AJÁNLOM AZ OLDALT
A hajnal túl hamar érkezett el, főleg Leon számára. Amikor a nap sugarai bekúsztak az ablakon, a férfi hunyorogva fordult a másik oldalára, hogy átölelje kedvese lágy, forró testét. De nagyot kellett csalódnia. Sora helye hideg volt, és üres. Hirtelen kapta fel a fejét, és szinte megszédült egy pillanatra. Az nem lehetséges, hogy csak álmodta volna az egészet. Egyszerűen kizárt volt. A szíve gyors ütemben kezdett verni, és kipattant az ágyból. A kék takarót a dereka köré csavarta, és a fürdőszobába rohant. Ám, amikor a lányt ott sem találta, kifelé vette az irányt. Sora szobájába is bement, de ott sem volt. A földszintre leérve, hangos kacagás csapta meg a fülét. Az egyik Chloéhoz tartozott, a másik pedig Sophiehoz. Az edzőteremből jött. Azonnal arra ment, majd a nagy kétszárnyú ajtót kinyitva olyan látvány tárult a szeme elé, amit soha nem hitt volna. A padon Sophie és Chloe ült kacagva, míg a kislány a magasba nézett áhítattal. Leon, ahogy a magasabbra emelte a tekintetét, megfagyott benne a vér. Sora az egyik trapézt fogta a lábával, majd hátra lendítette magát, és megfogta a kezével is. Kiakasztotta a lábát, és leült a rúdra. Mosolyogva nézte az ajtóban álló férfit, miközben a trapéz még mindig lengett vele. A férfi, ahogy találkozott a forróbarna tekintettel elfeledkezett magáról, elengedte a takarót. Sora szemei megvillantak és lusta mosoly jelent meg ajkain, miközben felguggolt a rúdra.
- Jó reggelt Leon!- mosolyodott el, majd lendületet vett.- Igazán nem kellett volna ilyen látvánnyal megörvendeztetned minket.- majd felugrott. Lassan forogva repült felfelé. Majd, mikor zuhanni kezdett és egy másik trapézra ugrott. Átfordult, és ugyan azzal a mozdulattal tovább szökkent.
- Mégis miről...?- majd lenézett és sóhajtva csavarta vissza magára a takarót.- Nem kell partner?
- Ha szíveskednél felöltözni...- mondta miközben szaltózva ugrott át egy másik trapézra.- De így is jöhetsz.- pár perccel később a kis közönség elment, Leon pedig edzőruhában ugrott fel Sora mellé.- Nem megy.- mondta letörten a lány.- Egyszerűen nem megy.
- Miről beszélsz?- kérdezte a férfi ingerülten.- Gyere!- mondta és a lábával fogta meg a trapézt. Sora ellendülve, tökéletesen érkezett, majd amikor partnere visszadobta, könnyed, puha mozdulattal lendült az Angyal pózba.- Ez az Sora. Most hajolj hátra!- Sora megtette, amit párja kért, így feje a föld felé fordult, és lábai spárgáig nyíltak.
- Édes vagy Leon!- kacagott fel Sora, amikor egy trapézra érkezett.- Nem tudom, mit tennék... nélküled.- mosolygott rá.
- Egyetlen mosolyod többet ér számomra, mint minden vagyon, minden áltatott boldogság, és minden más.- mondta Leon lágyan.- De neked nem dolgod van?- kérdezte egy ördögi mosoly kíséretében.
- Hát, ha te nem figyelmeztetnél, minden honnan elkésnék.- majd puszit dobott szerelmének, és leugrott.- Majd találkozunk.
Leon a fejét csóválva nézte a kifelé szaladó szépséges Démont. Olyan boldog volt... annyira boldog. Soha nem hitte volna, hogy létezik ilyen boldogság, mint ez. Soha nem hitte, hogy létezik még egy ilyen csodálatos nő, mint Sora Naegino. Annyira vágyott rá, hogy az már fájt. És olyan boldog volt mellette, hogy az már túlságosan álomszerű és hihetetlen volt. Elrugaszkodott és átszaltózott a rugós trapézra, majd lendülettel feldobta magát, és szállt. Szállt felfelé. Magasabbra, mint a mennyország. Valahova, ahová nem érhet fájdalom és szenvedés. Miután elérte a mennyezetet, gyors iramban kezdett lefelé zuhanni. Háló nem volt alatta, mégis nyugodt volt. Mintha tudta volna, hogy az utolsó pillanatban valaki el fogja kapni. Nem is tévedett. Egy erős, biztos kéz fogta meg, és az ugróasztalra lendítette. Leon kissé döbbenten nézett fel. Ki a fene lehetne képes elbírni az ő súlyát, és még tovább is lendíteni, ha nem egy férfi? Meglepetten nézett a mellé érkező jégkék tekintetbe. Boldog, felszabadult nevetés tört fel belőle. Yuri először értetlenül nézett, majd ő is csatlakozott barátjához. Majd értőn összevillant a szemük.
Sora és Layla a limuzinból kiszállva, Amerika legelegánsabb ruhaszalonja felé tartott. A két lány elbűvölő volt, mint mindig. Során egy ezüst színű, térdig érő feszes ruha volt. Laylán pedig egy ugyan olyan zöld. Beléptek, és egy rövid, kékes hajú, kék szemű, jóképű férfi lépett eléjük, elegáns öltönyben. Biccentett Layla felé, és mélyen meghajolt Sora előtt.
- Miss Hamilton, Miss Naegino!- mondta mézes- mázos hangon.- Eltölt a boldogság, hogy újra itt láthatom önöket. Miben segíthetek? Kosztüm, estélyi? Csodálatos estélyi ruhákat készítettünk, pont önhöz illenek, Miss Naegino.
- Nem George.- kacagott fel Sora.- Ezúttal menyasszonyi ruhát keresünk. És valamit szépet a hölgynek.- nézett barátnőjére.
