- Sora? - kérdezte egy hang, az ajtóban állva.
- Rosetta?
- Hé, srácok, nézzétek, ki van itt! - szólt ki a hatalmas kék ajtón, melyen nemsokára egy kisebb csoport özönlött be... sok-sok ismerős arc.
- Sora? - hitetlenkedtek.
- Skacok! Hát ti...
- Mi itt vagyunk előadók... vagyis háttértáncosok... ugye Te is ide jöttél a Kaleido-hoz! Ugye, Sora?
- Ööm... Rosetta... az az igazság, hogy...
- Főnök! Ugye tudja, hogy ki áll itt? - Kalos csak türelmetlenül állt előtte, várva a választ. - Az, akinek köszönhetjük, hogy ilyen jól tudunk táncolni... Ő tanított minket 2 éven át, Carlos cirkuszában. - egy mosolyt kúszott ajkaim közé. - Kalos, kérlek, vedd föl a Színpadhoz!
- Próbálom fűzni a kisasszonyt, de nem igazán megy...
- Sora! - mondták a körülbelül 13-15 éves gyerekek. - Légy szíves!
- Gyerekek... nagyon szívesen, de tanulnom kell, és még messze is lakom innen...
- A Színpadnak vannak magántanárai, és szállása is! Egyéb béna kifogás?
- Rendben... megadom magam... de egy feltétel...
- Mi az?
- Az, hogy nem leszek senkinek a partnere... ez azt jelenti, senki mellett nem fogok szerepelni. - egy szemöldök felhúzás volt a válaszuk, de végül bólintottak. - Tehát, veletek fogok táncolni, mint háttértáncos!
- Ha önnek ez kell, hogy itt dolgozhasson a színpadon, akkor rendben, beleegyezem.
- Köszönöm, Mr. Eido.
- Csak kérem, ne szólítson Mr. Eido-nak... Akkor már inkább Kalos, vagy Főnök.
- Rendben. De akkor én meg simán, Sora.
- Rendben... Simán Sora... - nevetett.
- Na azt már nem! Nem hagyom, hogy elvedd a Színpadot tőlem, Sora! - dühöngött Vanessa.
- Fogd be, bányarém! - szólt oda Rosetta.
- Mit mondtál, te kis...
- Vanessa... én a helyedben nem szólnék be... kedves... unokatestvérem...
- Elegem van! - majd fölvette a kabátját, s kiviharzott a teremből.
- Unokatestvér? - hitetlenkedett Yuri.
- Öm... Igen... Anyai ágról. - feleltem.
- Yuri Killien. - nyújtotta kezét.
- Örvendek, Sora Naegino.
- Layla Hamilton. - mosolygott a hosszú hajú Főnix.
- Örültem.
- Sora, gyere, kérni kell neked... vagyis nektek házat... Találkozhatsz Sarah-val! Nagyon kedves, de vigyázz, mert imádja a harcművészetet. - nevetett Rosetta. - Gyere, körbevezetünk Titeket.
- Oké, rendben. Köszönöm, Mr. Eido... vagyis... Főnök... - bólintott, azzal mi kiléptünk a folyosóra.

Körbevezetett minket Rosetta. Voltunk az ebédlőben, ahol minden reggel 8: 00-10: 00-ig volt reggeli, 12: 00-14: 00-ig ebéd és 19: 00- 21: 00-ig vacsora. Megmutatta még a tánctermet, a balett termet, az uszodát, a tanuló részleget, ahol az elméleti részt szokták venni. Megmutatta, merre van az igazgatói iroda, hogy merre vannak az öltözők, a Nagy Színpad, és a másik gyakorló terem. Most utunk a Gyermekszínpadhoz vezetett.

