Sora lassan nyitogatta a szemeit. A feje még mindig sajgott. Ahogy kezdett élesedni a kép, meg tudta állapítani, hogy a saját szobájában van. Fel akarta emelni a kezét, de az nem mozdult, csak valami mélyen belevágott. A tekintete azonnal döbbenten nyílt ki, aminek következtében a fejébe éles fájdalom hasított. Rángatni kezdte a kezeit, de ki volt kötve az ágyhoz, csakúgy, mint a lába. A kötelek a mozgásra élesen vágtak bele a húsába. Magára nézett, és döbbenten állapította meg, hogy még mindig az a köntös van rajta, ami akkor mielőtt elájult. Maga mellől hirtelen sírást hallott. Oldalra pillantva egy 13- 14 év körüli kislányt látott meg. A lány láthatólag nagyon meg volt rémülve. Szép volt. Hosszú fekete haja volt, és tündöklő kék szemei, olyanok amilyet eddig Sora csak egyet látott, de azt a szempárt nagyon jól ismerte. Mivel az ragyogó óceánkék szempár a baránőjéé, a testvéréé volt; Layla Hamilton. Ám Layla tekintete folyton mosolygott. Ennek a lánynak a szemei olyan... szomorúak voltak, hogy Sora szíve elszorult. A kislány tőle várt valamilyen segítséget, de neki ki volt kötve mindene. Ám amit most vett észre a lányon, hogy teljesen meztelen volt. Sora döbbenten nézett a zokogó gyermekre. Hirtelen mocorgást hallott, és arra kapta a fejét. A ragyogó gesztenye tekintet egy vad, zöld szempárral találkozott. Sora dühösen összehúzta a szemeit. Alden láthatóan élvezte a helyzetet. A férfi is teljesen meztelen volt. Teste kidolgozott, izmos volt, ám Sorában nem keltett vágyat, inkább félelmet. És láthatlóag a kislányban még nagyobbat. De mit tudna tenni ő egyedül? Összeszedte az összes bátorságát, és szembenézett a férfival.

- Alden Garcia te utólsó szemét állat.- majd válogatott szidalmakkal kezdte illetni a férfi összes fel- és lemenő rokonát.- Mégis, hogy gondolod, hogy kikötözöl a saját házamban? És mit akarsz ezzel a kislánnyal? Mond teljesen megőrültél, hogy meztelenre vetőkztetted?
- Még mindig éles a nyelved Sora.- válaszolt gúnyosan mosolyogva.- Hiába szidsz édesem, nem kerülheted el a sorsod. Mond csak te komolyan azt hitted, hogy megszabadulhatsz attól, aki vagy? A Jéghercegnő te vagy, és nem ölheted meg, nem távolíthatod el, mert ahhoz neked is meg kell halnod. Jól figyelj! Mindenki meghalt, aki valaha közel ált hozzád. Minek neveznéd ezt?
- Nem mindenki.- szűrte dühösen a fogai között.- Érdekes nem? Akkor nem én vagyok a Jéghercenő, hanem Leticia.
- Menekülsz a sorsod elől.- szűkült össze dühösen Alden szeme.
- Alden, úgy nézek ki, mint a Jéghercegnő?- kérdezte.- Én már más vagyok. És ezt a változást csak egyvalakinek köszönhetem. És most engedd el a lányt!
- Nem.- rázta a fejét, visszavéve az állatias mosolyt.- Megmutatom milyen az, amikor tényleg gonosz vagyok.
- Ne csináld!- kiáltott fel Sora kétségbeesve.

