Hát itt tartunk. Mindenki egy embert vár. Mindenki feszült, és mindenki retteg. Egymásra támaszkodva mind lelkileg mind testileg várják a "hírhozót". Csak én állok távolabb és tűröm pókerarccal az idő múlását, mintha csak a tömeg nyomása miatt lennék itt...

*

Nem tudom elhinni, hogy ez történt. Még el se mondtam neki, hogy mennyire szeretem. Soha nem tudtam kimutatni neki. Soha nem gondolt rám úgy, mint egy férfire. A barátja voltam, (nem, nem, nem, nem) vagyok neki, sőt a testvére. A védelmező, de ha kell szigorú nagy testvér, akihez lehet bújni, ha valaki bántja, akihez mindig jöhet....

*

Én adtam engedélyt ennek a gyakorlatnak a bemutatásához, ha bekövetkezik a legrosszabb, minden az én hibám lesz. Újabb évek fognak eltelni az önmarcangolás jegyében, és...

*

Nem tudom elviselni ezt a nyomást. Mintha fojtogatna a várakozás. Jöjjön már valaki, mondjon már valaki valamit. Le kellene ülni, de nincs türelmem hozzá. Pedig már szédülök a járkálástól. Nem tehetek semmit, és ez a gondolat megőrjít. Én megállíthattam volna, de nem tettem...

*

Nem láttam soha még ilyet. Borzasztóan ijesztő volt. Mindenki megdermedt, de egy pillanat alatt minden visszatért a rendes kerékvágásba. És most itt vagyunk, és mind...

*

... pedig nem. A szívem legmélyéből aggódom érte. Átjárja az egész testemet a láthatatlan reszketés. Mi lesz ha… De nem, az meg se történhet. Nem veszíthetek el még egy nőt, akit engedtem közel kerülni magamhoz. Én a nagy Leon Oswald, a Halálisten, a rideg és megközelíthetetlen férfi, az idegösszeroppanás szélén állva várom, hogy végre valaki mondjon valamit. De semmi mozgás, semmi bíztató jel. Az én hibám volt, ha gyorsabban odaérek …

*

... még akkor is, amikor rájön, hogy beleszeretett egy férfibe (aki nem én vagyok), de az megközelíthetetlen, és emiatt szenved. Akkor is meghallgattam, akkor is magamhoz öleltem, bár legbelül ordítani tudtam volna a tehetetlen dühtől. De én rontottam el, ha már az elején elmondom neki, ha tiszta lapokkal játszok, akkor tudná, hogy Ő életem szerelme. De nem Ken Robinson nem ilyen. Ő tehetetlenül nézi az események folyását, mint ahogy azt is tehetetlenül néztem, ahogy elkezd zuhanni ...

*

... megint minden az én lelkemen fog száradni. Kalos, a Kaleido színpad tulajdonosa és igazgatója egy újabb embert hagyott meghalni. Amikor előállt az új ugrás ötletével, még én is megijedtem tőle. Leon persze a szokásos kimértségével közölte, hogy lehetetlen és életveszélyes. De Ő persze nem hajolt meg a döntése előtt. Hetekig gyakorolt egyedül, csak Kent engedte magához gyakorlás közben. Először hálóval, majd háló nélkül. És mikor odahívott minket tudtam, hogy megcsinálta. Tökéletesítette és uralta a Haláltáncot. Rémisztő volt nézni is. Emlékszem a dacra, ami az arcán volt, és a tűzre, ami a szemében lángolt. Közölte Leonnal, hogy neki is szánt szerepet az ugrásban. Ő ismeri közülünk igazán Leont, tudja, hogy a hitetlenségével csak még jobban akarta ösztönözni a jobb munkára. És Leon belement, elkezdődött a felkészülés az új előadásra, egy drámai szerelmi történetre ...