- Sajnos, most nem üzemel. Egyébként a srácokkal itt szoktunk föllépni. Csak amióta a Színpad fókája, Jonathan nem érzi jól magát, nincsenek előadások. Így meg nem jó a műsor. Kalos leállította.
- Fóka? - kérdezte csillogó szemekkel Marion.
- Igen, ott van a medencéje... Általában estefelé szokott kapni vacsorát... de sajnos a sok elfoglalt embereknek nincsen ideje vele foglalkozni, kivéve, amikor előadásra készülünk... - mesélte a lány.
- Lehet, hogy épp ez baj... - gondolkodtam.
- De aranyos! Szia Jonathan! - mosolygott Marion. Az állatka egyből odaugrott hozzá.
- Szia Jonathan! - köszöntem én is. - Nézd csak mit találtam neked! - majd egy kis, piros labdát odadobtam neki, melyet nem messze találtam. Elkezdett vele játszani, majd visszadobta, egyenesen Marionnak.
- Máris jobb kedve van! - örült meg Rosetta.
- És mond csak Sora! Hogy teltek a napjaid? - kérdezte egy 14 éves lány, Ann. Ann egy magas, sötétbarna hajú, és tekintetű lány volt. A tánctudása is remek.
- Köszönöm, megvagyok Ann. De Ti aztán mekkorát nőttetek... legutóbb 3 éve találkoztunk. Veletek mi történt?
- Semmi különös... Amikor Carlos elment, mi nem mehettünk vele... sajnos.... így ez a kis 7-9 fős csapat itt maradt... aztán gondoltuk megpróbáljuk a Kaleido Színpadnál is... és amint látod, 3 éve itt dolgozunk... de persze nem vettek volna föl, ha valaki nem tanít nekünk be fantasztikus koreográfiát, még a Cirkuszból...
- Khm... köszönöm, Rosetta.
- Hahaha, Johni nagyon aranyos! Majd én törődök vele... ha nem is vesznek föl a Színpadhoz, legalább elvállalom Johni gondozását! - nevetett Marion, miközben a kis fóka bébit ölelgette.
- Gyere, menjünk Sarah-hoz.
- Rendben. Gyere Yume! - majd megfogtam húgocskám kezét.

Pár perc múlva a szállásmester ajtaja előtt álltunk, s kopogtattunk. Kinyitotta az ajtót... a kezében... egy... katana (katana = japán kard) volt. Fehér ruhában és egy fekete övben volt.

- Szia Sarah! Öm... Egy szobát szeretnénk kikérni, 2 személyre. - mondta Rosetta.
- Sziasztok, drágáim. 2 személyre? És kik lennének azok?
- Öm... Én, Sora Naegino, és a húgom, Yume Naegino.
- Örvendek! Sarah Dupont vagyok.
- Ön a Kaleido Színpad dívája, ugye?
- Jézusom! Ne magázz itt engem!
- O... Oké! Akkor... Te vagy a Kaleido Színpad dívája... ugye?
- Na ez már más! Igen, én lennék. Tehát egy szobát kértek... gyertek, kerüljetek be... mindjárt keresek nektek egy megfelelő helyecskét... gyertek... - azzal mi beléptünk otthona ajtaján. Mindenütt harci eszközök, és boksz zsákok hevertek. Középen volt egy kis kanapé, és nem messze tőle egy kis polc, melyen sok-sok kép hevert. - Öö... Bocsi a rendetlenségért...
- Semmi baj... - feleltük.
- Remélem a 47-es szoba megfelel... ez kétszemélyes, ahogy kértétek.
- Rendben, köszönjük! - mondtam.
- Egyébként Te artista vagy?
- Igen, de most a háttértáncosokkal fogok föllépni.
- Értem. Hát akkor sok sikert, és remélem sikerülni fognak az előadások!
- Hát, azt én is! De akkor most induljunk!
- Oké, elkísérlek benneteket...

Pár perc múlva már egy kékes-sárgás ajtó előtt álltunk, melyen a 47-es szám díszelgett. Beléptünk rajta. Egy kisebb előszobában találtuk magunkat, ahonnan a konyha, és a nappali nyílt. Ezen kívül még 2 ajtót találtunk. Egyet, mely a fürdőszobába vezetett, és még kettőt, mely a hálókba.

- Nekem tökéletesen megfelel! - mosolyogtam.
- Igen, nekem is! - értett egyet húgom.
- Rendben. Akkor itt vannak a kulcsok. Szerintem most még nem fogtok kezdeni. Kalos egy-két napot hagyni fog, amíg beköltözöl, meg megismerkedsz a környékkel.
- Hmm... Oké. Akkor mi most hazamegyünk, és összeszedjük a cuccainkat.
- Rendben.
- Akkor, sziasztok, és köszönök mindent!
- Szívesen! Sziasztok, drágáim! - köszönt Sarah, majd a többiek is.


Mi pedig kiléptünk a Kaleido Színpad öreg, s poros kapuin. Utunk eddigi otthonunkba vezetett.

