Másnap reggel, a 38-as számú ajtó előtt álltam. Kopogtam. Az ajtót egy magas, kissé hullámos hajú, kék tekintetű nő nyitotta ki.

- Öö... Jó napot. Sora Naegino a nevem. Marion itthon van? - kérdeztem.
- Szia! Persze, épp reggelizik. Gyere be! - mondta kedvesen.
- Köszönöm.
- Szia Sora! - ölelt át a kisebbik lány. - Mehetünk edzeni?
- Hát, ha anyukád elengedett, akkor igen.
- Akkor mehetünk, anya?
- Igen! Egyébként a nevem Cynthia (Ejtsd: Szinthia) Benigni. - fordult felém. Marion addig bement a szobájába.
- Örvendek.
- Tudod a kislányom, nagyon szeretne a Kaleido Színpadhoz csatlakozni... Én mindenben támogatom, csak amióta a balesetem volt... - itt szomorúan felsóhajtott. - Sajnos már nem tudok annyira tehetségileg segíteni... Lelkileg itt vagyok, csak...
- Értem. Higgye el, én is segítek neki, és látszik rajta, hogy egy hihetetlen tehetséges ugróasztal-artista lánya.
- Köszönöm. - mosolyodott el.
- Itt is vagyok! Anya, akkor majd jövünk.
- Rendben, drágám. Sötétedésre itthon legyél!
- Oké, szia anya! - majd egy puszit adott neki, a szendvicseket, melyet Cynthia nekünk készített, eltette, s ezután kiléptünk az ajtón, egyenesen a játszótér felé.
- Rendben. Először is megnézem, mit tudsz. De előtte bemelegítés. - mondtam.
- Oksa.
- Akkor egy kis nyújtás. - ezzel lementem spárgába. Ő is így tett. - Oké, akkor most nagy terpeszt kérek. Először az egyikhez, majd a másikhoz hajolni.
- Rendben. - a 25 perc bemelegítéssel hamar kész lettünk.
- Oké... nos... tudni kell, hogy a kötéltánchoz nagyon fontos az egyensúly fogalma. Meg a kecsesség, és a pontosság. Ezeket fogjuk tanulni. Mikor lesz a felvételi?
- Pénteken, 10 órától. - felelte.
- Értem. Most hétfő van, tehát van bő 5 napunk, hogy felkészüljünk. Az ilyen felvételiken általában mindenkinek van egy tanára, a legjobb edzőtermekbe járnak, hogy edzhessenek. A legjobb tanárokkal. Én ezzel úgy vagyok, hogy nekem jobb az egyszerűbb, de alaposabb felkészülés. Kezdjük az egyensúllyal. Először 10 percig, próbálj meg egy lábon állni.
- Oké... Megpróbálom. - majd fölemelte a jobb lábát.
- Hmm... Ezzel még gond lesz.
- Ennyire rossz? - kérdezte megszeppenve.
- Most még igen, de ezen segíthetünk. Tehát próbálj meg 10 percig egy lábon állni. - 10 perc után láb csere volt. - Rendben. Látod azt a két hintát ott? - bólintott - Oké. Akkor most fölállunk arra, egészen addig, amíg nem fog lengeni.
- R... Rendben.
- Akkor menjünk! - majd a hintához sétáltunk. Először én mentem rá, míg ő csak állt előttem. - Még megkapaszkodhatsz, de utána már nem. Most csak két lábbal kérem. Ha utána ez már megvan, egy lábbal is.
- Ahha.
- Akkor gyerünk!

Bő 2 óra is eltelhetett.

- 3 óra van. Gyere, pihenjünk egy kicsit... meg együnk abból a szendvicsből, melyet édesanyád készített.
- Oké. - majd leugrott a hintáról. Kivette a táskájából a finom szendvicseket, s nekiláttunk azoknak az elfogyasztásának.


Eközben a Kaleido Színpadnál...

