A francia artista fölállt, majd az edzőterem felé sétált... Eközben én is megérkeztem céljaim felé. A teremben Kennel találkoztam.

- Szia Ken!
- Á, Sora! Szia!
- Új trapéz?
- Igen, új. De nagyon nehéz irányítani. Mert amint látod, ez egy forgó trapéz, de nem csak oldalra forog, hanem előre is meg hátra is... az egyensúlyodtól függ.
- Kipróbálhatom? - kérdeztem csillogó szemekkel.
- Igazság szerint, Layla kisasszony, vagy Leon úrfi szokták először kipróbálni.
- Ők még reggeliznek, szóval... légy szíves?! - néztem rá könyörgő tekintettel.
- Húzzátok föl a hálókat! - sóhajtott Ken.
- Köszönöm! - eközben Leon is itt volt az edzőteremben, csak mi nem láttuk, ugyanis fönn rejtőzött el. Ide szokott jönni, mert ezt a rejtekhelyet senki nem ismeri... Laylán kívül... igen... Laylában megbízott... ő volt az egyetlen támaszpont Sophie elvesztése óta... egy kedves, megértő unokatestvér.
- Vigyázz Sora... Nem egyszerű kitapintani ennek a trapéznak a mozgásrendszerét. Először próbáld meg kitapasztalni, és ha sikerült, akkor ugorj át a másik trapézra! Rendben?
- Persze! - mondtam, majd ezeket gondoltam: Pont, mint Carlos cirkuszában... csak az csak előre lendült, hátra, pedig nem! Na akkor lássunk neki! - fölmásztam a trapézra, beakasztottam a lábam, s elkezdtem forogni...
- Először a trapéz mozgását figyeld! - mondta, Ken. A többi kellékes kíváncsian figyelték mi fog ebből kijönni.
- Értettem! - majd őrült tempóban elkezdtem forogni. A testsúlyomat előrehelyeztem, tehát a trapéz rúdja előre dőlt, így most fejjel lefelé forogtam. A lábam kicsúszott a tartórúdból, s én egyenesen a hálóban kötöttem ki. - Ez nagyon jó! - mosolyogtam.
- Höh... nagyon... - nézett ijedten Ken.
- Most mi van? - léptem újra a trapéz tartó rúdja közé.
- Sora Te meg mi a fenét csinálsz? Nem úgy volt, hogy pihenni mész?
- Elég időm lesz pihenni, Yume. - feleltem, majd ismét forogtam.
- Úristen ez nagyon gyors! - hitetlenkedett Marion. Én pedig forogtam-forogtam, majd kiakasztottam a lábam, s felfelé szálltam, ám a következő trapézt nem kaptam el. - Na, még egyszer! - gondoltam magamban.

Fönn egy ezüst tekintetű, francia artista figyelte ügyetlenségeimet. Ekkor egy kezet érzett vállán. Ijedten kapta hátra a fejét, de rá jött, hogy aggodalomra semmi oka sincsen.

- Ügyes ez a lány... megvan benne a tehetség, hogy sztár lehessen.
- Lehet... - felelte szűkszavúan.
- Leon! Láttam, hogy hogy nézel utána... gyönyörű, és emellett tehetséges is! Mért nem akarsz vele összejönni?
- Milyen érdekes, hogy Vanessára is ezt mondtad, anno annak idején... meg Mayre is...
- Jól van, na... de Során látszik, más... nagyon más... és... a tekintete... ő vele igazán összejöhetnél...
- Furcsa... ha nem lány lennél, kinézném belőled, hogy szívesen lecsapnál rá... - gúnyolódott a Halálisten.
- Ha-ha. Nagyon vicces... de mért nem próbálod meg?
- Layla... Leon Oswald senkit...érted? Senkit nem szerethet... Nem bírna el még egy csalódást az amúgy is jeges szíve. Nem szerethet senkit, mert akkor csak tönkretenné...
- De Sora más! Szüksége van egy olyan támaszra, mint Te, és neked is, mint...
- Layla! Megmondtam! Leon senkit nem szeret, és nem is fog! Ennyi...
~ Azt majd meglátjuk, Leon! Ezzel az éneddel is fogsz szeretni! - gondolta a Főnix, majd egy alig látható mosoly bújt meg ajkai mögött.

