AJÁNLOM AZ OLDALT
Éles csengőszó visszhangzott a Naegino villában. Hamarosan egy cseléd nyitott ajtót, majd ahogy váltott pár szót az ajtóban álló nővel, sietve beljebb invitálta, és elszaladt. A nő a nappaliba ment, és a kezében tartott fehér csomaggal leült. Hamarosan sietős léptek hallatszottak, és a helyiségben megjelent egy babaarcú, ezüst szemű, fehér hajú csinos lány. Menta színű szoknya- kosztümöt viselt. Érdeklődve nézett a csinos, hosszú, szőke hajú lányra, aki egy piros ruhát viselt, és bánatosan tekintett fel barna szemeivel. A másik lány is leült. Egy ideig csöndben voltak, majd a szőke lány kezdett beszélni.
- Azért jöttem, mert egy kérést kell teljesítenem.- mondta szomorúan, de határozottan.- Volt egyszer valaki, aki segített nekem. Most végre leróhatom a tarozásom.- majd felállt, és átadta a csomagot a karjaiból.- Te Leon Oswald testvére vagy ugye?- majd mire bólintott, a nő halvány mosolyt engedett meg.- Sora Naegino boldog születésnapot kíván neki, és ez az ő ajándéka.- mutatott a fehér ruhadarabra, ami megmozdult.- És még azt, hogy nagyon szereti!
- Hogy van Sora?- tette fel sietősen a kérdést, mielőtt a nő elment volna.
- Sora rosszul van.- mondta lehajtott fejjel.- Nem tudom, hogy megéri e a következő napot. Teljesítetten a kérést. Mostmár megyek. Viszlát! És gratulálok a testvérének.- majd távozott.
- Miss Sophie!- lépett be a cseléd.- Ki volt ez a hölgy? És mit hozott?
- Nem tudom, Jenny.- válaszolt, majd kibugyolálta a csomagot.- Uram isten.- rökönyödött meg.- Hívd fel Leont azonnal!
A színpadnál, Kalos irodájában gondterhelten ültek. Mindenki nagyon aggódott a sztárért. Hisz már három napja eltűnt, és semmi hír nem volt róla. Leon, aggódó tekintettel állt az ablaknál, és a távolba révedt. A fekete ing és nadrág, ezúttal is kifogástalanul állt rajta, de most nem az a ragadozó szenvedélyesség párosult hozzá, hanem gyötrődés, és bánat. Amikor a rendőr belépett az ajtón, ő akkor sem fordult oda. Csak nézte a monoton lassúsággal hullámzó, kék tengert. Érezte a kétségbeesést, a bánatot. Azt az érzést, amit még soha nem tapasztalt, s ami még az idő múlásával sem enyhült. Sírni akart. Sírni akart, hogy a könnyek valamilyen szinten enyhítsenek a fájdalmán, de már rég elfogytak. Már nem hitt nekik. Egyedül egy valami enyhített volna rajta... hogy a szerelme és a gyermeke ott legyenek vele. Ám ahogy a napok múltak úgy fogyott a reménye is. Még mindig érezte azt az élesen hasító fájdalmat, és az ürességet... a hiányérzetet, amikor egyedül feküdt az ágyban, saját sötétségében elmerülve. Bezárkózott a saját világába, és egyre lejjebb süllyedt a fájdalom poklában. A rendőr kapitány beszámolója elmosódott. Nem értette mit mond, de hallotta, hogy beszél. A fejében lágy női hang, kacagás hallatszott, majd fűtött, érzéki szavak. És a tenger habjai között megjelent egy démoni mosolyú szépség. Élete értelme. Az egyetlen, akit jobban szeretett mindennél, mindenkinél. Mániákusan imádta, és rajongott érte. És ez az érzés soha nem fog halványulni, amíg világ a világ. A mobilja csörgése hozta vissza a valóságba. A minden érzés nélkül nyúlt a készülék után és felvette.
- Tessék?- mondta unottan.
- Leon?!- hallatszott Sophie izgatott hangja.- Leon! Azonnal haza kell jönnöd!
- Sophie, épp itt van a nyomozó. Nem mehetek.- mondta minden érzelem nélkül.- Mi a baj?