- Férjhez megy kisasszony?- kérdezte döbbenten a férfi.- Mikor, hol és kihez? Oh... bocsássa meg kíváncsiságomat!
- Semmi baj.- nevetett.- Két hét múlva, és Leon Oswaldhoz.
- Leon... Leon Oswaldhoz?- habogott.- De hisz ő... ő....
- Ő a partnerem, és most a férjem.- vágott közben Sora.- És most lássuk a ruhákat!
- Öh... természetesen Sora kisasszony.- majd Laylára nézett.- Layla kisasszony, parancsoljon, foglaljon helyet!
A szalon elegáns volt. Illő azokhoz a ruhákhoz, amiket készítettek. Csodaszép eleganciával elrendezve a szebbnél szebb ruhák, bábukon, vagy vállfára akasztva. George, Sorát az öltözőhöz vitte, majd leakasztott neki, egy szép, bőszoknyás, pánt nélküli ruhát, amibe fekete minták voltak hímezve, egy- egy hullámban. Amikor Sora felvette, és kilépett Layla és George ámulva nézte a szépséget, de a lányt láthatólag nem nyűgözte le. Levette, majd a tervező beadott neki egy másik ruhát. Ez is pánt nélküli volt, hosszú hófehér, és a szoknya része kissé redőzött. Mint az előbb, most is elbűvölő volt benne, de Sora ezt sem érezte az igazinak. George beadott neki egy élénk narancssárga ruhát. Végleg betelt a pohár. A ruhában kilépett, mint egy fúria, és már épp ki akarta oktatni szegény tervezőt, amikor tekintete találkozott, egy ezüst színű szempárral, ami áhítattal csillant meg a világításban.
- Leon Oswald!- nézett dühösen a nevető férfira.- Hogy képzeled, hogy idejössz?- Sora szemei szikrákat szórtak.- És te miért hagytad?- nézett a szintén vigyorgó Yurira.
- Most miért?- kérdezte Leon, miközben mögé lépett és átkarolta.- Csak nem hiszel te is abban, hogy a vőlegény nem láthatja a menyasszony ruháját az esküvő előtt?- majd felnevetett.- Drága hercegnőm, nem hittelek ilyennek. Ugyan milyen csapás érhetne minket ezek után?
- Nesze neked csapás.- nézett a nyíló ajtó felé.- Mi a francot keresel itt?
- Én, mit keresek itt, Sora Naegino?- hallatszott egy gúnyos hang egy kihívóan felöltözött nőtől.- Három év Sora.
- Ó olyan kevésnek tűnik... nem hiányoztál... Leticia.- gúnyolódott Sora, miközben minden izma megfeszült.- Tudod, mit kockáztattál azzal, hogy itt vagy?
- Hm... na micsodát?- kérdezte gunyorosan.
- Hogy börtönbe kerülsz.- kacagott fel Sora.- Nos drága unokatestvérem isten veled.- majd csettintett egyet, mire két öltönybe öltözött férfi megfogta a lányt, és kifelé kezdték hurcolni.
- Ezt nem teheted!- sikoltozott hisztériásan.- Nem teheted! Ezért véres könnyeket fogsz hullatni, Sora Naegino!
- Mint már sokszor.- suttogta Sora.- Már elhullajtottam azokat a könnyeket, amikről te beszélsz Leticia.
- És ígérem, hogy soha többé nem fogsz sírni!- csókolta meg Leon, szerelmét.
- Mr. Oswald, távozik.- jelentette ki Sora, és nevetve kilökdöste a férfit, és Yurit.
- Sora, honnan tudtad, hogy Leticia itt lesz?- kérdezte Leon, és megfogta kedvese mellkasára simuló kezét.
- Neked is vannak titkaid... nekem is drágám.- mosolygott gonoszan.- És most kifelé!
- Jól van megyünk, megyünk.- mondta mosolyogva és Yurival együtt távozott.
Sora nagyot sóhajtott, és ahogy megfordult, egy pillanatra le is dermedt. Olyat látott, amit soha nem hitt volna. Megtalálta azt a ruhát, amelyről nem hitte, hogy létezik. Eszébe jutott Leon szemének vad csillogása. Kétsége sem volt afelől, hogy a férfi hanyatt vágja magát ettől a ruhától, na és attól, ami benne van. Gonosz mosolyt eresztett meg. George és Layla is elismerően nézett rá, amikor a mesés ruhakölteményt felpróbálta.
Három hét telt el. Három hét tele készülődéssel, izgalommal, gyakorlással és mámoros boldogsággal. Sora egyszerre készült a Cirkusz fesztiválra, és az esküvőre. Valamint sok időt töltött kislányával. Ugyan úgy Leonnal, de az esti időtöltések lassan csak gyengéd kényeztetéssé szelídültek, és nem vad szeretkezéssé, ahogy megszokták Ennek legfőbb oka, Sora fáradsága volt, hisz nemrég, még élet- halál között lebegett. Azonban napról- napra visszanyerte régi formáját, lendületét, erejét. Mindenki izgatottan készült az aznapi esküvőre, amit a kertben fognak megtartani. Sora egy hosszú fekete köntösben volt, szerelme szobájában. A férfit is csak egy sötétkék törölköző takarta. Áhítattal nézett fel a szépséges lányra, akinek a vékony köntös alatt minden tökéletes vonala látszott. Törölközőbe csavart hajjal, lágyan mosolyogva elfeküdt kedvese előtt. Leon, fölé hajolt, és gyöngyházfényűvé vált tekintettel nézte szerelmét. Nem hitte el, hogy ez a csodálatos Démon fekszik előtte, felkínálva neki mindent... a testét, a szívét, a lelkét... az életét. Lassan hajolt fölé, miközben ezüst haja föléjük borult. Csókjuk édes volt, és nagyon mohó. Nyelveik simogatták egymást, éhesen kutatva a másik szájában. Simogatva, izgatva. Sora felnyögött, és beletúrt szerelme hajába. Ennyi érzés... ennyi vágy... soha nem hitte volna, hogy Leon Oswald nappal gyengéd, figyelmes, szeretnivaló partner és apa lesz, míg éjszaka egy tüzes, őrületes szerető. És mindennél jobban imádta, rajongott érte és Chloéért. És most... most már minden álmuk valóra válhat. Ez isteni férfi itt ült mellette, gyengéden szerette őt. Leon férfias ajkai lejjebb vándoroltak. Végigsiklottak a nyakán, gyengéd bizsergést hagyva maguk mögött. Kezei pedig a köntös alá siklottak be. Óvatosan tapintotta a finom bőrt, minden pontot kiélvezve. Olyan volt, mint a rózsa bársonyos szirmai, a jázmin érzéki illatával hintve. A legkülönlegesebb, a legcsodálatosabb, és a legfenségesebb. Leonnak szantálfa illata volt. Mély erdőre emlékeztető, izgató illata. Bármely nőt arra csábított volna, hogy azonnal lerohanja. Ám neki elég volt egyetlen... egyetlen egy nő, aki fenséges ragadozóként terült el előtte, és a kezébe adta a hatalmat. Azt a hatalmat, amit soha, senki másnak nem adott volna meg; hogy szeresse, és birtokolja őt... birtokolja mindenét. Leon... a másik fenséges ragadozó pedig hozzá méltó ajándékkal jutalmazta... neki adta a szívét...