Alden gonoszan elmosolyodott, miközben egyre jobban közeledett a két lány felé. A kislány zokogni kezdett, míg Sora kiabálni és rángatni a kötelet. De a férfi nem Sora felé vette az irányt. Egyenesen a reszkető kislány felé ment. Sora felkapta a fejét, és kiabálni kezdett, de már késő volt. Alden egy könyörtelen mozdulattal a kislányba hatolt. A gyerek hangosan felsikított és próbálta lelökni magáról a férfit, de az nem kegyelmezett. Sora érezte, amint a forró könnycseppek elöntik a szemét. Mindent közvetlen közelről látott. Alden minden gyengédség nélkül mozgott a lányban, aki zokogott és kiabált. Sora is kiabálni kezdett, miközben a könnyek elöntötték az arcát. Gyémántként folytak végig a bársonyos bőrön, hogy végül onnan lefolyva végleg meghaljanak. Alden egyre vadabbul mozgott. Sora látta, ahogy ki- és be hatol, ahogy az izmai megfeszülnek. És a fülében hallotta a lány fájdalmas kiáltásait. Az aktusnak nem soká vége lett, amint Alden megfeszült és hörögve elélvezett. Közben egész végig Sorát nézte. Az ő reakcióját, és a testét. A kislány megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy vége lett. Sora, ahogy Alden kicsúszott belőle látta, amint egy vérpatak indul meg a lábai közzül. A szegény még mindig zokogott és Sora már nem bírta hallgatni. Tudta: most ő következik. És valóban; Alden felé fordult, majd elővett egy kést. Ám a helyett, hogy Sorához lépett volna, előző áldozatához ment. Lehajolt, majd a kést egy könnyed mozdulattal elhúzta a lány nyakán. Sora felsikított, majd zokogva rángatni kezdte a köteleket. A lány vére szétfröccsent, miközben a test erenydten terült el az ágyon. Legszívesebben segítségért kiáltott volna, de tudta, hogy azzal csak rontana. Egy nevet ismételgetett magában. Egy nevet, akinek a tulajdonosa most nem fogja megmenteni. Félt. Úgy félt, mint eddig még soha. És talán nem is a maga életét. Inkább egy másik életet siratott. Egy másikat, amit többre értékelt a sajátjánál. Leon Oswald mindenkinél jobban megérdemli, hogy boldog legyen és ő az is lesz. Démon. És a Démonok mindent túl élnek. De mi van akkor, ha eltiport, elbukott Démon túl éli a vele elkövetett szörnyűséget? Tudná folytatni tovább az életét? Tudná folytatni, mintha mi sem történt volna? Talán a Jéghercegnő tudta volna, de ő már régen nem volt az. Könnyes szemeit az előtte álló férfira szegezte, aki letette a véres kést, ám a hullát ott hagyta Sora mellett. Lassan a lány föllé mászott, és közel hajolt hozzá. Sora érezte a férfi merevedését, ami talán erősebb volt, mint az iménti. És talán ettől félt a legjobban.

- Egy bukott, meggyötört Démon.- suttogta a férfi kéjesen.- Milyen szép látvány. Látod a Jéghercegnő nem tört volna meg. Ő erős maradt volna. Talán meg kellett volna maradnod annak, aki voltál. De te változni akartál. Lássuk hát. Egyszer már elpusztítottam az Angyalt. Most a Démont fogom.

