Spanyolországban, Madridban egy fehér színű limuzin állt meg. A színpad előtt egy egész sereg gyűlt össze. Köztük a társulat tagjai, vagy újságírók. A Kaleido színpadtól érkeztek meg a vendég előadók. Már mindenki izgatottan várta őket. A tömegben egy ezüst hajú, ezüst szemű férfi állt, és várakozva nézett az autóra. Néhány pillanattal később az ajtó kinyílt és egy rövid, szőke hajú, elegáns férfi lépett ki. Fehér nadrágot, és zakót viselt, fekete inngel, és egy sötét színű napszemüveget. A tömeg üdvrivalgásban tört ki, mire a férfi mosolyogva biccentett, és a kezét nyújtotta az ajtó felé. Nem soká egy kecses, női kéz fogta meg a férfiét, és egy hosszú szőke hajú nő lépett ki, sötét napszemüvegben, és fehér nadrágban, egy sárga toppal. A tömeg újra tombolni kezdett. Eközben az ezüst hajú férfi szíve már a torkában dobogott. A szőke férfi a másik ajtóhoz indult, és a kezét nyújtotta, amit megfogott egy bársonyos női kéz. Lassan egy hosszú lilás, hullámos hajú nő lépett ki, drap színű toppban, és sárga miniszoknyában, ami csodálatosan kiemelte csábos testét. Sötét napszemüveget viselt. A szél lágyan fújni kezdett, így meglebbentve a lány haját, aki a tömeg felé nézett. Minden ember őrjöngeni kezdett, mire a szépség lazán elmosolyodott. A fényképezők kattogni kezdtek. A színpad dolgozóit, így az ezüst hajú férfit is, beterelték az épületbe, még mielőtt megláthatták, hogy ki a harmadik személy. Egy kövérkés, idősödő férfi lépett oda hozzájuk, elegáns szürke öltönyben. A férfinak egykor fekete haja volt, de most vegyült bele pár ősz tincs. Szemei zöldek voltak, és barátságosan mosolygott a három artistára.

- Kisasszonyok, úrfi.- bólintott.- Matthew Colunga vagyok, az Estrella színpad igazgatója. Jöjjenek bemutatom önöket a társulatnak.- majd befelé indultak. Az edzőteremben összegyűlt mindenki és érdeklődve figyelték az eseményeket.- Nos, mint mondtam a Kaleido társulattól eljött hozzánk három artista, akik világhírnévnek örvendenek. Yuri Killien.- majd belépett a férfi, mire tapsolni kezdtek.- Layla Hamilton.- ő is belépett és nagy tapsot kapott.- És a világsztár... Sora Naegino.- Sora is belépett, mire őrületes őrjöngés tört ki, főleg a férfiak között.

Az ezüst hajú férfi az artisták között egyre hevesebben dobogó szívvel figyelte a belépő embereket. Már akkor ugrálni tudott volna örömében, amikor még csak Layla és Yuri lépett be. Nagyon örült rég nem látott barátainak. Ám amikor Sora is belépett, majdnem ott helyben összeesett. A lány még mindig kecses volt, elegáns és gyönyörű. Káprázatos volt egész lényében. De mintha a három év alatt még csábítóbb, és szebb lett volna. És bár a napszemüveg takarta a szemeit, tudta, hogy abban a gesztenye színű tekintetben most is örömtáncot járnak a fények. Már nem volt jeges. És ezt ő érte el. Mégha a lánnyal össze is vesztek, ez a diadalérzet megmaradt benne. Érezte, ahogy a vágy lába között egyre nőni kezd. Már- már félő volt, hogy valaki észre veszi nadrágján a kidudorodást. A lányra a ruha feszesen símult, ezzel megmutatva bájait, domborulatait, adottságait. Sora hirtelen felé nézett. És bár a férfi nem látta a tekintetét, mégis érezte, ahogy a meglepettség helyét átveszi, egy ördögi vágy, egy démoni tűz. Jól ismerte már ezt, hisz majdnem egy évig volt a lánnyal. És tisztában volt vele, hogy mit varázsolt ennek a szirénnek a tikentetébe.