Már minden vendég a kertben állt. Mindent vörös rózsák díszítettek, és kisebb asztalok voltak felállítva. Leon már a pap előtt állt, elegáns fekete öltönyben és nadrágban, fehér inggel, amit jó szokása szerint nem gombolt be. Elbűvölő volt, és fenséges. Minden nő azt gondolta, senki nem érhet fel hozzá, csupán akit örök partneréül választott. Layla és Yuri az első sorban ültek vigyorogva, miközben a kis Christ fogták. Yuri, Leonhoz hasonlóan öltözött, míg Laylán narancsárga, pánt nélküli ruha volt, bő szoknyával. A mellettük ülő Sophie és Alex szintén hasonlóan. Alex elegáns öltönyben, Sophie pedig pánt nélküli, pisztácia színű ruhában fogta a kicsi Chloét, aki gyönyörűen festett az ezüstös selyem ruhájában. Csodálatosan szép volt, és Leon szívét elöntötte a büszkeség és a szeretet. Imádta azt a kis csodát. Az egész társulat ott volt, és mindenki ragyogott. A párok közzül, már csak Sarah ült egyedül, de tudta; Kalosnak jó oka van a késésre, hisz ő vezeti oltárhoz a menyasszonyt, mint rendes apuka. Nem soká felhangzott a zene. Leon szinte azonnal arra kapta a fejét, és a következő pillanatban csak állt, és pislogott nagyokat, még soha nem látott ilyen szépet. Nem volt kétséges, hogy az övé volt a világ legfenségesebb Démonja, de nem hitte, hogy még annál is csodálatosabb lehet. Hát tévedett... Életében soha nem kívánt még nőt ennyire, ilyen hévvel és közben ilyen feszítő fájdalommal, ám most még ezen is túltett. Sora lassan, elegánsan, határozottan lépkedett. Maga volt a megtestesült csoda. És pont olyan tökéletes volt, mint amilyen a jövendőbeli férje. A a pánt nélküli ruha feszesen símult felsőtestére, minden szépséget és tökéletességet megmutatva. A szoknya bő volt, és selyemből készült. A Holdezüst anyag néhol kissé fel volt tűzve megnyerő varázst adva. A krémes bőr a mell felső részétől teljesen szabad volt, csupán a ruha színével megegyező fátyol takarta néhány helyen. Sora haja különleges, spirál kontyba volt fogva, és néhány tincset kiengedtek elől, hátul és oldalt. A sminkje tökéletes volt. Arca ragyogott. Mindene ragyogott. Olyan volt, mint egy fenséges Démon... az ő Démonja... az ő színében. Leon szemei elsötétültek, amit Sora nem hagyott figyelmen kívül. Imádta, amikor ennyire nyersen, leplezetlenül nézett rá. Ahogy mellé ért, Sora csábító, vörös ajkai elragadó mosolyra húzódtak, ahogy forróbarna szemei megvillantak Leon látványától. A kezében lévő vörös rózsa csokor pedig csak hab volt a tortán. A pap lassan kezdett beszélni, de a pár nem tudta levenni egymásról a tekintetét. Érezni lehetett a kettőjük között izzó vágyat, szenvedélyt és szerelmet. Minden nyers volt. Minden kendőzetlen. Amikor eljutottak, ahhoz a részhez, hogy Leon megcsókolhatta Sorát, a férfi kivette felesége kezéből a virágot, majd átadta az egyik lánynak. Egyik kezével gyengéden végigsimított Sora arcán, majd magához rántotta és hevesen, mohón, mélyen megcsókolta. Csókjuktól az egész kert megtelt szenvedéllyel és vággyal. Minden ember szinte pirulva fordult a heves csók láttán, ami minden álarc és fedés nélküli nyers, elemi vágy volt. És mély, igaz szerelem. Egyedül Yuri, és a hozzá hasonló erős idegzetűek nézték a szinte szeretkezéssel felérő csókot, miközben vigyorogtak. Kalos, mint jó "apa" már- már majdnem szétszedte őket. A pap pedig legalább háromszor keresztet vetett, miközben tekintetét az ég felé emelte, és halk fohászt mondott. Sora egyik szemével látta ezt, de egy pillanatra sem szakította meg a csókot, ami szinte ledöntötte a lábáról. Leon lassan elvált szerelmétől, és sötét tekintettel magához ölelte, miközben érzéki, mély szerelmes szavakat suttogott a fülébe.
