Újra együtt repültünk, mint két főnix... és valóban újjászülettünk... boldogságunk csodát tett. Az eddig is precízen kivitelezett, művészi igényességű ugrásokat virtuóz rögtönzésekkel tarkítottuk. Szárnyalásunknak Rosa megjelenése vetett véget, aki bejelentette, hogy készen van a vacsora. - Nos, egyetlenem... mit is találtál ki vacsora utánra?! - érdeklődtem, ahogy a hálóban landoltunk. - Az legyen meglepetés.- mosolyodott el, játékosan felhúzva egyik szemöldökét. - Rendben... ahogy akarod!- nevettem el magamat, egy gyors puszit nyomva ajkára. Az ezüstszürke szemek elsötétültek, jelezve, felébredt ragadozó ösztöne... magához rántott, és szenvedélyesen, hosszan viszonozta. Még jó, hogy szoros ölelésben fonódtunk össze, mert lábaim elgyengültek. Ő tartott meg... Percekig kényeztettük, simogattuk egymás ajkait. Nyelvünk táncot járt, a másikénak édes ízét élvezve. Majd lassan, kelletlenül váltunk szét. - Menjünk, mert Rosa is haza szeretne menni...- suttogta Leon az ajkaimra. Kiszedett a biztonsági hálóból, majd kézen fogva rohantunk, hogy a házvezetőnőt utolérjük... Kacagtunk, mint két gyerek... hajunkat fújta a nyár eleji alkonyban feltámadt, sós illatú óceáni szél. Marion érkezett Jonathannal. Ők hozták haza Ameliet. A kis fóka ugató hangon adta tudtul nekik, hogy jól érzi magát a kellemes társaságban... A szőke akrobata-lány megint dada lett...amit nagyon szívesen vállalt. Megvacsoráztunk, majd Rosa elment haza, Marion pedig Amyvel és Jonathannal eltűnt a gyerekszoba irányába. - Ideje indulnunk! - jegyezte meg Leon. - Hová megyünk? - Meglátod... szerintem tetszeni fog.- karolt át. A tengerpart felé indultunk, de mielőtt kiléptünk a házból, kedvesem felkapott két pulóvert azzal, hogy arra még szükség lehet... A nap már lenyugodott. Az égen csak némi vöröses visszfény árulkodott arról, hogy a ragyogó égitest nemrég még itt szórta sugarait a tájra. A keleti ég egyre sötétebb színű bársonyán elszórtan már felcsillant egy-egy csillag, majd ezüst derengéssel a Hold is világítani kezdett. Lassan andalogtunk a langyos homokban, a tengeri szél illatát belélegezve. A házhoz tartozó partrész legeldugottabb szegletébe értünk. Itt néhány nagyobb szikla vett körül egy icipici, rejtett öblöt. Amint odaértünk, a csodálattól felsóhajtottam... két kényelmes karosszék között egy kis asztalka állt, rajta jegesvödörben pezsgő hűlt. Tálcán két üvegkehely, némi nasolnivaló. És mindezt apró mécsesek regimentjének táncoló lángja világítja meg... A csendes estben csak a tenger monoton moraja hallatszott, ahogy a hullámok locsogva futnak ki a partra. Én csak hallgattam... Párom mosolyogva nézett rám. Észrevette elragadtatásomat, és örült neki. - Chéerie! A következő hetekben nem lesz sok részünk ilyen hangulatos estében... de tudod, milyen nap van ma? - Nem felejtettem el, édesem... három éve volt a Táncunk premierje... - Akkor azt hittétek, az már felülmúlhatatlan...- jegyezte meg örökké kotnyeles apró lakótársunk. - No lám, ki van itt.. Fantom! - Üdv nektek! Nem akarok zavarni sokáig... - Fool! Mi történt veled, hogy ilyen jólnevelt lettél?!- szörnyülködtem, mókás fintort vágva. - Hmm... Alighanem nő van a dologban...- morfondírozott ezüsthajú hercegem - vagy tévedek?! - Öhm... momentán... nem egészen... - jött zavarba a kis figura. Mindketten csak pislogtunk, majd hirtelen felé böktem: - Na mi történt?! Ki vele! - Rövidesen elválik, ki a negyedik kiválasztott... de előtte nektek kell soha nem látott magasságba szárnyalnotok! Kettőtöknek, együtt. A manőver valóban az Angyalok táncára épül... meg a ti feltétel nélküli bizalmatokra egymásban és az őszinte szerelmetekre... holnap megosztom veletek. Pihenjetek, mert mostanában nem lesz rá sok alkalmatok... Viszlát reggel!