|
A rejtélyes tánc
Sayoumi 2008.09.25. 16:18
A színpad örökre bezárult,
Kapuit becsukta, örök időkre,
Szemeim elé semmi nem tárult,
Egy ismeretlen fény ölel körbe.
Az emlékek szaporán szállnak,
Az idő vész jósan kacag,
Egy mennyei áldásra vártam,
Nem lehetek igazán szabad.
Mi történt, hogy lebegek,
Elterülök a kékes égbolton,
Sok kérdés, nincs felelet:
Vár még e rám a szerető otthon?
Ennyit ért a végzet tánca,
Gondoltam, valami nincs rendben,
De nem hittem, a csillogás álca,
Mégis, a tiltott gyümölcsből ettem.
- Hogy érted, hogy itt a vég? -
Kérdeztem megdöbbenten,
- Pedig előttem lebegett a cél. -
Ez nem az, amit érdemeltem.
Minden lépést előre kidolgoztam,
Hiba nem csúszhatott bele,
Partnerem kezét szorosan fogtam,
Baj nem lehetett másban, bennem.
Hogy érted azt, hogy elvesztem,
Testemet a hideg föld érte,
A mosolyokat sem feledtem,
De bevallom egy kicsit féltem.
- Miért történt így az egész? -
Nem élveztem eléggé a táncot,
Úgy hittem semmihez sem elég,
Utáltam a manővert, nem bántott.
Nem voltam képes végrehajtani,
Legyengültem, akár a szellő,
Sok volt a megoldás, megannyi,
Mégis elmenekültem mind elől.
Szeretném végre azt hinni,
Ez csak egy valótlan, sötét álom,
Amelyből felébredek mindig,
De ez egy elszakíthatatlan fátyol.
Mit vétettem már megint, hogy,
Nem érdekelt más, csak a cél,
Egy láng, egy másikat kiolt,
De nem akartam nyerni azért.
Nem ismertem a színpadot,
Gondoltam ez örök boldogság,
Csalódtam, a remény elhagyott,
Ez nem az angyali foszlány.
A láng sem élhet mindörökké,
Lejár annak is rövid ideje,
S ha jön az ijesztő éjjeli sötét,
Tűznél a kezed mindig meleg.
Félelmetes a vörös harag,
Amely körüllengi a színpadot,
A szíveden fekete foltok vannak,
Amely a kéklő lelkedig hatol.
Vannak dolgok, amiket feledsz,
De az emléke mardos ismét,
Létezik érzés, mely elrejt,
Amely a végsőkig elkísér…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