- Leon! Sora üzent neked.- mondta nevetve és sírva.- Siess kérlek! Nagyon fogsz örülni.
Majd letette a telefont. Leon egy ideig döbbenten állt. Nem akarta elhinni, amit hallott. Amint felocsúdott az ajtó felé vette az irányt, és minden magyarázat nélkül elment. Sietős léptei visszhangoztak a folyasón. Nem soká azon vette észre magát, hogy szaladt. Ahogy egyre közelebb ért a céljához, úgy erősödött benne a remény... a remény, hogy visszakapja a szerelmét... és a gyermekét. Már szinte elfelejtett öröm költözött a szívébe. A gombóc, amit a torkában érzett, nem akart eltűnni, akárhogy próbálta. A kocsijához érve, szinte felrántotta az ajtót, majd hangos csikorgással elindult. Az úton gyorsan haladt. Szinte szelte a levegőt. Rég érzett ilyen türelmetlenséget. Rég érezte, hogy ennyi érzelem kavarog a szívében. Utoljára akkor, amikor Sorának elmondta, hogy szereti, majd amikor három év után újra találkoztak, és amikor megtudta, hogy a szépség a gyermekét várja. Ó igen minden érzését a lánynak szentelte. Minden gondolata az övé volt. A kezébe helyezte a lelkét és a szívét. Hangos csikordulással állt meg a villa előtt. Szinte azonnal felpattant, és felszaladt a lépcsőn. Szinte feltépte a bejárati ajtót, majdnem feldöntve Jennyt, aki ki akarta neki nyitni. Leon azonnal az emelet felé vette az irányt. Valami azt súgta neki, hogy Sora szobájába kell mennie. Nem is tévedett. Sophie, kényelmes sportruhában feküdt, oldalasan a vörös selyemtakaróval letakart ágyon. Amikor fivére megérkezett arra kapta a fejét. Halvány mosoly jelent meg az ajkain, de Leon látta a szemeiben lévő mélységes bánatot. Lassan felült, és mélyen bátyja szemébe nézett. A férfi nyelt egyet, majd odasétált, és megállt előtte.
- Nos?- szólalt meg egy kis szünet után.
- Volt itt egy nő.- csuklott el Sophie hangja.- Nem tudom ki volt, vagy ki nem, de tudja, hogy hol van Sora. Tőle hozott üzenetet.- majd könnyei megindultak.- Leon! Sora boldog születésnapot kíván!- majd az ágyon lévő csomagra bökött, és felállt.
- És hol van ő?- kérdezte kétségbeesve.
- Leon! Az a nő azt mondta, hogy Sora... Sora haldoklik.- zokogott fel.
- Nem lehet.- lépett hátra.- Az nem lehet!- kiáltott fel.
- Sok boldogságot kíván.- folytatta Sophie könnyezve.
- Nekem ne kívánjon semmit!- emelte meg a hangját, miközben szemei megteltek haraggal, és fájdalommal.- Jöjjön ide és úgy mondja!
- Örülni fogsz! Mégha mérhetetlen fájdalommal is tölt el, de örülni fogsz Sora ajándékának.- mosolyodott el halványan és kifelé indult.- Leon! Sora szeret téged.- suttogta, majd kilpett.
- A rohadt életbe!- suttogta kétségbeesve, majd megvillant a tekintete.- A rohadt életbe!- ordított fel, és egy súlyos vázát a falhoz vágott. Hirtelen éles sírás törte meg a csendet. A vékonyka hang villámcsapásként érte Leont.
