a pofont!
- Tudom ezért is, nem mondtam semmit. Meg tudsz bocsátani?- kérdezte reménykedve én meg amikor ránéztem láttam a szemében, hogy komolyan gondolja. De ezzel nincs letudva a dolog.
- Csak egy feltétellel!
- Mi lenne az?
- Ma te főzöl nekem vacsorát! - Közöltem vele és láttam, hogy kétségbe esik. - De ha pizzával akarsz megetetni, inkább keresek magamnak más partnert! Érthető?
- Igen, mint a vakablak! Tudod hogy nem tudok főzni!?
- Igen. Miért nem tudnám?
- És akkor miért pont ezzel kell, kiengeszteljelek, inkább elviszlek valami flancos helyre, de ezt ne kérlek!
- A törekvés a fontos! Úgyhogy ma megtanítalak finomat főzni! Azt megesszük ebédre, és estére neked kell elkészíteni valamit. Rá fogsz érezni, hidd el!
- Ha te mondod. - Mondta letörten - És mi lesz a gyakorlással?
- Hát úgy gondoltam, hogy mivel ma van szerda. Jövő héten, kedden mennénk az úgy jó?
- Nekem mindegy.
- És akkor mindenre marad még időnk. Nos akkor! Menjünk el vásárolni!
- Érzem, hogy ez nem fog jól elsülni!
- Mit mondtál?!
- Semmit!

A következő fél órában bementünk a legközelebb eső bevásárlóközpontba és vettünk mindenfélét. Fűszereket, kenyeret, húst, zöldséget és minden finomságot. Aztán visszamentünk a szállásra. Azon belül is Nick szobája felé vettük az irányt. Bementünk és miközben én kipakoltam az újonnan szerzett árut addig ő összepakolt kicsit a szobájában. Na igen. Ki látott még rendes tiszta fiúszobát?

- Kész vagy?
- Még egy pillanatot kérek szépen!
- Rendben.
- ÁÁÁ!
- Mi a jó életet művelsz te, ott bent elárulnád?
- Most dőlt rám az egész gardrób tartalma, ha nem látnád!
- Hajh! Várj, segítek összepakolni de, utána kezdjük a főzést!
- Rendben csak segíts végre!

Röpke tíz perc után végeztünk a pakolással, majd hozzákezdünk az ebéd elkészítésének. Úgy döntöttem, hogy grillcsirkét készítünk. Mivel jó kis konyha tartozott minden szobához, ami minden igényt kielégítően volt felszerelve, ezért semmivel sem kellett bajlódni sokat. Így nem hiányozhatott az extra funkciós sütő sem, amit én elég gyakran szoktam használni tekintve, hogy imádok főzni! Visszatérve a főzéshez. Először megmostuk és kiszedtük az apró tollakat a csirkecombból és belehelyeztük egy üveg jénai tálba, aminek az aljára paradicsomot, paprikát és hagymát tettünk, amiket leöntöttünk egy kis étolajjal és egy kis vizet is öntöttünk hozzá és amint ezzel megvoltunk a szintén a boltban beszerzett Sült csirke sóval megszórtuk a csirkecomb tetejét.

- Ettől lesz finom és ropogós a bőre - magyaráztam barátomnak, aki csak bámult, hogy milyen egyszerű is ez.
- Mi lenne, ha a végén egy kis sajtot is ráolvasztanánk?
- Nem rossz ötlet és mivel ekkor még nem tudtam pontosan, mit is csinálunk vettem azt is. Úgyhogy meg lehet oldani!
- Ez tényleg egyszerű és könnyen el lehet lesni a trükkjét! Mennyi idő múlva lesz kész?
- Hát mivel még csak most tettem be, nem tudom de, én is csak onnan állapítom, meg hogy mikor van kész, hogy megpirult e már a bőre, mert csak akkor sült át teljesen, ha azt is megkapta egy kicsit.
- Már összecsordult a nyál a számban.
- Ne aggódj, de addig is készítsük el a köretet. Jó a rizs? Azt könnyebb elkészíteni.
- Persze.
- Nos akkor forralunk ebbe a tálkába vizet és beletesszük a zacskót mikor elkezdett forrni rendben?
- Aha. De ebben mi az extra?
- Majd meg fogod látni!
- Már most érzem milyen finom lesz.
- Nyugalom!
- Rendben, rendben, rendben.
- Nos akkor a sütő felmelegedett. Tegyük be szépen. Így ni! Akkor úgy látom, a víz is felforrt. Akkor tegyük bele a zacskót kis olaj és só társaságában!
- Ebben mi az érdekes?
- Mondtam én olyat, hogy befejeztem?
- Nem, bocsi!
- Most várunk 5 percet a rizsre de addig is előkészítek, egy serpenyőt te meg teríts meg!
- Rendben!

Amint letelt az öt perc megvolt a terítés is és az előkészített serpenyőbe öntöttük a megfőtt rizst, aztán öntöttem rá egy kis olajat majd elkezdtem keverni. Nicket meg megkértem, hogy miközben keverem, ő üssön rá egy tojást és rakjon bele egy kicsi fűszersót, amit a húshoz is használtunk. Ez két percen belül el is készült és kiraktam a két tányérra.