- Amíg nem ismertelek, nem tudtam, mit jelent; élni.- suttogta forrón.- Amíg nem ismertelek, nem tudtam, mit jelent; nyers, legyőzhetetlen, el nem múló vágyat érezni. Soha nem hittem, hogy lehet ennyire szeretni. És nem hittem volna, hogy én ennyire fogok szeretni. Soha nem gondoltam, hogy létezik egy ilyen fenséges teremtmény, mint te. Hogy létezik egy olyan álom, amit meg kell valósítani, különben meghalok. Melletted az élet, az álom nem egy bohózat, ami mások szórakoztatására van. Ez az álom úgy ragyog odafent a csillagok között, mint mi idelent. Soha nem fog elmúlni, a fénye soha nem fog kihunyni, és soha... soha, soha nem lesz csekélyebb. Semmit nem bántam meg veled kapcsolatban, főleg azt a pici csodát, amit tőled kaptam. Soha nem tapasztaltam ilyen érzéseket, mint amik bennem kavarognak. De hát az van a szívben, amit szem nem láthat, szó ki nem mondhat.
- Leon!- mondta meghatottan Sora.- Soha nem hittem, hogy lehet, vagy egyáltalán szabad szeretnem. És azt még annyira sem gondoltam, hogy olyat fogok érezni, amibe szinte belehalok a gyönyörűségtől. Soha nem hittem, hogy lehet ilyen vágyat, és szenvedélyt érezni, ami egyszerűen nem akar szűnni. És olyan szerelmet érezni, amiért az életemet is adnám. És mi bizonyíthatná jobban, mint az a szépséges hercegnő, akit te ajándékoztál nekem. Minden élet.... minden álom... Te vagy. Az egyetlen, aki elkap ha zuhanok, és ha repülök. Az egyetlen, aki egyáltalán el tud kapni. És én jobban szeretlek, mint az életemet, Te vagy az álmom. Köszönöm, amit adtál... amivé tettél. Ami melletted vagyok. És köszönöm azt... amit magadból adtál. Szeretlek!
- A fájdalom por, melyből a főnixmadár újra és újra születik, egy örök álom, aki mindenkinek új reményt ad. Ez egy Démon Sora Naegino. Legyél Te az álmom, Démonhercegnő! És ragyogj velem... örökké!- Sora, nem tudta miért de a szemét elöntötte a könny, amit Leon is észrevette, majd felemelve a lány fejét elsuttogta.- Sok mindent nem tudok az életben, Sora. De azt igen... hogy mindennél jobban szeretlek!- majd újra megcsókolta.
Sora halkan felnevetett, ahogy a pap újra elmondta a Mi atyánkat. Szorosan hozzábújt szerelméhez. És ő még szerelmi vallomásra vágyott. Na most aztán törölgethette a könnyeit. Sophie odavitte nekik Chloét, és Leon át is vette. Mindenki őrjöngve tapsolt, és éljenzett. Ők is boldogok voltak. Sora odabújt szerelméhez, és kislányához, majd elhajította a csokrot, ami rögtön Sophie kezében landolt. Mindenki egyszerre nevetett fel a lány zavartságán. Leon elragadottsággal nézte szépséges feleségét, és kislányát.
Pár óra múlva az egész társaság egy magánrepülőn ült, már normális ruhában útban Párizs, és a Cirkusz fesztivál felé. Szinte mindenki aludt a fáradságtól, kivéve Yuri és Leon, akik a gyerekekkel szórakoztak. Sora, Layla mellett ült, és kifelé bámult, miközben magában újra átvette a manőver elemeit. Izgult Talán soha nem izgult még ennyire. Tudta, ha a manőver egyetlen pontja is eltér a megtervezettől, az életébe kerülhet. Vagy akár másba. Érezte magában az erőt. De nagyon félt. Egyszer csak arra eszmélt fel, hogy a gép leszállni készül. Néhány perccel később a társulat álmos tagjai leszálltak, és a rájuk váró két limuzinhoz mentek. Az egyikben Sora, Leon, Layla, Yuri, Sophie és Alex ült a kicsikkel. A másikban pedig a többiek. Leonnak feltűnt, hogy Sora egész úton csendes, de nem szólt semmit. Gondolta majd a szállodában, amikor csak ketten lesznek. Mind beszélgettek, Leon pedig aranyosan gügyörészett a kis Chloénak, miközben Párizs esti fényeit mutogatta. Olyan édes volt, hogy még a kifelé bámuló Sora is elmosolyodott egy- egy megszólalásnál. Hamarosan a város legjobb szállodájába érkeztek. Mindenki- kivéve, akik már hozzászoktak- ámulva, nézték a hatalmas, és elegáns szállót. Ezzel szemben Sora csak elkérte a szoba kulcsát, és nem törődve az áhítatos, reménykedő és kéjes tekintetekkel, a lifthez ment, és szerelmével és lányával együtt a szobájukba ment. Chole hamarosan elaludt, így Sora lefektette a szófára, ami a szobában volt, és körbe rakta párnákkal, majd gondosan betakarta, és lágy puszit adott neki, majd elment fürdeni. Mivel Leon már végzett, egy kék nadrágban megtette ugyan azt a műveletet, mint Sora, és arcon csókolta szépséges kislányát. Hamarosan szerelme is megjelent, őrjítően szexisen, egy rövid fekete köntösben és, ami alatt volt, a hozzá tartozó hálóing. Haját hamarosan leengedte, és spirálosan hullott le a hátán. Olyan gyönyörű volt, hogy Leon nem tudta elhinni, hogy az övé. Ám hamarosan meglátta kedvese komor tekintetét, ami megrémisztette. Sora levette a köntöst, és be akart bújni az ágyba, amikor Leon egy könnyed mozdulattal maga elé húzta, és pont úgy feküdt előtte, mint reggel. Majd ráborult.
- Mi a baj?- kérdezte vágytól izzó, mégis aggódó hangon.- Olyan szép vagy, olyan kívánatos, és annyira szeretlek.