- Ez az! Sikerült!! - mosolyodtam, mikor egy sima trapézon lógtam.
- A negyedik ugrásra sikerült megcsinálnia! - hitetlenkedett az egyik kellékes.
- Oké, Sora, ebből elég... - mondta Yume, én pedig a hálóba estem.
- Rosetta? - fordultam a lány felé. - Mikor lesz legközelebb előadás a Gyerekszínpadon?
- Ez az egész Kaloson múlik... meg hogy mit szeretnénk előadni...
- Értem. - gondolkodtam el. - de ugye tudjátok, hogy én is veletek fogok föllépni? - mosolyogtam.
- Egyébként, ha kitalálnánk valami műsort, akkor minden OK. Megbeszélnénk Kalossal, és legkésőbb 4 napon belül már műsoron lehet... - tűnődött Ann.
- Aha...
- Sziasztok madárkáim!
- Szia Sarah! - köszöntünk az imént belépő Kaleido Dívának.
- Min gondolkodtok?
- Egy új műsor kéne a Gyerekszínpadra. Van valami ötleted? - kérdeztem.
- Mit szólnátok, ha harcművészet is lenne benne? - csillogott a szeme, miközben kimondta a harcművészet szót, mi pedig padlót fogtunk.
- Sarah... harcművészet? A Gyerekszínpadon? - nézett furcsán Rosetta.
- Nem rossz ötlet... - mosolyogtam.
- Mi? - néztek értetlenül rám.

- Kíváncsi vagyok, mit tervez... - gondolkodott hangosan a Kaleido Szőke Főnixe. r11; Leon csak biccentett.

- Gyerekek... akkor jó egy előadás, ha a Te éned is benne van... Tegyük fel, hogy nekem most el kellene játszanom egy rám nem illő szerepet... szerintetek, sikerülne? - választ várva néztek rám. - Hát persze, hogy sikerülne,(egó nuku) de nem lenne olyan jó... egy kívülállónak talán tetszene, de Te nem lennél boldog... és akkor jó az előadás, ha a közönség és a Színpad előadói is eggyé válnak... mert közönség nélkül nincsenek előadók, és ugyan ez igaz fordítva is.
- Igazad van Sora! - veregetett hátba Sarah, amitől majdnem elestem.
- Öm... Köszi... - majd Kenhez fordultam. - Ha kitaláljuk, mi legyen a legközelebbi előadás, a Gyerekszínpadot át tudnátok olyanra alakítani?
- Ránk számíthatsz, hisz ez a dolgunk. - felelte.
- Köszönjük! - majd a füzetemhez sétáltam, s elkezdtem rajzolni.

- Tényleg nem semmi... ahogy a Színpadról, és a közönségről beszélt...
- Igen... De akárhogy áradozol Róla, nem fogok megtörni... a szavamat pedig betartom.
- Jaj, Leon, annyira... annyira... igazságtalan vagy! - durcizott Layla.
- Ez van! - felelte egyszerűen.

Ekkor Ana, jött be, Mia társaságában.

- Ana, Mia! - szólt Rosetta. - Képzeljétek, új előadásra készülünk a Gyerekszínpadon! Nem akartok Ti is szerepelni? - kíváncsiskodott.
- De, nagyon szívesen! - örült Mia.
- Ezer meg egy örömmel! - nevetett Ana.
- Rendben! - mosolyogtam. - A gyerekek nagyon szeretik a csillogó, vidám és vicces dolgokat. A vicces dolgokra, Rád gondoltam, Ana. - néztem rá.
- Vicces? Az csak is az enyém lehet!
- Oké! A vidámra, Sarahra, és Miára.
- Rám számíthatsz, madárkám. - tapsolt egyet Sarah.
- Rám is! - kacsintott Mia.
- A csillogó dolgokra, pedig rátok, lányok! - néztem Rosettáék felé.
- És Te?
- Én majd valahogy belekerülök! Ésr30; Marion! Te és Jonathan nem akartok egy közös számot bemutatni?
- De!
- Oké! Már csak egy alaptörténet kellene... - gondolkodtam el.
- Az végül is mindegy, nem? Csak valami ki fog sülni belőle... Sarah mondjuk, énekelhetne... Ana bohóckodhatna, a lányok táncolhatnának, Rosetta diabolózhatna, Marion és Johni, a medencénél lennének, és Te Sora pedig a trapézokon csilloghatnál! - mosolygott Yume.
- Igeeen! - ugrottak egyet a levegőbe. - Ez remek ötlet!
- Rendben, akkor menjünk Kaloshoz! - majd a kis csapatunk elindult az igazgatói iroda felé.

