Angyalkönnyek
Elina 2008.10.22. 18:27
29. fejezet - Meglepetések Oswald-módra
A téli reggel csendjébe egy magas, gyöngyöző, és egy bársonyosan mély kacagás harsant. Igen, mi voltunk azok... a tengerpartot vastagon borító hóban lépkedtünk Leonnal, kézen fogva. Bő, meleg kabátom takarta a kicsit már előredomborodó pocakomat. Jegyesemet pedig kedvenc hosszú, fekete kabátja melegítette, de nyakában egy bolyhos, királykék sál ragadta meg a figyelmet.
Még mindig nem volt megszokott mindenkinek, hogy nem az összes ruhadarabja fekete. Ép egy paparazzin derültünk jót, aki - egy, kettőnket "leleplező" fotó reményében - felmászott a parti sziklák egyikére. Majd - azon örvendezve, hogy sikerülhet a fotó - elfelejtette, hogy a tél egyik fő jellemzője a fagy.
A fagy - bizony - jéggel jár. Főleg, ha a parti sziklákra néha felcsap a vízpermet...
Szóval, a tisztelt fotós ezt figyelmen kívül hagyva egyenesen a lábaink elé borult, arccal a hóba. A drága masináját meg sirathatta. Darabokra esett. A reménybeli - pletykamagazin főoldalára kívánkozó - fotó pedig nem jött össze. Így jár, aki nem
körültekintő.
Lassan elértünk a Színpad közelébe. Kicsit izgultam - a többiek reakcióitól tartva - mert ma avatjuk be barátainkat és munkatársainkat a titkunkba... de az, hogy Leon mellettem volt mindig, megnyugvást jelentett számomra.
A sérülései lassan rendbejöttek, de egyelőre nem tudott úgy mozogni, mint rég. Még bicegve járt. Hosszabb időre volt szüksége a szervezetének, hogy regenerálódjon.
Kate azzal biztatta, hogy mire meglesz a baba, addigra kezdhet visszaszokni a kemény edzésekre.
Bementünk a rég látott öltözőnkbe, hogy lerakjuk a kabátunkat és átöltözzünk.
- Szerinted mit fognak szólni?- kérdeztem aggodalmaskodva, legalább huszadszor azóta, hogy eldöntöttük, ma elmondjuk nekik...
- Madame Oswald! Ne reszkessen már annyira! - feddett meg viccesen, majd komolyan folytatta:
- Kicsi Angyal! Ha az eljegyzést zokszó nélkül tudomásul vették, ez is természetes lesz. Különben meg mi rosszat szólhatnának?! Egyébként is: Kalos lehet, hogy némileg felkészítette őket a mai napra...
- Hát... amikor egy hete neki bejelentetted, egy pillanatra eléggé furán nézett... de aztán örült neki. - jegyeztem meg.
- Persze, hogy furán, mert két artistája is kiesik az idény hátralévő részére. És hogyne örülne... legalább nem lesz egyedüli a társulatból, aki csecsemőt gondoz.... De - emlékszel - megígértem neki még régebben, hogy ő lesz az első, aki értesül, ha...
- Igen, tudom. Akkor kellőképpen zavarba is hoztál a tárgyilagosan természetes előadásmódoddal.
- Imádom, amikor zavarban vagy. Akkor is nagyon tetszett, amikor annyira elpirultál. - csókolt a nyakamba, majd megjegyezte:
- Egyébként - valószínűleg - nem érte őt annyira váratlanul. Danny is tudott már róla, hiszen az ikred, neki el kellett mondanunk... Ő pedig megsúgta Annának. Sarah és Leila meg bizonyára sejtenek valamit, mert néha észrevettem, hogy érdekesen tekintgettek rád. Felfigyelhettek arra, hogy kissé kigömbölyödtél, és az arcod is változott. Ezt a tényt pedig párjaikkal is megosztották.
- Hmm...
- Ne durcizz, kicsim, remekül áll neked az a két kiló. Túlontúl vékony voltál... mindig attól tartottam, hogy rosszul leszel, mert annyira keveset ettél. De most menjünk. Még hátra van a feketeleves... két óra múlva a sajtótájékoztató.
- Jaj, ne!
- Majd én beszélek. Nem engedem, hogy zaklassanak. Az idegesség nem használ nektek.- simogatta meg a hasamat a ruhán keresztül.
Bővebb ruhákat hordtam, így még nem nagyon látszott rajtam az áldott állapot. Viszont a most felvett ruhám kifejezetten ünnepi,lágyan leomló fehér selyem volt. Leon is elegánsan festett szmokingban. Ha nem kellett volna visszafogni magamat, lerohantam volna. Így viszont egy forró, szerelmes csókot váltottunk. Majd párom a derekamat ölelve kísért a színpadon várakozó társulathoz.
Társaink enyhe döbbenettel néztek végig rajtunk - de főleg rajtam. A többség azonban már sejtett valamit, így a kezdeti meglepettség elmúltával cinkos, mosolygó tekintetekkel találkozott pillantásunk. Leonnak igaza volt. Nem volt rossz a fogadtatás.
Kalos pár szóban közölte a többiekkel, hogy nekünk van bejelentenivalónk. Őrangyalom röviden vázolta a helyzetet, hogy az idény további részében nem fogunk szerepelni. Ő még nem jött tökéletesen rendbe, én pedig a gyermekünket várom... Barátaink ezután megrohantak jókívánságaikkal, és a kérdéssel, hogy mikor lesz esküvő.