- Nos még mindig nehéz főzni?- Kérdeztem mosolyogva.
- Nem, nagyon egyszerű. Sosem gondoltam volna hogy ennyire!
- Sorát is én tanítottam meg főzni. Annak idején volt olyan, hogy direkt egymásnak főztünk.
- És te honnan vagy kitől tanultál meg főzni?
- Tudod anyukám, amikor még élt üzletvezető és szakács volt egy büfében. Sok törzsvendégük volt mivel anyukám istenien főzött! Anya azt mondta, hogy édesapám is de ő már négy éves koromban meghalt.
- Értem. De még nem válaszoltál!
- Jó! Jó! Jó! Szóval így általában egyedül voltam otthon, mert ez a büfé addig volt nyitva ameddig vendég is volt. Nos így valahogy meg kellett tanulnom főzni. De annyi volt a szerencsém hogy ott csak akkor kezdett el dolgozni, amikor én 10 éves lettem. Így addig is elég sok mindent tanultam meg tőle, mert mindig ott voltam mellette és segítettem neki elkészíteni a vacsorát
- Értem de hogy-hogy nem kerültél árvaházba?
- Hát arra az egy évre magukhoz vettek a nagybátyámék. De nem volt egy leányálom.
- Miért?
- Én voltam a házi-rabszolga. Adtak enni de, csak éppen annyit hogy el tudjam végezni a házban a teendőket. Csak akkor ettem rendesen, amikor mindhárman elmentek. Akkor tudtam valamit összedobni magamnak, ami szerencsére gyakran megesett. Aztán amikor 16 lettem rögtön megszöktem és Alberto a szárnyai alá vett. Ennyi a történet.

- Azért ez durva lehetett.
- Mondom, hogy nem volt egy leányálom. De szerintem meg kéne nézni az ebédet.
- Igen. Finom illatok vannak a levegőben!
- Áh! Kész van, tegyél ki egy alátétet légy szíves! - Amint letettem az előre feldarabolt sajtot rátettem és még pont annyira meleg volt hogy rögtön rá is olvad. ~Isteni az illata!~
- Tedd csak le ide!
- Nos akkor jó étvágyat!
- Jó étvágyat neked is! Kajára fel!
- Nos, hogy ízlik?
- Ez isteni! Serill te egy istennő vagy!
- Én dehogy csak megtanítottalak egy alapfogásra! De ne feledd, hogy a vacsit neked kell megcsinálnod!
- Kösz. Már kezdtem elfelejteni! - Azt a fancsali képet nem lehet leírni! És én nem tudtam megállni nevetés nélkül. Majdnem megfulladtam, mert épp egy falatot vettem a számba és köhögni kezdtem. Azonnal mögém jött és megütögette a hátam.
- Ilyen vicces képet vágtam vagy eszedbe jutott valami? Javaslat: a második a helyes válasz!
- Pedig sajnos az első. - Kezdtem megint nevetni.
- Na jó akkor hagyjál békén! - Visszaült a helyére és sértődötten még a szemembe se nézett.

Mikor meguntam ezt, odamentem mögé, és megöleltem. Először meglepődött, de utána megfordult és az ölébe húzott, és úgy ölelt meg. Most rajtam volt a sor a sor, hogy megdöbbenjek. De amint felfogtam, milyen helyzetben vagyok összeszűkültek a szemeim és némán elkezdtem sírni. De ő ezt is észrevette és szóvá tette.

- Én tettem valami rosszat?
- Nem csak az utolsó ember, aki így ölelt meg az az édesanyám volt és ez volt az utolsó cselekedete velem szemben. Reggel így ölelt magához, és amikor jött hazafelé késő éjjel vagy hajnalban valamilyen vadbarom belehajtott a fekete kocsijával és még csak a lámpája sem égett!
- Értem! Bocsánat.
- Nem kell bocsánatot kérned! Honnan tudhattad volna?
- Ez igaz de akkor is!
- Mondtam már semmi baj! De most, ha nem esszük meg a kajánkat akkor ki fog hűlni!
- Azt semmiképpen nem szeretném!
- Akkor fejezzük be!

Miután megettük a közös művünket én elvonultam a szobámba és elővettem a fényképalbumomat. A legtöbbön én még nagyon kicsi voltam. Olyan is volt közte, amin édesapám ölében ültem és anyám átölelt minket.
~Erre még tisztán emlékeztem. Apám halála előtt lehetett nem sokkal. ~ Úgy döntöttem ezt kiteszem abba a képkeretbe, amit a többiektől kaptam a 17. születésnapomra. Még nem tudtam, mit tegyek bele, de most erre volt szükségem. A képkeret gyönyörű volt talán ezért sem tettem bele valamelyik mostani képem. Igazi különleges darabról volt szó. A családomtól kaptam, akiket igazán szeretek. Emlékszem mondtam nekik, hogy ne vegyenek ajándékot nekem, de megtalálták az arany közép utat. Közösen vették nekem. Ezüstből készült és a bal felső sarka nem olyan volt, mint az átlagosaknak, nem vágták, ki hanem úgy hagyták, mintha egy háromszöget helyeztek volna a helyére, és oda gravíroztattak nekem. Ez állt rajta:
A mi igaz és hűséges barátunknak, akit szívből szeretünk! Mi mindig melletted leszünk kiscsillag! A családod: a The Siren színpad artistái és dolgozói, na és persze főnöke!
~Mindig könnyek gyűlnek a szemembe, amikor ezt olvasom. Sose hittem volna anyám halála után, hogy lesznek még olyanok, akik szeretnek engem. Sorát leszámítva. Még mindig nem értem hogy, hogy történhetett meg ez vele. Igaz, hogy ritkán beszéltünk, de most már semennyit sem tudunk majd! Istenem! Ha bármit tehetnék annak az érdekében, hogy visszakapjam őt, nem haboznék. Csak forgassuk vissza az időt, többet beszélek vele, csak legyen mellettem! Vissza akarom kapni őt!~ Itt már megint zokogtam. Oldalra feküdtem az ágyamon és csak sírtam. Nem tudtam abbahagyni, de most már mindent ki kellett adnom magamból! Annyira elfáradtam a sírástól hogy nem tudom mikor, de elaludtam.
Folyt köv...