|
Az utolsó remény
amandamcgrown 2008.10.19. 18:56
2. fejezet - Avagy buli Filin módra
Avagy buli Filin módra!
- Sziasztok! Megjöttünk!- Kiáltottam önfeledten, amikor beléptünk a The Siren színpad kapuján.
- Áh! Sziasztok! Megjöttetek végre! - Kiáltott oda nekünk Filin, aki rendező a színpadnál bár egy kicsit úgy vettem ki a hangjából, haragszik valami miatt. ~Ugye nem mondta el nekik?!~
- Jól van, na. Nem tud gyorsabban repülni a gép!
- Na, gyere már ide!- Vidult fel az arca én meg a bőröndjeimet elhajítva szaladtam oda és öleltem meg, mivel ő az egyik legjobb barátom a színpadnál.
- Gyertek, összehoztunk nektek egy amolyan üdv itthon partit. - Itt már szabályszerűen vigyorgott.~Képzelem hogy milyen lehet az a buli~ Nick meg csak vigyorgott az előző arckifejezésem miatt. ~Nem csoda. Volt már ilyen buli, nem egy. Most nincs kedvem lerészegedni. És még beszélnem kell a főnökkel is.~
- Bocs Filin, de előtte nekem még beszélnem kell a főnökkel de, ti csak menjetek előre.- Most nekem lett volna lehetőségen a röhögésre, ugyanis drága partnerem lekonyuló vigyorát látni mindig élvezet. - Akkor én most megyek is, hogy minél előbb végezzek ott. Sziasztok!
- Ebbe meg mi ütött?- Tette fel az őt leginkább foglalkoztató kérdést Nicknek. - Hé! Veled meg mi van?
- Velem? Semmi. - Közben pedig majdnem elbőgte magát. ~Hogy tudott ezzel a közveszélyes nővel kettesben hagyni?~ Futott át kedves partnerem agyán a gondolat.
Eközben én elindultam főnökünk irodája felé miután a portán elhelyeztem mindkettőnk holmiját. Odaérve az ajtóhoz kopogtam majd beléptem a szobába.
- Jó napot!
- Áh! Serill de jó végre látni téged! Azt hittem, hogy már a buliban, vagy amit a lányok szerveztek.
- Először meg akartam kérdezni, hogy sikerült e valamit intézni annak az ügynek az érdekében, ami miatt a múlt héten felhívtam.
- Igen, igen! Karlos azt mondta, küldjem el neki az egyik előadásotok videóját, hogy meg tudja nézni, milyen képességeitek vannak.
- És?
- És elküldtem nekik, amelyik legfölül volt. Ugyanis akármelyik küldtem volna mind, azt harsogják, hogy a világ legjobb artistái vagytok!
- Köszönöm a bókot de engem mégis érdekelne melyik volt legfelül!
- Ha jól emlékszem, akkor az Édes mindegy.
- Hú. Akkor jó!
- De az is lehet hogy a Sissy.
- Az már nem olyan jó!
- Nyugi vicc volt. Félretéve a humort Karlos megnézte, és azt mondta, amint tudtok azonnal mennyetek oda!- Közölte egy kicsit szomorúan mégis mosolyogva.
- Köszönöm, illetve köszönjük szépen! Ugrottam a nyakába. - Nem, idős nem túl fiatal, negyven körüli kedves mackó. Haja sötétbarna, itt-ott kicsit már őszesebb haja gondozott. Jól öltözött és barátságos ember, akit mindenki szeret. Emellett könnyen meglehetett arról győzni, hogy nekünk van igazunk, így jó hosszú pórázunk van itt.
- Nagyon szívesen kiscsillag!
- Na jó akkor én most megyek bulizni!
- Rendben de ne rúgjatok be teljesen és ne hánnyatok mindenhova!
- Továbbítom kérésed a csapatnak!
- Köszönöm Serill. Na sipirc és bulizz egy jót!
- Meglesz! Szia!
- Remélem, tényleg nem kell őket holnap a földről felkaparni…
- Na jó, itt vagyok!
