Los Angelesben egy elegáns férfi szállt ki, egy fekete limuzinból. Őt egy fiatal lány követte. A férfi felnézett az előtte álló hatalmas épületre. Az éjszaka csodálatosan kivilágított sátor, most fénytelenül, mégis hívogatóan hatott érzékeire. A sátor, a tenger sós illata kellemes emlékeket ébresztett benne. Amikor először járt itt, már akkor olyan érzése volt, hogy az élete fenekestül felfordul, és már nem lehet az, aki mindig volt. És igaza lett. Ezen a helyen olyan élményeket élt át, mint addig soha. Csodálatos volt, izgató, érzéki, és fájdalmasan édes. Majd egyszer minden összedőlt. Elhagyta ezt a helyet, pedig még maradni akart. Soha nem akart elmenni, hisz boldogságot és nyugalmat talált. Aztán sors újra úgy hozta, hogy újra találkozzon a rég elvesztett reménnyel, és boldogsággal. De... újra elvesztette. És most újra itt állt. Ám ezúttal egy teljesen más ember érkezett, mint először. A fiatal lány mellé lépett és bíztatóan rámosolygott. A férfi viszonozta, majd mélyet sóhajtott. Már épp befelé akartak indulni, amikor megállt melletük egy másik, egy fehér limuzin. Egy öreg úr szállt ki belőle, és komoly tekintettel a fiatalok felé indult, majd mikor odaért cinkosan elmosolyodott.

- Üdvözöllek újra a Kaleido színpadnál titeket!- mondta az öreg reszelős hangon.- Menjünk be. Kalos már vár ránk.

A két fiatal bólintott, majd követték az idős urat. Nem soká megérkeztek az irodához. Mennyi emlék. Bekopogtak, majd mind a hárman beléptek és helyet foglaltak. Milyen ismerős. De ezúttal egy fiatal lány helyett, egy idős úr vett részt a megbeszélésen. Milyen irrónikus. Most az a férfi ül mellette, aki azt akarta, hogy visszajöjjön. És... újra itt van.

- Örülök, hogy végülis elfogadtad a meghívást.- mosolygott Kalos.- A partnered, csak a következő előadástól a tiéd. Most még le kell futnia annak, amit már Mia megírt. A többit majd később. Yuri kérlek!- intett az artistának.
- Örülök, hogy újra itt látlak.- nyújtott kezet mosolyogva a férfinak Yuri.- A partnernőd a jégpályán van. Kenneth úr! Ön is megnézi?
- Természetesen.- válaszolt az öreg és elindultak.

Ahogy végigmentek a folyasókon újabb emlékek rohamozták meg. Amikor még nevetve szaladt itt végig. Lassan leértek a jégpályához. Kellemes hűvös csapta meg, amikor a folyasó sötétségéből a fényárban úszó pályához értek. Mind a hárman a kordonhoz léptek. Az első széksorban egy hosszú, szőke hajú, elegáns lány ült, egy fehér, hosszú ujjú felsőben, aminek anyaga lágy volt, és egy fehér nadrágban. A hasa már szépen gömbölyödött, amit a ruhája előnyösen megmutatott. Karjait összefonta a mellkasa előtt, és a jégpályát nézte egy kedves mosollyal az arcán. Mind a három férfi arra nézett. Azonnal megakadt a szemük egy lányon. Bár nem sok mindent lehetett látni, ugyanis ahhoz túl gyorsan forgott, de amikor megállt és tovább siklott, majd egy ugrás következett, az arca is láthatóvá vált. Vérpezsdítően tüzes volt, és elegánsan kecses. Egy vékony, bordó bemelegítő nadrágot viselt, és egy fehér pólót, amit felgyűrt, így láthatóvá téve a hasát. Hosszú, lilás haját felkötötte. Mind a három férfit megfogta a látvány. A lány egyszerűen hibátlan volt. És olyan káprázatos, mint soha senki. A lány újra forogni kezdett, majd mosolyogva nézte minden fordulásnál barátnője arcát. Yuri odament a széken ülő lányhoz, majd leült mellé és a fülébe súgott valamit. A szőkeség azonnal arra kapta a fejét, és meglepődve nézte a megigézett férfit a kordonnál. A korcsolyázó szépség egyre lassabban forgott, majd amikor tekintete találkozott egy ezüst szempárral, megállt. A férfi ott állt teljes életnagyságban és őt nézte. Elengáns megjelenését csak növelte a fekete nadrág, a sötétbordó ing, és a fekete zakó, amit viselt. Ez volt az ő álarca. A lány már jól ismerte. Egy elegáns, elbűvölő, sármos férfi álarca, ami a ragadozót rejti. Ezüst tekintete kiéhezve pásztázta a lányt. Hosszú, ezüst haját kissé meglibbentette a szél, és a lány fázni kezdett. Hirtelen taps hangja verte fel a termet. A szépség arra kapta a fejét, és Kenneth urat látta tapsolni.