- Leon!- szólt oda Matthew.- Ne csak ott állj, Leon fiam.- mosolygott az öreg.- Köszöntsd a rég nem látott partneredet!
- Leon Oswald.- hallatszott Sora érzéki hangja, mire az összes férfi csorgatni kezdte a nyálát.- Rég nem találkoztunk.- lépett közelebb, és a fejére csúsztatta a napszemüveget.
- Igen, rég.- köszöntötte a férfi.- Nagyon szép vagy.- mondta komolyan, és próbálta takarni a nadrágján a kidudorodást. De sajnos Sora jól ismerte. Leljebb nézett, majd érzékien elmosolyodott.
- Te sem panaszkodhatsz.- nézett a szemébe.- Nem vesztettél semmit a sármodból, és másból sem. Sőt.- nézett le, majd gonoszan mosolygott a férfi szemeibe.
- Nos a három artista miatt, új műsort kell készíteni.- mondta Matthew.- A két főszereplő: Leon és...- de félbeszakították.
- Én.- hallatszott egy kissé gúnyos női hang, ami mégis szenvedélyesnek hatott.- Természetesen én leszek a másik. Hisz én vagyok Leon partnere.- mondta egy barna, derékig érő hajú lány. Barna szemei voltak, és csábos alakja. Arca szép vonásokat hordott, de nem volt az a kiemelkedő szépség. Inkább még ártatlan. Látszott rajta, hogy még kislányos.
- Nos, nem.- szólalt meg az igazgató.- A másik főszerplő Miss Naegino.- mire döbbent csönd lett.- Nem igazán tudtok együtt mozogni Leonnal. Vagyis te nem tudsz egy szinten mozogni Leonnal. Megkérdeztem Kalost, és azt mondta, hogy ők a tökéletes páros. Ezért jött ide. De elkísérte Miss Hamilton, és Mr Killien. Még kérdés?- nézett szigorúan a lányra.
- Sora Naegino.- lépett oda a lányhoz.- Három évig én voltam Leon partnere. Nem engedem át a helyem, még akkor sem, ha te sokkal híresebb vagy nálam.
- Ön előnyben van velem szemben kisasszony.- mosolygott Sora, miközben közelebb lépett.- Ön tudja az én nevemet, de én nem tudom az önét.- majd Leonra mosolygott.
- A nevem: Adriana Louvier.- válaszolt nagyzolva.
- Értem.- mondta Sora flegmán.- Elmehetnénk a szállásunkra?- fordult az igazgatóhoz.
- Természetesen.- bólintott az mosolyogva.- Leon!
- Mi?- nézett rá meglepetten Sora.- Nála fogunk lakni?
- Pontosan.- mosolygott az igazgató, és a férfi felé fordult.- Menj segíts nekik.
- Értettem.- ejtett meg egy ördögi mosolyt.

Sora nyelt egy nagyot, majd kifelé indult vissza az autóhoz. Layla rögtön utána szaladt, míg Yuri lemaradt Leon mellett. Mind a négyen beültek a limuzinba. Leon végig Sorát figyelte, de a lány tüntetőleg az ablak felé fordult. A kocsi hirtelen befordult egy nagy rácsozott kerítés kapuján, és megállt egy óriási villa előtt. Sora kiszállt, és körbenézett a hatalmas kertben. Mindenhol fehér és vörös rózsák, a bársonyos pázsiton. Leon odalépett, Sora mögé, amíg a lány a házat nézte.

- Micsoda ismerős helyzet.- búgta a lány fülébe.- Menjünk be!- fordult a másik két fiatal felé.- Nagyon meleg van.- kacsintott Sorára.

