Selly egész nap unatkozott, a szüneteket a teremben töltötte, teljesen egyedül. Iskola után szinte megkönnyebbülten szállt be az apja mellé a kocsiba. Leon látta, hogy valami nincs rendben.
- Selly? Milyen volt?
- Nem rosszabb, mint az előző. Egyszóval: rémes.
- Majd megszokod. Ezt most ki kell bírnod, nincs más választásod.
- Tudom.
Mély lélegzetet vett, és megpróbálta kiverni a fejéből, hogy miket kell még elszenvednie.



Egy héten keresztül gyötörték. Kritizálták a kinézetét, gúnynevekkel illették. Selly a jól bevált módszert választotta: oda se figyelt rájuk. Ez hatásosnak bizonyult, de emellett még a saját életét is megunta. A Rutilus Girls egyre magasabb rangot vívott ki magának. Viszont Sellynek feltűnt, hogy Vicky napról napra szomorúbb lesz. Szeretett volna olyan lenni, mint ő. De a hangulatát semmiképp sem értette.
Selly már beletörődött, hogy ugyanolyan unalmas éve lesz, mint a többi, amikor...



Szerdán történt, az utolsó órában. Az osztályfőnöknek fontos elintézni valója akadt, és az osztály helyettest kapott. Egy ráncos, kövér, vén varangyot, Miss. Beatrice-t. A vénasszonyra elég volt csak ránézni, és egyből rá lehetett jönni a szándékaira. Egy gyors névsorolvasás után nekilátott idegesítő kérdéseivel bombázni az osztályt. Oda-vissza járkált a teremben, és néhány tanulónál elhúzta a száját. Selly előtt úgy átsuhant, mintha ott se lenne. Ettől mélységesen megkönnyebbült. Viszont mikor felnézett, akkor már Vicky padja előtt állt, és gyilkos pillantásokat vetett rá.
- És a nagyságos kisasszonynak hol van az egyenruhája?
- Otthon.- válaszolta Vicky monoton hangon.
- Akkor te miért vagy itt?
- Mert kötelező.
- Örülnék, ha újgazdag kisasszony nem képzelné, hogy neki mindent lehet. Vagy talán azt hiszi, hogy engem le lehet fizetni?!
- Igen, azt.
- Tudd meg, kicsikém, hogy én már huszonöt éve tanítok itt, és...
- Hát az meg is látszik, vény banya!
- Mit mondtál? Te kis elkényeztetett csitri... Takarodj a szemem elől!
Vicky kiviharzott a teremből, gondosan bevágva maga mögött az ajtót. A tanárnő még mindig fel volt háborodva.
- A kis pimasz! Hogy mer velem így beszélni? Egy pár pofont kéne neki, attól biztos észhez térne...
A három lány már nyugtalankodott, mert rajtuk sem egyenruha volt. Selly megsajnálta Vickyt. Azt tényleg túlzás volt, amit a tanárnő a fejéhez vágott. "Most biztos nincs jó állapotban. Ráadásul egyedül van"-gondolta magában. Nem volt más választása. Elő kellett vennie a régi képességét, amit már kisiskolás kora óta nem használt
Lassan vette a levegőt, és próbálta elhitetni saját magával is, amit csinál. Érezte, ahogy elsápad az arca, és a gyomra megfeszül. Pár perc múlva laposakat pislogott, és próbálta minél erőtlenebbül felnyújtani a kezét. Miss. Beatrice idegesen ránézett.
- Hát neked meg mi bajod van?
- Rosszul érzem... magam.
- Teljesen biztos vagy benne?!
Selly erőtlenül bólintott.
- Hofmann, kísérd ki! Te legalább értelmes vagy.
A szőke hajú lány felállt, és odalépett Selly mellé. Ugyanolyan lenézően tekintett rá, mint a tanárnő.
- Na gyere!
Selly felállt, és nagyon lassan ballagott utána. Az előző iskolában egyedül is kiengedték, igaz, annak már több éve, hogy utoljára megtette. Az is csak nehezítette a dolgát, hogy a szőke lány ( név szerint Barbara Hofmann) egy beképzelt liba volt. Amikor a mosdó elé értek, Selly megállt.
- Figyelj, várj meg itt! Te ezt úgyse bírnád végignézni.
- Fuúj, olyat akarsz csinálni?
- Mégis... mit gondoltál?
Selly még jobban eljátszotta, és gyorsan a gyomrához kapott. Barbie inkább beleegyezett, hogy kint várja meg. Sellynek több sem kellett. Gyorsan kinyitotta a vécéablakot, és kihajolt rajta. A szíve is megállt az ijedségtől. Az ablak túl magasan volt. Már nem volt más választása. Végig arra gondolt, hogy a szülei artisták, és talán ő is örökölt valamit a tehetségükből. Felült az ablakpárkányra. Észrevett közvetlenül maga alatt egy bokrot, és megcélozta. Lassan elrugaszkodott, és gyorsan ért földet (vagyis bokrot).