- Gratulálok Sora kisasszony!- mondta az öreg mosolyogva.- Ragyogó volt, mint mindig.
- Köszönöm, Kenneth úr!- mosolyodott el a lány, amitől vonásai még szebbek lettek.- Hogy hogy eljött megnézni a gyakorlásomat?- siklott a kordonhoz, majd leült és levette a korcsolyát, és felvett egy fehér sportcipőt.
- Elkísértem ezt a bolond fiút.- bökött a még mindig egy helyben álló férfi felé.- Nem is üdvözlitek egymást? Hisz partnerek voltatok.
- Hogy vagy... Leon?- nézett a férfi szemeibe, miközben felállt.
- Jól. És te... Sora?- kérdezte kellemes bariton hangján, ami minden nőt felizgatott.
- Remekül.- mosolygott Sora, és önkéntlenül is a hasára csúsztatta a kezét, ami nem kerülte el Leon figyelmét.- Mennem kell, mert mint tudod etse fellépek.
- Sora!- robbant be Mia kiabálva.- Megvan! Megvan a következő előadás!- kiabálta ujjongva.
- És mi lesz az Mia?- kérdezte mosolyogva Layla.
- A Jéghercegnő!- majd a kezében tartott laptopot a többiek felé fordította. A képernyőn egy kép volt. Sora, amint hideg kék háttér veszi körül, miközben ő egy hosszú vörös ruhában pózolt, ami fel volt hasítva combközépig, és mély dekoltázsa volt. Haja ki volt engedve, és mintha a jeges szél fújta volna, úgy hullámzott körülötte. És a legfagyosabb tekintetével nézett a vele szemben állókra, miközben fejét kicsit oldalra billetette.
- Uram isten.- hűlt el Layla.- Ez a fotó honnan van?
- Hát a Fekete rózsából szedtem ki, és egy kicsit átalakítottam.- mondta pirulva Mia.- Nem tetszik?- kérdezte félénken.
- Ez... gyönyörű.- ámuldozott Yuri is.- Ki hitte volna, hogy a drága kishúgom képes így nézni.
- Ezt a fotót nem szándékoztam betenni a Fekete rózsához. Ahhoz túlságosan hideg lett. És Julieta, akit alakított a lehető legtüzesebb volt.
- Én bízom benned Mia, szabad kezet adok neked, de most bocsássatok meg, mert szörnyen éhes vagyok.- mondta mosolyogva Sora, majd kifelé indult, de még visszafordult.- Remélem megtisztelsz a jelenléteddel a ma esti előadáson... Leon!
- Nem hagynám ki semmiért.- mondta a férfi búgó hangon.