Micsoda egy szemtelem ember gondolta dühösen Sora. Layla mellett betrappolt a házba. Leon láthatólag már elfelejtette, hogy mit tett. Sora megdöbbenve vette észre, hoogy ez az emlék már nem annyira fájdalmas számára, mint amikor megtörtént. A villába belépve kellemes hűvös csapta meg. Lassan felemelte a fejét és körülnézett. Leonnak mindig is nagyon jó ízlése volt. A férfi tőle nem messze állt és őt figyelte. Sora összehúzta a szemét, majd elfordult. Leon felhúzta a szemöldökét és úgy nézett rá. Sóhajtva vette tudomásul, hogy Sora még mindig haragszik rá. Végülis a bűnét nem lehet jóvá tenni. De amikor a lány rámosolygott azt hitte, hogy minden rendben van. Tudnia kellett volna, hogy Sora túlságosan is makacs, és büszke. És ő... örökre eljátszotta bizalmát. De a lányban valami megváltozott. A jobb alkarja, mintha meg lett volna duzzadva. Leon furcsálva nézte. Majd belenézett a lány szemébe. Sehol nem volt az a Démon, aki néhány perce még úgy mosolygott rá. Mikor tört meg ennyire? Hisz, miután elment hallott róla, hogy Sora Naegino egyedül mikre volt képes. De most, mintha megtörték volna. Egy megygötört Démon. Mi történt vele? Leon mindennél jobban szerette volna tudni, de tudta, hogy már nincs köze hozzá.

- Majd a szobalány megmutatja a szobátokat.- szólalt meg Leon.- Az edzőterem lent van a földszinten.
- Akkor én elfoglalnám.- mondta Sora, majd elindult a szobalány után Laylával.
- Yuri!- szólt a férfihoz.- Mi történt Sora karjával?
- Gondoltam, hogy észreveszed.- bólintott a férfi hűvösen.- Meghúzta elég csúnyán. Hogy mikor és hogy, az az ő dolga.- majd ő is indulni készült.
- Yuri, tudom, hogy haragszol rám.- nézett barátjára.- Te vagy a legjobb barátom, szinte a testvérem. Tudom, hogy védeni akarod Sorát. Én sem akartam bántani. És tudod, a fogadás nagy hülyeség volt. Amikor Robert eljött, én le akartam mondani, odaadni neki azt az összeget amiben fogadtunk. De nem azért mert vesztettem, hanem mert úgy láttam jónak. És mert én sokkal többet nyertem, mint amiről valaha is álmodni lehet. Szerettem Sorát, és ezt meg is mondtam Robertnek. De Sora nem hallgatta végig a beszélgetésünket. Aztán pedig már meg sem hallgatott.- sóhajtott.- Szerettem. Szeretem és mindig is szeretni fogom. De ő már nem hagyja. És ez érthető.
- Sokat változtál Leon Oswald.- mosolyodott el Yuri.- Egy nőcsábász voltál. Nem érdekelt, hogy kit teszel tönkre. Sora megváltoztatott téged, te megváltoztattad Sorát. Tényleg szereted?
- Az életemnél is jobban.- válaszolt komolyan Leon.- Ő a partnerem, a társam, a barátom, a szeretőm, a szerelmem... az életem... az álmom.
- Pont mintha Sorát hallanám.- csengett fel egy kellemes hang.- Leon Oswald! Ezt soha nem hittem volna. Tényleg úgy van, ahogy mondták. Démoni páros vagytok. Egyszerűen hihetetlen, hogy ennyire hasonlítotok.
- Ez már nem számít Lalya.- válaszolt lehajtott fejjel.
- Ó már hogyne számítana.- mosolygott a Főnix.- Mert megnyertél magadnak két embert. Ne aggódj! Mind a ketten szeretünk. És segítünk. Sora keze nagyon fáj, ezért nem tud normálisan edzeni, így ha akarja ha nem partnerre van szüksége.

