|
A Castian herceg
Rilla 2008.10.19. 18:47
2. fejezet - A kettéágazó ösvény másik útja, Sora Naegino bemutatása
Miközben Lord Leon egyezkedett, aközben az Avoriaz nevű birtokon egy fiatal lány sétálgatott. Magas, kecses feltűnően szép jelenség volt. Hosszú lilásbarna haja egészen a derekáig ért. A hófehér bőrét egy fehér csipke esernyő óvta a naptól. Egy vékony halványrózsaszín ruha volt, rajta amely szorosan átölelte karcsú derekát. Egy virágokkal teli kertben sétált, és körülötte mindenhol rózsa volt. Fehér, vörös, sárga, és rózsaszín. Szinte új látvány volt neki a rózsa. Angliában, a leánynevelő-intézetben szinte soha nem látott ilyen virágot. Ott az intézeti kertben, csak egy-két gyomnövény volt, amely virágot bontott. A tanárai ki akarták azokat tépni, de ő úgy őrizte őket mint a kincset. Megfogadta, ha egyszer saját kertje lesz, akkor annyi virága lesz, hogy az egész napját a kertben kell, hogy töltse majd. De itt a nagybátyja birtokán már nem tudott virágot növeszteni, és úgy érezte, hogy nincs is rá joga. Bármennyire is szerette Lord Harringtont, a házában soha nem érezte magát otthon. Igazából 4 éves kora óta, sehol nem érezte otthon magát. Az anyja halála után 3 hónappal Londonba kellett utaznia. Ott aztán az ország leghíresebb és legképzettebb nevelői figyeltek rá, tanították, képezték és őrizték minden lépését. De arra nem fordítottak gondot, hogy az intézetet egy kicsit is az otthonának érezze. Az ott töltött 18 év alatt egyszer sem érezte úgy, hogy otthon lenne. Szegény kis árvám- jutottak eszébe az édesanyja utolsó szavai- Mostmár számkivetett leszel. Sehol sem látnak majd szívesen, pedig te mindenhol a helyedet, az otthonodat fogod keresni. A fájdalom mindig ott lesz a szívedben. Soha nem múlik el. Csak enyhül, elfelejtődik, vagy felváltsa más érzés. De ezek ellenére ne feledd! Légy boldog mindenhol, tanulj meg alkalmazkodni, segíts az embereken, és ne hagyd, hogy eltapossanak. Hiszen nemesi vér folyik az ereidben. Ne feledd el ezeket. Nem feledtem - mondta magának. - Megtanultam alkalmazkodni. Segítettem másokon. De még igazán boldog nem voltam soha. Még a leánynevelő intézetből is el kellett jönnöm. Bár ott is a segítségnyújtás miatt. Szegény Rose-Mary. Vajon mi lehet vele? - tette fel magának a kérdést miközben a virágokat csodálta. Igen, valóban egy ilyen nevű társnője miatt kellett 3 évvel előbb otthagynia az intézetet. Rose-Mary Giniver egy gyönyörű szép lány. És a tanári szigor ellenére mégis beleszeretett valakibe. Egy egyszerű pékbe. Annak ellenére, hogy a Giniver család Anglia egyik legbefolyásosabb, és leggazdagabb családja. És ő, Sora Amélia Roselina Naegino segített a párnak, hogy ne kelljen szétválniuk. És tessék- gondola - az ő boldogságuk miatt engem kirúgtak. Segítettem, és én lettem a bűnbak. - mondta magának, de ennek ellenére mosolygott az ötleten. A hatalma intézeti fedhetetlenség végre megtört. A szigorú tanáraink se tökéletesek - gondolta, és gúnyosan elmosolyodott. Igazából annak ellenére, hogy soha nem volt ott boldog, szeretett ott élni. A sok kedves barát, a feledhetetlen csínek, és a sok-sok vidám lány szinte mindig magával ragadta. Ő maga nem volt egy állandóan mosolygós ember, de a nevetés könnyen magával ragadta. Ezután még sétálgatott a kertben még egy fél órát, majd bement a házba. Ahogy belépett ismét szorongás fogta el. Ma is jön Eleonora - gondolta, és utálat ült ki az arcára. Miss. Eleonora Gustianny egy újgazdag pökhendi olasz családnak a 25 éves örököse volt. És ő volt az a nő is, akibe a nagybátya csodával határos módon beleszeretett. Mindig is rosszallóan tekintett arra a nőre. Szemérmetlen, gőgös, ostoba, fennhíjázó, de ennek ellenére gyönyörű lány volt. Könnyen elbeszélgetett bárkivel, aki egyenrangú volt vele, de a nála szegényebbeket lenézte. Képtelen volt segíteni bárkinek is, ugyanis a gőgje nem engedte. Ezrért volt oly ellenszenves Sora Naegino kisasszonynak is, és az utálatát még az is növelte, hogy már a közelgő esküvőről beszélgettek, Eleonora és a nagybátyja között. Bár ő határozottan ellenezte volna a frigyet, de a nagybátyja házában egy szava nem lehetett. Egyszer ugyan felvetette Lord Harrington előtt, de abból csúnya vita kerekedett, olyannyira, hogy a Lord egy hétre el is utazott Avoriazból. Ennek ellenére próbált nyugodt, csendes és kedves lenni. Így tett a mai napon is. Ahogy belépett a házba, a nappaliba sietett, majd csöngetett a szobalányának. A hívására egy magas, szőke 30 év körüli nő jelent meg.