Azonnal az ágyhoz fordult. Érdeklődve nézett a fehér csomagra. A szíve hevesen lüktetni kezdett, ahogy az ágy felé közeledett. A gombóc újfent megjelent a torkában. Sejtette mi az, de nem akart újra csalódni. Hirtelen Sophie szavai jutottak az eszébe. "- Még ha mérhetetlen fájdalom is tölt el, de örülni fogsz Sora ajándékának." Ajándék? Neki az lenne a legnagyobb ajándék, ha Sora itt lenne vele, és... Talán... Lassan ült le az ágyra, és a síró csomag felé nyúlt. A puha takarót lehúzta róla, és ereiben azonnal megfagyott a vér. A fehér plédbe a világ legszebb ajándéka volt csomagolva, a világ legcsodálatosabb nőjétől. Egy gyönyörű, ezüst szemű, ezüst hajú pici baba törölgette apró kezecskéivel a szemeit. Hamarosan abbahagyta a műveletet és belenézett a sajátjára emlékeztető tekintetbe. Leon hitetlenkedve nézett végig a törékeny kis testen. Soha nem látott ennél szebbet. A baba haja és szeme pont olyan volt, mint az övé. Ám a vonásai, tökéletesen egyeztek... Soráéval. Nyelt egy nagyot, és óvatosan megérintette a puha babaarcot. Minden mozdulata lassú, és óvatos volt. Mintha félt volna, hogy ez a pici csoda bármelyik pillanatban eltűnhetne. Soha nem látott ilyen gyönyörű babát. Tökéletesen hasonlított az... édesanyjára. Még amikor a szemébe nézett ugyan azt a csillogást látta, mint Soráéban. Csupán ebben a pici babában nem démoni szenvedély csillogott. Még nem... Hanem, amilyen Sora utolsó szerepe volt... egy igazi Angyal volt. És a leggyönyörűbb. A kicsi megérezve Leon tétova mozdulatait elmosolyodott. A férfit pedig elöntötte a büszkeség, a melegség és a gyengédség. Nem az a gyengédség, amit Sora mellett érzett, hisz ahhoz mindig párosult valami heves. Ez a gyengédség olyan volt, amit egy férfi csakis a gyermeke iránt tudott érezni. És látva, hogy a kicsi pont olyan, mint az anyja még, sokkal erősebb érzések kavarogtak benne. Lágyan simogatni kezdte a babaarcot, aki ásított egy nagyot. Leon elmosolyodott napok óta először, és szívből. Magához húzta a pici csöppséget, és átkarolta, miközben eldőlt az ágyon. Élvezte a finom babaillatot, a puha, meleg testet. És csak gyönyörködni tudott a szépségében. A kicsi szemei hamarosan lecsukódtak, és még közelebb bújt a férfihoz... az édesapjához.
- Köszönöm!- nézett ki a sötétségbe.- Köszönöm neked, Sora!- majd ő is lehunyta a kicsiéhez hasonló szemeit, és mély álomba zuhant.
Reggel Leon ugyanúgy kelt, mint ahogy lefeküdt. Azzal a különbséggel, hogy a karjaiban tartott kis csöppség nem volt ott. Döbbenten pattantak ki a szemei, és azonnal keresni kezdte. Szíve megtelt félelemmel. Félelemmel, hogy nincs ott. Hogy csak álmodta az egészet. Hirtelen hangos női kacagást hallott, és egy lágyabb, vékonyka hang nevetését. Azonnal felpattant, és húga szobájába rohant. Sophie ott állt az ágya mellett, és épp a babát pelenkázta, miközben gügyögött neki, amin a csöppség nagyokat nevetett. Leon mosolyogva nézte a kedves jelenetet, bár szívesebben látta volna a kicsi anyját ilyen helyzetben. Odament és lágyan elmosolyodott. Sophie kuncogva nézett fel rá. A baba egy édes, rózsaszín tipegőbe, ami alatt vajszínű blúz volt. Leon, ahogy észrevette megrökönyödött.
- Szép ajándék, nem Leon?- kuncogott Sophie
- Lány?- nyögte döbbenten a férfi.
- Hát úgy néz ki.- nevetett Sophie.- De te nem kislányt szerettél volna? Hát megkaptad.
- De... én...- kezdte kikerekedett szemekkel.- Azt sem tudom, mit kell vele csinálni.- majd tétován a húgára nézett.
- Jajj de aranyos.- nevetett fel Sophie újfent.- Pont olyan vagy, mint a baba.- majd kicsit lenyugodott.- Először is bátyuskám, meg kellene etetni. Én addig elrendezem a szobát, a bútorokat, a ruhákat stb... Máris felhívom Laylát, hogy segítsen.