Leon megkönnyebűlten bólintott, majd az edzőterem felé indult. Mikor beért Sorát látta egyik trapézról a másikra lendülni. A lány láthatóan tökéletes fordmában volt. Majd leugrott az egyik trapézról és miközben fejjel lefelé zuhant, forogni kezdett. Ám amikor leérkezett a trapézra, vissza kellett volna löknie magán, de nem tudta. Éles fájdalom hasított a karjába. Felsikított, majd a keze nem tartotta tovább és zuhanni kezdett. Leon megkövülten állt. Csak azt látta, ahogy Sora lefelé zuhan. Minden megszűnt létezni körülötte, csak azt látta, ahogy szerelme zuhan. A lányt furcsa derengés vett körbe, amit eddig nem látott. Ezüst szín keveredett a vörössel. Mintha harcoltak volna. Sora leérkezett és szivacsokra esett, a sérült karjára. Leon abban a pillanatban feleszmélt és a lány felé kezdett szaladni. Sora láthatóan szenvedett. A karja nagyon fájhatott mégsem mondott semmit. Ahogy meglátta Leont felállt, mintha mi sem történt volna és kifelé sétált. A férfi azonban egy egyszerű mozdulattal visszarántotta és mérges tekintettel nézett rá.

- Mond mit csinálsz?- rázta meg dühösen.- Itt ugrálsz miközben a karod sérült? Azt hiszem ezt már megbeszéltük. Sérülten nem gyakorolhatz!
- Nem mondod meg nekem, hogy mit csináljak.- rántotta ki a karját dühösen.- Nem vagy már senkim.- ám mielőtt kilépett volna, Leon visszarántotta.- Mégis, hogy képzeled?- sziszegte.
- Mit művelsz Sora Naegino?- kiabált dühösen a férfi.- Hova tűnt a Démon, akit három évvel ezelőtt ismertem? Mégis mi az ördögöt csináltál magaddal? Most nem hasonlítasz sem ahhoz, aki voltál, sem ahhoz, akinek hitted magad. Egy olyan nőt látok most magam előtt, aki megtört. Aki egyre jobban beleolvad a sötétségbe, amit kínálnak neki, ami úgy hiszed megmenthet. Mi történt veled? Miért menekülsz? Mi elől menekülsz? Azt hittem te nem félsz, hogy szembe mersz szállni akrámivel. Erre látlak itt magam előtt, egy megtört lényt, aki elvesztette a csillogását, de még próbálja megtartani annak látszatát. Ezt más előtt megtarthatod, de előttem nem. Haldoklasz. Azért mert történt valami, ami örök sebet égetett beléd. Valami ami arra késztet, hogy elnyomd a Démont. Helyes ez szerinted?- majd lágyabb hangon folytatta.- Mit tettek veled?
- Semmi közöd hozzá!- ordította Sora önkívületben.- Már három éve semmi közöd ahhoz, ami velem történik. Ajánlom, hogy tartsd magad ehhez!- majd kifelé kezdett szaladni.