- tűnt el a szemünk elől. Elmerengve bámultunk egymásra. Leon volt az, aki előbb megmozdult... kiemelte a jég közül az üveget, amit rögtön belepett a finom pára, csakúgy, mint a két pezsgőspoharat, amikor beléjük töltötte az italt. - Kettőnkre! - koccantotta az enyémhez a poharát, majd mindketten belekóstoltunk a hideg nedűbe. A lobogó mécseslángocskák a vízen is visszatükröződtek, megsokszorozva önmagukat... A halvány megvilágítás, az enyhe, holdfényes, parti éjszaka, a kortynyi pezsgő és Leon közelsége különös hangulatba ringatott. Jegyesem csodálkozva és vágyakozva nyitotta tágra ezüstös szemeit, látva, hogy kibújok ruhámból, és a víz felé indulok... pár pillanat fáziskéséssel követte példámat. A tenger hullámai kellemesen nyaldosták körül testemet. Úszni kezdtem, majd egy kis zátonyra ültem fel. Nem láttam, hogy Leon utánam jött, így kissé ijedten néztem körül, mert a parton nem találtam... de ekkor a szikla mellől, a vízből megszólalt mély orgánuma, hihetetlenül lágyan és epekedőn: - Édes kicsi lány! Olyan vagy most, mint egy sellő... - Sellő?! - kutattam ezüst tekintetét a félhomályban. Majd kicsit szemrehányóan ezt mondtam: - Megijedtem, mert az előbb nem láttalak... - Megígértem, hogy mindig melletted leszek, és vigyázok rád... úgy gondoltad, nem jövök utánad?! - dorombolta, miközben kikapaszkodott mellém. Izmos testén vízpatakok indultak, néha megcsillanva az Ég Vándorának fényében. Csodás haja most nedvesen tapadt hátára. Átölelt, szájával finoman végigsimított vállamon és nyakamon, amibe belereszkettem. Egész nap elfojtott ösztöneink börtönükből kitörni készültek... - Leon!- suttogtam, ölelő karjaiba teljesen belesimulva - megőrjítesz! - Az jó... épp az a szándékom, mivel én már elveszítettem a józan eszemet... te tetted velem, drága angyalom! - lehelte ajkaimra, majd végigcirógatta ajkával és nyelvével. Gyöngéden, majd egyre szenvedélyesebben kezdtem viszonozni. Érintéseink, csókjaink tüze végigégette testünket. Mindennél jobban akartuk egymást... Édes kábulatban hevertünk a kis zátonyon, egymás csendesülő szívverését és lélegzetét érezve. Kedvesem lustán megmozdult. - Sora! - súgta fülembe. Forró lehelete újra megbizsergette testemet, de ő már lassan felült a kis sziklán, és magával húzott. - Jön a dagály... kezd emelkedni a víz. Ezt a szirtet hamarosan el fogja lepni... Ki kell úsznunk minél előbb! - Jó. Menjünk. - Maradj mellettem. Nehogy örvénybe kerülj... - Rendben! - válaszoltam, puszit adva finom vonású arcára. - Gyere!- segített le a szikláról. Amíg ki nem értünk, sütött belőle az aggodalom. A pihenőszékeket és a mécsesek többségét nem érhette el a növekvő vízszint... azok magasabban voltak elhelyezve annál. Leon arra is gondolt, hogy előzőleg legalább egy fürdőlepedőt kihozzon... gyorsan megszárítkoztunk, és felkaptuk ruháinkat, meg a pulóvereket. Egy kis farakás volt előkészítve az egyik szikla mellett... már csak a meggyújtásra várakozva. Nemsokára a kis tábortűz lángjai mellett melegedtünk. Leon a sziklának dőlve ült, engem magához ölelve. Hátamat a mellkasának támasztottam. - Leon! Köszönöm a meglepetést! Ez tényleg csodás! - motyogtam álmosan. Párom halkan felkuncogott, látva, mennyire kimerültem... - Számomra is fantasztikus este volt...