- Semmi baj Leon.- kelt volna fel, majd meglátta kedvese tekintetét, és zokogva húzta magához.- Félek. Úgy félek.- suttogta.- Soha nem féltem egy új manővertől sem, de ez megrémít. Nem fog menni, mert a Jéghercegnőt én magam öltem meg, amikor visszatértem. Ha újra megpróbálok azzá válni, meghalok.
- Nem fogsz meghalni.- mondta Leon komoran és eltolta magától.- A világ legjobbja vagy. Nem hibázol, nem vétesz, mert tökéletes leszel. A Jéghercegnő pedig te voltál. Nem kell, hogy visszaváltozz, hisz ha minden igaz a végén megszületik a Démon. Csupán fagyosnak kell lenned. Én tudom, hogy menni fog, szépséges Démonlány, hisz te vagy a Démonhercegnő. A Jéghercegnő pedig a maga módján, de Démon volt. Menni fog. Tudom.- suttogta majd lejjebb hajolt.
- Köszönöm, édes.- suttogta Sora gyors csókot adva a férfinak, és betakarózott.
- Ez minek?- rántotta le róla Leon, hangos kacagást kiváltva a lányból.- Ma éjszaka én foglak betakarni, szépséges szerelmem. De nem hiszem, hogy túl sokat aludnánk. Végül is nem minden nap van nászéjszakánk. És olyan rég voltál már ilyen közel hozzám. Szeretlek Sora Naegino!- suttogta és mélyen, szenvedélyesen, szerelmesen megcsókolta a lányt.
Leon lassú, édes csókjaival borította szerelme testét, miközben keze lágyan vette le róla a finom anyagú hálóinget. Sora remegett. Mint talán még soha. Egyszerre öntötte el az érzelem és a kéj. Minden érintése nyomán megrázkódott. Minden csókja után felsóhajtott. Kezei hátára simultak, miközben a forró izmokat nyugtatta hűs érintésével. Leon, ahogy ajkai Sora nyaka felé vándoroltak, úgy növekedett a légzésük. Szaporán vették a forró levegőt, miközben egymást kényeztették. Leon hamarosan már nem elégedett meg kedves, becéző érintésekkel. Többet akart. Az igazi tüzes feleségét akarta látni a mai éjszakán. Ahogy testük szenvedélyes tűzzel eggyé vált, és perzselő ritmusban mozgott, Leonnak emlékképek villantak be. Amikor Sora majdnem elütötte. Emlékezett arra a jeges, mindent átfagyasztó tekintetre. Aztán egyre többször csapott fel benne a düh lángja. Irtózatosan szép volt dühösen. A gesztenye színű szempár minden pillanatban változott egy kicsit. Először ellágyult, majd felcsapott benne a tűz. És azt már nem lehetett kioltani onnan. Nem tudták megtörni, akármit is tettek. De emlékezett arra a keserves, szomorú tekintetre, amivel újra látta. Tőle várta a segítséget. És Leon valahogy sejtette, ha nem ajánlották volna fel neki, hogy menjen az ő partnereként szerepelni, akkor is megkereste volna. Mert szüksége volt rá. Aztán látta a fel- felvillanó forró tekintetet, és huncut mosolyt, ami soha nem érzett vágyat keltett benne. Minden érzés... minden álom... ez volt számára. Egyetlen mosolya többet ért a nap és a csillagok ragyogásánál. Egyetlen érintésére jobban vágyott, mint szomjazó a vízre. Nagyobb hatalmat adott a kezébe, mint bárki másnak. Odaadta neki a testét, a lelkét. De ami mindennél többet ért számára... megkapta a szívét. Az övé lett a szerelme, s ezzel a legnagyobb hatalom, ami valaha is létezett a világon. A kezében volt a legnagyobb csillag ragyogása, és ő féltve őrizte minden mozdulatát, minden érzését. Soha többé nem akarta sírni látni. Belenézett az elködösült gesztenye szempárba, és érezte, amint minden eddigi érzés megjelenik benne. Annyi érzés, amit el sem tudott képzelni. Kedvese nyakába temette az arcát, és odafojtotta azt a gyönyörűséget, amit együttlétük okozott. Csukott szemhéja alatt ezerszínű tűzijáték lobbant. A gyönyör érzete nem csökkent. Mintha még az eddigieknél is csodálatosabb lett volna. A testük lüktetett, miközben ujjaik összefonódtak. Sora teste megfeszült, reagálva a férfiéra. Verítékben úsztak. Lihegtek, mégis kielégültek és nagyon szerelmesek voltak. Leon lassan kicsúszott szerelméből, és mellé dőlt, miközben szorosan magához húzta és betakarta. Kezük összekulcsolva feküdt, miközben forró testük összesimult. Sora, a hátán érezte partnere erőteljes, dübörgő szívverését, ami lassan nyugodttá szelídült. Vajon ez lesz köztük is? Az izzó vágy elhalványul és marad a gyengédség, a mély szeretet? Ezt nem hagyhatta, mert akkor férje másnál fogja keresni, amit nála nem kapott meg. Látta, ahogy a nap lassan nyújtogatja sugarait, hogy elérje őket. Egy új nap hajnala... gondolta keserűen. Ami talán meg fogja változtatni az egész életüket. Imádta Leont, bízott benne, és hitt neki. Ő volt az álma... az élete. És ott volt a reménye, a kislánya. Kettőjükért kellett megtennie, nem ronthatott. Megfordult szerelme karjaiban, és szorosan hozzá simult. Kezei a mellkasára csúsztak, a szíve fölé. Leon szíve heves, gyors ütembe kezdett. De még mindig aludt. Ajkai mosolyra húzódtak, és egy sóhajt engedett el. Sora tudta, hogy alszik. Hihetetlen boldogsággal töltötte el, hogy ilyen hatással volt rá. Mert tudta; ez soha nem fog elmúlni, amíg világ a világ. A francia Démon szíve hevesen, erőteljesen lüktetett a bársonyos kéz alatt, miközben az ő karja tudatlanul átkarolta szerelmét. Sora szemei megteltek könnyel... fénnyel... reménnyel... hálával... szerelemmel. Már értette, Leon mit értett fenséges ajándék alatt. Ez a minden hozzá nem méltó érzés felett álló, elérhetetlen Démon neki adta mindenét. A kezébe helyezte az életét, a létét... és a legnagyobb ajándékot, amiről nő valaha is álmodhat... a szívét. Eltelt a gondolattól, mit adott neki... magából. A kicsi Chloét. Neki adott mindent, amit csak lehet. Ezért olyat érdemel, ami legalább ilyen nagy értékű.