*

... A partnerem volt, majd később a riválisommá tettem, aztán elválaszthatatlan barátnők lettünk. Rám hallgatott volna, hogy ne adja elő a Haláltáncot ebben a formájában. De Yuri lebeszélt arról, hogy beleszóljak. Azt mondta felnőtt, és hogy el kell engednem a kezét. És én, a nagy díva, Layla Hamilton behódoltam egy férfinak, a szerelmemnek, a férjemnek. Megnéztem a főpróbát, ahol ráerőltették a védőhálót. De megmondta, hogy előadásnál nem lehet ott. Lélegzetelállító és hátborzongató volt. Miközben nézte az ember azt a csöppnyi lányt, aki haláltmegvető bátorsággal uralta a magasságot, és látszólag a gravitációt is. Hiába látták az emberek azt a szikár, magas férfit, aki a partnere volt, és védelmezője, mégis minden zuhanásnál fel akart pattanni az ember, hogy megpróbálja elkapni. Ezért nem is mentem el a bemutatóra ...

*

... várjuk, hogy derüljön már ki valami. Mikor előállt az ötletével, hogy írjak egy történetet, aminek a csúcspontja a Haláltánc lesz, meg kell mondanom, csábított az ötlet. Én Mia Gulielm, a Kaleido Színpad új dramaturgja és producere kedveltem az ötletet, bele se gondoltam, hogy milyen veszélyes is az ugrás. Hibáztam, csak a kihívást láttam, mással nem törődtem. A történet egy szerelmespárról szólt. Alig merték beismerni egymásnak, hogy szerelmesek, a férfi meghal váratlanul. A nő teljesen beleőrül ebbe, nem is próbál túllépni rajta, nem próbál beletörődni, követni akarja a férfit. Találkozik egy boszorkánnyal, aki megismerteti vele a Haláltánc történetét. És végül a hősnő megteszi. Eljárja a haláltáncot, halott kedvese közreműködésével. Milyen ironikus ...

*

... ha egy trapézzal állok csak lejjebb akkor elkaphatom Sorát, életem szerelmét. De nem engedtem a dacának, hogy az eredeti magasságban kivitelezzük az ugrást, és persze háló nélkül. A hibát nem Sora vétette, ő tökéletesen vitte véghez az ugrást. A trapéznak eltörött a fa része, de még éppen annyi maradt benne, hogy Sora tovább tudjon libbenni, de nem volt elég erőteljes az elugrás, nem érte el a következő trapézt, és zuhanni kezdett. Csak zuhant lefelé. Az egyik trambulin szélére esett, majd tovább zuhant. Őrjítő volt végignézni, amíg haladtam lefelé, éreztem a félelmet, ami majdnem elvette az eszemet. De nem értem le időben. Mire leértem ő már felállt. Mosolygott, de láttam, hogy fáj neki valami, bár nem tudta megmondani, hogy mi. Felállt a trambulinra, ami a vesztét okozta, megmutatta magát a közönségnek, majd kisétált a színpad mögé. Mindenki köré gyűlt, kérdezték jól van-e, hívjanak-e orvost. Sora beleegyezett, mert tudta, hogy addig úgyse hagyja békén Rozetta. Mindenki tisztes távolból figyelte. Mivel félhomály volt a színpad mögött, senki se látta, ahogy szép lassan egyre sápadtabbá válik. Csak a reflexeim gyorsaságán múlott, hogy most el tudtam kapni, ahogy leájult a székről. Ezúttal sikerült elkapni ...

*

... és leesik a színpad aljára. Leon hiába igyekezett nem tudott leérni olyan gyorsan, mint ahogy Sora zuhant. De látszólag semmi baja nem volt. Aztán ájultan rogyott össze. Akkor se az én karomba, hanem Leonéba. Ha az a bolond tudná, hogy olyan valakit tart a karjaiban, aki a szíve egészével szereti ... De nem tudja. Honnan is tudhatná, az a kőszívű bunkó. Azonnal mentőt hívtam és szóltam Kate-nek is, hogy forduljon vissza a kórház felé. A mentőben én ültem vele, de meglepetésemre mikor a többiek odaértek a kórházba, Leon is ott volt velük. Persze ő tisztes távolból figyelte az eseményeket, rideg tekintettel fürkészve a kórház folyosóját. Nem bírom tovább ezt a várakozást, megőrülök ...