- Mit parancsol kisasszony? - kérdezte.
- Sarah, mit mondott a nagybátyám, hogy Eleonora kisasszony mikor érkezik?
- Óh, a nagybátyja üzeni, hogy színházba vitte a hölgyet Párizsba, így már a nem jön se, ő se a kisasszony. És még azt is üzeni, hogy ne várjuk őt csak 2 nap múlva, mert halaszthatatlan ügyet kell elintéznie.
- Hál Istennek- sóhajtott egyet Sora kisasszony. - Nem tudja, mi lehet az a halaszthatatlan ügy?
- Sajnos nem. Parancsol még valami kisasszony? - kérdezte a szobalány
- Igen, egy csésze teát, és a mai lapokat.
- Ide kéreti, vagy a könyvtárszobába?
- A könyvtárszobába, ugyanis itt elég hideg van.
- Igen sajnos nincs befűtve, de gondoskodok róla.
- Nem, nem szükséges, de kérem, hozza a teát- szólt kedvesen. Igazából soha nem szeretett a szolgálóknak szólni. Kellemetlenül érezte magát. Ott Londonban soha nem szolgálták ki. Itt pedig rögtön lesték minden parancsát. Ezután átsétál a könyvtárszobába, ahol rengeteg régi könyvet talált. Volt már olyan is ami közel 200 éves volt. Élvezettel olvasta, és fejtette meg a régi sorokat. A tea és az újság nem sokat váratott magára. Sarah 5 percen belül meghozta mindkettőt. A teát hófehér porceláncsészébe.
- Köszönöm- mondta mosolyogva. Ezután megitta a teát, majd elkezdte olvasni az újságot. Olvasott gazdaságról, politikáról, divatról, csupa olyasmiről, amit az intézetben szigorúan tilos volt. Élvezte a szabadságot. Majd az újság legvégéhez ért, a házassági rovathoz. Csodálkozva tapasztalta, hogy az egyik hirdetés ki volt vágva. Biztos, hogy Harrington bácsi volt az - gondolta mosolyogva. Talán mégsem akarja feleségül venni Eleonorát. Azért kíváncsi vagyok, hogy mi keltette fel ennyire az érdeklődését.
- Sarah - kiáltotta el magát.
- Igen kisasszony - jelent meg a hívásra egy szőke női fej.
- Mondja, van a mai lapból még a házban?
- Igen, a személyzetnél is van egy, vagy kettő. Nem tudom pontosan. - mondta csodálkozva.
- És nem hiányzik belőle ugye semmi?
- Nem, miért hiányozna? - kérdezte csodálkozva.
- Akkor el tudná nekem hozni? De tényleg ne hiányozzon belőle egy darab sem.
- Rendben kisasszony. - mondta és szaladt is az újságért. Pár percen belül meg is érkezett az újság. Sora már az ajtóban állt, és várta a szobalányt. Ahogy megkapta az újságot rögtön oda lapozott, ami a másik lapból hiányzott. Egy házassági hirdetés volt. Elolvasta. Majd hirtelen megfordult vele a világ. Megtántorodott, és az ájulás környékezte. Sarah úgy fogta, meg és úgy vezette a pamlaghoz a halálsápadt leányt.
- Mi történt kisasszony? - kérdezte ijedten- Rossz hírt olvasott?
- Semmi, Sarah, semmi- nyögte ki szinte öntudatlanul. A szemfüles szobalány azonban feltalálta magát. Rögtön kezébe vette mindkét újságot, és hangosan, remegő hanggal felolvasta a hirdetést.