- Hihetetlen! Hihetetlen ez a lány! Biztosan artista. - hitetlenkedett a Kaleido Színpad igazgatója, Kalos Eido.
- Igen, artista. - felelte egy magas, ezüstös hajú férfi. - Ezek, pedig a bankrablásról készült felvételek. - majd betette a videót a lejátszóba.
- Jól látom? Egy egyszerű kötéllel ennyire jól teljesít? - tolta följebb szemüvegét.
- Igen. - bólintott.
- Leon! Azt akarom, hogy ő is tagja legyen a Kaleido Színpadnak! Keresd meg, és hívd ide.
~ Keresném, ha tudnám, merre van! - gondolta magában Leon, de csak ennyit mondott. - Rendben.


- Hmm! Ez aztán a finom szendvics! - nevettem.
- Igen, szerintem is az! - mosolygott Marion.
- Sziasztok! - köszönt egy vidám hang.
- Yume! Szia! - öleltem át húgomat.
- Hogy haladtok?
- Hát, úgy ahogy. Marion nagyon tehetséges, csak rá kell éreznie, hogy mit és hogyan kell csinálni. De most elég a pihenésből! Vissza a hintához!


Ezt az egészet 3 napon át vettük. A negyedik napon, történetesen csütörtökön már korláton egyensúlyoztunk. Nagyon jól ment neki. Egy probléma volt: a korlát nem kötél. Ezen viszont könnyen segítettünk. Marion édesapja, Jean (Ejtsd: Dzsín) hozott nekünk kötelet, s azt erősítettük két fa tövére. Körülbelül 1 méter magasra helyeztük. Így már könnyebben ment. A pontosságot, és a kecsességet is fejlesztettük. Marion azt mondta, hogy a trapézokkal, és a diabolókkal jól bán, meg persze az ugróasztallal is, hiszen édesanyja az Ugróasztalok Királynője volt. Tehát csak a kötéltánc nem ment.



- Sajnálom Kalos... Nem találtam meg...
- Értem Leon. Akkor most már csak reménykedhetünk, hogy holnap, azaz pénteken eljön majd. - mondta, majd visszadőlt öreg, kényelmes karosszékébe. - Elmehetsz!



Pénteken, 9: 57-kor járunk... Nagy az izgatottság itt, a híres-neves Kaleido Színpadnál. Rengeteg kis tehetség jött el, hogy bebizonyítsa tudását. Nem volt másként a mi kis Marionunk sem. Ő a 76-os számot húzta, a 80 közül. Szegény, pont a legvégére hagyták... Nagyon izgult, s ez látszott is.

- Nem megy! Nem fog menni, ha Sora nincs itt! A kötéltáncot biztosan el fogom rontani! Sora, hol vagy már? - tűnődött magában.

1... 2... 3... 56... 57... 58... 67... 69... 70... 75... az idő csak úgy telt. Bő 3, 5 óra múlva, Ken Robins hangját lehetett hallani:

- A következő lány, Marion Benigni. Gyere! - majd Marion félénken, s izgulva bement a terembe.

A tornaterem nagyon jó eszközökkel volt ellátva. 3 trapéz, alatta biztonsági hálóval. 2 trambulin, meg kötelek. Egy asztalon, pedig diabolók is pihentek. És ott volt, nem messze a zsűri is. Layla Hamilton, a híres Főnix. Mellette May Wong, a Démon Spirál kitalálója, Leon Oswald, a Halálisten, Kalos Eido a Színpad igazgatója, Yuri Killien, Layla partnere, és Cathy, az írónő. És volt még ott egy lány... Vanessa Onigean (Ejtsd: Onídzsön).

- Ez már biztos, hogy nem fog menni. - gondolta magában Marion.
- Kérem, kisasszony, menjen a trapézokhoz. - mondta, Ken, míg a többiek fölálltak, hogy közelebbről láthassák a lány mutatványait.

Ő így is tett. Először a trapézokhoz ment. Ott könnyedén lengett, s ugrált, miközben szép forgásokat, s csavarokat mutatott be. Ezután a diabolókhoz sétált, melyet szintén hibátlanul végig vitt. A trambulinokról ne is beszéljünk! Látszott, hogy édesanyja tanította őt. De ekkor elérkezett a kötelek ideje. Vonszolva magát, idegesen lépett a kifeszített tárgyra.

- Ahogy Sora mondta: "Nem kell félned semmitől... csak higgy magadban, és minden menni fog!" - visszhangzottak szavaim a gondolataiba.