*

... ami biztos sikernek ígérkezett. Az első előadásra, már a kihirdetés utáni második napon elfogyott minden jegy. A sajtótájékoztatón csak részletekben vázolta fel Leon az ugrást, hogy maradjon meglepetés is a közönségnek. Sora, mint mindig csak mosolygott, és kizárólag a hozzá intézett kérdésekre adott választ. A többit Leonra bízta. Ez is egyike volt a kettőjük ki nem mondott megállapodásainak. Hiába tagadja Leon, Sora megtörte őt, ha csak saját magának is, de sikerült. Láttam Leon szemébe a pánikot, amikor Sora elájult. Meg se lepődtem, amikor Leon is csatlakozott hozzánk a kórházba, persze külön taxival jött, és távolabb állt, de hiába próbálta leplezni teles szívével aggódott Soráért, többet nem tudsz átverni Leon Oswald ...

*

... nem tudtam volna nyugodtan végignézni és csak Sorát stresszeltem volna. Amikor megcsörrent a telefon és láttam, hogy Kalos az tudtam, hogy baj történt. Már a kórházban voltak, Sora a műtőben. Kettős lépruptúra. Yuri el akart kísérni a kórházba, de nem engedtem neki. Most nem tudtam volna mással is foglalkozni csak a partneremmel, a riválisommal, a barátnőmmel, a szemem fényével. Kate elmagyarázta, hogy mi történt Sorával. A kettős lépruptúra a legveszélyesebb. A lép megsérül és elkezd vérezni, de mivel csak három rétegéből kettő sérül meg, a harmadik gátat vet a vérnek egy ideig, amíg a nyomás szét nem feszíti a harmadik réteget is. Kate azt mondta, Sora még idejében érkezett a kórházba, mert a fájdalom miatt ájult el, és nem a belső vérzés miatt. Ez bíztató, de kinek....

***

Kate jön ki a műtőből és próbál hazaküldeni minket. Azt mondta, hogy hosszabb lesz a műtét, mint tervezték. Én távolabbról hallgatom a tájékoztatást, és megdöbbenek, mikor Kate elindul felém. Azt mondja, Sora motyogott az altatás előtt, és végig engem szólongatott, hogy nem az én hibám volt, nem tehettem semmit. De ez nem segít a lelkemnek.

A többiek elindulnak vissza, hogy együtt várják meg az eredményt, de ne itt, ebben a nyomasztó környezetben. Én mozdulni se tudok. Layla és Ken is marad. Ők sem bírnak elindulni. Kalos mikor elmegy mellettem, rámnéz, és azt mondja, túl fogja élni, érted. Ő nem tudja, hogy Sorával, ha kimondatlanul is, de egy párt alkotunk.

Az utolsó Hattyúk Tava előadás előtt történhetett, amikor Sora sírva állított be hozzám, teljesen bőrig ázva. Nem tudott uralkodni a könnyein, és én csak azt éreztem, hogy magamhoz kell ölelnem, és meglepetésemre ő engedte. Odavezettem egy fotelhoz, leültettem, hoztam neki egy pohár vizet. Mire visszaértem, már csak hüppögött.

Elképesztően aranyos volt, ahogy ott ült, eltűnve a pokróc alatt, amit én terítettem rá az előbb. Nagyon ki volt borulva. Csak néztem, ahogy küszködik, hogy ne kezdjen el sírni megint. Nem beszélgettünk, némán ültünk egymás mellett, míg ő lassan elaludt a fotelban.