- Férjhez adnám unokahúgomat 80 000 font hozománnyal. Halálom után talán ennek a kétszeresét is megkapja. Cím: a hivatalban. Gondolja, hogy önről van szó? - kérdezte remegve.
- Egészen biztos - mondta szinte megsemmisülten.
- Akkor most mi lesz? - kérdezte kétségbeesetten Sarah.
- Nem tudom, mit tehetnék.
- Szökjön meg - javasolta hevesen - én magával tartok.
- Ugyan, hová mehetnék? - mondta reménytelenül. - jaj anyám, bárcsak melletted lehetnék. - sóhajtott fel.
- Ne mondjon ilyet. - kiáltott. - megoldja ezt is. Emlékezzen az anyja szavaira. Legyen mindig nagyon boldog, türelmes, és ne hagyja magát.
- Talán igaza lehet. De most kérem, kísérjen a szobámba. Nem érzem magam jól. - mondta, és ezzel hagyta magát, hogy a szobájába kísérjék. Ott lefeküdt és nehezen ugyan, de álomba sírta magát.
Reggel, amikor felkelt kinyitotta a kisírt szemeit, majd csendesen felöltözött, és lement reggelizni. Az asztalon már a nagybátyja sürgönye várta. Délután 4-re légy otthon. Lord Harrington. Szóval megvan a férjjelölt-, gondolta Sora. Ezután megette a reggelit és lesétált a kertbe. Ott egészen az ebédig ült, és gondolkodott. Ebéd után szintén visszatért a kertbe, és ott várta a nagybátyját. Négy előtt pár perccel meg is jelent az inas.
- Kisasszony, Lord Harrington kéreti önt a dolgozószobájába.
- Megyek. - és ezzel felállt és elindult a szoba felé felé. Ahogy belépett a nagybátyja, már az asztalnál ült, előtte pedig az újság, és egy tucat papír.
- Foglalj helyet. - utasította. A lány leült. - tudod, hogy miért hivattalak? - kérdezte komolyan.
- Tudom-, mondta a lány nyugodt-komolyan.
- Valóban? - csodálkozott az úr.
- Igen- mondta Sora és az asztalon lévő újságra, szegezte a tekintetét. A nagybátyja látta ezt.
- Mostmár minden világos. Akkor belevágok. Kérlek, ne szakíts félbe. Úgy határoztam, hogy férjhez adlak. És meg is találtam számodra a megfelelő férjet. Itt ezek az asztalon a házassági papírjaid. A férjed már aláírta, csupán a te, aláírásod hiányzik. Most nyilván azt szeretnéd kérdezni, hogy miért teszem ezt veled. A válsz nagyon egyszerű. Én magam is meg szeretnék nősülni, és mivel te nem szívleled a hölgyet, úgy határoztam, hogy eltávolítalak magunk mellől. Nem hagyom, hogy tönkre tedd a boldogságomat. Eleget szenvedtem már az anyád miatt. - mondta keserűen. - ezért döntöttem így, és a döntésem végleges. Most pedig írd alá a papírokat. - mondta könyörtelenül, és a lány elé tolta a papírokat, és a tollat. Sora azonban csak meredten nézte, mintha még nem is látott volna ilyet. - Nos? Mi lesz? - sürgette. - Kár is ellenkezned. Parancsolom, hogy írd alá. Így is elég sokkal tartozol már nekem. - kiáltotta dühösen. Sora mit tehetett volna. Könnyes szemmel aláírta a papírokat.
- Most boldog? - kérdezte dacosan, sírva.
- Ilyen hangon ne beszélj velem- förmedt rá a Lord. - Holnap elutazol a férjedhez a Castian birtokra. Onnantól kezdve pedig 5 évig ő felügyel majd rád. Utána a magad ura vagy. - mondta dacosan, és dühösen, majd kisietett a szobából.
Ahogy az úr kilépett az ajtón Sora zokogva dőlt az asztalra, úgy sírt, hogy szinte belerázkódott. Sarah azonnal megjelent és az úrnőjéhez sietett. Átkarolta és vele együtt sírt. Majd finom erőszakkal a szobájába vezette és hagyta aludni a kimerült, boldogtalan lányt. Ő maga pedig elkezdett csomagolni. Berakta az úrnője ruháit, cipőit és személyes dolgait 3 bőröndbe, majd magának is becsomagolt egy másik bőröndbe. Tudta, hogy Sora kisasszony őt is magával viszi majd. Reggel, amikor Sora felkelt nagyon fáradtnak és szomorúnak érezte magát. Először arra gondolt, hogy lehet, hogy csak álmodta az egészet, de amikor meglátta a 3 bőröndöt, tudta, hogy minden, ami előző nap történt az igaz. Lassan felöltözött. Egy hamuszürke selyemruhát vett fel a hozzá illő kalappal, cipővel és kesztyűvel. Majd az étkezőbe sietett. Ott csendesen megreggelizett, majd várt. Tudta, hogy a kocsi is itt lesz érte rövid időn belül. Kb. fél órát üldögélt, amikor Sarah jelent meg.