- SERILL!
És a következő pillanatban 8 ember landolt rajtam.
- Srácok szálljatok le rólam, mert megfojtotok!
- Hupsz. Bocsika, csak annyira hiányoztál nekünk.
- Ti is nekem Alice! Mi a jó ég történt veled Tia?!- vettem észre barátnőm lábán a gipszet.
- Csak rosszul érkeztem az ugróasztalra semmi komoly de most bulizzunk végre!
- Én benne vagyok!- Kiáltottam én is.
- Akkor mire várunk még! Rajta! Zenét!
- Ez az bulizzunk! – Kiáltotta Frank, aki a szállásmester szerepét tölti be itt.
Egész éjjel üvöltött a hangfal és mellette mi is kiabáltunk rendesen. Hát mit ne mondjak, nem csalódtam. Vagy 30 üveg, különböző szeszes ital sorakozott az egyik asztalon. Én sem szomjaztam, megittam pár pohárkával de, előtte még elmondtam Nicknek hogy, megyünk a Kaleidohoz.
Másnap a társaság ígéretemet meghiusítva a földön fetrengtek és pár hányás is részt vett az összkép e művészi összhatásában. Éppen azon voltam, hogy összekaparom magam a földről, amikor két cipőt vettem észre az orrom előtt. Felnéztem, és kínomban elmosolyodtam.
- Heló főnök. Mondja jól indult a reggel?
- Jó reggelt, de szerintem hasznos lenne, ha feltápászkodnál a földről és meginnál egy jó erős kávét. És még mielőtt még megkérdezed, nem haragszok. Tudtam, hogy nem fogod tudni betartani az ígéreted. - Mosolygott megértően Alberto.
- Én még mindig kínosan érzem magam. – Vigyorogtam kicsit sem idiótán.
- Már csak fel kénre ébreszteni őket is.
- Hagyja csak rám. De szerintem be kéne fognia a fülét főnök, nem leszek kíméletes!
- Szegények.
Mondta de, rátette a füleire a kezeit, én meg azzal a lendülettel kikerültem társaimat és gonosz mosollyal az arcomon megérkeztem a hangfal mellé. Ott pedig a legfölső CD-t megfogtam és belehelyeztem a készülékbe. Kiválasztottam a kedvenc számom és feltekertem tőhangerőre majd elindítottam a számot. És a következő pillanatban felcsendült Avril Lavigne - Skater Boy kezdő dallama majd teljes erejéből ordítani kezdett a kisasszony, ami most barátaimat a legérzékenyebb pontján találta el.
- Elárulnád hogy mégis mire volt ez jó?- Kérdezte Nick kicsit kómásan. Na meg kócosan.
- Nehéz volt a harc a fésűvel?
- Mi van? – Tette fel az idióta kérdést partnerem.
- Mert most úgy nézel ki, mint egy kakas!– Mondtam miközben a hasamat fogtam, és nevettem. Komolyan mondom, úgy nézett ki most a tépett haja, mintha egy kutyafalka támadta volna meg.
Morogva odalépett mellém. Most már abbahagytam a nevetést és az arcomról is lefagyott a vigyorom.
- Ne! Kérlek szépen! Ne tedd! Kérlek!- Könyörögtem neki miközben hátráltam, de ő csak egyre közeledett felém azzal az összetéveszthetetlen gazfickó vigyorral. Egyre közelebb ért hozzám és nem tágított.
- Ha nem halkítod le, tudod, mik lesznek a következményei!
- Jó, jó látod! Lehalkítottam! Ne gyere ide!
- Már késő!
Azzal a lendülettel odaugrott mellém és elkezdett csikizni! Tudja, hogy ez az egyetlen gyengepontom és ki is használja. Percekig kínzott és nekem a végén már folytak a könnyeim és nehezen vettem levegőt, de elengedett és amint normálisan kaptam levegőt tisztes távolságra mentem tőle.
- Ne gyere a közelembe!
