Egy fiatal, 17 éves lány vagyok, és ülök egy buszban, és ablakon keresztül vizslatom a tájat. A csendet, csak a motor halk zúgása töri meg. A tekintetem enyhe fáradtságot sugall ugyan, ám valójában, mindig nagyon vidám voltam. A beállt csendet, a telefonom csengése töri meg. Sietve előkotrom, majd felveszem.

- Szia Sora, itt Kalos. – szólt kedves hangon egy férfi.

- Szia, mit szeretnél? – kérdeztem, miközben, hosszú lilás-vöröses hajammal játszadoztam.

- Ne haragudj, hogy zavarlak, tudom, hogy táborba mész. – kért elnézést az igazgató.

- Semmi baj. – nevetettem aprót.

- Amikor visszajöttél, egy autó fog rád várni. Nem tudtam áttenni a kezdést, mert Keneth úr is meglátogat minket. Így sajnos, kissé el fogsz késni, a hétfői első óráról. – magyarázta a férfi.

- Nem baj, az igazgatónőmmel lesz órám. – válaszoltam ezzel rábólintva a tervre. 

- Remek, akkor 1 hét múlva találkozunk, szia. – bontotta a vonalat beszélgető partnerem. Én már nem válaszoltam, csak szintén lenyomtam a telefont, majd visszacsúsztattam a zsebembe. Elővettem, a kis farmer hátizsákomból az mp3-at, majd bedugtam a fülembe és bekapcsoltam. A osztálytársaim többsége, már aludt, hiszen nagyon korán kellett kelni, mivel a busz 06:15-kor már elindult. Csak néhányan voltak fent, közöttük, az osztály legmenőbb sráca, és tapló baráti köre. Leon Oswald. Nos, az osztályba, sőt az iskolába járó lányok szerint, ő az álom pasi. Én nem értem mit esznek rajta. A két legjobb barátja, Ryan Mcdowel és Alex Xanders. Az osztályomban lévő szinte összes lánnyal kavartak. Leszámítva Leon-t, bár szerintem, csak nem feletek meg neki, a suliba járó lányok. Engem és Kaori-t leszámítva. Engem, Ryan egyszer próbált befűzni, amire én nyakon öntöttem az ebédlő szeme láttára egy kancsó hideg vízzel. Mindhárman, a foci csapatunk csatárai, akiknek a meccsére, franciából plusz 5 jár, aki kimegy. Ezért, bár nem élvezem, de jól jön. Nem erősségem a francia nyelv. Egyébként Leon egy évvel idősebb nálam, de ki kellett hagynia egy évet, mert nem beszélte a nyelvünket, és szerencsétlenségemre, francia anyanyelvű. Legjobb barátnőm, Kaori édesen alszik mellettem, mp3-al a fülében. Vállig érő fekete hajjal, és mélykék szemekkel, igencsak csinos. Valami rejtélyes véletlen folytán, Kaori, Leon és én vagyunk az évfolyam elsők. Kitűnő tanulók vagyunk, és a sportokban is kiemelkedő teljesítményt nyújtunk. Legalább is, Leon és én, Kaori ezen a téren, nem a legjobb. A tábor, ahova éppen utazunk, minden évben megszervezik. A legjobb tábor a suliban, ahová, csak a kitűnő tanulók, vagy a sportokban remekelő, vagy kiemelkedő közösségi munkát végző diákok jöhetnek. Az egyetlen szépséghibája, hogy utolsó este, ideén karaoke-t terveztek a tanárok. Én eddig csak kórusban énekeltem, és ott is csak kétszer, és csak azért, mert muszáj volt. Mindenesetre most majd elő kell adni, egy egyszemélyes dalt, és egy párosat. De az egyszer biztos, hogy az én erősségem a zongora, míg barátnőm mesterien bánik a hegedűvel. Ahogy a halk zene szól a fülemben, és a táj elsuhan mellettem, lassan álomba szenderülök.

Órákkal később, barátnőm mosolygós arcát látom magam előtt, amint próbál felébreszteni. Nyögve egyenesedek ki, majd elteszem a táskámba az mp3-at, és lemászunk a buszról. Hosszú vöröses-lila hajamat, mint mindig, laza fonatban fogtam össze.

- Egy kis figyelmet!! – kiabálta az osztályfőnökünk, Kim Michelle. – A szobabeosztást, az előszoba falán találjátok meg. A lányoké a délre eső faházak, a fiúké, az északiak. – jelentette ki. – Csomagoljatok ki, ebéd pontban 14:00-kor, itt találkozunk. – mosolygott, majd eltűnt a sport tanárunkkal, mr. Hagins-al.

- Azt hiszem, idén is remekül fogunk szórakozni. – jegyeztem meg vidáman mosolyogva barátnőmnek.

- Ezzel majd csak a beosztás megnézése után értek egyet. – mosolygott Kaori, majd bőröndeinket magunkhoz véve besiettünk a főház előszobájába.