Másnap hangos kopogásra ébredt. Sora álmosan nyitotta fel ködös tekintetét. Maga mellé nézett, és döbbenten nézett farkasszemet egy hasonlóan álmos, ezüst tekintettel. A férfi lassan elmosolyodott, és megcsókolta szépséges feleségét. Egyre inkább mohó és követelőző lett. Sora érezve, ahogy vágya újra éled, már nem tudta ellökni magától. Ekkor a kicsi Chloe hangosan felsírt, jelezve, hogy ő is ott van. A két felnőtt egyszerre nyögött fel, majd Leon elengedte magát, és ráesett partnernőjére. Sora felkacagott, majd lelökte magáról a férfit. Felvette a köntösét, és a kicsihez sétált. Leon még mindig az ágyban feküdve szenvedett a vágytól. Sora felvette a kicsit, és ringatni kezdte. Majd észrevéve, hogy mi a baj, szerelmére nézett, aki a következő pillanatban átmasírozott a szobán, és beszaladt a fürdőbe. Sora nevetve cserélt pelenkát, majd miután a férfi is kijött, és átvette a helyét a pici mellett. Hamarosan mind a ketten felöltözve indultak a versenyre. Leonon egy méregzöld ing volt, fekete nadrággal és fekte öltönnyel, kezében pedig egy bébi hordozóval. Során egy krémszínű térdnadrág egy fekete csizma, és fekete, pánt nélküli topp. Felvett egy fekete, testre simuló zakót, haját két oldalról feltűzte, a többit pedig leengedve hagyta. Mélyet sóhajtott, majd felvette a hosszú, krémszínű kabátot, és szerelmére rámosolyogva indult kifelé. Mind a hárman. Lent az előtérben, már az egész társaság összegyűlve várta a két sztárt. Ám nem csak ők voltak ott. A Cirkusz fesztiválra érkező összes artista ott volt, és éppen indultak. Mind csodálkozva, és kissé irigykedő és gyilkos pillantással méregették Sorát. A lány emlékeztetve magát, mit kell majd előadnia, lehunyta a szemeit, és mikor újra kinyitotta, jeges nyugalom ült a tekintetében. Minden női előadó távolságot tartva lépett egyet hátra. A férfiak vággyal teli tekintettel néztek rá. Sora feltette a sötét napszemüveget, ami elrejtette azt a csodát, ami nem rég született. Leon halvány mosollyal fordult lánya felé, érezve, hogy szerelme milyen kis meglepetést fog okozni. Mindenki beszállt a rájuk váró limuzinba, miközben Layla egy fekete vállfás zsákot nyújtott Sorának. A lány az egész úton kifelé bámult az ablakon. Gondolatai sebesen cikáztak a fejében. Tudta mit kell tennie. A kérdés már csak az volt meg is tudja- e tenni, és nem hal- e meg a Jéghercegnővel együtt. Hamarosan megpillantották Párizs szívében nyugvó, hatalmas sátort, ami kissé komorabb volt, mint a számára már jól megszokott Kaleido színpad. Itt most egy élet fog eldőlni. Már gyülekezett a közönség. Ahogy meglátták a bekanyarodó limuzint, mindenki megállt. Hála azonban a jól megszervezett védelemnek, a biztonsági őrök befelé irányították a tömeget. Hamarosan a versenybírák is megérkeztek. Mind élvhajhász, mogorva ember volt, akik nem tudtak sokat az igazi akrobatikáról. Sora, ahogy kiszállt, gúnyos tekintettel végigmérte a négy bírát. Azok mélyen meghajoltak, és áhítatukat leplezve indultak befelé.
Fél órával később a társulat tagjai a nézőtéren ültek, míg Sora már az öltözőben nyújtott. A fellépő ruhája nagyon szép volt, és kiemelte a páratlan szépségét. Holdezüst színű, nyakba akasztós dressz volt rajta, aminek mély dekoltázsa volt. A dressz egy szoknyában végződött, ami szintén ezüst volt, és átlátszó. Elől a combja közepéig ért, hátul pedig egészen bokáig. A felkarjától a csuklójáig pedig egy szintén ezüst, átlátszó, feszes ujj vezetett. Haja egyenesen omlott le a derekáig, és a nyakába egy ezüst rózsa volt, fekete szalagon. A lábán fehér balettcipő volt, aminek szalagját a térde alatt kellett megkötni. Minden artista féltékeny, és csodálkozó tekintettel nézte. Hamarosan belépett Leon. Ahogy észrevette szerelmét, felé indult, hátulról átkarolta, és belecsókolta a nyakába. Sora átfogta partnere kezét, és úgy álltak, mozdulatlanul féltékeny és gyilkos pillantásokkal övezve.
- Csodálatosan szép vagy.- suttogta Leon kedvese nyakába.- És tudom, hogy győzni fogsz.