- És ha mégis odamegyek mi fog történni?- Kérdezte vigyorogva.
Én csak álltam ott és fogtam az oldalamat, ahol még mindig éreztem, hogy bizsereg a csikizés miatt. Így csak kinyújtottam rá a nyelvem és leültem a hozzám legközelebb eső székbe. Közben Alice bekapott vagy 2 fejfájás csillapítót és leült mellém a kávéja társaságában. De amint Nick elfordult én mögé lopakodtam és fordult a kocka. Most én kezdtem csikizni és meg is jött az eredmény! Összegörnyedve nevetett és kérlelt hogy hagyjam abba. Én persze nem könyörültem neki, hiszen ő se volt hajlandó elengedni, amikor én kértem így már neki is folytak a könnyei, amikor úgy ítéltem, hogy most már elég. Persze a többiek végig röhögtek. És amiért Tia még meg fog fizetni, hogy az elejétől fogva felvette mindkettőnk kínzását a telefonjával. Partnerem és én ezek után úgy viselkedtünk egymással, mint két ovis, akik összevesztek egy játék miatt. De nem tartott túl sokáig délután már mindketten nevettünk, miközben néztük a felvett anyagot. A főnök meg csak egy fejcsóválással jelezte, hogy milyen gyerekesnek tartja a viselkedésünket. De igazából örült nekünk. Örült hogy most is tudunk mosolyogni. ~De igazából nem. Minden pillanatban csak Sora járt a fejemben, és az hogy mégis hogy fogom elmondani nekik? Nekik, akik végig támogattak és szerettek? Mit fognak szólni? Remélem, megértik majd.~Gondolkodtam el miközben egy pillanatra sem vettem le az álarcomat. De őt nem tudtam becsapni, hiszen tudja mi történt és azt is, hogy az elmúlt egy hétben nem volt olyan nap, amikor nem bőgtem volna. Igen. Barátnőm halála szinte elvette az eszemet, ha nem lett volna ott Nick biztos kiugrottam, volna már valamilyen magas ház ablakán. Ő volt az egyik legfontosabb személy az életemben. Mindig valami olyat mondtam neki, ha valamin hajba kaptunk és kezdett elsimulni a dolog hogy „Te vagy az egyik legfontosabb személy az életemben és nem tudom, mihez kezdenék, ha veled történne valami”. Ekkor eszembe jutott, hogy amikor Midori elmondta mi történt, nem kaptam levegőt, fuldokoltam és majdnem elvesztettem az eszméletem is. Kiejtettem a telefont a kezemből és sokkot kaptam. Rosszul voltam. Émelyegtem és rázott a hideg. Egy pillanat sokk és utána az ijesztő üresség, ami beléd költözik. Nick látta hogy baj van ezért odajött és elhívott engem. Megint csak hálával tartoztam neki. Amint kiértünk az ajtón kitört belőlem a zokogás. Nick átölelt én meg, mint egy fuldokló kapaszkodtam a pólójába.~Nem értem, miért vagyok ilyen gyenge?~Futott át az agyamon a kérdés. Lassan megnyugodtam, és már csak szipogtam.
- Köszönöm. Megint csak köszönetet kell, mondjak neked.
- Nem kell, azért teszem, mert a barátom vagy.
- Már a diliházban vagy a hullaházban, lennék, ha nem lettél volna velem az elmúlt héten, ugye tudod?
- Nem, nem lennél ott, mert te ennél erősebb vagy csak rossz időket élsz most.
- Köszönöm a bizalmad de szerintem én nem vagyok erős.
- Dehogynem!
- Rendben rád hagyom, ha te erősnek gondolsz, akkor higgy annak!~De én akkor sem vagyok az~
- Na jó, akkor menjünk gyakorolni!
- Rendben. De mit is fogunk gyakorolni?
- Hát. Szerintem úgyis fognak valamilyen bemutatkozó ugrást kérni szóval találjunk ki arra valamit! Rendben?
- Rendben! Akkor menjünk!
Folyt köv…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