- Most.- érkezett a tömör válasz jegyesemtől. A társulat nagyobb részét szinte sokkolta Leon egyetlen szavas válasza. Engem szintén villámcsapásként ért. Kissé ideges lettem, de nagyon boldoggá is tett azzal az egy szóval. Viszont legközelebbi barátainkat - ámulatomra - ebbe a meglepetésbe beavatta.
Mia és Ken a színpad forgatható részét működésbe hozta. A díszlet a Notre Dame-re emlékeztetett... mindenütt fehér virágcsokrok illatoztak. Majd nagy örömömre Danny sietett hozzánk, vele Anna, Layláék és a családunk érkeztek. Nemrég szállt le a gépük.
Fivéremék mentek értük a reptérre. Danny egy fehér rózsacsokrot nyomott a kezembe, majd Annával és Laylával közrefogtak. Visszavittek az öltözőbe.
Eközben láttam, hogy Yuri, a szüleim, Yume, Amelie és a dajkája Leont "rohanták le". Anya szeretetteljesen megigazgatott néhány nem létező ráncot a szmokingján, miközben a két kislány egyszerre csivitelt neki. Ő pedig mosolyogva, békésen tűrte. Én is elmosolyodtam.
"Fél évvel ezelőtt nem így reagáltál volna, dear... remélem, végleg legyőztük a Halálistent!"- gondoltam, miközben Layláék társaságában siettem végig a kissé félhomályos folyosón.
Az öltözőben engem is meglepetés várt. Ezúttal Annáé, a bátyámé és Layláéké. Egy menyasszonyi ruha. Hosszú, fehér selyem, melltől lefelé bővülő szabással. Reneszánsz korabeli ruhának hatott. Nem volt fodrozva, csipkézve, de nekem nagyon tetszett. Egy kevés finom aranyszín hímzés díszítette. Miután felvettem, Anna és Layla a kiengedett hajamba elszórtan apró, illatos, fehér rózsafejeket csíptetett. A sminkemet szokás szerint Dan alkotta. Fél órán belül elkészültem. Két barátnőm ekkor kirobogott a színpadhoz, engem pedig ikertestvérem kísért ki. A virágözön közepette ott várt Leon. Szépívű szemöldökét felvonta, szemei ezüstösen csillantak. Arcának vonásait ellágyították a gyengéd érzelmei. Ezt a pillantását akkor érezhettem magamon először, amikor - valaha rég - az Angyalok táncát adtuk elő. Akkor is, most is - a szívemig hatolt.
Az egyszerű szertartás hamar lezajlott. A tiszteletes a formai szövegek, valamint - "igenek" - elhangzása után áldását adta, és felhúztuk a gyűrűket.
Házassági fogadalmunkat édes, hosszú csókkal szentesítettük. Majd családunk és barátaink gratuláltak nekünk. Végül párom ölbe kapott, és kivitt az öltözőig. Odabent újabb csókcsata következett. Egészen addig, amíg Ken nem jött, hogy ideje megjelennünk a sajtótájékoztatón. A csókok között sikerült valamivel köznapibb ruhába átöltöznünk... Újdonsült férjecském a kedvelt fekete farmernadrágnál maradt, de magán hagyta fehér ingét, amit lazán kigombolt. Nyakában így megcsillant aranylánca, rajta a tőlem kapott medállal. Elképesztően nézett ki, mint mindig. Én az előbbi bő, fehér, térdig érő selyemruhát kaptam magamra. A hajammal nem vesződtem, a néhány apró rózsa benne maradt. Egymást karolva jelentünk meg a tájékoztatón. Villant néhány vaku, majd
Kalos bejelentette:
- Hölgyeim és uraim, már régi igényük, hogy feltehessenek néhány kérdést sztárpárosunknak, akik bizonyos okok miatt nem szerepelnek a jelenlegi műsorban. Mielőtt kérdeznének, ők szeretnének szólni a jelenlévőkhöz, és természetesen ezáltal a közönséghez. Sora és Leon Oswald, átadom nektek a szót!
Szavait a média részéről meglepett csend követte. Leon azonban azonnal megszólalt jellegzetesen mély hangján:
- Üdvözöljük önöket. Nagyrészt én fogok beszélni, ha ez szokatlan is. Feleségem állapotos, ezért nem szeretném, ha zaklatnák.
- Felesége? Gyermek?!- hallatszott innen is, onnan is.
- Igen. Sora Naegino Oswald a feleségem, valamint első gyermekünket várjuk. Ő az évadban ezért nem fog már fellépni. Én pedig a baleset miatt.
- Mikor volt az esküvőjük? Tudják már, fiú lesz, vagy lány? Mikorra várható a visszatérésük? Visszatérnek egyáltalán? Mi lesz az Ön kislányával? - záporoztak a kérdések Őrangyalomra. A túl tolakodóakat nem is méltatva fgyelemre - válaszolgatott néhányra:
- Amelie nem a vér szerinti kislányom, ő az unokahúgom, és a gyámja vagyok. Természetesen az is maradok, párommal együtt. A Színpadra pedig vissza fogunk térni, ha itt lesz az ideje.
Majd rám nézett, és ezt mondta:
- Kérem, bocsássanak meg, de több kérdésre nem válaszolok. A feleségemnek ideje lenne pihennie. Örültünk a szerencsének! - köszönt el a letaglózott média-képviselőktől, felsegített, és kivezetett. Dannyék már a parkolóban vártak. Most ők vittek bennünket haza.
|