Sora dühös volt. Olyan hihetetlenül dühös, mint talán még soha. Kiszaladt a házból, végig a kerten, majd kiment a rácsozott kerítésen. Úgy, ahogy volt edzőruhában szaladt az úton. Madrid forró levegője marta a tüdejét, de nem érdekelte. Semmi nem érdekelte. Csak futott, úgy ahogy volt edzőruhában. Leon szavai jártak a fejében. " Hol van a Démon?... Megtörtél...beleolvad a sötétségbe... Menekülsz... elveszett csillogásod... látszat... előttem nem... félsz... elnyomod a Démont.... haldoklasz...Démon..." Igen megtört. Menekül. De ő nem tudhatja... Leon nem tudhatja, hogy mit tettek vele. Ő nem volt ott. Nem látta. Nem segített. Úgy hiányzott neki, de ő nem volt ott. De Sora tudta: azért nem volt ott, mert ő nem engedte, hogy ott legyen. Mit tudhat ő? Miért nem hagyja már békén? Miért kellett egyáltalán elvállalnia ezt a szereplést? Emlékezett. Ó igen tökéletesen emlékezett minden percre, amit együtt töltöttek. Minden percre, amit Leon Oswald karjai között töltött. Miért? Miért van ő itt? Három év... Három hosszú év telt, de a férfi illata, ölelése, érintése, csókjai és bozongató hangja olyan tisztán élt az emlékezetében, mintha csak tegnap törént volna. Menekül? Igen. Hogy mi elől? Talán az elől a Démon elől, akivé változott. Mert ő még mindig Leont szereti. Az a Démon még mindig a párját látja benne. De miért temette el magában? Hisz ő volt az, aki segítette. Aki erőt adott, és aki olyanná tette, amilyen. A csillogása? Hova tűnt a csillogása? Eltűnt, s feledésbe merült. A látszatot fent tudta tartani az embereknek, de ők is érezték; a Démon hercegnő megszűnt létezni. Eltemették, mint egykor a Jéghercegnőt. Sora egyre gyorsabban futott. Izzadság ütközött ki pólusain. Az edzőruháján foltott hagyott a veríték. Fáradt, egyre jobban. Már fájtak az izmai, mégsem állt meg. Nem lassított egy pillanatra sem. Démon... Démon... Csak ő lenne ilyen makacs, hogy egy pillanatra sem áll meg még akkor sem, ha fájdalom kínozza minden porcikáját. Leon hívta elő a Démont három évvel ezelőtt, s lám, újra megjelent, amit megint csak neki köszönhet. Hát visszatért? Sora szemei elkerekedtek, majd lassított, s végül megállt. Hirtelen elfelhősödött az ég, s villám cikázott át rajta. Az eső szakadni kezdett, de Sora csak állt fejét lehajtva. Majd, még egy villám hasítottafel az égboltot. Sora felemelte a fejét. A gesztenye tekintetben a villám visszatükröződött. A barna szempáron démoni fény hasított keresztűl. Lám... visszatért. A Démon hercegnő fényesebben ragyog, mint eddig bármikor. Sora lassan elmosolyodott. Majd hátra fordult, s elindult arra amerről jött. Vissza a párjához. Vissza a másik Démonhoz.
Eközben Leon a nappaliban ült Sophieval, Laylával és Yurival. Mindannyian aggódtak látva a kinti vihart. És Sora még nem tért vissza. Hirtelen kinyílt az ajtó, majd belépett rajta egy vizes, csábító Démon. Mind a négyen egyszerre kapák fel a fejüket. Sora lassan elmosolyodott. Tekintetében táncot jártak a fények. Leon szemei elkerekedtek. Ez a lány két órája még megtört volt, szomorú és fénytelen. Ám most ragyogása túlszárnyalt mindent. Visszatért az, aki volt. A lány bólintott, majd elindult a szobájába. Micsoda érzés volt újra szabadnak éreznie magát. Újra azzá válni, aki volt. Bement a szobájába, majd megállt. Amikor megérkezett észre sem vette. Ez a szoba... pont olyan volt, mint Los Angelesben az ő villájában. Minden ugyanúgy elrendezve. Ugyan azok a bútorok. És ugyan azok a színek. Hirtelen az ágyra nézett. Egy kép villant be. Ott feküdt ő megkötözve. És ott volt mellette annak a kislánynak az élettelen teste, miközben vérben ázott. Sora hátrálni kezdett. Azonnal a fürdőszobába szaldt, majd ruhástól beállt a hideg zuhany alá. Minden jeges csepp tőrként mart bele a bőrébe, mégsem bánta. Újra látott mindent. Minden pillanatot. Ahogy a lány felüvölt, majd hangja elhal, amikor a kést belemártották a torkába. A vér mindent beborít. Sora a zuhanyzó falának támaszkodott. Lehunyta szemhéja alól forró könnycseppek törtek fel, mik fájdalmasan folytak le a bársonyos bőrőn. Nem zokogott. Némán sírt. Hol van ilyenkor a Démon? Lassan kilépett, majd levette vizes ruháját. Minden mozdulata lassú, és vontatott volt. Tele fájdalommal. Felvett egy hosszú, fehér, selyem hálóinget, majd az ágyba bújt. Az illat. Az ágy nem olyan illatú volt, mint az ami az ő házában volt. Annak vér illata volt. Akárhányszor mosták újra, Sora érezte a vér illatát.

Folytatása következik...