- Mintha teljesen kicserélték volna! Az előbbi szomorú Sora helyett, most egy életvidám lányt láthattunk. (Gondolt a Vanessás ügyre.)
- Muszáj mindenhez hozzáfűznöd valamit? Jó hogy nem már a következő ötleted az lesz, hogy én leszek a herceg, aki találkozik a gyönyörű hercegnővel, és Happy End! - morogta Leon.
- Jó ötlet, megyek is, elmondom Sorának!
- Layla! Muszáj ezt? Inkább fejezd be az idegeim tépkedését! - dühöngött.
- Eszem ágában sincs befejezni! Olyan jó téged bosszantani, kedves uncsitesó!
- Hát persze! - morogta ismét.
- Haha! Na megyek a tündérkéhez! Szia Leon!
- Megölöm! Komolyan, megölöm! - mondta már csak úgy magának. - De el kell ismernem, hogy Sora... és a Színpad... mintha csak erre várt volna... hogy... hogy ő fölléphessen... Sora... de... miken gondolkodom? Leon! Fejezd be! Ch! Ez már szánalmas! - gondolta, majd elhagyta az ideiglenes rejtekhelyét.

A mi kis csapatunk pedig megérkezett Kalos irodája felé. Illedelmesen bekopogtunk, majd amikor a "Gyere be! " utasítást hallottuk, beléptünk a hatalmas, kékes ajtón.

- Jó reggelt főnök! - köszöntünk.
- Sziasztok! Miben segíthetek? - rendezgette az iratait a barna asztalán, a nagy, fekete székében.
- Szeretnénk egy új műsort előadni a Gyerekszínpadon! Megengedi? - kérdeztem.
- Miről szólna az előadás?
- Mindegy az még... majd valami ki fog sülni belőle... csak legyen valami... hogy a gyerekek ne felnőtt előadást nézzenek... Kérjük Főnök! - Kalos hosszas gondolkodás után megszólalt:
- 5 napot kaptok, hogy mindent, gondosan megcsináljatok! Értettétek?
- Értettük! - mosolyogtunk, azzal mindenki távozott.

A következő úti célunk Jonathan medencéje volt. Marion boldogan ölelgette a kis fóka bébit.

- Szia Johni! Hogy vagy?
- Ou, ou! - "felelte" a fóka. Majd elkezdtek játszani. Én pedig gondosan rajzoltam, és írtam a kis kék füzetembe.
- Mit csinálsz? - kérdezte kíváncsian Rosetta.
- Csak a manővereken, és az ugráskombinációkon gondolkodom... és lerajzoltam, hogy hogy is nézhetne ki a színpad. - majd fölmutattam.
- Ez fantasztikus! - ámult el Rosetta. A vázlatok valahogy úgy néztek ki, hogy volt három nagyobb ugróasztal, melyek hatalmas virágokat ábrázoltak. Fölötte lógtak a trapézok, s előtte volt a medence. A köré terveztem a nézőteret.
- Mi a fantasztikus? - kérdezte Sarah.
- Nézzétek, milyen fantasztikusak Sora tervei! - mutatta föl a füzetemet.
- Aszta! - csak ennyit tudtak kimondani.
- Jaj, skacok, nem mentettem meg a világot, tehát ne ámuljatok el! Ez csak egy egyszerű rajz! - majd kivettem a lány kezéből. - Na jó! - mosolyogtam. - Megmutatom ezeket, Kennek! Addig gondolkodjatok egy-két ugráson! - kacsintottam, majd a kellékesek felé vettem utamat.