- Kisasszony? - kezdte.
- Tessék Sarah.
- A kocsi vár minket.
- Minket? - csodálkozott.
- Igen. Én is magával tartok. Már beszéltem is Lord Harringtonnal és elengedett. Remélem nem bánja- mondta félszegen.
- Nem, nem bánom Sarah - sóhajtott Sora. Az a tudat, hogy Sarah is vele megy némileg megnyugtatta, de nem űzte el a félelmét, és a bánatát.
- Akkor én most levitetem a holminkat. A kocsis azt mondja, hogy 10 perc múlva indulunk. Csak új lovakat fogat be.
- Rendben. Én is megyek rögtön, csak még elintézek valamit. - ezzel lesietett a kertbe, és leszakított egy rózsát. Azt a könyvébe tette, majd elindult a kocsihoz. Ahogy odaért beszállt Sarahval, és elindultak. Még csak el sem búcsúzott tőlem - jutott eszébe Sora, amikor a nagybátyjára gondolt. - Nem tudja, hogy meddig tart ez az utazás? - kérdezte.
- Hát, én úgy hallottam, hogy Franciaország déli részre utazunk, közel a tengerhez. A kocsis úgy mondta, hogy kb. este 6-ra érkezünk meg, ha minden rendben megy.
- Este 6-ra? De hisz majdnem 9 órát utazunk akkor.
- Igen kisasszony, vagyis Lady. - javította ki magát. Sora meglepetten nézett rá.
- Tessék? - kiáltotta.
- Bocsásson, meg, de ön már Lady. Tegnaptól kezdve. - mondta halkan.
- Téved. Attól, hogy aláírtam azt az átkozott papírt, az nem jelenti azt, hogy annak a férfinak a felesége vagyok. Hiszen még nem is ismerem.
- Majd megismeri. - mondta Sarah.
- Nem akarom megismerni. Nem akarok tőle semmit. Ő is hozott szabályokat, és én is fogok. Az a papír, csak a világ előtt kötelez minket arra, hogy úgy éljünk, mint a házasok. Ha ez nem tetszik neki, egyszerűen megszökök. - mondta szilárdan.
- Én magával tartok, bárhová is meg - mondta a hűséges Sarah.
- Én pedig magammal viszlek bárhová is, megyek. - mondta, és mosolyogva megszorította a nő kezét. Sarah olyan volt neki egy kicsit, mintha az anyja lenne.
- Rendben. - mondta boldogan.
- Mondd, tudtál még meg valamit? - kérdezte Sora.
- Keveset kisasszony - mondta, és a kisasszony szót kihangsúlyozta. - a neve Lord Leon Oswald. És a Castian birtok tulajdonosa. Úgy vélem mi is oda tartunk.
- Valószínű. És még valamit?
- Mást nem, sajnálom. Nem tudom milyen ember, lehet a Lord.
- Valószínűleg egy jellemtelen, gerinctelen fráter. Aki így keres feleséget az nyilván csak ilyen, lehet-, mondta hevesen.
- Talán - kételkedett Sarah. Bár sajnálta az úrnőjét, ő maga kíváncsi volt, hogy ki lehet a Lord. És úgy vélte, hogy Sora kisasszony is kíváncsi valamennyire a férjére. Hiszen még gyermek. - mondta magának. - Az nem lehet, hogy nem kíváncsi. - ezzel ő is és az úrnője is a kocsi rázkódása miatt elaludt. Már sötétedett mikor érezte, hogy a kocsi megáll. Látta, hogy Sora már nem alszik. - Megérkeztünk? - kérdezte.
- Igen - mondta remegve Sora. Majd egy fiatal inas nyitotta ki neki a kocsi ajtaját. Egy kb. vele egymagasságú és egyidős, világosbarna hajú, fiatal férfi.
- Üdvözlöm, a hölgyeket a Castian birtokon - mondta ünnepélyesen. - Ken, vagyok a másodkomornyik. - mutatkozott be.
- Köszönjük a szíves fogadtatás. Az én nevem Sarah Dupont, én vagyok a Lady szobalánya.