Majd tépni kezdte a köntöst a lányról, miközben Sora kiabálni kezdett. Mielőtt még a ruhadarab lekerült volna a lányról, hangos dübbenés hallatszott, majd belökték az ajtót. Sora egy reszketeg sóhajt engedett meg, ami a végén zokogásba fulladt. Alden dühösen nézett hátra, de már le is rántották Soráról. A lány szorosan zárva tartotta a szemeit, csupán azt érezte, hogy valaki a kezénél, majd a lábánál csinál valamit. Hangos reccsenések, és dübbenések hallatszottak. Fájdalmas nyögés, vagy ordítás. És egy kétségbeesett, féltő zihálás közvetlenül Sora füle mellett. Érezte a puha női kezeket, így biztos lehetett abban, hogy Layla van mellette, még ha nem is nyitotta ki a szemeit. A keze és a lába is ellazult. Lassan kinyitotta a szemét és felállt. Valaki megfogta a vállát, de nem figyelt oda. A verekedőkre nézett. Alden került alulra, csupa vér és piros folt volt az egész teste. És fölötte... Sora szédülni kezdett. Homályosodni kezdett az egész világ körülötte. Már csak egy ezüst hajú, ezüst szemű Démont látott, aki rámosolygott. Sora elvesztette az egyensúlyát, ám mielőtt elájult volna még elsutogott egy szót: "Leon".
Ez az illat. Olyan ismerős volt. Édes, mégis keserű. Egyszerre bódító és nyugtató. Túlságosan jól ismerte ezt az illatot ahhoz, hogy eltévessze. Lassan nyitotta ki a szemeit. Minden homályos volt. Olyan, mint egy rossz álom, ám tudta... ez nem az volt. Fülében még mindig ott visszhangzott a mellette fekvő lány kétségbeesett kiáltása. Annak az emléke, ahogy Alden minden könyörület nélkül elvágta a torkát. A vér... mindent beborított. Egy kezet érzett, amint végigsimít az arcán. Egy puha kezet. És valami könnyed illatot, ami már nem illett ahhoz a képhez, amit megalkotott. Érezte, hogy a kéz lágyan letörli a forró könnycseppet az arcáról. Kinyitotta a szemét, és szembe találta magát egy ragyogó óceánkék tekintettel. Zokogva vetette magát Layla ölelésébe. A Főnix érezte barátnője szenvedését. Az ő szemeiből is tiszta könnycseppek folytak ki. Szorosan ölelték egymást, és mintha soha többé nem akarnák elengedni a másikat. Pár perc múlva kinyílt az ajtó. Sora arra kapta a fejét remélve, hogy az lép be, akit látott. Tévedett. Yuri meleg tekintete jelent meg, miközben Sorához lépett. A lány szívét elszorította a bánat. Annyira sokkos állapotban lett volna, hogy már csak őt látja? Yuri szorosan átölelte. Miért kellett mindennek így történnie? Miért nem lehet itt vele? A férfi lágyan simogatni kezdte a hátát. Őt akarta. Leont akarta. Lassan Layla is felállt, majd elsuttogta, hogy feküdjön le. Leon! Hol van most? Ő üldüzte el a férfit. És már soha többé nem jön vissza.... soha. Sora lehunyta könnyektől ragyogó szemeit, Leon szantálfa illatú ágyneműjében, ami még három év után is őrízte a Hódító Démon illatát.
Nem volt benne biztos, hogy mennyit aludt, ám még amikor felkelt, akkor is fáradtnak érezte magát. Érezte a bársonyos, meleg takarót, és az ágyat, amiben gyönyörű élményei voltak. Hirtelen eszébe jutott, amit Alden mondott. "- Egyszer már elpusztítottam az Angyalt. Most a Démont fogom... Egy bukott, meggyötört Démon..." Valóban az volt? Elbukott? Egy Démon így megtörne? Érezte, ahogy az ágy besüped, és valaki leül mellé. Lassan nyitotta ki fáradt tekintetét, amelyben meggyötört fény játszott. Layla Hamilton. Tökéletesen tudja, mikor kell érkeznie. A leglehetetlenebb pillantokban is végigsegítette. És tudta... soha nem fogja elhagyni. A Főnix elmosolyodott, meleg szemeit barátnőjére emelte.

- Elbuktam Layla.- szólalt meg Sora rekdten.- A Démon akivé váltam elbukott. A párja segítsége nélkül senki. Csak egy bukott, meggyötört Démon.
- Sora...- suttogta a szőkeség.- Hol van az a szenvedély, ami benned volt? A Démon nem bukott el, csupán visszavonult. Most helyet adott a benned lévő Angyalnak, aki eddig mély álomban nyugodott.
- Az Angyal már rég meghalt bennem.- suttogta megtörten.
- Én mégis itt látom magam előtt. Az Angyalt csak egy Démon tudja előcsalogatni.- mosolygott lágyan, de tekintete komoly volt.- És itt van. De te nem lehetsz sokáig Angyal. A benned égő tűz és szenvedély miatt Démon vagy. De olykor elő tudod csalogatni az ártatlan énedet is. Kűzdj tovább Sora! Hozd vissza a Démont. Lássam újra a Démon hercegnőt.
- Már nem tudom Layla.- válaszolt suttogva, miközben egy könnycsepp csordult ki a szeméből.- Az a lány... A sikolya örök időkig beleégette magát a szívembe. Olyan fiatal volt. És Alden egy könnyed mozdulattal végzett vele.
- Elég volt Sora!- állt fel Layla.- A lánynak is tartozol annyival, hogy olyan sebezhetetlen Démonná változol, mint Leon. És Leonnak is tartozol, hogy nem visszakozol, akármi is történt köztetek, neki köszönheted azt, ami most vagy. Légy erős! Tudom, hogy nehéz, de te egy igazi Démon vagy. Add meg annak a lánynak azt a tiszteletet, hogy képes leszel tovább harcolni. Hát nem hallod Sora? Sír a színpad.- mondta Layla szomorúan, miközben egy könnycsepp folyt ki a szemeiből.- A Te színpadod. És sír az emberek szíve. Te vagy a szívek hercegnője. Ne vigyél bele bánatot, azzal, hogy ilyen vagy. Neked az a dolgod, hogy ha kell sirasd meg őket, tedd őket boldoggá, és gyújtsd fel a szívükben a szenvedélyt és a vágyat. A szerepeiddel, ne pedig a valós személyeddel.- ült le újra.- Tudom, hogy minden szerepben benne vagy te is, de Sora... én újra azt a Démont akarom látni. Fontos vagy nekem... fontosabb mint bárki más. Ezért veled vagyok a legőszintébb még akkor is, ha sokszor fájdalmas.- mondta komolyan.- Figyelj Sora a fájdalom senkit nem kímél. És neked már kijutott belőle. De mégis erős tudtál maradni. És Leon miatt még erősebb lettél. A Démon hasonlít a Főnixhez. Újra és újra fel tud támadni. És minden alkalommal egyre erősebb és tündöklőbb. Mi segítünk neked újra feléledni, csak engedd! Én segítek.