Út közben nagyon elgondolkodtam a rajzon, hogy hátha valamit még hozzá tehetek-e. Ám a nagy gondolkodásomban észre se vettem, hogy van előttem valaki, s egyenesen nekimentem. Elesni nem estem el, hiszen két, erős kar fonódott derekam köré. Nyugalmat éreztem. Nagyon nagy nyugalmat. Fölnéztem, s egy ridegen csillogó szempárt vettem észre.

- Mr. Oswald! Kérem, bocsásson meg! - mondtam zavartan.
- Máskor figyelj jobban! - felelte rideg hangnemében. Bántottak szavai. Nem is értem, akárhányszor találkozok vele, mindig egy kérdés furdalta oldalam: "Miért?" Hiszen az étteremben teljesen más volt. Nem volt ennyire rideg... valójában mindig is ilyen? Vagy... vagy csak... áh!
- Elengedne? - kérdeztem pirulva. Kérésemet halván, kiszabadultam az ölelő karok közül. - Még egyszer bocsánat! - majd kiléptem útjából, s az eredeti célomhoz mentem. Egészen addig éreztem két szempárt a hátamba fúródni, míg jobbra nem fordultam a folyosó végén. Ott nagyot sóhajtottam, majd a felém közeledő Kenhez siettem. - Szia Ken!
- Szia, segíthetek valamiben?
- Igen! Megrajzoltam a színpad vázlatait. Valahogy így képzeltem el! - majd átnyújtottam a füzetemet. Alaposan tanulmányozta, s végül elmosolyodott.
- Fantasztikus! 2 nap, és kész lesz! - kacsintott.
- Köszönjük szépen! Akkor még beszélek a ruhatervezővel, és nekiláthatunk gyakorolni!
- Sok sikert! - mondta, majd elment egyeztetni a többi segéddel.

Én pedig beszéltem még a ruhatervezővel, majd elmentünk gyakorolni a lányokkal. Minden jól ment, sokat nevettünk, és bohóckodtunk, hála Anának. Este pedig fáradtan dőltem párnáim közé.

- Nem szeretnél fürdeni?
- Muszáj neked ennyire perverznek lenni, baba?
- Nem vagyok baba! Mellesleg... ha akarod, segítek megtervezni a ruhákat... szívem szerint az Ádám-kosztümöt javasolnám... de... - mondatát nem tudta befejezni, mert két fojtogató kar fogta meg.
- Ha nem fejezed be, megint a fán alszol! - mondtam fenyegetve.
- Jó, jó, Sora bocsi, kérlek, engedj el! - mondta fuldokolva.
- Nem is gondoltam, hogy egy baba ennyire perverz is lehet...
- Szellem! - javított ki.
- Nem mindegy? - majd megfogtam, s a fiókomba tettem.
- Sora, kérlek, engedj ki! Nem kapok levegőt! Soraaaa!

De én már nem hallottam, ugyan is álomra hajtottam a fejemet.

- Ha így folytatom, mehetek a lelki segély központba... - mondta már csak úgy magának a kis baba... öm... szellem.

A munkák gyorsan haladtak, már nagyjából minden sínen volt. A jelmezek fantasztikusak lettek, akárcsak a színpad. Kalostól hallottam, hogy minden jegy elkelt. Ez még jobban fokozta a hangulatot.
Az előadás pénteken, 4 órakor kezdődött. Csütörtök este fáradtan feküdtem le, s Angyallal álmodtam... egy gyönyörű álmot.
Amikor péntek reggel kinyitottam szemeimet, az ébresztőre pillantottam, mely 7 órát mutatott. Amint ki akartam szállni az ágyból a szemem kikerekedett. Egy vörös rózsa pihent a földön, egy kártya fölött. A kártyát elolvastam, melyben ez állt:

"Sora!

Kérlek, bocsáss meg, hogy az utóbbi napokban nem találkoztunk, de nem akartalak zavarni, hisz tudom, mennyire elfoglalt voltál az előadás miatt! Sok sikert kívánok, és nagyon szeretlek!