- Győzni fogok.- ígérte Sora.- Miattatok.- mosolyodott el, és még inkább szerelme karjaiba fészkelte magát.- Nagyon szeretlek.- majd egy utolsó csókot váltottak, és Leonnak menni kellett. A verseny elkezdődött. Sora volt az utolsó, így másfél óra múlva már teljesen egyedül ült az öltözőben. Végre ő következett. A szíve torkában dobogott. Soha nem félt még ennyire, de meg akarta nyerni. És tudta, mit kell tennie.- Na lássuk azt a sikert, ami a Jéghercegnő végső halálának, és a Démonhercegnő születésének jár.
Jeges nyugalommal lépett ki a porondra, ahol egy fiatal férfi, még elmondta, miért is lett megrendezve a fesztivál.
- A 15. Cirkusz fesztivál Miss Sora Naegino, a legszebb csillag tiszteletére lett megrendezve ezúttal.- kezdett bele.- A kisasszony visszatérésért ünnepeljük ezen a napon. Hosszú idő után Miss Naegino újra itt csillog közöttünk, ismét a legjobb női artistaként. Azt suttogták, hogy a Jéghercegnő eltűnt, és megszületett a Démonhercegnő, a Szívek hercegnője. De most itt, egy új versenyen mutatja be nekünk, önöknek a Jéghercegnő halálát.- fejezte be.
Sora mély levegőt vett, és lehunyta szemeit. Néhány pillanat múlva újra kinyitotta, és szinte megfagyasztotta a levegőt a tekintetében csillogó jeges hullám. Felnézett a közönség soraiba, és tekintete négy szempárral találkozott. Kettő ebből a támasza volt. Két kék szempár, mik melegen csillogtak, és mindig mindenben támogatták őt. A másik egy ezüst szempár volt, ami a reményt jelentette neki. A másik szintén ezüst tekintet egy álmot képviselt.... egy olyan álmot, ami örökké élni... ragyogni fog. Sora bólintott, majd egyetlen elegáns szaltóval a trambulinon termett. Két erőteljes ugrás után, lendületből szaltózott függőlegesen felfelé. Amikor elfogyott a lendülete, megállt, és jobb oldalra kilökte magát jobb oldalra, és fektetett csavarban közeledett a forgó trapéz felé. Ahogy elérte, beakasztotta a lábát a rúdba, ami rögtön belendült vele. A teremben síri csönd volt. A bírák, a nézők és az előadók ámulattal nézték a mutatványt, amitől szinte megfagyott a levegő. Mind érezték azt a jeges nyugalmat, ami a Jéghercegnőből áradt. Az összes ember lélegzetvisszafojtva várt... várták, hogy mikor hal meg minden körülötte, mély álomba merülve, vagy mikor fog minden lángolni a hirtelen felcsapó tűztől. Sora kiakasztotta a lábát, és kézzel fogta meg. Az egyik lábát felnyújtotta a feje mellé. Amikor a trapéz fekvő helyzetig lendült, elengedte, és 45 fokos helyzetben megtartotta élete talán legnehezebb pózát. Egyik kezét a feje fölé emelete, a másikat kis szögen a lábai mellé nyújtotta. Az egyik lábát kicsit felhúzta, és úgy lebegett a levegőben. Nem szállt, nem zuhant. Egy örökké valóságnak tűnő pillanatig megtartotta a pózt, majd vízszintes helyzetben forogni kezdett, miközben felfelé szállt. Az emberek száját döbbent nyögések hagyták el, amint látták, hogy minden lendület, és segítség nélkül, egy mozdulatlan pózból felfelé kezd szállni, ráadásul forogva. Leon tekintete megvillant, és csodálattal bólintott, miközben ajkai mosolyra húzódtak. Sora a végponton volt. Azon a ponton, ahonnan vagy lezuhan, vagy még magasabbra emelkedik. És ő felfelé kezdett szállni. Valami még csodálatosabbat, még fenségesebbet adva magának, és a világnak. A fagyossá vált levegő enyhülni kezdett. Már- már langyos mámor alakult ki az egész színpadon. Az előadók pedig elismeréssel adóztak a szépséges sztárnak. Sora áthajolt egy trapézon, megfogta a rudat, és átfordult körülötte. Fellökte magát, és háttal felfelé, testét kifeszítve kezdett felfelé szállni. Magasra, olyan magasra, ahová már csak egyetlen ember követhette. Hátra fordult, és fejjel lefelé kezdett zuhanni, miközben lassan forgott. Mintha a Jéghercegnő örökre eltűnt volna, hogy átadja helyét, valami sokkal csodálatosabbnak, mint amilyen ő. Hogy valami sokkal fenségesebbnek adja át a helyét. Beakasztotta az egyik lábát a középső szinten felhúzott speciális trapézba, ami visszalendült. Fellendítette magát a rúdra, és megtartotta az Angyalpózt, amíg a szerkezet mozgásban volt. A pózt továbbra is megtartva felfelé kezdett szállni, ahogy a trapéz feldobta. Amikor lassulni kezdett, előre hajolt és lendületből fellökte magát. Az egész testét megfeszítette, és gyönyörű pózban olyan magasra szállt, amilyen magasra már lehetetlenség volt. Körülötte felcsaptak a lángok, körülölelve, simogatva, hódolva a megszületett Démonhercegnőnek. Mindenki egyszerre állt fel, miközben egyre inkább a forróság, a szenvedély hatása alá kerültek. Sorában olyan tűz égett, mintha csak egy vulkán lett volna. Perzselt, égetett és lángolt. Amikor zuhanni kezdett, újra felvette az Angyalpózt, és ezúttal kecsesen, puha mozdulattal, mégis a lángok ölelésében, a tüzet uralva zuhant. Lassan, mintha csak nem hatna rá semmilyen erő. Puhán, súlytalanul érkezett a trambulinra, miközben éppen, hogy megemelkedett. Lendületet véve, egy szaltóval újra a porondra ugrott. Az egész színpadon síri csend uralkodott. A levegőben már nem volt feszültség. Már minden kérdés eldőlt. Az emberek csupán a katarzis, a csodálatos, egyedi élmény hatása alatt voltak még. Hamarosan egyetlen ember tapsa csattant fel, visszhangot verve. Sora arra kapta a fejét, és forró gesztenye tekintete újra találkozott egy ezüstösen, démonian ragyogó szempárral. Leon... a mellette ragyogó legfenségesebb Démon. Ő volt az, akinek mindent köszönhet. Az egyetlen, aki ki tudta hozni őt a pokolból. Az egyetlen, aki olyan hatalmat adott a kezébe, amit nem mert visszautasítani. Az egyetlen, aki a Mennyországig emelte, és a Pokolig taszította... de mindannyiszor Ő maga is vele tartott.