- Nos nővérkém! Hogy érzed magad? Elvégre a világ leghíresebb színpadnak a tagja lettél!
- Hát... Örülök, hogy végre azt tehetem, amit szeretnék... hogy artista lehetek... és táncolhatok is, emellett... de érzem, hogy még rengeteg nehéz dolog fog közbeszólni...
- Hmm... értem. Na, nekilátunk pakolni?
- Oké! Minél előbb neki kezdünk, annál hamarabb végzünk!


A következő pár napunk pakolásból, és ügyintézésből állt. Kiléptem az eddigi iskolából, és fölmondtam a munkahelyemen... Clara és Eric nagyon szomorúak voltak, de megígértem nekik, hogy majd meghívom az előadásokra... És most, két nap után ismét itt állok, a Kaleido Színpad előtt... sok-sok dobozzal a kezemben. (-.-)r1; Bő 2 óra múlva már beköltöztünk új otthonunkba.

- Na, milyen lett?
- Nekem nagyon tetszik, nővérkém!
- Ennek örülök... - majd lehuppantam a kanapéra. Húgom is így tett. Ekkor valami furcsa érzés fogott el... mintha valaki figyelne minket. És így is volt... egyszer csak... egy kis fényt láttam meg... majd... egy halvány alakot, melynek körvonalai egyre jobban kirajzolódtak. - Ter30; Te meg mi vagy? Egy... baba? Vagy... szellem? Vagy mégis mi?
- Az én nevem Fantom, kislány... én a Színpad Szelleme vagyok. És az, hogy te látsz engem, azt jelenti, hogy Te vagy a kiválasztott...
- Sora... Te is látod?
- I... Igen! Én is... látom... Vagy csak képzelődöm?
- Nem képzelődsz, kedvesem... én fogok neked segíteni, hogy a következő Kaleido Sztár lehess...
- És mi van akkor, ha nem akarok Kaleido Sztár lenni?
- Ha nem akarnál az lenni, akkor nem látnál... engem csak azok láthatnak, akiknek vannak álmaik, akik mindent beleadnak, és szeretettel adnak elő egy-egy darabot. És Te ilyen vagy, Sora Naegino... Eddig az volt az álmod, hogy artista lehess egy színpadnál... és most az, hogy ezen a színpadon ne legyenek csaták, és viszályok... hogy mindenki boldogan tegye azt, amit szeret...
- Értem... - nyögtem nagy nehezen. - és... Yume hogyhogy lát?
- Yume is az álmod része... ezért ő is láthat, mert ő is segíteni fog téged céljaid elérésében, ahogyan sok mások is.
- Ahha értem... - mondtam, s a következőket gondoltam. - Na ez szép... egy beszélő babával beszélgetek...
- Nem vagyok baba... én a Színpad szelleme vagyok...
- Te olvasol a gondolatimban?
- Én a Színpad szelleme vagyok.. mindent látok, és mindent hallok, ami a Színpad körül van...
- Rendben, megjegyeztem... te egy szellem vagy... oké... - forgott egyet, majd kezét ráhelyezte az előtte lévő lapok egyikére, s a következőket mondta:
- "A császárnő. Fejjel lefelé van, ami azt jelenti, hogy a sors még tartogat számotokra egyet s mást."
- Ahha, biztos... akkor én most... azt hiszem, elmegyek fürdeni, majd lefeküdni... lehet, hogy agyamra ment a sok pakolás...
- Fürdés? Elkísérlek... megmoshatom a hátadat is...
- Mi? Te perverz! - majd nagy nehezen megfogtam, s kidobtam az ablakon.
- Hééé! - üvöltötte Fantom, miközben valamelyik fa ágával találkozott.
- Nem semmi ez a baba... szellem... - javította ki magát Yume.
- Hát nem... de tegyük el magunkat holnapra... így is késő van már...
- Rendben. - majd elmentünk fürdeni, s végül a hálószobánkban, a pihe párnáink közte elaludtunk.


Másnap reggel... vagyis hajnalban...

- Még csak 5 óra? - néztem az éjjeli szekrényemen pihenő órára. - Visszaaludni már úgysem fogok... akkor randizzunk az edzőteremmel! - jutottam döntésre.