Már a kötél közepén járt, amikor... megcsúszott, s leesett, egyenesen a háló karjaiba.

- Áucs! - nyögte. Félve tekintett föl. Találkozott Layla és Yuri enyhén mosolygós tekintetével, Leon hideg szemeivel, May és Vanessa gúnyos pillantásával.
- Ess neki még egyszer! - hallatszódott Kalos hangja.
- Rendben.

Ismét fölment. Megfogta a kötelet, s föllendítette magát. De az egyensúlya nem volt jó, így megint leesett. Elvesztette minden esélyét. Kimászott a hálóból. Vanessa mond véleményt. Háttal állt az ajtónak, előtte Marion, s Marion mögött a többi artista, igazgató, író.

- Kérem, had próbáljam meg még egyszer! - kérlelte.
- Sajnálom drágaságom, de nem lehet! - mondta gúnyosan, s rázta mellé a fejét is. - Ez itt az én színpadom, nem hagyom, hogy ennyire tehetségtelen pancserek szennyezzék be. És most, pá-pá! Mehetsz innen.
- Kérem, még egyszer! Most menni fog!
- Ellenszegülsz, kis kölyök? - majd lendítette kezét, Marion behunyta szemeit, s várta a pofon nagy csattanását, de nem következett be.
- Én nem ajánlanám, Vanessa! - mondtam, gúnyos mosoly kíséretében.
- Te meg mégis mit keresel itt? - kérdezte dühösen Vanessa, s kirántotta karját, kezeim közül.
- Ő az! - súgta oda Leon, Kalosnak. Ő csak bólintott.
- Tudtommal el lehet jönni, és meg lehet nézni egyes emberek felvételiét... vagy nem?
- Sora... Nem sikerült... sajnálom.
- Semmi baj, Marion. Majd legközelebb sikerülni fog. - mosolyogtam rá.
- Azonnal takarodj innen!! - visította Vanessa. A válaszom csak egy sóhaj volt.
- Kaphat még egy esélyt. - szólalt meg Kalos. - De csak akkor, ha Ön is fölmegy hozzá.
- Én? - hitetlenkedtem. - Én nem...
- Szeretném megnézni magát is. Gondolom ön egy artista.
- Igen, artista vagyok, de...
- Föl a kötélre. - mondta ellent nem tűrő hangon.
- Rendben! - adtam meg magam. - Yume, ideadod a cipőmet? Benn van a táskámban.
- Persze! - mondta mosolyogva húgom.
- Kalos, ezt nem teheted!! - ellenkezett Vanessa.
- Fogd már be! - szólt rá Cathy.

Levettem a fölsőmet, így rajtam volt régi, fekete edzőruhám. Fölvettem hozzá a fehér tornacipőmet, s Marionnal fölsétáltunk a kötélre.

- Most már sikerülni fog, Marion. Csináld úgy, ahogy a próbákon.
- Rendben. - bólintott.

Azzal ráléptünk a kötélre, s táncolni kezdtünk rajta. Szaltóztunk, tökéletes testtartással. És mosolyogtunk. A lentiek tátott szájjal nézték az egészet. A végén spárgába lementünk, a lábunk egymáshoz ért. Fölálltunk, s meghajoltunk.

- Köszönöm, Sora! - ölelt meg Marion.
- Szívesen! A többi ment?
- Igen, azok mentek.
- Rendben! Bocsánat, hogy késtem, csak behívtak munkába... Be kellett mennem, kevés volt a pincér. - vettem le cipőmet.
- Kisasszony. Kérhetnék még valamit?
- Öm... persze, mondja csak. - mosolyogtam.
- Fölmenne a trapézokhoz, és mutatna valamit ott is...
- Természetesen!
- ... Leonnal. - fejezte be a mondatát.
- Leonnal?
- Na azt már nem! Leon az én partnerem! Nem hagyom, hogy csak ez a kis fruska elvegye tőlem! Bocs, Kalos, de ezt nem engedhetem! - háborgott Vanessa.
- Egyelőre itt én vagyok az igazgató, tehát én mondom, ki-kivel van, vagy lesz! Leon, kisasszony! Föl a trapézokhoz!
- Rendben! - feleltük. Leon levette fekete fölsőjét, így láthattam szintén fekete tornaruháját. Visszavettem cipőmet, s az ugróasztalról az egyik trapézra érkeztem.
- Mit szeretnél, mit adjunk elő? - kérdeztem.
- Nekem mindegy! - felelte hidegen. Egy kicsit bántottak a rideg szavak.
- Oké. - majd elkezdtem lengeni, s elengedtem a trapézt.
- Engedjétek le az összes trapézt, mely itt a teremben van. - hallatszódott Kalos hangja.