Angyal

Ui.: Gyönyörű vagy, amikor alszol! :)

Na ettől egy kicsit nagyon elpirultam. Lehet, hogy az a csók, amit álmodtam, valójában nem is volt álom? Hihi. Mindegy!

- Köszönöm Angyal! - suttogtam boldogan.

Kikecmeregtem ágyamból, s egyenesen a fürdőszobába mentem, hogy elkészüljek. Mikor végeztem, egy fehér nadrágban, és egy lilás fölsőben léptem ki, egy egyszerű cipőben. Kicsit izgultam. Yume is fölébredt már. Amikor ő is elkészült, együtt mentünk le az ebédlőbe. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen korán, ilyen sokan vannak itt. Legjobb barátaink örülve figyeltek minket. Mivel előadás volt, ezért 7 órakor nyitva van az ebédlő, hogy még gyakorolni tudhassunk... ez nekünk is jó volt, meg azoknak, akik éhesek, vagy akik kornál keltek.
A francia artista megint a terem legtávolabbik sarkában foglalt helyet. Mellette a szőke Főnix foglalt helyet, Yuri Killien társaságával.

- Szia Sora! Foglaltunk helyet! - integetett Rosetta, miután meglátott. Leon, amint meghallotta nevemet, fölkapta tekintetét.
- Persze, egy pillanat! - majd a pulthoz sétáltunk, melyen sok-sok finom reggeli pihent. Kiválogattam a számomra legfinomabb ételeket, s leültem a számomra foglalt helyre.
- Sora... a Gyerekszínpadon lépsz föl? - kérdezte gúnyosan May. Hjaj, mért kell nekem minden reggel veszekednem? Tipikus: ha nem Vanessa, akkor May. - ch! Mondjuk, látszik, az agyi szinted ott van... nem úgy, mint nekem, aki a Nagyszínpadon lép föl! - felelte, nem kis dicsekvéssel.
- Tévedsz drágám... - álltam föl. - Attól, hogy Te a Nagyszínpadon lépsz föl, az agyi szinted egyenlő egy körömlakkal! És csak hogy tudd! - tettem a tálcát a helyére. - A Gyerekszínpad is ugyan olyan fontos, mint a Nagyszínpad... és a gyerekek a legjobb közönség!
- Haha... - nevetett gúnyosan. - Még mit nem?
- Szállj le rólam, ha megkérhetlek.
- Addig nem hagylak, amíg el nem fogsz menni innen.
- Sora Naegino nem fog innen elmenni, ameddig én bele nem egyezem! - mindenki döbbenten nézett az iménti hallottakra.
- Mi... Mi az, hogy nem? - kérdezte dadogva Vanessa, aki eddig gúnyosan mosolygott, ahogyan barátnője kiosztott engem.
- Én a helyetekben leszállnék a magas lóról, mert onnan nagyot lehet esni! És attól, hogy a Nagyszínpadon szerepeltetek egyszer-kétszer, még ne legyetek annyira, nagyra magatokkal. - válaszolt. Jól hallom? Az én pártomra állt?
- De... De Leon!
- Majd ha olyan jó leszel, mint Layla, Yuri, én... vagy Sora... akkor mondhatod a magadét.
- Mint Sora? - kérdezte döbbenten May.
- Neki a negyedik ugrásra sikerült az új speciális trapézt elsajátítani, melyet nekünk - célzott Laylára, Yurira, és magára. - csak 7 fölött, amit Ti meg se csináltatok, mert féltetek, hogy a hajatok tönkremegy! - felelte hidegen, ám gúnyosan.
- De ő...
- Fejezzétek be az állandó piszkálását! Úgy tudom elég pofont kapott már az élettől! - tette le a tálcáját. - És emellett unalmas minden nap a nyivákoló hangotokat hallgatni! - nézett a két döbbent lányra. - Layla! Fönt leszek! - a lány biccentett, s ezután távozott.
- Ezt nem hiszem el! Leon Oswald... Sora pártjára állt? - hitetlenkedett Julia.
- Én sem! - felelte Charlotte.
- Kislány! Nagy mákod van, ugyan is Leont, nagyon nem érdekli, hogy mi folyik körülötte. - kacsintott Layla.
- Értem...
- Sok sikert az előadáshoz! - mosolygott Yuri is, miközben átölelte kedvese derekát. - Mi most megyünk. Pá-pá!
- Ezt nem hiszem el! - nyivákolt May, majd ő is távozott a helyszínről, unokatestvérem oldalán.