- válaszolta, homlokomat megcsókolva - pihenj csak, szerelmem! Reggel az ágyunkban ébredtem. Ezüsthajúm ott szuszogott mellettem. Takarója épp csak ágyékát fedte. És rajtam sem volt semmi a takaróm alatt... de hogy kerültem be az ágyba?! Biztosan ő hozott be a partról. Arra sem emlékeztem, hogy édesvízzel megfürödtünk volna... pedig biztosan megtörtént, mert a testünk nem ragadt a sótól. Felültem, és egy óvatos csókot adtam szépívű szájára. Nem akartam még felkelteni, de még erre a kis érintésre is megébredt. Hevesen magához ölelt, és viszonozta. - Jó reggelt!- mondta utána. - Jó reggelt! Nem akartalak felriasztani... olyan aranyosan aludtál... - Nem baj... Mától gőzerővel edzés... de most reggeli! Nem fogadok el kifogást... ismerlek... hajlamos vagy az evésről megfeledkezni. Gyors zuhany, majd evés után mindketten fekete pólóban és térdnadrágban sétáltunk az edzőteremhez. A nap a kánikula ígéretét hordozva sütött... Amint bemelegítettünk, megjelent Fantom: - Nos, akkor készen álltok? Vakon bíznotok kell egymásban. Még jobban, mint az Angyalok táncakor. - Igen, rendben.- vágtuk rá mindketten határozottan. - Nos, a feljutás... egy asztal kevés lesz hozzá. Kettő kell, két szemben lévő oldalra. - Menni fog... telefonálok Kalosnak.- bólintott partnerem, és már vette is elő mobiltelefonját. Rövid beszélgetés után elégedetten fordult felénk: - Fél óra, és hozzák. - Jó.- nyugtázta az apró szellem, és folytatta: - Látom, neked van hozzá megfelelő speciális trapézod. A színpadnál nincsen ilyen, aminek a kötelei erős acélrugókkal kombináltak... - Ez csak azért van, ha egyedül gyakorol valamelyikünk, akkor megfelelő lendülete legyen... a színpadnál valóban nincs, de hamar megoldható. - Most ez a különleges trapéz kell az ugráshoz... Annak kell középen, a legmagasabban lennie. Mert itt nem dobod fel Sorát, hanem együtt ugrotok fölfelé... onnan elrugaszkodva. - Értem. - Nos, szerintem választhattok... vagy lesúlyozva edzetek egy hétig, vagy a farönköt taszítjátok... - Mi? - Leon, a farörzs a Legendás ugrás miatt kell... hogy egyforma erővel tudjuk a végén a trapézok felé lökni egymást... különben nem kapjuk el a rudakat, és lezuhanunk. - Mit kell csinálnunk? - Akkor először a farönk... milyen jó, hogy Daniel is lát... így vele tudtam beszélni, hogy az ugróasztalon kívül milyen felszerelés kell az edzésetekhez. - Ami már itt is van...- szólalt meg bátyám az ajtóból. - Danny!- sikkantottam egy aprót, és máris a nyakában lógtam. - Szia, hugi!- mosolygott fivérem, majd Leonnal kezet fogott, aki derűsen figyelte a történteket. - A technikusok éppen most állítják fel kint az állványzatot. Ken tudja, mit hogyan kell... itt marad Miával, segíteni. Később pedig szeretve tisztelt főnökünk is látogatást tesz nálatok... - jelezte bátyám. - Te nem maradsz? - szomorodtam el. - Sajnos most nem tudok... de holnap kijövök. - Miért nem költözöl be a vendégszobába, mint a múltkor?- kérdezte tőle ezüsthajú őrangyalom. - Hát... hmm... vörösödött zavarában ikrem - az a helyzet, hogy... - Összejöttél Annával?! - vágtam bele szavába, mire még vörösebben bólintott. - És az miért probléma? - érdeklődött kedvesem - ha együtt vagytok, hozd őt is! Van elég hely... - Nem akarunk zavarni... - Nem zavartok. És Sorának is jót tenne. - Megbeszélem Annával... - Már ma is ideköltözhettek.- bólintott a ház ura. Dan kisvártatva elment, de a műszakiak keményen dolgoztak délig, Ken útmutatását követve. Az alaposan kirögzített állványzat készen állt... majd egy könnyű ebéd után - Ken útmutatásával, bemelegítésként - a földön állva löktük vissza tenyereinkkel a súlyos törzseket. Egy óra múltán mindketten csurom vizesek voltunk az erőfeszítéstől... és mindkettőnket belepett a ránk tapadt homok, amikor a rönköt nem tudtuk megfékezni, és az fellökött... mert ez előfordult szerelmemmel is... - Tíz perc pihenő!