Fél óra múlva hangos csengőszó törte meg a csendet a villában. Sophie sietve nyitott ajtót, hogy beengedje Laylát, és a babakocsit toló Yurit. Mind a kettejük arcán hatalmas mosoly terült el. A három hónapos Chris boldogan kacarászott. A kisfiú nagyon szép baba volt. A kis csapat beljebb ment, majd Layla kivette fiát, és ölben vitte tovább. Az ebédlőből morgolódás és egy kis, vékonyka hang kacagása hallatszott ki. Mind érdeklődve néztek be, de ahogy meglátták a jelenetet minden visszatartás nélkül hangos nevetésben törtek ki. Hát nem mindennapi látvány volt, hogy a férfias, és szívtipró Leon Oswald egy pici, szépséges kislányt tartson a karjaiban, és etesse egy cumisüveggel, miközben a kicsi folyamatosan visszaköpte, és őt találta el. A férfi mérgesen nézett fel rájuk. Nem volt hozzá szokva, hogy kinevessék. Majd tekintete visszasiklott a lányára, és abban a pillanatban ellágyult. Layla meleg szemei megcsillantak a látványtól, és Christ átadva Yurinak át vette tőle a kislányt.
- Nos remélem kiszórakoztátok magatokat.- morgott Leon, miközben megtörölte magát.- De jó, hogy eljöttél Layla.
- És rólam megfeledkezel?- lépett oda Yuri karjaiban a fiával.- És ha én nem jövök.
- Nem lett volna nagy veszteség.- vigyorodott el Leon.- Mit segíthetnél?
- Kérlek, drága barátom.- kezdte komolyan.- Tőlem nagyon sokat tanulhatsz.- mondta büszkén, majd a karjaiban lévő kicsi büffentett egyet, és visszadta aznapi reggelijét, pont Yuri vállára.
- Hát, az ilyesmit, nem szeretném megtanulni, ha nem baj.- nevett fel Leon.
- Haha.- gúnyolódott Yuri, miközben odaadta a gyereket feleségének.- Vicces vagy. Majd te is fogsz kapni. Csak várj!
- Hogy ez a szépség ilyet csináljon?- vette vissza a lányát mosolyogva.- Pont olyan fejedelmi, mint az anyja. Ez a hercegnő nem csinál ilyet.
- Ez a szépség is gyerek. És hiába hasonlít annyira Sorára, még neki is jönnek olyan dolgok, mint a többieknek.- majd közelebb lépett.- De tényleg gyönyörű. Pont, mint Sora.- lágyult el a tekintete.- Adtál már neki nevet?
- Nem.- tekintett fel rá, majd eszébe jutott az egyik beszélgetésük Sorával, és elmosolyodott.- A neve: Chloe... Chloe Oswald.
- Oswald?- próbálta menteni a hangulatot Yuri.- Nekem a Naegino jobban tetszik.- vigyorgott.
- Még egy ilyen beszólás, és megütlek.- mordult fel Leon.- Menj inkább és mosakodj meg, mert bűzlesz.
- De vicces.- hőbörgött a másik.- Majd meglátom, ha te így jársz, hogy fogsz bűzleni.
- Mondtam neked Killien, Chloe igazi hercegnő, mint az anyja.- mosolygott, miközben magához szorította kislányát.
- Ne veszekedjetek már!- szólt közbe Layla.- Mi Sophieval elmegyünk és elintézünk mindent a kicsinek. Ti itthon maradtok, és vigyáztok rájuk!- adta ki az utasítást a Főnix.
A két férfi beletörődött a sorsába, és otthon maradt a két kicsivel. A lányok addig elmentek bevásárolni a kis Chloénak. Egy ideig nem is volt semmi baj a kicsikkel, amíg egy idő után Chris sírni nem kezdett. Őt rögtön követte Chloe is. A két gyerek eszeveszett ordításba kezdett. Leon és Yuri azt sem tudta hova kapjanak, hogy ringassák őket, hogy végre elhallgassanak. Mire végre rájöttek, hogy pelenka cserére lenne szükségük. Vonakodva kezdtek hozzá a nem éppen kellemes feladathoz. Sajnos ezúttal Yuri járt rosszabbul. Mert amíg Leonnak elég volt egy egyszerű pelenka csere, addig neki még mosdatni is kellett. A francia Démon ezen jókat nevetett. De ő sem úszta meg ennyivel. Mikor felemelte a pelenka nélküli kisbabát, az éppen elvégezte a dolgát, és lepisilte az apját. Leon mélyeket lélegezve próbált nem felkiáltani, miközben visszatette a kacarászó kislányt az ágyra. Yuri nem bírta abbahagyni a nevetést, csakhogy ő sem maradt ki a jóból. Chris az ágyon fekve utánozni próbálta Chloét, ami sajnos épp az édesapját kapta szembe.