- Mi a francot csináltam? Miért szóltam közbe? - tűnődött magában. - Mért akartam megvédeni Sorát, mint Leon? És emellett még gyönyörű is. Amikor átöleltem, csak nagy nehezen engedtem el... kiderül, hogy Leon, a Halálisten is tud szeretni? Hát ez az oldalam is képes erre az érzésre? Ha így folytatom, talán a szavamat sem fogom betartani... hogy én mindig hű maradok az ígéreteimhez! Haha! - nevetett fel. - Bolond vagy Leon! De ez a lány megváltoztat, vagy már meg is változtatott Téged! De egyelőre még nem szabad ezt kimutatnom. Nem törhetsz meg, főleg nem egy lány miatt! Egy... egy gyönyörű lány miatt... áh, már megint Sora! Ezzel az éneddel nem szeretheted, hisz csak bántanád! Nem... Még viselni fogom az álarcomat, amíg el nem kopik. Viselni fogom a Halálisten álarcát! - jutott döntésre, majd a rejtekhelyére ment.


- Hűha, Leon ma nagyon furcsa volt. Igaza volt Laylának, ez volt a legelső, amikor közbeszólt egy párbeszédbe. Mit teszel az emberekkel, Sora? - nevetett Sarah.
- Magam sem tudom! - feleltem. - De most menjünk!
- Oké! - felelték a többiek.


Délután 4 órakor...

Teltház volt, tele gyerekekkel. Mellettük szüleik foglaltak helyet, akiknek szorosan fogták a kezüket. A függöny mögül láttam egy kislányt. Hosszú, fekete haja, és kék szeme volt. A kora olyan 8-9 lehetett. Édesapja ült mellette, ki boldogan figyelte lánya izgatottságát. Fekete haja, és barna tekintete volt, és középkorú lehetett. Mellette egy szőke hajú, szintén barna szemű nő ült, ki nem éppen kedves pillantásokat küldött a lány felé. A körmét pásztázta.

- Apa! Apa! Mikor kezdődik az előadás? - kérdezte a kislány.
- Nemsokára kicsim, türelem.
- Hjaj, fogd már be! Majd el fog kezdődni! - szólt a nő, majd a rúzsához nyúlt, és kikente a száját. - Drágám, ezután ugye elmegyünk egy kicsit kettesben, és őt meg leadjuk anyádékhoz... ugye? - mutatott a kicsi lány felé.
- Miriama... - fordult a nő felé.
- Apa! Megígérted, hogy ma velem leszel! - nézett rá könyörgő tekintettel.
- Ma Miriama-val leszek, de majd holnap...
- Már megint holnap! - könnyeivel küszködött.
- Norah...
- Mindegy! - hajtotta le a fejét.


- Szegény kislány! - suttogtam halkan.
- Kezdhetünk? - kérdezte, Ken.
- Persze. - mosolyogtam, majd kiléptem a színpadra. A nézőtéren mindenki elhallgatott, én pedig rámosolyogtam arra a kislányra, aki viszonozta a kedves gesztust. - Üdvözlöm a kedves közönséget! A nevem Sora Naegino. Hosszú idő után, végre megnyíltak a Kaleido Gyermekszínpadának kapui. Remélem, vagyis reméljük, hogy tetszeni fog az előadás. Jó szórakozást kívánok Önöknek! - mosolyogtam ismét, majd lementem a színpadról, s mikor a tapsvihar abbamaradt, a kedves táncos lányaink fölsétáltak a porondra.