- Azt hiszem a győztes nem kérdéses.- kezdte újra a konferátor.- Az egész fesztivál, a kisasszony tiszteletére került megrendezésre. De senki nem képzelte, hogy ilyen manőverrel lép elénk. Mindenki hitte, hogy győzni fog, de senki nem gondolta, hogy egy ilyen káprázatos, és fenséges mutatvánnyal.- majd nagy levegőt vett, és Sorára mosolygott.- Nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy harmadjára adjam át a kupát a győztesnek. A győztes manőver a legkáprázatosabb ugrás, amit ez a fényesen ragyogó csillag végre hajtott egyedül. S biztos vagyok benne, hogy ennél jóval többet fogunk tőle látni a partnerével együtt. A két legnagyobb csillag, miknek fénye örök lesz. Kiknek nevét mindig áhítattal fogja kimondani az utókor, s kiket utol soha nem érhet senki. A győztes manőver a Jéghercegnő halála! A Cirkusz fesztivál harmadszori győztese: Miss Sora Naegino Oswald, a Démonhercegnő!
A név kiejtése után, Sora Leonra kapta a tekintetét. Ő maga kérte meg a konferátort, ha ő nyer, így mondják ki a nevét. Leon ezüst tekintete megvillant, pont úgy, ahogy egy ragadozóé, mielőtt végleg elejtené a zsákmányát. Ajkain démoni mosoly nyugodott. Karjaiban pedig egy kis csoda feküdt. A legteljesebb, a legvalóságosabb remény a kettejük jövőjére. A közönség, az előadók és a bírák hangos tapsban törtek ki. Tombolva éljenezték a győztest, az örök csillagot. Sírva- nevetve, kiabálva, őrjöngve ünnepelték a fényét el nem vesztő szépséges Démont. Leon átadta a kicsit Sophienak, és átlendült a széksorok között. Sora alig várta, hogy átölelje. Hogy végre a karjába zárja, és örökké vigyázzon rá. Minden szenvedés, minden csepp fájdalom megérte azt, amit kapott. Megérte a lányát, és a szerelmét. Leon néhány pillanat múlva szorosan ölelte őt. Erős karjaiba zárva nyugtató, szerelmes szavakat suttogott neki. Sora pedig egyszerre nevetve és könnyezve viszonozta a forró, szerelmes ölelést. Soha nem gondolta, hogy ilyen ajándékot kaphat az élettől. Annyi elhullajtott könny, annyi szenvedés és fájdalom után hatalmasabb ajándékot kapott, mint bárki más. Ők ketten fényesebben ragyogtak, mint bárki más. És biztos volt, ragyogásuk soha nem fog szűnni. Soha nem fognak lezuhanni, csak még magasabbra és magasabbra szárnyalnak egymás oldalán. Olyat kapott, amiről nem álmodott, mert azt hitte csak hiú ábránd lenne. Kapott egy családot... egy igazi családot. Édesen fájó szerelmet, és rengeteg csodát és boldogságot. Megkapta a leghatalmasabb ajándékot, amit ember csak kívánhat: Leon Oswald, a francia Démon szívét... Minden élet... minden álom... minden boldogság.... Egyetlen mosolya többet ért, mint a nap ragyogása. Egyetlen érintésére jobban vágyott, mint szomjazó a vízre. Egyetlen szerelemmel fűtött szava többet ért, mint egy élet csillogása. A szíve pedig többet ért, ezer mosolynál, ezer érintésnél, ezer szerelmes szónál. Mert az van ennek a Démonnak a szívében, amit szem nem láthat szó, ki nem mondhat... Kettejük szerelme... egy érzés, mi megérint és széttép... egy érzés, mit sosem fúj el a szél... egy cseppnyi boldogság... vágyálom, és ábránd... néhány elcsent csók, tétova simogatás... A szerelem két lélek, egy gondolat... két szív, egy dobbanás... Mily csodálatos, és milyen fájdalmas. Perzselő, és felemésztő. Fenséges. Ilyen két Démon szerelme, ami soha nem múlik. Szívük egyszerre dobbant, lelkük egymásért kiáltott, és forró, mámoros csókban egyesültek, megpecsételve a múlt, a jelen, és a jövő reményét és álmait.
A színpadon két Főnix repült a magasba, majd utánuk két Angyal. Egy álmot követtek... Egy álmot, ami két Démon volt. Rájuk vigyázva, fényükben mártózva álmodtak velük. A két Démon együtt emelkedett a magasba, olyan magasra, ahová senki nem követheti már őket. Két ragyogó csillag, akiknek a nevét örökké áhítattal, csodálattal fogják kimondani. Két fenséges ragadozó, akiknek fényéhez senki nem ér fel. " Nyújtsd a szárnyad Főnixmadár! Emelj a magasba, támogass, és gyógyítsd be fájó sebeimet, te büszke csillag... Nyújtsd a kezed Angyallány! Segíts végig járnom a szenvedés poklát, és emelj fel újra! Add a szíved Démonherceg! És ragyogj velem... mindörökké!"
A két Démon ragyogó alakja előtt, a Jéghercegnő mélyen meghajolt, szépséges alakja távolodni, és halványodni kezdett. Fejét lehajtva, de boldog mosollyal az ajkain veszett a semmibe, elismerve: legyőzték...
Vége
