Másnap reggel Sora kipihenten ébredt. Rögtön felöltözött, és elindult az edzőterem felé. Út közben azonban meggondolta magát, és az étkező felé vette az irányt. Még sem Leon, sem Yuri nem ébredt fel. A lány felkapott egy almát, úgy érezte, ennél többet úgy sem tudna lenyomni a torkán. Miután megette, az edzőterembe ment. Bemelegített, és nyújtott, aztán felpattant az ugróasztalra. Eleinte csak egyszerű forgásokat csinált, de később egyre veszélyesebb manőverekbe fogott bele. Egy óra múlva azt is megunta, és a trapézokhoz mászott fel. Végrehajtotta az Aranyfőnixet, a Démon Spirált és még további bámulatos pörgésekkel, forgásokkal, szaltókkal megspékelt elemet. Észre sem vette, hogy valaki már az edzés kezdete óta őt figyeli. Hosszú ezüstszín haján megtört a fény, szemében jeges tűz uralkodott. Nézte a gyakorló lányt, s közben kiürítette fejét. Nem gondolt semmire, elragadta az angyal tüze.

Sora egy idő után már nagyon magányosnak érezte magát, de ez sajnos nem tartott sokáig. A magányt a félelem és a gyűlölet váltotta fel. Ahogy meglátta a magas, szőke hajú fiút, nagyot dobbant a szíve. Az odament hozzá, és álmosan „köszöntötte”.

-Hogyhogy te már ilyen korán fent vagy, Sora? – kérdezte kedvesen a fiú, de a fiatal artistalány szeméből a félelmet lehetett kiolvasni.
-Jó reggelt neked is, Yuri… - mondta „jól-van-ha-már-egyszer-muszáj-köszönni” stílusban a megszólított.
-Miért vagy ilyen letört, Angyalka?
-Nem vagyok Angyalka, és nem becézgess, ha megkérhetlek! – a teremtés szemében most a harag lángjai gyúltak.
-Neked bármit megteszek, kis Kaleido Sztárom…
-Rendben, te akartad… - szólt a lány, és a délelőtti edzést a lehető legkeményebbre tervezte a szemtelenkedő számára. Még neki is megerőltető lett volna végigcsinálnia, nem hogy Yurinak, aki már régóra nem edzett ilyen keményen, csak ritkán lépet fel. Az rendesen el is fáradt, alig tudta kivonszolni magát a teremből. De mégis megerőltette magát, és nagy nehezen kivánszorgott a fürdőszobába, egy jó kis zuhanyért. Út közben találkozott a pizsijében ugyancsak a fürdőszoba felé csoszogó Kennel.

-Te már ilyen korán fent vagy?! – támadta le az artistát a kómás srác, mintha a világ legnagyobb bűn volna még dél előtt felkelni. – Hajnali háromnegyed tíz van!
-Ha Sora neked is olyan kemény edzést adott volna, mint nekem, már tuti nem lennél álmos, nyugi – motyogta az elcsigázott fiú.

Sora végre megint egyedül volt az edzőteremben, így végre elgondolkodhatott a közte és Leon között lévő kapcsolaton. Végül rájött, hogy mit kell tennie, és elhatározta magát. Tudta, hogy Leont nem lehet szavakkal meggyőzni, nála a tettek beszélnek. Azonnal törni kezdte a fejét, és mikor megtalálta emlékeiben May legkeményebb ugrásait, azonnal Kenhez rohant.

-Ken! Segítened kell nekem!
-Miben?
-Kitaláltam egy új ugrássorozatot, és szükségem van a te segítségedre a végrehajtásához. – mondta, majd elmesélte, hogy hogyan gondolja legújabb művét.
-Rendben, megpróbálok segíteni, de azt tudnod kell, hogy én már régen felhagytam az ugrálással.
-Ezt tudom. – vágott közbe a türelmetlen lány, mert mihamarabb bele akart kezdeni a gyakorlásba.
-Jó, de én ebből azt akartam kihozni, hogy én nem tudlak elkapni. Úgyhoy… - kezdte volna, de a lány már megint közbeszólt.
-Nem is kell elkapnod. Ha jól számolom, akkor csak Leon lesz rá képes, hogy azokkal a mutatványokkal, amit a partneremnek el kell végeznie, miközben én is csinálom a saját dolgomat, el tudjon kapni. Egyébként, pedig nem lesz háló. Ezt most döntöttem el.
-De hiszen ez nagyon veszélyes! Azt még nem is mondtad, hogy a partnerednek is kell közben mutatványozni! Én azt hittem, hogy csak a trapézon kell lengenie. Erre még ő sem lehet képes! Még háló nélkül is olyan maradandó sérüléseket szerezhetsz, amiket soha nem fogsz kiheverni. – ordította magából kikelve a fiú.
-Nyugi, Ken! Leon el fog kapni. – nyugtatta a lány. Még őt is nagyon meglepte a fiú kiborulása. A végén már attól tartott, hogy szívrohamot kap szőke segítője.
-De hogy nyugodjak meg, amikor képes vagy az életeddel játszani?! Így eldobnád magadtól az életedet?
-Nem dobom el az letemet. Mint már mondtam, Leon el fog kapni. Én hiszek benne. – erre már a kételkedő fiú is megnyugodott. Ha Sora valamiben hisz, az megvalósul. Mintha az ég is úgy akarná, hogy ez a lány olyan magasságokba emelkedjen, ahol még senki sem járt.