Fekete gatyát, s fehér toppot viseltek. Elkezdtek táncolni, akrobatikus elemekkel díszíteni a ritmust. Ekkor a színpadra lépett Rosetta egy diabolóval a kezében, mellyel mutatványozni kezdett. Én is fölléptem, két bottal a kezemben. Átpasszolta nekem a kis tárgyat, melyet visszapasszoltam. Trükköztünk, de közben táncoltunk. Mikor ennek vége volt, Ana és a bohócok jöttek. Na ők aztán jól megnevettették a gyerekeket.

- Nevetnek! Rajtam nevetnek! - mondta boldogan Ana.

Amikor az ő számuk is véget ért, Sarah varázsolta el csodálatos hangjával a nézőközönséget. Most én következtem... fölmentem a színpadra. Ana mondta, hogy valahogy nevettessem meg a gyerekeket... na remek... a porond közepén álltam. Fölöttem trapézok, mögöttem a trambulinok, és előttem a medence volt.

- Sziasztok! Tetszik az előadás? - kérdeztem kedvesen.
- Igen! - felelték a kicsik, miközben bólogattak.
- Tudjátok... én még új vagyok itt... és szeretném a segítségeteket kérni. Ugye segítetek nekem?
- Aha!
- Egy manővert kellene kitalálnunk. Ti mondanátok mit, én meg megcsinálom azt. Na, benne vagytok?
- Igeen! - felelték boldogan.
- Rendben! Akkor, javaslatok?
- Először ugorj a trambulinra.
- Trambulinra? Oké! - majd odaugrottam.
- Most... ugorj hármat, és kapd el az egyik trapézt!
- Rendben! - majd így csináltam.


Boldogan mondták ötleteiket, én pedig szintén ilyen kedvvel vittem végig. Először ráugrottam az ugróasztalra, háromszor. Ezután elkaptam a fölöttem lengő trapézt, melyre fölmásztam. Az egyik kislány kérte, hogy miközben ugrálok a trapézok között, fűszerezzem meg mindenféle "extra" mutatványokkal. Oké. Csavarokat, forgásokat, tettem bele, majd elérkeztem egy forgó trapézhoz. Elkaptam, s elkezdtem forogni. Ámultak, hogy milyen gyorsan forgom. Miután a közös manőverünket befejeztük, meghajoltam.