Bevittem a hálóba, és lefektettem az ágyamra. Sokáig csak néztem, milyen békésen alszik. Alig mertem mellé feküdni, nehogy megijesszem most, vagy mikor felkel. Szerencsére elég nagy ágyam volt, így tisztes távolba tudtam feküdni tőle. Egy párnát raktam magunk közé, hogy ha ő ébredne fel előbb, biztos ne legyen zavarban. Hiába 21 éves, tudom, hogy nem aludt még férfival.

Éjjel felébredtem a viharra, de kellemes volt a meglepetés, ami fogadott. A párna, amit közénk tettem, most Sora eredeti helyén feküdt, ő pedig hozzám bújt. Nem bírtam uralkodni magamon, felé fordultam és átöleltem. Ő kicsit közelebb húzódott, és a mellkasomba fúrta a fejét. Évek óta először mosolyogva aludtam el.

Reggel előbb keltem, mint ő. Gyönyörű volt a reggeli napsütésben. Az arcába lógó haját megpróbáltam hátrasimítani, hogy láthassam a szemét. Hibáztam. Elkezdett mocorogni, tudtam, hogy másodperceken belül fel fog ébredni, és megijed, és elhúzódik, és vége az idillnek, és ezt valamiért nem akartam.

Lassan kinyitotta a szemét. Elkerekedett a szeme, amikor rám nézett. Hosszasan vizsgálta a tekintetemet. Nem tudom mit láthatott meg benne, de felcsillant a tekintete, majd elmosolyodott. Feljebb húzódott és megcsókolt. Majd újra hozzám bújt és én szorosan magamhoz öleltem.

Boldogok voltunk, ha csak ketten tudtuk is, és nem is mondtuk meg másnak. Szeretkezni még nem szeretkeztünk, majd ha eljön az ideje. Én nem erőltettem. Élveztem a jelenlétét.

Rengeteg este telt el úgy, hogy csak ültünk egymás mellett, és átbeszéltük az éjszakát. Tudtam, hogy szerelmes vagyok, de nem értettem mikor és hogyan történhetett meg a lelkemben ez a változás.

És most ő bent van a műtőben, és harcol. Én pedig megőrülök attól, hogy nem tehetek semmit. Layla megpróbált odahívni magukhoz, de én csak megráztam a fejemet. Nem vagyok képes most beszélgetni.

És azt a szerencsétlen fiút is sajnálom. Fülig szerelmes Sorába, és mégse mondta soha neki. Mégis mindenki tudja, Sorát kivéve. Ő mintha vak lenne, nem veszi észre a fiú epekedését. Egyszer próbáltam beszélgetni vele erről, de azt mondta, hogy csak féltékeny vagyok, és képzelődök. Ezen csak nevetni tudtam… Nevetni, hosszú évek óta először. Ezt is Sora érte el.

Legalább 3 órája várunk már, de éveknek tűnik. Aztán lassan nyílik az ajtó. Kilép Kate és a sebész. Mindkettő arcát maszk fedi, így csak a szemüket látom, amiben csak a fáradtság tükrözik. Bíztató.

Kate megöleli a Laylát, aki sírva fakad és lehanyatlik a földre, Ken épp időben kapta el, és gyengéden leültette a székre. Ő is hallotta a hírt, és most a plafont bámulja. Könnyezik. De nem tudok semmit leolvasni az arcáról. Ez már nem olyan bíztató.

Látom, hogy Kate felém közelít. Nem tudom, mit szeretnék jobban, ha gyorsan odaérne és elmondaná a hírt, legyen bármi is az. Úgy, mint a ragtapaszt. Gyorsan és fájdalommentesen. Vagy ha most megállna az idő és a talán édes tudatlanságban maradnék egy ideig, hogy fel tudjak készülni mindenre. Mert most még nem vagyok kész Sora elvesztésére. Nem vagyok képes rá.

