|
A rejtélyes tánc
Sayoumi 2008.09.25. 16:19
Ez nem lehetett más, csak álom,
Nem létezhet nekem ilyen jövő,
De most hitem helyét nem találom,
Áltatom magam a színpad fölött.
Csupa szépség volt megtört életem,
Boldogság, ezen felül sok szenvedés,
Akkor testemet soha nem féltettem,
Győzött felette a régmúlt szenvedély.
Ez csupán egy áhított gyümölcs volt,
Hogy csillagom egyszer felragyog majd,
A mindenség tekintélyes, de hűvös ott,
Már máshogy látok, földön fekve holtan.
Annyi éven át, pusztán gyötörtem magam,
Már belátom, hogy nincs sok eredménye,
Abba kellett volna hagynom akkor hamar,
Így talán élne még feltámadásom reménye.
Badarság volt minden egyes kedves szó,
Gondoltam, hogy sikerül a lehetetlen,
Ha nem vigyázol, akkor valaki tüze elolt,
És lángod mindörökre, a mélyig elveszhet.
Feladom ezt a vérnélküli kemény küzdést,
Nem bírom tovább azt a fájó kínt,
Halálosnak bizonyult ez a halálos ütés,
A fémolló végleg szétvágta a papírt.
- Ne add fel soha!- mindig ordította,
Az a valaki egykor örök partnerem volt,
Itt van most is, hol lelkem kioltotta,
Talán a csók egyetlen bűnt felold.
Most is csupán ámítottam magam,
Tudom, ha nem így érez irántam,
Közénk állítják a vastag fém falat,
Onnan már nem lesz helyes kijárat.
- Szeretlek – röpültem arca felé,
Nem láthat már, testem láthatatlan,
Nem tapinthat, hisz az akarás kevés,
Nem hallhatja ama csöndes szavakat.
Mit is mondhatnék neked, kedves,
Úgy sem értheted, amit gondolok,
Szeretlek téged, ahogy nem lehet,
Már úgysem hallod, amit mondok.
Csak utoljára néz a szemeimbe,
Majd érezni fogod, amit tapasztalsz,
S akkor talán rám is felfigyelsz,
Egy csók, amit már rég akartam.
A mámorító érzés, ami körüllengett,
Oly csodás volt, mint saját magad,
Legyen tőlem neked egy üzenet,
Amit más nem, egyedül te kaphatsz.
Az utolsó percem lassan közeleg már,
Ráeszméltem egy fontos dologra,
Megértettem végre mi ez, egy tánc,
A szépség nem élheti túl, csak holtan.
A végső ugrás lényege ez a káprázat,
Szerelmes vallomás így nyilvánul meg,
Ezért ez csak is az egyiknek fájhat,
A gyenge láncszem, végleg halkul el.
Most, hogy már semmitől nem félek,
Lelkem megkönnyebbülve, felszállt,
S bár örökre eltűnök a mindenségben,
Szívemben tovább őrzöm: Rejtélyes tánc…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