- Köszönöm szépen gyerekek! - majd a medencéhez sétáltam, s Marion futott be.
- Fóka! - mosolyogták a gyerekek.
- Fóka? Hol? - tettettem értetlenségemet.
- Ott! - mutatták a gyerekek, én pedig arra fordultam, de "nem láttam semmi". Marion gyorsan mutatott valamit Jonathan-nak, ami miatt az állat lebukott, és a másik irányba úszott.
- Hol? - kérdeztem ismét.
- Arra! - én, pedig szintén arra fordultam, de "ismét nem láttam semmit."
- Gyerekek, ne vicceljetek már! - mosolyogtam, majd Marion ismét mutatott valamit a kis fóka bébinek, így az kiugrott, jól lefröcskölve engemet. - Héé! - mindenki nevetett. "Remek, csak így tovább!" - majd a kisgyerekekhez sétáltam, ugyanis a színpadot, és a közönség sorait egy kisebb "híd" kötötte össze. - Ha most lehajoltok, itt az első sorban találtok valamit? - mindegyik kisgyerek lehajolt, és kicsi labdákat talált ott.
- Igen! - felelték.
- Rendben! Akkor most játszunk Jonathan-nal. Szép sorjában mindenki dobja oda neki a labdát, ahogyan Marion is csinálja! - mutattam a kis szőke hajú lány felé. Majd mindenki szép, sorjában eljátszadozott a kis állatkával. Odaértem Norah-hoz, aki nagyon boldog, és vidám volt. Meg akartam vigasztalni, hiszen az a nő eléggé elrontotta a kedvét az előadás elején. - Szia! - köszöntem.
- Szia! - ekkor bejött a többi szereplő is, ugyanis ez volt a finálé.
- Hogy hívnak?
- Norah.
- Norah. Szeretnék tőled kérni valamit! - kezemet a vállára helyeztem. - Kérlek, állj föl. - Ő így is tett. - El tudnád nekem mondani, hogy kik vannak a színpadon? - néztem rá. - Ha igen, a műsor végén megjutalmazunk! - súgtam oda még neki.
- Igen, persze! - nagy levegőt vett. - Ő ott Sarah Dupont, a Kaleido Színpad Dívája. - mutatott az említettre. - Mellette Ana Heart, a Kaleido Színpad első számú bohóca! - mosolygott. - Rosetta Passel, a Diaboló hercegnő, és mögötte a táncosok, Mia Guillem, az írónő, Marion Benigni, az Ugróasztal hercegnője.
- Bravó! Tapsoljuk meg! Hibátlanul elmondta!! - majd mindenki tapsolni kezdett, miközben a kislány elpirult.
- És... és te... szerintem Te pedig a következő Kaleido Sztár vagy! - mondta még mindig pirongva.
- Hjaj, köszönöm szépen! - mosolyogtam, majd két puszit adtam neki. Előadás után várj meg minket itt! - mondtam, majd odaugortam. a többiekhez. - Köszönjük, hogy megtiszteltek jelenlétükkel. Reméljük tetszett az előadás! - majd meghajoltunk a tapsvihar kíséretében. Körülnéztem a közönségen. Mindenütt boldog szempárok voltak... barna, zöld, fekete, kék, és... és... és egy füstszürke szempár. Leon? De hát... Ő... és.... mintha egy apró mosoly bujkált volna ajkai között. Amint észrevettem, eme mosoly lefagyott arcáról, fölállt, s elment. Marion lépett mellém, s megfogta kezemet. Elismerően mosolygott. - Köszönjük szépen! Viszlát! - majd a függöny elhúzódott, mi meg eltűntök a mögött. - Jók voltatok! - mondtam.
- Igen, Sora, Te is fantasztikus voltál! Gratulálunk!
- Mindannyian fantasztikusak voltunk! De még jelenésünk van! Hol az ajándék? - kérdeztem.
- Ott, a széken! - majd odasétáltam, s fölvettem.
- Keressük meg Noráh-t. - majd elsétáltunk. Pár perc múlva meg is találtuk. - Norah! - integettem neki.
- Sora! - mosolygott, majd idefutott hozzánk.
- Nézd csak, íme az ajándékod! - majd egy rózsaszín zacskót adtam át neki, melyen a Kaleido Színpad jele volt.
- A... a... - nyögdécselte. - ez... ez valami fantasztikus! - a szatyorban mindenféle Kaleido Színpaddal kapcsolatos dolgok voltak, pl. Kaleidos póló melyet mindenki dedikált, egy kép, toll stb.
- Tetszik?
- Nagyon! - felelte boldogan.
- Puszi! - majd két puszit adtam neki, s utánam mindenki. Szemei könnyes lettek. Örömkönnyek.
- Köszönöm szépen! Ez volt életem legcsodálatosabb születésnapja!
- Ma van a születésnapod?
- Igen!
- A szüleid?
- Apa Miriama-val van... azt mondta, maradjak itt, és majd a nagyi értem jön! - hajtotta le a fejét.
- Nem szereted Miriama-t?
- Nem... egy boszorka az a némber... állandóan csak apával van, el akarja venni tőlem, és valamivel befolyásolja... utálom!
- Tudod, mit? Hazakísérlek...
- Tényleg? - csillogott a szeme.
- Aham! Ez egy olyan plusz szülinapi ajándék! - kacsintottam.
- Köszönöm! - ölelt át.
- Pár percet kérek, fölöltözök!
- Rendben! - mosolygott.

Azzal gyorsan az öltözőhöz futottam. Levettem fellépő ruhámat, s leszedtem a sminket is. Gyorsan fölvettem egy fekete gatyát, egy szintén fekete fölsővel, majd megfésültem a hajamat, és futottam vissza. Kb. 5 perc múlva ismét a kislánnyal szemben voltam.

- Mehetünk?
- Persze!

Azzal kiléptünk a Kaleido Színpad kapuin...

Folytatása következik...