- Rendben. - biccentett az inas. - Erre parancsoljon Lady. - és ezzel előrement mutatva az utat. - Az ön szobája, a nappalija, és a fogadószobája a déli szárnyban van elhelyezve. Ez a kastély legnaposabb és legszebb szárnya. Az öné Dupont kisasszony az északi részen a többi szobalánnyal és cseléddel együtt.
- Értjük - mondta Sora, miközben óvatosan szétnézett. Szinte rettegett attól, hogy a ház urával találkozzon. Amit látott viszont az egy rendkívül elegánsan, és ízlésesen berendezett ház volt. Az uralkodó szín a vörös, a barna, a bronz, az arany és fekete volt. Hatalmas folyosón haladtak keresztül. A padló fehér márvány volt, és vastag vörös perzsaszőnyeg futott keresztül rajta. A falak vörösre voltak festve, és apró aranyszínű mintával voltak díszítve. A falakon aranyszínű gyertyatartókban hófehér gyertyák mutatták az utat. Majd egy magas ajtóhoz értek.
- Ez lesz az ön szobája Lady. - mondta fiatal komornyik.
- Köszönöm.
- A csomagjait is egy percen belül hozzák. A vacsorát pedig egy órán belül tálalják.
- Én ma nem vacsorázok- rendelkezett Sora.
- De kisasszony, ma még nem is evett, csak egy keveset. - sopánkodott Sarah.
- Igaz, de nem vagyok éhes. Csupán egy pohár langyos tejet kérek, és azt hogy valaki készítse el a fürdőmet. Ne te Sarah. Fáradt lehetsz. Vacsorázz meg nélkülem, és pihend ki magad.
- Rendben Lady. - monda.
- Akkor felküldöm az ön számára rendelt szobalányokat.
- Szobalányokat? - csodálkozott a két nő.
- Igen, a Lord hagyta meg, hogy hívjunk ide szobalányokat, az ön számára. 3 fiatal lány áll a rendelkezésére.
- Rendben van. Küldje fel őket, majd meglátom, hogy szükség van e rájuk.
- Ahogy óhajtja asszonyom - mondta, és ezzel tovább vezette Saraht, a szobája felé. Sora pedig belépett a saját szobájába. Egy hatalmas helyiség volt. A falak aranysárgák, a vastag perzsaszőnyeg. Az ágya egy óriási baldahinos ágy vastag, hófehér selyemtakaróval. Az egyik sarokban egy fésülködő asztalt talált, az asztalán friss virággal. Lassan leült a tükör elé, és az arcát nézte. Sápad volt, és fárad. Majd kopogtattak az ajtón.
- Szabad. - kiáltotta. A hívására 3 lány lépett be. Kettő, kb. 18 év körüli volt, a harmadik pedig kb. 15- 16 év körüli. Egy vörös hajú, egy világosbarna hosszú hajú, és egy sötét lilásbarna rövid hajú lány.
- A szobalányai vagyunk Lady. - szólalt meg az egyik.
- Azért jöttünk, hogy kicsomagoljunk, és a fürdővizét elkészítsük.
- A bőröndöm még nincs itt. - mondta Sora fáradtan.
- Akarja, hogy utána nézzek? - szólalt meg a harmadik lány.
- Nem, nem szükséges. - rendelkezett Sora. - inkább mondják el a nevüket.
- Az én nevem Anna Heart - mondta a rövid sötét lilásbarna hajú lány
- Én Rosetta Passel vagyok - mondta a vörös hajú.
- Én pedig Mia Guillen. - szólalt meg a barna hajú lány.
- Üdvözöllek titeket. -mondta és mosolyt erőltetett az arcára.
- Akkor elkészítem a fürdővizét - ajánlotta Mia.
- Én meg megkeresem a bőröndjét. - mondta Anna.
- Én pedig - monda a harmadik lány - megfésülöm a haját.
- Rendben - sóhajtott Sora. A 3 lány elvégezte a dolgát. Segítettek kipakolni, majd aludni mentek ők is. Sora pedig átöltözött, majd nyugovóra tért ő is. Az álmai azonban nagyon zaklatottak voltak. Rettegett attól, hogy majd találkoznia kell a Lorddal. Szépen lassan álomba sírta magát.
Reggel amikor kinyitotta a szemét, a három lány illetve Sarah már ott volt a szobájába. Mind a négyen pakoltak. Az egyikük épp akkor tolta be kocsin a reggelit. A másik két lány a ruhákat tette ki amelyek közül felvehet majd egyet. Meglepte Sorát ez a nagy gondoskodás, és az hogy egyszerre négyen is kiszolgálják. Ahogy észrevették, hogy úrnőjük felkelt, rögtön üdvözölték csilingelő hangon.