Gyorsan vette a levegőt. Alig bírta elhinni, hogy épségben megúszta. Akkor jött rá, hogy hiányzik a szemüvege. Zuhanás közben lecsúszott, és ő pont ráesett. A lencse több helyen is megrepedt, így hát inkább betette a kistáskába, amit tisztasági csomagnak használt. A kezébe akadt egy kis tükör, amiben meglátta kócos haját. Gyorsan lebontotta, majd hátra dobta. Gyorsan beosont a bejáraton át az épületbe, ahol különös dolgok történtek vele. Csak azok voltak a folyosón, akiknek már nem volt órájuk. Érdekes módon egyik se kiabálta utána. Viszont annál többen utána néztek a fiúk közül. Sellyt már idegesítette is, hogy mit bámulnak annyira. Nem tudta mit tegyen, úgy döntött, bemegy az egy szinttel a másik alatti mosdóba. Nagy meglepetésére ott találta Vickyt is. A lány a falnak dőlve sírt, de úgy, ahogy Selly még senkit nem látott. Vicky megijedt tőle, és gyorsan felállt. A szemében fellobbant a harag.
- Hát te meg mit keresel itt?
- Sajnálom, én csak...
- Nem kell magyarázkodnod. Felőlem ki is nevethetsz, ne érdekel.
- Nem mondanád el, hogy mi bánt?
- Miért érdekel?
- Mert szeretnék segíteni.
- Ne játszd itt a kisangyalt! Egyáltalán, hogy jutottál ki?
- Eljátszottam, hogy rosszul vagyok.
- Vagyis te se vagy egy szent.
- Sose mondtam, hogy az vagyok.
- Miért akarsz segíteni nekem?
Selly meglepődött rajta, mivel ezt már halkan és nyugodtam kérdezte.
- Talán mert tudom, milyen jó, ha van, akire számíthatunk. Igaz, nekem nincs senkim, de örülnék, ha lenne...
- Akkor egyformák vagyunk. Nekem sincs senkim.
- Hogy mondhatsz ilyet?! Neked ott vannak Heilyék!
- Na persze! Csak, mert anyám pénzeli a tanári kart, és ők meg hasznot húznak belőlem. Így ők is azt tesznek, amit akarnak.
- Ez nem igaz! Én nem tudom elképzelni róluk, hogy...
- Pedig elhiheted. Tudom, ki vagy te! A világ két legjobb artistája a szüleid, ugye?
- Igen...
- Akkor tudhatod, mit érzek...
- Talán...
- Az apám nyolc évvel ezelőtt meghalt. Már nem is emlékszem rá. Az anyám mindig mellettem volt. De úgy döntött, a karrierje fontosabb neki, mint én. Azóta örülhetek, ha egy héten egyszer látom. Befutott színésznő, és agyonkeresi magát. Sokan irigyelnek miatta, pedig nincs rá okuk. Veled mi a helyzet?
- Nos... én se sokat tudok együtt lenni a szüleimmel. Mindig sietnek, úgyhogy gyakran vagyok egyedül. Barátaim nincsenek, mivel mindenki beképzeltnek tart. De én nem érzem magam annak. És valószínűleg csúnya vagyok, mert mindenki azt mondta. Legalábbis eddig... De az előbb valahogy másképp néztek rám. Még mindig nem értem, hogy miért.
- Egyszerű. Sokkal jobban nézel ki így.
- Úgy gondolod?
- Biztosan látom. Na, menjünk vissza. Majd valahogy bocsánatot kérek a banyától. Mintha nagyon igaza lenne...
Mindketten nevettek. Vicky hirtelen megtorpant.
- Kérlek, erről ne szólj senkinek.
Selly értetlenül nézett rá.
- Se arról, hogy sírtam, se arról, hogy nevettem.
- De... miért ne?
- Csak ígérd meg.
- Rendben.
Elindultak kifelé. Lassan mentek, és csendesen. Vicky megállt, és ránézett.
- Olyan különösen érzem magam veled. Már hosszú évek óta nem éreztem ezt.
- Talán azért, mert hasonlít az életünk.
- Lehetséges.
- Nem lesz feltűnő, hogy egyszerre érünk vissza?
- Csupán véletlen egybeesés.
Vicky biztatóan rámosolygott. Sellyt elöntötte a vágy: ő is olyan gyönyörű akart lenni.
- Mondd csak, hogy lehetsz te ennyire csodálatos.
- Az egésznek csak a jó tartás az alapja. Ha akarod, taníthatok neked pár dolgot.
- Komolyan megtennéd?!
- Hát persze. Te valahogy már vagy, mint a többiek. Benned van valami...
- És mikor?
- Holnap, órák után légy ebben a vécében.
- Itt leszek.



Az óra utolsó perceiben Miss. Beatrice azzal untatta őket, hogy milyen szép dolog is a szívből jövő bocsánatkérés. Selly már magában mosolygott. Egyrészt a vén banya nagy tévedésén, másrészt a holnapi napon. Kellemesen csalódott Vickyben. Kiderült, hogy egyáltalán nem különb nála, csak az életformájuk hasonlít valamennyire. Borzasztóan várta már a másnapot.