De ezt nem én irányítom, erre még én se vagyok képes, hiába a közöny, a ridegség, az eseményeket most nem én mozgatom. Kate odaér, elkezd motyogni valamit a műtétről, arról, hogy sok vért vesztett és, hogy milyen keményen harcoltak. Aztán végre kimondja.

Érzem, ahogy sokévnyi ridegség és közöny
megváltozik bennem egy pillanat alatt. Könnyezem. Lassan folynak végig a könnyeim az arcomon. Mindenki megdöbbenve néz rám. Layla odajött hozzám, megölelt és odavezetett a székre, amin az imént még ő ült. Kezembe temettem az arcomat, és próbáltam magamból férfit varázsolni.

Érzem, ahogy Ken a vállamra teszi a kezét, és megszorítja azt. Abban a szorításban benne van minden. Tudja, hogy én és Sora egymásba szerettünk.

Kate lassan visszaért az irodájából, már telefonált Kaloséknak. Azt mondta, hogy ő minden telefont elintéz majd, felhívja Sora szüleit is. Kate még egyszer ránk pillant és visszfelé indul a műtőbe. Visszanéz ránk. Azt mondja elfelejtett valamit. Megkérdezi milyen a vércsoportunk, mert a kórház készlete elfogyott, és sokáig tart míg ideér a szállítmány. Válaszolunk. Kennek egyezik a vércsoportja, ő elindul Kate-tel. Még transzfúzót kell kapnia, mielőtt felébredne.

Lassan odaér Yuri is. Kérdően néz Lalylára, és felém int fejével. Layla bólint. Yuri elmosolyodik.
Kate és Ken visszaérkezik, majd a doktornő mindenkit hazaküld, azt mondja ma még biztosan aludni fog. Yuri lassan belekarol Laylába és elindulnak. Layla még ránk néz és mosolyog. Megkönnyebbült.

Ken is lassan elindul utánuk. Megáll előttem. Kérdéseket tesz fel. Nincs kedvem beszélgetni, csak látni akarom végre a nőt, akit szeretek. Lehet, hogy ezt hangosan is kimondtam, mert Kennek felvillant a szeme. Vigyázz rá, ennyit mondott és kezet fogtunk. Eltűnik a folyosón.

Látom, ahogy kitolják műtőből. Olyan törékeny, sápadt és mégis gyönyörű. Beviszik egy magán kórterembe. Fehér falak, rideg környezet. Kate azt mondja, maradhatok, csak ne feküdjek az ágyra. Mondtam, hogy jó lesz az ágy melletti szék is. Bólint és kimegy.

Ketten maradtunk. Meg akartam érinteni, de féltem. Olyan törékenynek tűnt. Kiszáradt a szája. Bevizeztem a zsebkendőmet és megnedvesítettem az ajkait. Azok nem nyerték vissza színüket. Békésnek tűnt. Megfogtam a kezét. És néztem, ahogy alszik. Lassan én is elaludtam.

Mikor felébredtem, ő még mindig nem volt magánál. Megkérdeztem Kate-t, hogy mikor fog felkelni, de nem tudta megmondani. Haza kellett mennem, átöltözni, lezuhanyozni és enni valamit. Siettem, mintha az életem múlna rajta. Nem nagyon tudtam enni, csak pár falatot.

Visszaértem, de valaki ült Sora ágya mellett. Hagytam őket. Az ajtóból hallgattam, ahogy szerelmet vallanak az én Sorámnak. Hagytam őt, ennyi jár neki. Mikor kijött egy biccentéssel megköszönte, hogy engedtem, hogy végigmondja.

Bementem. Rám mosolygott. Szép volt, de még mindig sápadt. Azt mondta, hogy végül igazam volt Kennel kapcsolatban. Én csak néztem. Nem tudtam megszólalni. Visszaültem a helyemre és megöleltem. Végleg megnyugodtam.