- Jó reggelt. - mondák egyszerre.
- Jól aludt?
- Igen jól Sarah.
- Itt a reggelije Lady.
- Köszönöm Anna.
- És itt vannak a ruhái is.
- Köszönöm neked is Rosetta.
- A főkomornyik azt üzeni, hogy reggeli után fáradjon át a könyvtárszobába. Azt mondta, hogy egy óra múlva önért jön, ha megfelel.
- Megfelel. - mondta, majd felöltözött, megreggelizett, és leült az egyik fotelba. A lányok körülötte tettek-vettek. Majd kopogást hallottak. - kinyitnád Sarah?
- Persze. - és ezzel odasétált az ajtóhoz és kinyitotta. Ott egy magas, világosbarna bőrű, sötét hajú férfival találta szemben magát.
- Üdvözlöm Lady. A nevem Kalos Eido. A főkomornyik vagyok. A Ladyért jöttem. - mondta és Sorára nézett. Sarah eközben teljesen elpirult, majd egy szempillantás alatt visszanyerte a lelki nyugalmát.
- Megyek- állt fel Lady Sora. Kalos pedig rajta felejtette a szemét. Egy kecses, finom csinos nőt látott maga előtt. Egy világoskék ruha volt rajta. Feltűnő szépség azt meg kell hagyni- gondolta - Tökéletesen illik a Lordhoz. Bár a szobalánya is roppant csinos.
- Erre parancsoljon. - mondta, és mutatta az utat. Egy hosszú folyosón haladtak keresztül, majd egy könyvtárszobába kísérte. - kérem, foglaljon helyet, az úr egy percen belül itt lesz.
- Rendben. - mondta. Vajon milyen úr- gondolta Sora- talán a férjem? Kb. egy percig ült magában mikor kinyílt az ajtó, és egy magas fiatalember lépett be rajta. Ahogy meglátta őt Sora, rögtön elhidegült az arca, és magasra szegte a fejét. Az érkező úr látta ezt. - Lord Oswald? - kérdezte jeges hangon.
- Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom hölgyem, de nem. - mondta az idegen, és egy mosolyt engedett meg magának. Sora némileg nyugodtabb lett, a vonásai egy kissé enyhültek. - Engedje meg, hogy bemutatkozzam Lady. Az én nevem Daniel Granchurt. Az ön férjének, egyik barátja, most pedig az úgynevezett követe vagyok. Engem küldött, hogy beszéljek önnel, és válaszoljak a kérdéseire, vagy teljesítsem a kéréseit.
- Az én nevem Sora Amélia Roselina Naegino. Köszönöm, hogy a rendelkezésemre áll Granchurt úr. Valóban lenne pár kérésem.
- Hallgatom. - mondta Daniel rezzenéstelen arccal.
- Nos akkor az első követelésem. Az a papír, amit a nagybátyám aláíratott velem, és amit aláírt a Lord is az csak a világ előtt kötelez minket arra, hogy úgy viselkedjünk mit a házasok. Magunk között a Lordot teljesen idegennek tekintem, és elvárom, hogy ő is így tekintsen rám. Természetesen a világ előtt hajlandó vagyok úgy viselkedni, ahogy az illem megköveteli. Ha ez nem hajlandó elfogadni Lord Oswald, akkor azonnal elköltözöm.
- Biztosíthatom róla, hogy a férje is így gondolkodik. A követelését örömmel fogja teljesíteni. - mondta. Sora ugyan magasra szegte a szemöldökét a férje szó hallatán, de folytatta.
- A második követelésem. Oswald úr még csak egy újjal se merjen hozzám érni- monda és szinte fenyegetően nézett Danielre.
- Elfogadjuk ezt is. - mondta nyugodtan.
- Rendben van. Akkor részemről végeztünk. Nincs más óhajom.
- Ezeken felül még a barátom üzeni, hogy nyugodt, békés életet biztosít önnek, és hogyha bármire szüksége is van, akkor azt nyugodtan kérje és megkapja. Csupán arra kéri, hogy ne hozzon szégyent a nevére. - mondta Daniel kedvesen.
- Ígérem, hogy nem hozok szégyent az úr nevére, és köszönöm, e szíves, megnyugtató nyilatkozatát.