Elkezdődött a felkészülés, ami még a vártnál is keményebbnek bizonyult. Sora megkérte Kent, hogy ne legyen vele kedves semmiféle képen, még akkor sem, ha neki valami baja lesz. A fiú tehát megígérte, hogy kíméletlenül hajtja a lányt, aki az ő bíztatása nélkül is minden erejét az edzésbe adta. Sorának egyre jobban ment a mutatvány, de Leon nagyon hiányzott belőle. Ken akármilyen erősen lökte be a trapézt, a japán lány nem volt képes elkapni. Hiába erőlködött. Igazából erre számított is, mivel a mutatvány végén van a legkritikusabb pont, amikor a lánynak el kellene érnie szerelme kezét. Hiába próbálkozott, egyedül nem volt képes hibátlanul előadni a manővert. Mikor úgy gondolta, hogy eleget gyakorolt, az öltözőbe ment, megkötözte Fantomot, és megfürdött. Átöltözött, és a szobájába indult. Ott lepakolta a cuccait, és leszaladt ebédelni. Csak Ken hiányzott az asztaltól, de senki sem hiányolta túlzottan. Sora úgy gondolta, biztosan még az új ugrását emészti. Teli tálcájával Leon és Yuri felé vette az irányt. Azok rá sem figyeltek, csak villámló tekintettel méregették egymást, paradicsomos, vagy gombás szósszal és spagettivel megpakolt villájuk felett. A lány erre feldühödött, és olyan hévvel csapta le tálcáját az asztalra, hogy Yuri majdnem leesett a székről, Leon pedig akkorát ugrott, hogy beverte a térdét az asztal lábába. Mindketten mérgesen néztek Sorára. A teremtést azonban nem érdekelték a rá meredő tekintetek, elkezdte magába lapátolni az előtte található tetemes mennyiségű ebédjét. Közben keni is megérkezett, tálcáján egyetlen fürt szőlővel. Csak nézte a habzsoló Sorát, aki már második repetáját fogyasztotta. Ezután morogva felállt az asztaltól, és az edzőterembe indult. A fiúk csak ültek az asztalnál, meredtek a másikra, hogy szemük majdnem kigúvadt. Amikor végre felfogták, hogy a lány elment, és nekik is a saját dolgukkal kéne törődniük, mindenki befejezte az evést, és elindultak saját gondjaik után.

„Ennyire bosszanthatja, hogy nem sikerül a manővere? De hiszen már tökéletesen megy neki, ha Leon ott lenne, tuti, hogy elkapná, és meglenne a legújabb mutatvány, ami a Kaleido Színpadot örökre beírhatja a történelemkönyvekbe. De most inkább beállítom a trapézokat, nehogy valami hiba történjen. Délután még úgyis megy majd gyakorolni Yuri és Sora. ÁÁÁÁÁÁÁÁááááááááááááááááááá! Hogy én miért nem figyelek soha?!” – gondolta Ken, miközben majdnem orra esett egy földön fetrengő valamiben.

„Most megint csak játszadozik! Mi a fene lehet már megint a baja?! Mindenki neki ugrál, ő meg szépen elflörtölget Yurival, utána utánam koslat, edz egy kicsit, és kezdi előröl. Annyira utálom, amikor az emberek csak szerepet játszanak! De ezt úgy veszem, mint egy jelzést. Mostantól nem fog érdekelni az a kis csitri. Akármit tesz, maradok, ami voltam.” – Leon is gondolataiba mélyedt, s ezzel nem volt másként a szőke Yuri sem.

„Most mit tegyek? Láthatóan és hallhatóan az értésemre adta, hogy nem szeret neki Oswald kell. Nem értem, hogy mit eszik abban a nagyranőtt denevérben. Tiszta jégcsap az egész. De világosan a tudomásomra hozta, hogy nem tetszik neki, ha érte harcolunk. Pedig a legtöbb nő ettől elájulna… ezt nem értem! Én kimutattam az érzéseimet, de ez neki nem elég. De ha nem akar engem, akkor nem erőltethetem. Meg kell szoknom, hogy nem kaphatok meg mindent egyszerre. Most a színpadra kell koncentrálnom. Igaz, hogy a vezetésben segíthetek Kalosnak, de ha csak az üzletből akarok megélni, nem leszek sokáig elkényeztetve. Lassan, de biztosan fejlődött vissza az artistakarrierem. Ha nem edzek szorgalmasan, örökre lemaradok…” – ezek a gondolatok árasztották el a fiú agyát.