- vezényelt kegyetlen kiképzőnk. Lihegve ültünk a talajra, és Mia a kezünkbe nyomott egy-egy üveg ásványvizet. - Nem is megy rosszul... Sora, emlékszel, amikor Laylával csináltad ugyanezt? Jóval többször estél... - De akkor még nem hiszem, hogy volt ilyen erőnléte...- jegyezte meg őrangyalom. - Valóban nem.- helyeseltem - de te sem panaszkodhatsz... - Jó. Akkor ebből még egy órányi, aztán rátérünk a nehezebbre...- szólalt meg Ken. A pihenő letelt, és hajtottunk tovább. Aztán újabb pihenő... amikor is ruhástól beálltam az edzőtermi zuhany alá. Leon követte példámat. Nagyon meleg volt... hamar megszáradunk... és a homok már zavaróan szúrta a bőrünket. Utána újra kimentünk az állványhoz. Leon kérdően nézett rám a traverzek alatt állva, míg mutattam neki, hogyan csatolja magát a tartókötélre. Majd Fool néhány szóban elmondta, mit kell tennie... - Rendben.- válaszolt kedvesem, majd elég váratlan dolgot tett: összefogta haját, hasonlóan az enyémhez. Hát igen... Ez az edzésmódszer neki új, és elég veszélyes... ugyanis már nem a földön állva kellett taszítani a rönköt, hanem kötélen függve, úgy, hogy vízszintesen tartottuk magunkat... - Figyeljetek arra, hogy a két rönk egyszerre és egy magasságba lendüljön... csak akkor lökitek egyforma erősen... - hallottuk Ken hangját. - Most jó. Sora, egyenesítsd ki a lábad! Addig folytattuk, amíg láttunk. Utána vacsora. Ameliet Marion reggel elvitte magukhoz, és amíg a kiképzés tart, addig ott lesz náluk... Fürdés előtt még Fantomot kiiktattuk, aztán eltöltöttünk egy kellemes órát a pezsgőfürdőben... majd mély álomba zuhantunk a hatalmas ágyon, egymást ölelve. Délelőtt lesúlyozva, fél lábon álltunk, majd délután a rönkök... Közben Kalos többször eljött megnézni bennünket, és egyre elégedettebben távozott. Daniel rávette Annát, hogy költözzenek össze... hozzánk. Egy hét után már rúdon próbáltuk az ugrásokat... persze, most is - csuklóinkra és bokáinkra csatolt - súlyokkal. Aztán jött a vízben úszó rönk.... majd a motorcsónak. Nekem elég jól ment... viszont nem tudtam motorcsónakot vezetni... ikertestvérem azonban hasznát vette annak, hogy Sidneyben nőtt fel, dúsgazdag nagyszülők mellett... természetesen kipróbált és megtanult minden hajóval és vízzel kapcsolatos sportot. Így megoldódott az is, hogy Leon a vízen mozgó rúdon gyakoroljon, mert Dan vezette a motorost. Hát... be kell vallanom, egyetlenem nem szerencsétlenkedett annyit, mint annak idején én... Minden este kimerülten zuhanunk ágyba. De észrevehető volt, hogy egyre többet tudunk teljesíteni. A második héten már a trapézokra is felmentünk. Két külön asztalról indultunk. Jóval magasabbra sikerült az ugrásunk, mint a kiképzés előtt. Azt viszont még be kellett gyakorolnunk, hogy egyszerre, és egy magasságig lendüljünk... Míg Mia és Ken minket trenírozott, addig Cathy vette át a többiek feletti irányítást. Dan és Anna műsora véget ért. A kívülállók szemében ez szünetet jelentett, de mi mindannyian keményen dolgoztunk az új Hattyúk tava előadásán... May hiányában Odele szerepét Rosetta vette át. Kissé nehezére esett eltalálni a karaktert, de miután ráérzett, remekül alakította. Leon és én pedig mindent beleadtunk... csak vissza kellett gondolni egymás nélkül végigkínlódott keserves éveinkre, és az azt követő, mindent elsöprő érzelmeinkre... egyikünk sem színészkedett, csakúgy, mint az eredeti darabban... Telt a felkészülésre szánt idő. Ruhapróba, majd a fényképezés... a hatalmas plakátokkal - és azon szenvedélyes csókunkkal - tele volt a város... És eljött a nagy nap. A premier...