Sora belefeküdt a kádba, miután teleengedte forró vízzel. Ellazította magát. Elég sokat görcsölt a mai előadás miatt. Mikor kiszállt a kádból, megtörölközött, és felöltözött. Maga is elámult, hogy milyen jól áll neki a ruha. Mintha csak ráöntötték volna. Felvette a hozzá való karkötőt, nyakláncot, és az egyéb csecsebecséket, és fújt magára egy kis parfümöt. Élvezettel nézett végig magán, és láthatóan meg volt elégedve az eredménnyel. De még kellet valakinek a véleménye. Nem volt kit megkérdeznie, tehát…

Kikaparta Fantomot a fiókból, ahová, még fürdés előtt dobta be a perverz szellemet. Mikor kicsomagolta, a szellem nem is tudott megszólalni. Ez elég volt a lánynak.

Fantom:So-so-so… Sora?
Sora:Igen, Fantom?
Fantom:Miért nem hordasz mindig ilyen ruhákat?
Sora:Nehogy azt kívánd tőlem, hogy minden nap estélyiben lejtsek itthon?
Fantom:De hát miért nem?! Nekem is kijár egy kis szórakozás, nem ér…
Sora:Neked legyen elég, hogy nézheted a TV-ben a „Fürdőruhás Csajok”-at.
Fantom:Hogy mit nézek én?
Sora:Attól, hogy nem szólok, még észre vettem…
Fantom:A francba! Ez akkor sem igazságos!
Sora:Ki mondta neked, hogy az élet az? – Fantom erre a Színpad Szomorú Szellemévé változott.

Mikor kopogtattak az ajtón, Sora éppen a sminkjén végezte az utolsó simításokat. Kiáltott egy gyors „Rögtön megyek”-et, majd felállt. Még egyszer ellenőrizte magát a tükörben, majd kinyitotta az ajtót.

Leonnak elállt a lélegzete. Sora, mikor meglátta a férfi meglepett arcát, nem tudta megállni, nevetni kezdett. Leon csak nagy nehezen tért vissza a Földre, de amikor észre vette, hogy a lány kineveti, tettetett haraggal szólt hozzá.

Leon:Te most rajtam nevetsz?
Sora:Bo-bo-bocsánat, de az arcod o-olyan v-volt…
Leon:Na ne félj, ezt még visszakapod.
Sora:Ne már! De tényleg úgy néztél… - és megint elkapta a nevetés.
Leon:Ezzel csak azt akartam kifejezni, hogy nagyon csinos vagy. Látom, eltaláltam a ruhaméretedet.
Sora:Leon, ez a ruha, az ékszerek, gyönyörűek.
Leon:Örülök, hogy tetszenek.
Sora:Hát persze, hogy tetszenek! De miért kaptam őket?
Leon:Csak nem gondolod, hogy edzőruhában állítunk be a bálra?
Sora:em, de nekem is van estélyim.
Leon:De hozzám kell öltöznöd. És én így találtam jónak.
Sora:OK. Felőlem…
Leon:Na, gyere, indulnunk kell. A végén még lekéssük az ünnepséget, és akkor holnap az áll az újságban a gyászjelentések között, hogy a nagy Sora Naegino, és Leon Oswald lekéste az ő tiszteletükre rendezett partit, és ezért Kalos, a főnökük lenyakazta őket… - mondta mosolyogva a fiú.
Sora:Leon, ez nem vicces.
Leon:Jó, jó, de akkor gyere már!

Mikor beléptek a színpadból átalakított bálterembe, a nagy vakuvillogástól szinte semmit sem láttak. Mikor odaértek Kaloshoz kérdőn néztek rá.

Leon:Ki volt az a hülye, aki idehívta ezeket a vérszívókat?! – dohogta magában.
Kalos:Én voltam, Leon. – Erre már nem tudott mit mondani a francia férfi.
Sora:De tényleg, miért kellet idehívni őket, Kalos?
Kalos:Azért, mert különben csak ideállítanak, és olyan helyzetben kapnak le titeket, ami nem szeretnétek.
Sora:Ez igaz. De akkor meg játszhatjuk egész végig a párocskát.
Leon:Sora, gyere egy kicsit…

Kimentek az épületből, és Leon a tengerhez vezette a lányt. Sora nem értette, hogy mit akarhat tőle a férfi, de követte. Mikor már ott álltak a parton, Sora a földig érő bordó estélyiben, Leon pedig elegáns öltönyben. Hajukat fújta a szél, a tenger lány hullámai már majdnem lábukat nyaldosták.

Sora:Mit szeretnél, Leon? – de a férfi nem válaszolt, csak nézte, hogy hullámzik a víz. Sora viszont már egyre idegesebb lett. – Mi az? Miért kellett iderángatnod?
Leon:Most akkor mi van köztünk? – tette fel a kérdést keményen.
Sora:Látod, ezt én is kérdezhetném.
Leon:Ne kertelj!
Sora:Dehát…
Leon:Szóval?
Sora:Ezt meg hogy érted? Mit akarsz ezzel? Nem értem…
Leon:Ha nem vagy tisztában a saját érzéseiddel, akkor ne játssz máséival.
Sora:Ezt most, hogy érted?
Leon:Ugyanmár, ne légy ilyen értetlen! Ne játszd meg magad! Csak szórakozol magadban, eljátszol pár szerepet, mint a színpadon, és nem érdekel semmi más! – fakadt ki az artista. A lány még sosem látta ilyennek Leont. Ahogyan a francia szemébe nézett, azt hitte, gyűlölet tükröződik benne, de amikor meglátta a férfi szemében a fájdalom, és a csalódottság könnyfátylát, már ő sem tudta elrejteni könnyeit.
Sora:Én nem játszom semmiféle szerepet, Leon! – szólt sírva. De a férfi még egy pillantásra sem méltatta. – kérlek, mondj valamit! Én… én sze… - de csak eddig jutott, mivel a férfi elindult a színpad felé. - Én szeretlek. – suttogta bele a csöndbe a lány. De ez már nem számított. Egyedül maradt a parton. Senki nem volt mellette. Nem tudta, hogy mit tegyen, tehát elindult szépen csendben hazafelé…