Sora zavartan elfordította a fejét. Leon megváltozott. Már nem olyan, mint amilyennek Spanyolországban látta. Már Párizsban észrevette, hogy valami megváltozott benne. Még most is olyan jóképű volt, és vágykeltő. Meg minden, amit csak el lehet képzelni... de mégis... annyira hűvös. A tekintete olyan, mint a párducé: fenyegető, veszélyes, kiéhezett. Kiéhezett? De hát... annyi nője lehetett volna, amennyit akar. Most... mégis annyira magányos volt a tekintete. Sora nem tudta eldönteni, hogy honnan ilyen ismerős az a tekintet számára. Hirtelen bevillant neki, egy gesztenye színű szempár tükörképe, amiben ugyan ezek voltak láthatóak. Meglepettségében megtorpant. Hirtelen sietős léptek vertek visszhangot a folyasón. Sora hátra fordult, és Leont pillantotta meg. A férfi, amint látta, hogy a lány hátra fordult, lelassította lépéseit, és óvatossá vált. Mint egy ragadozó, aki most készül elejteni a zsákmányát. Sora szíve egyre hevesebben vert. Leon egyre közelebb ért hozzá. Eközben tekintete szívfájdítóan üres és szomorú volt. Sora ajkai kissé megnyíltak a látványtól. Minden vadászó ragadozó szemében az élvezet tüze lobogott, ahogy régen Leonéban. De most... nem. A férfi lassan a közelébe ért. Ahogy elment Sora mellett lehunyta a szemeit, majd tovább sétált. Sora kétségbeesve fordult meg után. Gesztenye színű tekintete lassan elhomályosodott. Egyik kezét a hasára csúsztatta, és csak nézett a férfi után. Az első könnycseppek forrón folytak le szép arcán.
Az éjszaka meleg volt. A csillagok ragyogtak az égen. Sora az öltözőjében készült. Rengeteg virágot kapott. Mint, ahogy ez lenni szokott. Nagyot sóhajtott, majd a kártyákat kezdte olvasni. Kapott egy csokrot Laylától, Yuritól és Kalostól. Mosolyogva lépett egy vörösrózsa csokorhoz. Kivette a kártyát és olvasni kezdte. " Senki sem érdemli meg a könnyeidet, aki pedig megérdemli, az nem fog sírásra késztetni!" Sora lassan remegő kézzel letette a kártyát, és lehunyta szemeit. Aki megérdeli, már többször is sírásra késztette. Hibázott. Nagyot hibázott. De akkor nem tudott mársra gondolni, csak hogy elárulták... hogy megint elárulták. De nem volt képes meghallgatni a férfit. Aztán később újra elutasította. Már régen rájött arra, hogy Leonnak csak játék volt. De nem ő... hanem a fogadás. Többen is mondták neki, de nem volt képes utána menni már. És most... Leon... ő nem tehett róla, hisz világ életében nők vették körül. Ám amikor vele volt, soha nem volt kimaradása. Mindig a közelében volt. Azt az egyetlen esetet leszámítva Leticiával, soha nem látta más nővel. De később, amikor Spanyolországban újra találkoztak egy nővel volt. És Párizsban egy másikkal. Létezik... létezik, hogy csak arra akarta őket használni, hogy őt elfelejtse? Ahogy volt fellépő ruhában szaladt ki. Végig futott a folyasón, ami kihalt volt. Milyen bolond volt. De most jóvá teszi. A könnycseppek gyémántként folytak le az arcán. Hirtelen a folyasó végén meglátott egy ismerős alakot. Nem állt meg. Leon ezüst szemei döbbenten csillogtak. Sora, amint a közelébe ért, egy hatalmas pofont kevert le neki, amitől Leon kis híján hátra esett. Miután észhez tért, döbbenten nézett az előtte álló lányra. Során egy sárga szoknya volt, ami srégen omlott le a lábán a térdéig, és combjától kezdődött. Valamint egy ugyan olyan színű topp, egy felgyűrt pólóra emlékeztett és éppen csak a melleit és a vállát takarta. Leon érezte, ahogy elfogja a vágy. Olyan vágy, amit az elmúlt években, amit a lány nélkül töltött, nem érzett. Sora lassan lépett a férfi felé, ám ekkor meghallott egy hangot, amihez még csak egyszer volt szerencséje, de tudta kihez tartozik. Leon mellett megjelent egy világos barna hajú, zöld szemű lány. A haja hullámokban omlott a derekáig. Vonásai szépek voltak, ám azt suggalták, hogy egy elkényeztett kislány. Egy fehér nadrág kosztümöt viselt. A lány belekarolt Leonba, és gúnyosan méregetni kezdte az előtte álló szépséges sztárt.

- Újra találkozunk, Sora Naegino?- kérdezte Rébecca.- És azt megtudhatom, hogy Leont miért pofoztad fel?- kérdezte kényesen.
- Szerintem tudja.- válaszolt Sora.- Velem nem jött el, inkább várt két hetet. Szép. Nos jó szórakozást!- majd sarkon fordult és visszament az öltözőjébe.

Leült a tükör elé és csak nézte magát. Méghogy szomorú és magányos?! Szánalmasan viselkedett, de szerencsére ki tudta húzni magát. Csak nézte a saját tükörképét. Mennyi változás. S bár most csalódott, a tekintete ragyogott. Azért mert neki van valami olyan, ami Rébeccanak soha nem lesz. Valami, ami egyik nőnek sem volt és nem is lesz. Elmosolyodott, miközben egy könnycsepp gördült le az arcán. Lehunyta a szemeit. Hirtelen egy puha kezet érzett a vállán. Tudta, hogy ki az. Megfordult, majd belenézett egy óceánkék szempárba, ami boldogan ragyogott. Layla Hamilton arcán mindig mosoly játszott mostanában, s ez még szebbé varázsolta vonásait. Sora ráfektette a kezét barátnője gömbölyű hasára.

- Szépen növekszik.- suttogta Sora.
- Igen. Majd szépen elhízok.- mosolygott a Főnix.
- Layla!- nevett fel.- Már megint erről beszélsz. Gyönyörű vagy. És Yuri számára még gyönyörűbb, mert az ő gyermekét hordod.
- És Leon?- kérdezte barátnőjét.- Vele mi lesz?
- Leon boldog.- válaszolt Sora, miközben felállt.
- Azt hiszed? Én kétlem.- rázta Layla a fejét.- Nem tudhatod. Miért nem mondod meg neki?
- Nem.- fordult hátra nagy lendülettel.- Ő boldog nélkülem. Elhozta magával azt a lányt, akivel Párizsban élt. Te mit mondasz? Nagyon jól megvan nélkülem. S én nem akarom szétrombolni a várat, amit felépítettek ők ketten közösen.
- Igen. Ha nem teszel valamit akár bele is szerethet.- kiabált a kifelé sétáló lány után.- Talán már szereti is. Akkor te mit teszel? Mit teszel Sora Naegino? Miért nem harcolsz?- ám Sora már elment.

