Másnap reggel Sora kómásabb volt, mint valaha. Mikor az ágyból próbált kikászálódni, majdnem hasra esett a papucsában. Szinte semmit sem látott, két kezét maga elé nyújtva tapogatózott előre. A lépcsőn lefelé vezető utat a Ken által kiöntött férfi tusfürdő rövidítette le, mivel a lány egészen a konyháig elszánkázott, ahol letarolta Yurit. Miután a lány kimászott áldozata alól egy másik dühös hangot is meghallott: a francia fiú morgását.
-Mi van, Sora, az éjjel begyógyultak a szemednek nevezett rések a fejeden, hogy nem látsz? Ken már negyed órája, hogy kiöntötte azt a löttyöt, azóta is valami rongyért mászkál, hogy feltörölje. – ekkor hallották meg Ken morgását is.
-Ki a fene kente szét a tusfürdőmet?!
-Hidd el Ken, hogy nem azzal akartam korán reggel megmosakodni! Talán ha nem azzal akartál volna felmosni… - kezdett belemelegedni Sora is.
-Jaj, Sora, ugye nem esett komolyabb bajod? Csak egy rongyért mentem el…
-Mindegy. Bekapok valamit, és már itt sem vagyok.
-De legközelebb, ha valamit kiöntesz, főleg a lépcsőn, legyél ki táblát, és jegyezd fel az elkerülőutat, mert Sora ilyenkor nem sokat lát. Komolyan mondom, ettől a csajtól már korán reggel lehidalok. – jegyezte meg Yuri is, aki még mindig Sora alatt fetrengett.
-Az nem híd volt. Inkább csak a romjai… - vélte Leon. – De az biztos, hogy Sora ilyenkor köz- és életveszélyes… Jobb, ha mindenki a saját- és környezete egészsége érdekében elkerüli.
-Oké, ha kibeszéltetek, akkor én mennék is gyakorolni…
-Azt lesheted – közölte nyugodtan Leon. – közben Ken a háttérben esztelenül futkosott, mivel a tusfürdő el nem tűnt, de a lépcső már habban úszott.
-Mi?! – fakadt ki Sora.
-Jól hallottad. Ma nem edzhetsz. Ne is álmodj róla. Azok után, mit tegnap műveltél, nem gyakorolhatsz, csak akkor, ha veled vagyok. Te bármi őrültségre képes vagy. Amíg haza nem érünk, nem akarom meglátni, még azt sem, hogy egyáltalán nyújtasz.
-De Leon, nekem formában kell lennem!
-A bajkeverésben már így is formában vagy. Egy nap alatt nem veszted el a hajlékonyságodat, nyugodj meg… - jegyezte meg enyhe gúnnyal a hangjában Leon. Felkelt, és indulni készült, de az ajtóban megtorpant, és visszafordult. – Most megyek pakolni, holnapután háromnegyed ötkor indul a gép.  Sora, ha elkésel, itt hagyunk. – morogta a francia, az utolsó szavakat kihangsúlyozva. Aztán folytatta útját a lépcső felé, ahol Ken még mindig a habfolyamot próbálta megfékezni.
-Rendben, fiúk, akkor én megyek is… - mondta Sora, és kihátrált az étkezőből, majd felsétált a szobájába. Illetve átugrotta Kent, aki a lépcsőn csúszkálva-botladozva ígérgette, hogy rögtön eltűnteti a buborékrengeteget.