Leonnal tökéletes volt a mozgásunk. Hol gyengéden érintettük egymást, hol, mint egy tüzes démon. Egy kisebb kötélre ékeztem, s ott táncoltam, szaltóztam.

- Jaj, Sora, ez az az előadás! Csak a pörgős rész ne legyen benne! - jött rá Yume.
- Mi? - értetlenkedett Marion.
- Marion! Ez Sora egyik régi előadásában volt, még Carlos cirkuszában. Amikor először láttam, nem tudtam elhinni, hogy mégis hogy tud ilyen gyorsan pörögni. Eredetileg két kézzel kellene forognia, őrült tempóban forogva, de Sora mindig valami újat akart kihozni... és épp ez volt a baj. Egy kézzel próbálta, de túl gyors volt neki a tempó, s leesett. Nem volt alatta védőháló... egyszer próbálta meg... de az eredménye az lett, hogy eltörte a kezétr30; és ezután... titokban... próbálta tovább... törött, kezével. De aztán Carlos megtudta, és eltiltotta a trapézoktól, ameddig a keze meg nem gyógyult. De végül is tökéletesítette a forgását. És most valószínűleg ezt akarja csinálni. Hogy lehet az én nővérem, ennyire elszánt?

Leon elengedett, így én a pörgő trapézra érkeztem. Megfogtam, de csak egy kézzel, nevezetesen a jobb kezemmel. Lendületet vettem, s ahogyan Yume is mondta őrült, eszeveszett tempóban forogni kezdtem. Egyenesen fölfele. Mindenkinek tátva volt a szája. Ezután elengedtem, s szálltam fölfele, majd megfogtam egy trapézt. Visszalendültem Leonhoz, s egy trapézon álltunk. Egyenesen a tekintetébe néztem, s hosszú percig nem tudtam elszakadni tőle. Fölhajoltam, mintha meg akarnám csókolni, de ekkor ellöktem magamtól. Ismét a pörgő trapézhoz érkeztem, ahogyan ő is, s egyszerre forogtunk nagyon gyors tempóban. Elkaptunk egy trapézt, s egymás felé ugrottunk, hogy ismét egy trapézra érkezhessünk, de... én nem kaptam el. Leon ezt látva, gyengéden utánam nyúlt, s föllendített. Egy angyalként szálltam fölfelé.

- Sophie! - suttogta Leon.
- Ez... lehetetlen! - hitetlenkedett Kalos.
- Ez nem az Angyalok Tánca? - kérdezték a lentiek.
- Ez már biztos... Ő a kiválasztott! - mondta egy kis lény, fönn, lebegve.

Visszaékeztem arra a trapézra, melyen Leon is állt. Lihegve álltam mellette. Ezután leugrottam, s immár nem is tudom hanyaggyára, vettem le a cipőmet.

- Sora! Úgy tudtam el vagy tiltva ettől a manővertől. Ilyen gyorsan, ráadásul egy kézzel.
- Csss, Yume! Nem lett semmi bajom... Nem? - kérdeztem.
- Nem...

Leon még mindig fönn ült a trapézon.

- Az Angyalok Táncar30; Sophie! - suttogta.
- Miss. Naegino. Szeretném, ha a Kaleido Színpad artistája lenne, Miss. Benignivel együtt! - mondta mosolyogva Kalos.
- Öö... Az az igazság, hogy nem lehet... nekem rengeteg dolgom van... van egy munkám, emellett tanulok is, de Marion...
- Nézze... Ha itt dolgozna, azt csinálhatja, amit szeret... vagyis artista lehet... és emellett még fizetést is kap...
- Hát tudja én...
- Sora? - kérdezte egy hang, az ajtóban állva...

Folytatása következik...