Egy új hét kezdődött. Selly nem tudott úgy kimenni a folyosóra, hogy valaki el ne kezdjen röhögni rajta. Abban reménykedett, hogy egyszer csak majd elfelejtik, de erről egyre inkább kezdett lemondani. Barbye még annak is elmondta az ebédlőben történteket, aki nem volt tanúja. A harmadik óra előtt viszont megjelent Selly előtt egy halván fénysugár... A remény a bosszúra...


Egy egész banda lépett a terembe. Fiúk, lányok vegyesen. Antoin és Daniel is köztük volt.
Az egyik lány felült a tanári asztalra, jegyzetfüzettel a kezében, és szinte kiabálva szólalt meg:
- Hagyomány szerint megrendezzük idén is az ismerkedési estet. Mi tartjuk, végzősök. Éppen ezért... NAGYON VIGÁZZATOK, HOGY MIT MONDOTOK, MERT RAJTUNK MÚLIK MINDEN!
A fél osztály komolyan vette, a másik fele pedig tudomást sem vett róla. A lány mostmár nyugodtan fogott bele a mondandójába:
- Most szépen, sorban bemutatkoztok. Elmondjátok, ki mit szeret, és mit utál! HA NEM... azt majd elmondom később.
Heily odahajolt Sellyhez, és halkan a fülébe súgta:
- Ez a csaj nem normális, ez tuti biztos!
- Lehet...
A lánynak valószínűleg nem tetszett a két lány személyes beszélgetése, így rájuk förmedt:
- Nocsak, a kis Oswald. Állj fel!
- Rendben.
- Azt már tudjuk, hogy a zöldséglevest szereted. Még a szerelmedet is beborítod vele! Ugye, Eido?
Daniel csúnyán nézett rá.
-Fogd be!
- Nem kell azt szégyellni!
- Ezt a csajt csak szégyellni lehet!
Ezt már Antoin sem hagyhatta szó nélkül.
- Még egy szó a húgomról, és bajok lesznek, haver!
A lány röhögni kezdett:
- De rendes bátyus vagy, Oswald!
- Még szép!
- Na jó. Térjünk vissza a témához. Vagyis... Újból Sellyre nézett.
- Mit nem szeretsz?
Selly érezte, ahogy Daniel lenéző tekintete végigfut a testén. Nem értette: hogy vált ilyenné. Mindig is úgy szerette... Kiskorukban sokat játszottak együtt: ő, Dany és Anty. Mindaddig, amíg barátjuk el nem kezdett furcsán viselkedni. Pár éve Dany bejelentette, hogy Sellytől szánalmasabb lányt még soha nem látott. Antyvel osztály- és munkatársak lévén megmaradt a barátság, de vele alig egy-két alkalommal találkozott (persze teljesen véletlenül). Most hirtelen eszébe jutott minden: hogy mennyire fájt neki ez az egész.
- Az egész világon azt a beképzelt majmot utálom a legjobban!
Most már minden szem rá szegeződött. Nem is volt csoda: ilyen jelzőkkel illetni az iskola nagymenőjét... Ez már nem kis dolog.
Dany még lenézőbben nézett rá. Már épp válaszolni akart, amikor az asztalon ülő lány elhallgattatta.
- A kiscsaj védve van!
- Tényleg? Na és ki védi?
Antoin eléállt.
- Talán én. Igazán észhez térhetnél már!
- Köszönöm jól vagyok!
Egyre hevesebb volt a vita a két fiú között.
- Nem úgy néz ki!
- Akkor vak vagy!
- Fogd be! Nem a húgom tehet arról, hogy te halálosan szerelmes vagy belé, csak nem mered bevallani!
- Mit mondtál?!
- Te magad mondtad! Nem emlékszel?
Erre mindenki felkapta a fejét. Dany a tekintetével ölni tudott volna. Kiviharzott a teremből, és bevágta maga után az ajtót. Selly bágyadtan nézett maga elé. Talán igaz, amit hallott? Nem tudta elképzelni. Eszébe jutott még valaki: Vicky. Óvatosan oldalra nézett. Barátnője a megszokott arcát mutatta: kifejezéstelen és monoton volt. Selly érezte, hogy nem esik jól neki, amit hallott.


A végzősök végigkérdeztek mindenkit, mire bejött a tanár. A másik nagy probléma Barbye Hoffman volt. A válaszok közben mindig gúnyosan Sellyre nézett, és hallatszott a hangjában, hogy készül valamire. De hogy mire?... Azt rajta kívül senki más nem tudta.