- Ugyan, nem tesz semmit. - mondta mosolyogva. - akkor, ha végeztünk nem is zavarnám az idejét Lady. Nyugodtan érezze otthon magát. Nézze meg a kertet, és a házat. Az inasok segíteni fognak ebben.
- Köszönöm. De engedjen meg még egy kérdést. Feltételezem, hogy Oswald úr nincs itthon. Szeretném megkérdezni, hogy mikorra ér haza. Csak hogy ne érjen váratlanul.
- Azt hiszem, hogy 15 napnál előbb nem jön haza. Bár ez nem biztos, de elég valószínű. Halaszthatatlan ügye volt, és ezért utazott el Svájcba.
- Köszönöm, és azt is, hogy rendelkezésemre állt.
- Ugyan, nincs mit. Remélem, minél előbb találkozunk Mylady. Ha bármire szüksége van, akkor csak szóljon. - ezzel kezet csókolt Sorának, és elsietett.
Sora meglepetten nézett utána. Igazából nem erre számított. Azt hitte, hogy majd sokat kell vitatkozni, hogy elfogadják a követeléseit, és hogy a gróf is majd egy akadékos, és öntelt ember lesz. Bár még most se tudott róla semmit a nevén kívül, de az kétségkívül megnyugtatta, hogy a barátja így nyilatkozott róla. Ezután visszaindult a szobájába szerencsére könnyen megjegyezte az utat, de a kastély még így is hatalmasnak bizonyult. Ahogy belépett a szobájába a négy szobalány szeme rögtön rászegeződött.
- Nos? Milyennek találja a férjét Lady. - kérdezte Rosetta kissé indiszkréten.
- Még nem találkoztam vele. - mondta egyszerűen.
- Nem???- kiáltottak egyszerre.
- Nem, még nem. Lord Oswald Svájcba utazott, és kb. két és fél hét múlva, jön vissza. De most kérem, hagyjatok magamra Sarahval. 20 perc múlva lemehetnénk a kertbe sétálni. Oda gyertek ti is.
- Rendben Lady. - ezzel a 3 szobalány kisétált.
- Semmi mást nem tudott meg? - szegezte neki a kérdést Sarah.
- Nem.
- Akkor kivel beszélt?
- A Lord barátjával. Daniel Granchurttal.
- És?
- Neki mondtam el, hogy mik a követeléseim. És ő elfogadta. Azt mondta ők is így gondolták.
- Simán belementek? - csodálkozott Sarah.
- Igen. És ez engem is meglepett.
- Akkor ezek szerint úgy élnek majd, mint az idegenek?
- Nos azt hiszem, igen. Ekkora házban csoda, ha találkozunk majd. Talán az étkezéseknél.
- Igen talán ott.
- Akkor mostmár szerintem lemehetnénk egy kicsit szétnézni. - javasolta Sora.
- Igenisi asszonyom.
- Nem mondd nekem, hogy asszonyom- csattant fel Sora. - Nem vagyok asszony csak a világ előtt. És te is csak ott szólíts így.
- Akkor magunk között hogy szólítsam?
- Sorának.
- Sorának? - vízhangozta a szavakat.
- Igen úgy. Jaj, ne csodálkozz Sarah. Te is tudod, hogy több vagy nekem, mint egy cseléd. Egy igazi jó barát vagy. Ezért kérlek, hogy tegezz, úgy mint egy barátnőt. Amúgy felemeltelek társalkodónak. Van elég cselédem. - mondta mosolyogva.
- Rendben van.
- Akkor szerbusz Sarah.
- Szia Sora. - mondta félénken. Sora elnevette magát.
- Hát ez úgy hangzott, mintha a fogadat húzták volna. Na de siessünk. Már várnak a lányok. - mondta és ezzel karon ragadta a barátnőjét, és a kertbe siettek. Ott már Ken, és a 3 lány várt rájuk. Utána elindultak sétálni. Sora nagyon meglepődött. Ugyanis a kert, amit látott, az inkább egy vadregényes erődhöz hasonlított. Hatalmas tölgyfák voltak benne, amelyek törzsét sűrűn befutotta a borostyán. A fű olyan vastag volt akár a perzsaszőnyeg. A hatalmas fák beárnyékolták a kertet. A nap csak itt-ott tört magának utat a lombok között. Az egész sejtelmes, titokzatos, és gyönyörű volt.
- Nos, hogy tetszik Lady? - kérdezte, Ken.
- Gyönyörű. - mondta Sora áhítattal. - most legszívesebben az egészet bebarangolnám.
- Az rengeteg időt venne igénybe. - mondta mosolyogva. - Talán lóháton egyszerűbb lenne.