- A rohadt életbe!- káromkodta el magát.- Miért istenem? Miért nekem kell ilyet elszenvednem?
- Ne siránkozz! Neked kellett gyerek.- vigyorgott a másik.- Viseld el!
- Könnyű neked.- mordult fel Yuri.- Neked csak a ruhád lett olyan. Engem szembe kapott.- mutogatott hevesen, mire Leon harsányan felnevetett.
Rajta volt a sor, hogy jót szórakozzon. Majd a két férfi befejezve a nehéz pelenka cserét, bevetették magukat a fürdőbe. Leon adott Yurinak egy inget és egy nadrágot, és mire a lányok haza értek két szépséges és tiszta babát találtak. Layláék hamarosan elbúcsúztak. A két testvér a kicsivel, az új babaszobába tartott.
- Sikerült mindent elrendezni?- kérdezte Leon a húgát, majd a karjaiban tartott csöpségre nézett és elmosolyodott.
- Igen.- válaszolt Sophie, miközben boldogan nézte a bátyját.- Remélem tetszeni fog.
Leon ahogy belépett meg is torpant. A hatalmas babaszoba gyönyörű lett. A falak sötét barackvirág színűek lettek. Az egészfalas ablak és az erkélyajtó előtt egy sötét rózsaszín függöny volt. A középen lévő kiságyon halványrózsaszín baldachin volt, aminek a rúdjához egy zenélő, forgó játékot szereltek fel. Az ágynemű szintén rózsaszín volt. Fel voltak sorakoztatva a babakocsik, a járókák stb... Valamint helyet foglalt egy vajszínű szófa. Halvány barackszínű szekrények és polcok voltak. A pelenkázó is olyan színű volt, és felette egy polc volt felszerelve, a falon pedig virágok. Körben a szobában mindenhol játékok voltak. Hatalmas plüssállatok, és rengeteg baba. Leont szinte rabul ejtette ez a káprázatos világ. Sophie látva az elégedettséget testvére szemében, távozott. A férfi lassan a kiságyhoz ment, és beletette a törékeny testet. A kicsi láthatólag még álmában sem akart elválni apjától, mert egyre közelebb bújt hozzá és görcsösen kapaszkodott belé. Leon nagyot pislogott, majd gyengéden elmosolyodott, és az ölében tartva szépséges lányát az ablakhoz sétált. Kinézett a fekete égboltra. A csillagok fényesen ragyogtak, de egyik sem volt olyan csillogó, mint a karjaiban tartott pici élet. Az a kis csoda, ami belőle és abból a nőből született, akit a világon mindennél jobban szeretett. Érezte, ahogy szemeiben megjelennek a könnycseppek. Boldogsága akkor lett volna igazán teljes, ha Ő is vele lenne. Hogy megkapja az egyiket, el kellett veszítenie a másikat? Nem akarta. Maga mellett akarta tudni Sorát is. Nem tudta elképzelni nélküle az életét... és nem is akarta.
- Sora!- suttogta a sötétségbe.- Kérlek, ne add fel! Nem akarlak elveszíteni, főleg nem most. Ne hagyj el engem!- majd lepillantott a kicsire.- Minket. Kérlek tarts ki! Meg foglak találni. Kérlek! De ha Alden Garcia a kezeim közzé kerül...- villant meg a tekintete.- Segíts istenem! Szeretem őt! Mindennél jobban szeretem! Ő az életem! Szükségem van rá!- majd újra a lányára pillantott.- Mindkettőnknek szüksége van rá! Nagyon szeretlek!- suttogta.
Folytatása következik...
