Az ő tekintetét láttam magam előtt. Nem tudtam elfelejteni, azokat a rideg és szomorú ezüstös szempárt. 3 év elteltével, is elevenen élt bennem az egész lénye. Testének, minden apró részletére, kivétel nélkül emlékszem. Ekkor hirtelen, megéreztem, amint a háló megremeg, és John mellém érkezik. Elég volt, egy pillantást vetnem a szemeire, és azonnal felugrottam. Leugrottam a földre, és kisiettem a teremből, átrohantam a nappalin, és bezárkóztam a szobámba. Leültem a földre, és némán zokogni kezdtem. Hátamat, a falnak döntve bőgtem. Legszívesebben, törni-zúzni lett volna kedvem, de nem tettem. Nem volt hozzá erőm, elfáradtam, nem is. Inkább belefáradtam, az emlékezésbe. Egész testemben reszkettem, úgy éreztem, menten meghasad a szívem. Nem bírtam, mennem kellett. Mintha csak, hívogatott volna. Nem tudom, hogy valóban így volt-e, de én így éreztem. Átöltöztem, és feltéptem az ajtót, majd lélek szakadva rohantam a színpadig. Megálltam, és csak néztem a hatalmas kupolát, ahol, Leon a mennyekbe repített. A lábaim, önálló életre keltek, és bevittek az épületbe, egyenesen, a nézőtér első sorába. Ott csak lehuppantam a székre, és néztem a színpadot.
- Miért?... - tört elő belőlem, a nagy kérdés. Miért mentél el? Mikor jössz vissza? Miért nem hívsz fel? Miért nem írsz, egy árva, sort sem? Miért nem vagyok képes továbblépni, ahogy te tetted? Potyogtak a könnyeim, a ruhámra, és a kezemre. Lejátszódott előttem, az első fellépésünk, a Sayuki. Aztán, a Drakula, amiben, csak mellékszereplő voltam. Aztán bevillant, mikor az angyalok táncára képezett ki. Itt megrekedtem, abban az időben, és pillanatokban. Már tudtam, hogy mit kell tennem. Összeszedtem magam, és lábra álltam. Visszasiettem a házamba, majd visszavettem, az edzőruhámat. Lementem az edzőterembe és megálltam a jobb lábamra. Így álltam fél lábon, egész éjszaka. Mikor megéreztem arcomon, a reggeli nap sugarait, két lábra álltam és felmentem a szobámba. Ledőltem az ágyamba és azon nyomban elaludtam.
Egy kis szellem azonban ébren volt, és a színpad porondjának közepén lebegett. Varázsgömbjét a kezében tartva, latolgatta a jövőt.
- A Nyilast kínozzák a múlt és a jelen történései. Míg valahol máshol, egy Skorpió is szenved, de ő nincs egyedül. Az Oroszlán, nem képes segíteni, maradt, tehát a Halak. Vajon, egy vízjegyű képes lesz segíteni, két földi lénynek? - tette fel a kérdést Fantom, majd némi csillagporral maga után, eltűnt. A színpad egyedül maradt, üresen. Nem csillogtak rajta, fiatal és életerős artisták. Most egyedül volt, és szomorú volt. De nemcsak ő. Egy meleg barna szemű lány, még álmában is, ezüst szemeket látott. Hiába, nem volt ébren, akkor is sírt. Valaki hangtalanul benyitott a szobába, és tekintetét a lányra vetette. Elég volt, csak egy percig figyelnie, és már tudta, mit kell tennie. Kiment a szobából és lement a nappaliba, ott pedig feltárcsázott egy telefonszámot.