Elmentem gyorsan letusolni, s utána fölvettem edzőruhámat, s sima balettcipőmet. Megcsináltam ágyamat, és írtam húgomnak egy kis üzenő levelet, melyben leírtam, hogy hol vagyok, és hogy ne aggódjon, ha nem talál. Töltöttem magamnak vizet, s egy kis törölközővel, meg egy füzettel a kezemben, elhagytam a 47-es szobát. Utam a nagyobb edzőteremhez vezetett. Mikor odaértem leraktam egy kis asztalra a cuccaimat, majd körülnéztem. Középen volt egy hatalmas, zöld háló, fölötte trapézok lógtak. Az egyik sarokban több szekrény állt, melyekbe mindenféle kiegészítő eszközök voltak, pl. diabolók. Volt még 3 ugróasztal, mind a három más-más méretben, és voltak még rudak is. Egymás mellett, mögött, és fölött. Sóhajtottam, majd elkezdtem nyújtani.

- Kezdjük a rudakkal. - mondtam, majd fölmásztam az egyikre.

Egy lábon álltam, majd elkezdtem forogni. Letettem két kezemet, s föllendítettem magamat kézenállásba, s úgy haladtam tovább. Átszaltóztam a következő rúdra, mely fél méterrel magasabban volt elhelyezve, mint amin most álltam. Ott lementem spárgába. Még megcsináltam itt is számomra egyszerű gyakorlatot, majd áttértem a trambulinokra. Először a legkisebben csináltam néhány mutatványt, szaltót, forgást, majd a nagyobbikra tértem át. Tripla szaltó... spárga póz... ekkor áttértem a legnagyobbikra, dobbantottam 3-at, majd elkaptam az egyik trapézt. Ott fölültem rá, s elkezdtem lengeni.

- Hmm... Valami új manőver kellene... áá nincs ihletem! - mondtam. Majd hátradőltem, s leestem, kikászálódtam a hálóból, majd a jegyzetfüzetemhez sétáltam. Elővettem egy ceruzát, s elkezdtem vázolni... - Valami új...
- Hát te meg mit csinálsz itt? - kérdezte egy hideg hang a hátam mögül.
- Jó reggelt, Leon. Semmit, csak gondoltam lejövök edzeni egy kicsit, ha már nem tudok aludni. - mosolyogtam. - És Te?
- Én mindig ilyen korán fönn vagyok. - jött az újabb rideg válasz.
- Értem. - hajtottam le a fejemet.
- Mivel a terem foglalt, ezért inkább megyek is... szia.
- Várj! Öm... Nem kell menned... már vagy két órája itt vagyok... tied a terem...
- Akkor jó! - majd levette fölsőjét.
- Héé... öm... izéé... nincs... pólód? - tekintetem végig haladt az izmos fölső testen. Nem mondom, Leon Oswald tényleg egy isteni testtel van megáldva.
- Nincs...
- Okéé... - azzal elfordultam vöröslő arccal, majd a cuccaimhoz sétáltam. Ittam pár kortyot az innivalómból, és megtöröltem az arcomat. - Hát akkor... jó edzést! - majd kimentem a teremből, de összeütköztem egy lánnyal, s a kezében lévő iratok széthullottak.
- Jaj, bocsánat! - mondta.
- Semmi gond, én voltam a hibás. - feleltem. - Ezeket mind Te írtad, és rajzoltad? - kérdeztem, miközben segítettem a lapokat összeszedni.
- Igen, én. Én vagyok Cathy segítőtársar30; Mia Guillem.
- Sora Naegino.
- Örvendek! - mosolygott.
- Szintúgy.
- Sziasztok! Na mi a pálya?
- Szia Ana, semmi különös. Veled?
- Velem sem... éhes vagyok... - ásított egyet. - Oh, téged még nem láttalak. - fordult felém.
- Sora Naegino vagyok. - mondtam.
- Ana Heart. Az első számú bohóc a Kaleido Színpadnál.
- Haha. - nevettem.
- Elviszem ezeket, a jegyzeteket Cathy-nek, és utána mehetünk kajálni... mert én is kezdek éhes lenni...
- Oké Mia. Én meg visszamegyek a szállásomhoz... Yume már biztosan fönn van már...
- Yume? - kérdezte Anna.
- Igen. A kishúgom.
- Értem. Elkísérlek. Mia! Az ebédlőben találkozunk. - szólt oda a lánynak.
- Rendben! Akkor addig, sziasztok.
- Szia. - köszöntünk el.
- A fölsőmet benn hagytam az edzőteremben! - jutott eszembe, majd visszafordultam, s bementem az ajtón. Leon épp egy gyors forgás-szaltó kombinációt gyakorolt. Fölső teste még mindig szabad volt. Látszott, hogy minden izma megfeszül, miközben mutatványozikr30; Tényleg, mint egy Isten. Sikeresen elkapta a következő trapézt. Ámultam a tehetségén. Lihegve hullott a zöld hála karjaiba. - Bocsánat, csak a fölsőmet itt hagytam. - mondtam halkan.
- Akkor vidd el! - mondta a szokásos hangnemében.
- Szia! - köszöntem el, miután fölvettem a pulcsimat, s becsuktam magam mögött az ajtót. - Miért ilyen rideg?
- Leon? Áh, most még jó formájában láttad... egyébként, ha előadás van még ennél is hidegebb... nem érti a viccet, nem szereti, ha a közelében nevetnek, és mindig mindenkivel rideg, és elutasító... Örülj, hogy egyáltalán hozzád szólt...mert nekem csak lenéző pillantások a válaszai...
- Hmm... Értem. - már meg is érkeztünk a lakosztályomhoz.
- Szia Sora! Hol voltál?
- Szia Yume! - adtam puszit arcára. - Csak egy kicsit edzeni. Oh, Ő itt Ana, Ana, ő itt Yume. - mutattam be egymásnak őket.
- Szia kislány!
- Hello!