- Sajnos nagyon gyér a lovagló tudásom. De majd szép lassan talán megtanulom.
- Oh, ezen segíthetünk. Van egy nagyon ügyes lovászunk. A neve Alex Fox. Ajánlom szíves figyelmébe.
- Majd sort kerítünk rá. - mondta mosolyogva. - De furcsának találom, hogy nincsenek virágok a kertbe. Talán még nem jártunk arra?
- Nem valóban nincsenek. Az idős Lord nem ültetett, a fiatalnak, meg még nem volt rá ideje, se alkalma.
- Akkor tehát sehol nincs most virág. - nézett csodálkozva.
- De, van. Innen kb. 1 mérföldnyire, van egy völgy, ami telis-tele van azelákkal.
- Azelákkal?
- Igen. Egy fehér nagyszirmú virág, amelynek mámorítóan jó illata van. A völgy neve egyébként Castian - völgy. Igazából innen kapta az egész birtok a nevét.
- Érdekes. Mondja, tudna nekem szedni ebből a virágból?
- Örömmel. Délutánra vitetek is egy csokorral a szobájába.
- Inkább a nappaliba, ha kérhetem.
- Természetesen. - bókolt a fiú, és ezzel tovább sétáltak. Már majdnem 3 óra múlt mire visszaértek. Sora és a többi lány is már roppant éhes volt. Úgy határozott, hogy Sarahval és a 3 lánnyal ebédel. Igazán megszerette őket, és úgy gondolta, most nem törődik az etikettel, és nem unatkozik maga. Ebéd után kissé lepihent, majd délután a 4 lánnyal a könyvtárszobában. A következő 13 napot szinte mindig ugyanúgy töltötte. Délelőtt sétáltak, délután lovagolni tanult, vagy a könyvárban a könyveket bújta. Így teletek el a napjai. Szinte már fel sem tűnt neki, hogy egy idegen házban van. Nagyon kedves emberek vették körül. Már-már boldognak érezte magát. Bár a félelem még mindig benne volt, hogy egy rövid idő még és találkozni fog a ház urával. Egyik délután már nem volt kedve a lovagláshoz, és az olvasáshoz, sem és ezért úgy határozott, hogy most a kastélyban néz szét egy kicsit. A saját lakrészét, már jól ismerte, illetve a konyhához, az étkezőhöz és a könyvtárhoz vezető utakat is. Most úgy döntött, hogy olyan helyeken néz szét ahol még nem járt. Ezért elindult a nyugati szárny felé. Arról a részről szinte semmit nem tudott. Azt már tudta, hogy Lord Oswald a keleti szárnyban lakik, és azt is, hogy a cselédek illetve a konyha az északi oldalon van. De a nyugati részről semmit nem tudott. Ezért hát elindult. Egy széles sötét folyosóra tévedt. A világítás sokkal gyengébb volt, mint a többi folyosón. A függönyök is be voltak húzva. Olyan mintha rég nem járt volna erre senki - gondolta, és tovább haladt. Egy magas ajtó elé ért. Belépett, és egy sötét, homályos szobát látott magaelőtt. Odasétált az ablakhoz, és széthúzta a függönyöket. A fényben már látta, hogy egy dolgozószobában van. Öreg bútorok voltak mindenhol, és festmények a falon. Sora megnézte őket egyenként, de nem tálát, ismerős arcot rajtuk. Majd továbbhaladt. A következő két szoba egy roppant díszes hálószoba, illetve egy szalon volt. A 4. szoba berendezésen azonban nagyon csodálkozott. Ahogy belépett semmit nem látott. Majd ismét az ablakhoz lépett, és széthúzta a függönyt. Ahogy szétnézett körös-körül gyerekjátékokat látott, és egy íróasztalt illetve egy régi faragott hintalovat. A polcokon meséskönyvek voltak. Pont szembe az ajtóval volt egy régi festmény, ami egy anyát ábrázolt 2 pici gyermekével. Már elég öreg és homályos volt a kép, ezért Sorának egész közel kellett lépnie hozzá. Sokáig tanulmányozta a képet, így nem is hallotta, hogy valaki belépett a szobába.
- Ön mit keres itt? - szólalt meg mögüle egy erőteljes, dühös hang. Sora a hangra összerezzent, és megfordult. Ott szembetalálta magát, legfélelmetesebb, legmélyebb, és legszürkébb szempárral, amit valaha látott. Az érkező úr nem volt más, mint a Castian kastély ura, Lord Leon Oswald.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