Mire mindent elcsomagolt már jócskán délre járt az idő. Sora leszaladt ebédelni, de senkit sem talált lent. Átkutatta a házat, de senki nem volt otthon. Végig futott a földszinti folyosón, senki. Benézett Ken és Yuri szobájába, minden üres. Leonhoz semmi kedve sem volt bemenni, hátha otthon van a szoba morc tulajdonosa, aki felhúzza magát látogatásán. Úgy döntött, hogy inkább a konyhába indul, hogy összeüssön valami ennivaló-féleséget, ami talán hatásos lehet az éhhalál ellen. Jól gondolta, a fiúk nem gondoltak rá, kajának se híre, se hamva. Kezdődhet hát a főzőcske! Miközben az ételt készítette, azon töprengett, hová tűnhettek a fiúk, de nem jutott eszébe. Mint ahogy az sem, hogy mikor jöhetnek meg. Lehet, hogy öt perc, lehet, hogy öt óra. Így hát egy kicsivel többet főzött, hogy nekik is jusson, ha korábban érnek haza. Már javában falatozott, mikor az ebédlőajtó felől hangos szitkozódást hallott. Nem kellett megerőltetnie magát, rögtön felismerte a hangot. Naná! Pár pillanattal később ugyanaz a szegény, ártatlan ajtó a falhoz csapódott, hogy majdnem kiszakadtak a pántok, amik a helyén tartották, és belépett a helyiségbe a morc Leon. Nem figyelhetett túlságosan, mivel majdnem elesett a partvisban, amit Sora elől felejtett, de ezt nem ismerte volna el. Újabb szitokáradatot követően a férfi a levegőbe szimatolt. Morgott magában valamit, majd felnézett, és meglátta a lány arcát, hatalmas szemekkel, és a nevetés elfojtásán fáradozó arcizmokkal. Sora alig bírta türtőztetni magát, hogy hangosan ki ne szakadjon belőle egy kárörvendő kacaj, vagy esetleg egy kaján vigyor, hisz akkor a férfi idegrohamot kap. Ha csak ránéz is, látja a fejében a kisbaltát, amivel valamilyen gond nekiesett az idegeknek.
-Te nem mentél velük? – esett neki a lánynak a fiú. – Mi a fenének?
-Hát, asszem itt vagyok, úgyhogy láthatólag nem mentem sehova… - tűnődözik el Sora, hogy a franciát idegesítse. – Egyébként meg hová? – kérdezett, mert fogalma sem volt, hova tűntek a többiek. És egyáltalán miért hagyták egyedül ezzel a mogorva pasassal…
-Hogyhogy hová? – Leonnak már az egekben volt a vérnyomása. – Reggel említették, miután lepadlóztad Yurit, hogy ki akarnak menni a Nagy Szirthez. Te nem emlékszel rá?
-Mittudoménmár? Reggelente az a legnagyobb bajom, hogy hogyan ébredjek fel, meg esetleg még hogy hogy’ jutok el a fürdőszobába, nem hogy a Nagy Szirthez. Ja, és kikerülgetni Ken csapdáit…
-Nekem mindegy. De az az egy érdekelne, hogy mit fogunk enni, mivel Se Ken, se Yuri nem főzött…
-Akkor meg mit szimatoltál a levegőben, te, csodaorrú szimat? Egyébként is itt van előttem a kaja, asszem látni. Most nem rég főztem, talán még meleg, nem kell melegíteni. A fiúk részét is elkészítettem, hátha haza érnek addig, úgyhogy kaja az van bőven. Na gyere, megmutatom.

-Te főztél?! – hüledezett a Halálisten – Ezt nem hiszem el! Te tudsz főzni?
-Hát tudod, nem is olyan nehéz, csak egy konyha kell, meg pár hozzávaló… Talán fűszerek, tudod, só, bors…
-Kössz, ezt felfogtam. De a szakácskönyvet kihagytad.
-Tudom. Ez esetben ezt mellőztem.
-Na, akkor ezt meg kell kóstolni. Mennyire halálos? Milyen dózisban adagoljam?
-Hehe, nagyon vicces vagy. De tudod mit? Kíváncsi vagyok, hogy mit fogsz hozzá szólni.
-OK. De ez mi? Úgy értem, mi a neve? Trutyival leöntött tésztaféleség?
-Lefogadom, hogy nem ettél még avokádószószos üvegtésztát. Ugyanis ezt most fejlesztettem ki. Egyébként nem érdekel a csipkelődésed. Majd egyszer te is bemutathatod, hogy hogy tudsz főzni.
-Akkor ezt most csak úgy idefőzted? – kérdezte ismét Leon. Hát igen, minél idegesebb, annál lassabban forog az esze. Majd miután látta, hogy a lány bekap egy falatot az ennivalóból, és nem történik semmi (Tehát nincs benne gyorsan ható méreg! Ez haladás!), ő is megkóstolta. – Ez tényleg nem rossz. Nem hittem, hogy tudsz így főzni. Ez…
A lány, mintha kitalálta volna a férfi gondolatát, már válaszolt is a fel nem tett kérdésre. – Nem ez nem japán kaja. Még csak nem is kínai. Csak megkívántam ezeket a dolgokat. Mostanában úgy is túl sok húst eszünk, kell néha egy zöldség- vagy gyümölcsnap.  De most tényleg! Azt hitted, hogy grillezett gilisztát kapsz?