Egy fél óra múlva húgom is elkészült, s együtt mentünk az ebédlő felé.

- Egyébként az én szobám a 42-es, Miáé a 45-ös.
- Értem. Na, akkor menjünk enni! - beléptünk az ebédlőn. Szinte az egész társulat ott volt. May és Vanessa egy helyen pletykáltak a legújabb körömlakkról, a bohócok viccelődtek, szinte mindenki elvolt, úgy ahogy... A legtávolabbik sarokban egy magas, ezüsthajú, illetve tekintetű férfi ült, akihez nemsokára csatlakozott egy szőke hajú lány, az Aranyfőnix.
- Ez az a lány, aki belemászott a főnök ölébe? - szólt egy lány, Charlotte.
- Igen, még csak nem is felvételizni jött... azt hallottam, hogy csak a trapézokon, meg a köteleken kellett mutatványoznia. - felelte Julia.
- Ch, milyen egy beképzelt lány...
- Ja, és nézd meg a ruháját... komolyan, mintha az ország csóró negyedéből jött volna...
- Nem érdemli meg, hogy itt lehessen...
- Hát szerintem sem! - fejezte be a témát Julia.

- Egy rántottát kérek! - mondta Ana, majd tálcájára tette reggeliét.
- Yume, mit kérsz?
- Én is egy rántottát.
- Oké. Én, pedig pirítóst.

Pár perc múlva elfoglaltunk egy üres helyet. Ekkor odajött hozzánk, Rosetta, és a kis csapata, meg Marion.

- Sziasztok! - köszönt a Diaboló Hercegnő.
- Jó reggelt! - köszöntünk mi is.

Leon egész végig engem nézett. Én is ránéztem, s tekintetünk egybeforrt. Layla mosolygott az egészen.
Amikor befejeztük a reggelit, épp a tálcámat raktam a polcra, amikor egy gúnyos, idegesítő hang szólalt meg a hátam mögül.