Eközben a közönség soraiban ott ült Leon és Sophie. A lány már alig várta, hogy újra szerepelni lássa fogadott nővérét. Leon is kíváncsi volt már, ám gondolatai szüntelenül a pofon körül forogtak, amit Sorától kapott. A lány még mindig nagyot tud ütni. Önkéntlenül is az arcához emelte a kezét. De az a tekintet, amivel a lány ránézett... nem tudta feledni.Talán nem is azért kapta, amit mondott neki? Rébecca szüntelenül csacsogott mellette, ami már kezdte nagyon bosszantani. Már éppen azon volt, hogy feláll és elmegy, amikor kigyulltak a fények, a tető megynyílt és megvilágította a jéggé fagyott porondot. Elindult egy gyors ütemű latinos zene. Sora kisiklott a porondra, mire mindenki őrjöngésbe kezdett. A zene tökéletesen hangsúlyozta azt, amit Sora mesélt. Lassan megjelent mellette két lány. May és Rosetta harcolt Sora ellen. Majd egyszer csak megjelent Alex, mint a másik főszereplő. Sora és a férfi egymás mellett haladt, szebbnél szebb mutatványokat bemutatva. Bár Alex teljesítménye nem volt annyira jó, ezért ellensúlyozták azzal, hogy Sora gátat szabott a mozdulatainak. Leont elbűvölte a lány kecses mozgása. Láthatóan szépen teljesített. Sora tekintete találkozott egy ezüst szempárral. Leon... Ott ült mellette Rébecca is. A lány a férfiba kapaszkodott és beszélt neki, ám Leon őt nézte. Hirtelen eszébe jutottak Layla szavai."- Bele is szerethet... talán már szereti... mit teszel?... miért nem harcolsz?" Majd Robert szavai hangzottak fel benne."- A fogadás az én ötletem volt. Leonnak nem volt választása, ha menteni akarta a hírét. Igazából nem hittem, hogy sikerül neki. Amikor visszajöttem, rögtön megkerestem. Meg akartalak hódítani. Ám láttam, hogy Leon már nem az, aki volt. Amikor rólad beszélt a szeme csillogott. Kifizette a százezer dollárt, de nem azért mert vesztett, hanem azért, mert sokkal többet nyert. Szeret téged." De most itt van vele ez a nő. Akkor csak nem szeretheti. De... ő mondta, hogy keressen valaki mást, akivel boldog lehet. Hol van az tűz belőled Leon Oswald? Hol van a ragadozó? Ő ölte meg. Sora szemei döbbenten kerekdtek el. Aldennek igaza volt; mindenkit aki közel kerül hozzá, valamilyen formában tönkre teszi. A Jéghercegnő. Annyira becsapottnak érezte magát, hogy nem hallgatta meg a férfit, s tönkre tette mind a kettejük éltetét. Sora szédülni kezdett. Egy újabb ugrás, majd egy másik. De mégha nem is lehetnek együtt, marad vele valami, ami Leontól van. A világ sötétülni kezdett, de tudta; ki kell tartania. Lassan azt vette észre, hogy a másik három artista eltűnt mellőle. Gyorsabbra vette a tempót, majd ugrott. Egy nyújtott szaltó kíséretében megfogta az Alex felett lévő trapézt, majd felemelkedett. A közönség őrült tapsba és füttyögésbe kezdett. May és Rosetta is felugrott Alex felé. A férfi megfogta May kezét és felhúzta. Rosetta zuhanni kezdett. Sora hátra hajolt, majd ő is zuhant. Gyönyörű volt. Lassan mind a ketten földet értek. Rosetta guggolva érkezett, majd felállt, Sora pedig az angyal pózba. A dalnak és az előadásnak is vége lett. A közönség állva kezdett tombolni. Sora mosolygott, de érezte, hogy nem soká elájul. Mindenki tapsolt. Sophie kiabált. Leon is elmosolyodott, és állva tapsolta partnerét. Egyedül ő vette észre, hogy Sora nincs jól. Az artisták, a közönség és mindenki együtt örült a sikernek, de azt nem vették észre, hogy a sztár borzalmasan van. Sora előtt lassan homályosodni kezdett a világ. Csak elmosódott hangokat és foltokat látott. Még látta, hogy Leon aggódó arccal átugrik a közönség sorai között és felé szalad, majd egy éles sikoly törte meg a csendet. S mindent elnyelt a homály.

Folytatás következik...