|
A rejtélyes tánc
Sayoumi 2008.09.25. 16:21
5. fejezet - Utolsó fejezet!
Gondolj rám úgy, mint a borús, csillagos égre,
Ne feledd, hogy az élet értelmét magad látod,
Az csak csodálat lehet, de sohasem kényszer,
Egy halovány lepel védi csupán, a vörös fátyol.
Ha vársz az égi áldásra, meg nem szerezheted,
Az évek lassan telnek, te is igazán tudhatod,
Ha érintesz, de a selymes bőrt nem érezheted,
Hiszen a szerelem nem minden percben adott.
Ha rá emeled tekinteted a homályos holdra,
Megtalálhatod az igaz álmokat, amik kísérnek,
S ha a fényed a napsütésben egyre fogyna,
Ne gondold azt, hogy ismét rosszul ítélnek.
Majd a Nap rád mosolyog egyszer, talán,
Ha mégsem, késő lesz már ezen töprengened,
Hisz közted és a másik fél között vasfal áll,
Így felejteni akarsz, de mégsem teheted.
Gyűlölni képtelenség, máig ekképp bizakodom,
Hiszem azt, a harag elszáll a szelek szárnyán,
Keresztül a védelmező, láthatatlan karokon,
Nem marad majd más, csak a lélek árván.
Ne gondold, hogy mindenkit szeretned kell,
De jobb, ha belátod, az elől nem menekülhetsz,
Nem muszáj sokat tenned érte, elég keveset,
A sors nem nézi szép szemmel, a végén büntet.
Egy perc, ami alatt történtek az események,
Nincs több tényező, ami azt sugallná, szeress,
A sötétségbe burkolt úton lelkem eltévedt,
Vigyázó ösvényed legyen ezüst szemed.
S bár lehet, hogy utánam merészkedsz egyszer,
Azt nem veszem válasznak, semminek hiszem,
Nem ezt kértem, hanem, hogy soha ne feledj,
Most törted meg először vasba vésett hitem.
Úgy csalódtam benned, mint nap a holdban,
Sikerült még együtt dolgoznunk, hajdanában,
Akkor még nem feküdtem gyémánt koporsóban,
A te véged lett a színpad végső állomása.
Nem akartam mást elérni, csak egyetlen álmot,
Egy cél lebegett csupán szemeim előtt régen,
Egy árva, békés trapézvilág, mit szívem ápolt,
De ezt a vágyat is megfosztotta tőlem az élet.
Utolsó reménységemet te jelentetted számomra,
De csalódnom kellett benned, a hideg jégvölgyben,
Elhagytad összes lehetőséget, gyermeteg álmokat,
Ami eszembe juttatta a szenvedélyes fényövet,
Ezért a testemet a cél érdekében feláldoztam.
Mégis úgy érzem, nem volt hiábavaló vértanúm,
Ennél gyönyörűbb halált nem kívánhattam volna,
Tudtam, a sorsom eljárt felettem, a vén az úr,
Akkor, ami lelkemet nyomta végezetül kimondtam.
Egy fekete levél röpült felém, áttörve a poklot,
Amin angyalszárny alakú pecsét volt ráhelyezve,
Beledobtam a tűzbe olvasás nélkül, adsz még okot,
Csak azért, hogy tovább érezhess magad mellett.
Bocsáss meg, de az időt megállítani lehetetlen,
Indulnom kívánatos, hogy átérjek a másik oldalra,
Remélem tisztában vagy azzal, ott sem feledlek,
Könnyeim szaporán hullnak, az érzés oly szokatlan.
Szeretlek az égben, ahol már nem láthatlak téged,
Sosem felejtelek, gyémánt tekinteted tovább őrzöm,
A mélységben, lent keresztre feszítve sem félek,
Ne bánkódj a múltért, hisz a szerelmi szál örök…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