-Háát, most őszintén…
-Persze, tudom, hogy van: ”A kínaiak meg a jampcsik mindent megesznek, ami mozog, a többivel meg fűszerezik…” – fanyalgott Sora – A békát, gyíkot például képtelen lennék lenyelni, nyugi. Fújj! Viszont úgy hallottam, ti Európában esztek békát… De tudod, azért nem rossz a rántott rozmár… meg a resztelt rigó… Nyugi, csak viccelek! – nevette el magát a lány a francia arckifejezésén, és fején, ami jelenleg a lila és a méregzöld szín között vacillált, és e két színnek vajmi furcsa keverékét adta.
-Na, akkor én megyek enni, ha ezek után az ínyencségek után még tudok… - nyögte Leon, és egy gyors hátraarccal elviharzott.
Sora, miután magára maradt, elgondolkozott. „De jó, hogy nem mentem el a fiúkkal. Nagyon korán elmehettek, és én így is kimerült vagyok egy kicsit. Na jó, megnézem, hogy nem hagyok-e itt valamit, mert tőlem kitelik, aztán meg majd jön Kalos egy bugyival, hogy a szálláson felejtettem, ás hogy a takarítónő megtalálta…” Miután megbizonyosodott róla, hogy mindent összepakolt, Ledőlt az ágyra, és elaludt. Egészen este hétig szunyókált, nyugodtan, az álmok puha világában. Egy másik szobában azonban hiába nyújtózott el egy férfi, lelkét nem tudta megnyugtatni, s így nyugtalanul forgolódott egész délután. Így hát egyszer csak felkelt, és halkan az Angyal szobájába lopódzott. Látta, hogy a lány békésen szendereg, és őt is elöntötte ez a nyugalom.  Leült az egyik fotelba, ami pontosan a lány ágyával szemben állt, és csak nézte a szépséget. Szinte észre sem vette, hogy szempillái egyre nehezebbek lesznek, szinte már ólomsúlyúak, és pár pillanat múlva már ő is egy boldogabb világban létezett.

Mikor estefelé Sora felébredt, nagyot nyújtózott. Felült, megdörzsölte a szemét, és… És az utóbb említett szerve majd kiesett a helyéről! Ahogy Leon békésen szendergett a fotelben, nem csoda, hogy nem tudta kihozni belőle az angyalt. Az Angyalok Táncánál ezért kellett hát Layla segítsége! Ahogyan nézte a férfi arcát, amin most sem látszott egyetlen ránc sem, szemeit, melyek most nem fagyosan tekintettek a nagyvilágba, hanem nyugodtan pihentek szemhéja alatt. Szája szegletében mintha egy félmosoly furcsállott volna, de erre a sztár már nem mert volna megesküdni. A francia arca ilyenkor olyan nyugodt, szinte kisfiús volt. Még sohasem látta így. Igen, mosolygott már rá, de olyankor még mindig benne volt a Halálisten. De amikor az álmok csodás világában álmodik, újra a régi Oswald lesz belőle, aki a kishúgával és, mindene az ugrálás, és a világcsúcs felé tör! Sora csak most fogta fel, hogy mire is gondolt. De hisz ezt neki nem szabad! Elmélkedését Leon pilláinak rezdülése szakította félbe, ami arról árulkodott, hogy tulajdonosa ébredezik. A lány gyorsan visszafeküdt az ágya, s úgy tett, mintha aludna. Amint szerelme felfogta, hogy hol van, felpattant a fotelból és kiviharzott a szobából. Csak remélni tudta, hogy szerelme nem látta meg. A lány tíz perc múlva felkelt, és kilépett a helyiségből. De volt még egy személy rajtuk kívül a szobában, aki végig rejtőzködött. A sötét árnyak közül figyelte a szerelmeseket, ahogyan felfedezik a másikban rejlő energiát, és megértik, mi is a másik.

„A szívekben most teljes béke honolt, ahogy
A tenger is lenyugszik egy nagyobb vihar után.
De ki tudja? Hisz jöhet még árvíz, törhet vízözön a Földre,
S a tenger bármikor szabadulni vágyhat.
De ez az élet, nemde?”