Layla felállt, majd elhagyta a szobát. Sora visszahanyatlott a párnára. Átölelte a paplant, majd újra mély álomba zuhant. Layla mindig bölcs volt. Egy igazi Főnix. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy mit kell mondania, hogy elgondolkozzon. Sora maga is nagyon intelligens és bölcs volt. Tudott hideg fejjel gondolozni, de voltak alkalmak, amikor inkább Layla volt az, aki gondolkozott mielőtt cselekedett volna. Ezért is voltak mindig tökéletes összhangban. Sora hirtelen sötétséget látott. Majd zuhanni kezdett a feneketlen mélységben, miközben a tüdejébe csípős hideg levegő mart. Majd földet ért. A fények lassan kigyúlladtak. Ott állt az üres színpadon. Egyedül... teljesen egyedül. A nézőtér, a porond üres volt. A vidámságot, tüzet, bánatot, boldogságot, és tömény vágyat éreztető színpad, most üres volt, kopár borújával. És csak magány érzetet nyújtott. Sora látta a komoran lengő trapézokat, amiket nem az artisták hajtottak, csupán a szél, ami borúsan fújt keresztül a porondon, a nézőtéren. Sora hirtelen hangokat hallott, majd hirtelen a trapéz már nem volt üres. Ott ült egy lány. Sora felismerte. Az a lány az volt, akit Alden megölt. Sora szemeibe könnyek kezdtek gyűlni. De a lány csak mosolygott, és bólintott, majd a magasba repült. Hirtelen megjelent az egyik trapézon egy sas. Egy bíbor sas. Majd a gyönyörű madár kitárta szárnyait és elrepült egy másik trapézra. A madár út közben átváltozott egy szőke hajú férfivá. Immár Yuri mosolygott rá és felé nyújtotta a kezét. A másik trapézon arany derengésben megjelent egy főnix. Majd a madár átváltozott Laylává és ő is Sora felé nyújtotta a kezét. Ő is váljon most olyanná, mint a Főnix? Most váljon Főnixé, hogy újra Démon lehessen? De hisz ő mind kettő egy személyben. Démon, Főnix és mostmár Angyal. A merész, szenvedélyes Démon erősebb mint a másik kettő, így ő Démon marad. A másik kettő csupán akkor használja, amikor kell. Egy igazi Démon, pont mint Leon. "- Csupán akkor leszel igazi Démon, ha majd ez lesz a legerősebb személyiséged, de lehetsz Angyal és Főnix is mellette, csupán amikor a szerep úgy kívánja." Csengtek fel a színpad falai között a férfi szavai. A tető kinyílt, és az egész színpadot tűz vette körül. A lángok nem árthattak Sorának. Milyen tűz árthat egy Főnixnek, aki most születik újjá? És milyen tűz árthat egy Démonnak, aki a tüzével, minden ember szívét rabul ejti. Titokzatos és merész. A lángtenger az ő saját tüze volt. Sora hirtelen megemelkedett, majd megfogta Layla és Yuri kezét, akik mosolyogva emelték a magasba, hogy a Démon hercegnő az égen ragyogjon. Hirtelen egy ezüst hajú, ezüst szemű Démon jelent meg előtte, rámosolygott majd eltűnt.
"- A fájdalom por, melyben a főnixmadár feltámad, s benne kezdődik az ujjászületés. Ez egy igazi Démon, Sora Naegino."

Folytatása következik...