- Ch, Sora Naegino... milyen kellemetlen meglepetés... nem mondtam meg neked világosan, hogy menj el a Színpadtól?
- Vanessa... jó reggelt. - feleltem.
- Kérdeztem valamit... - háborodott föl. Az egész társulat elhallgatott.
- Bocsánat. Hát... én addig maradok itt, ameddig szeretnék... - válaszoltam.
- Na igen, látszik... csak egy beképzelt csitri vagy... ugyan úgy, ahogyan a kedves anyád... Jaj, May, nem is mondtam, milyen anyja volt ennek? - fordult a kínai lány felé, aki gúnyosan, és lenézően mosolygott. - Hana Hamano... - mondta ki undorodva édesanyám nevét. - állítólag egy nagyon ügyes artista volt... na persze... ügyes volt, de nem az artista életben. - szemeim könnyesek lettek. - Tudod, minden második gazdag férfival összefeküdt... aztán megismerkedett Alden Naegino-val... és elkövetett egy bakit... megszülettél te... - mutatott rám. - aztán mivel elég gazdag volt Mr. Naegino, ezért még egy párszor lefeküdt vele... és megszületett a második hibája, Yume... haha! - nevetett gúnyosan. - De aztán meghalt... ahogyan az apád is... nem tanítottak téged jó neveltségre... de látszik, hogy olyan vagy, mint az anyád... egy semmirekellő szajha! - itt már nem bírtam tovább. Akkora pofont lekevertem neki, hogy elesett, s ajkai fölrepedtek. Mindenki ámultan nézett rám.
- Csak... csak még egyszer próbáld meg a szüleimet bemocskolni! - mondtam visszafojtott dühvel. - Az lesz a legutolsó hibád... az még oké, hogy engem ócsárolsz, de azt, hogy a szeretteimet... az már nem bocsátom meg. Az én édesanyám nem volt szajha... az csak Te lehetsz... és ő igazán jó artista volt... soha nem láttál még olyan előadásokat, mint amelyeket ő vitt véghez! - majd könnyes szemmel kirohantam. Vanessa gúnyosan, és elégedetten mosolyodott el.
- Tudod Vanessa... nem tudom, hogy mért vagy annyira, nagyra magaddal! - mondta Yume. - Mert van pénzed? Mert egy szép házban élsz? De csak egy kérdés: kinek a házában élsz? És hogy az én édesanyám volt a szajha? Akkor nézz a sajátodra... még az apád nevét se tudod! Te egy álomvilágban éltél... két kézzel szórtad a pénzt! Miközben mi a legnagyobb nyomorban éltünk.... a saját házunkba voltál, ahol... ahol eddig mi boldogan éltünk... de Ti elvettétek tőlünk... mindig... - arcáról sós könnycseppek folytak le. - mindig miattad kaptunk... mindig valamit ránk kentél... és Sora vállalta ezt, mert én még aligha voltam 3 éves, és nem akarta, hogy én kapjak... a nagynénénk azt mondta, még egy valami rosszat teszünk, és bottal ver meg... és te ezt kihasználtad... és megint Sora kapott... megint Ő SZENVEDETT! - üvöltötte. - Annyit, és olyan erősen kapott, hogy eltört 3 bordája! - törölte meg szemeit. -
- Fogd be, te kis...
- Nem fogom be! Mi az, félsz, hogy ennyi ember megtudja, milyen ember vagy Te valójában? - kérdezte gúnyosan.
- Te kis...
- Yume... folytasd! - kérlelte Yuri.
- Rendben... Aztán beadtatok minket az árvaházba, ahonnan megszöktünk... - nézett ismét Vanessára. - és Sora... sérülten, utcai mutatványosként kereste a pénzünket. - ennél a mondatnál bejött Kalos, aki eddig mindent hallott. - És ha azon az Isten adta napon, Carlos nem kéri meg Sorát, hogy csatlakozzon a cirkuszához, valószínűleg belehalt volna. De szerencsére ez nem történt meg, és Carlos segítségével megműtötték... és ezért hord fekete, hosszú ujjú ruhát... mert alatta az egész fölső teste be van kötve! És ezért fogja meg az oldalát, ha valami erősebb lökést kap oda... de persze, mit érdekel téged? Mit? Mivel téged csak 3 dolog érdekel: az első az Te vagy, a második a pénz, a harmadik meg a hírnév! Ez vagy Te, Vanessa Onigean! - a lány lenézően figyelte a 10 és fél éves húgomat.
- Yume... megkértelek, hogy ne mondd el ezt senkinek. - jelentem meg, s mondtam halkan az ajtóban. Nem is voltam messze. Épphogy az ajtó mellett a falnak támaszkodtam meg, így én is hallottam húgom szavait.
- Igen, ne mondjam el! De így is megtudták volna... - fáradtan sóhajtottam fel.
- Igazad van...
- Sora? Jól vagy? - nézett rám aggódva Rosetta.
- Persze, semmi baj... - kacagtam zavartan. - Csak egy picit szétszórt vagyok.
- Okés akkor most menjél pihenni... nem is aludtál éjszaka...
- Yume, nem vagyok fáradt... edzés közben is pihenhetek...
- Persze, és megint megsérülsz! - kezeimet karba tettem.
- Jól van! Marion, Rosetta! A szobámban leszek. De előtte edzek! Úgy hallottam, új trapézt hoztak... - majd rohantam is az edzőterem felé.
- Sora! - szólt még utánam Yume. - Javíthatatlanul makacs! - rázta meg a fejét, egy sóhaj után.
- Na jó, menjünk utána! - ajánlotta Rosetta.

- Ezt nem hiszem el! Ennyit szenvedni! - mondta hitetlenkedve Layla.
- Megyek! - felelte Leon, majd kilépett a hátsó ajtón. Egyenesen az edzőterem felé vette az irányt...

Folytatása következik...