Szinte fizikailag fájt a hiánya. A többieknek viszont nem mutathattam ki semmmit. Az enyhített rajta, hogy minden reggel a telefonjára ébredtem... Azaz már hamarabb, hogy azonnal felkapjam a készüléket, ha hív Hamburgból.
Danny és Fantom elképedve tapasztalták, hogy nem az ő feladatuk kicibálni engem az ágyból, hanem előbb kelek fel fivéremnél...
Mostanában nem zombi-fejjel járkáltam reggelente, hanem úgy, mint később, vidáman. A reggeli beszélgetések egész napomra kihatottak. Az utóbbi két napban szinte kétségbeesésbe kergettem Dant azzal, hogy majdnem rátörtem a szobája
ajtaját ébresztésként... mert elaludt volna.
- Átveszed May stílusát, hugi?! Ennyire kellemes volt a lárma? - kérdezte szemrehányóan.
- Tudod, hogy nem szeretem a nagy hangoskodást, de May azért hiányzik. Egészen előnyére változott...
- Na igen, Robert Walker jó hatással van rá... Reméljük, nem esik vissza, ha megint itt lesznek Cape Maryben.- értett egyet Dan, miközben reggelizni vonultunk. Hát igen... May és Robert meghívást kapott egy kínai cirkusztól... fél évre.

Az étkezés kedélyes beszélgetés mellett zajlott. Azaz csak Anna beszélt, meg Rosetta, és néha én is közbeszóltam. Mia és Ken még nem ért az ebédlőbe.
Anna meg is jegyezte, hogy feltűnően szótlan a Kaleido ikerpárja.
- Ugyan... csak még mindig bennem van az az egész szörnyű dolog... de ha elkezdek edezeni, minden jobb lesz.- válaszoltam.
- Hmm... Valóban rémes lehetett... mit éreztél, amikor a régi partnered, a Halálisten mentett meg? Tudod, eléggé furának találtuk a lányokkal, így utólag... ez nem igazán vallott rá.
- Leon nem Halálisten... gondoljatok vissza, hogy az Angyalok Tánca mennyire átformálta...
- Ideig-óráig...- jegyezte meg csípősen Rosetta. Ő egyáltalán nem respektálta örök partneremet. Viszont amióta Dannel megcsináltam a Legendás Ugrás kombinációját, kettőnkkel szemben is egyre mogorvább lett. Fantom szerint még mindig nem jutott a megfelelő szintre, hogy az ugrásban partnerem legyen... önös ambíciói hajtották, és nem az, hogy másoknak örömére dolgozzon... (itt a nézőközönségre gondolok) A pici szellem egyre ritkábban látogatott hozzá.
- Ezek szerint mégis történt vele valami, Rosetta... Sorának igaza van. - bólogatott Anna, miközben sötét fürtjei rakoncátlanul repkedtek fején. Bátyám nagy bociszemekkel bámulta... rajtam kívül nem vette észre senki.
Fantom előkerült, és a vállamra ült. Dan futó pillantással nyugtázta, aprót bólintva felé. De Rosetta észre sem vette... amin megdöbbentem. Kérdőn néztem perverz lakótársamra. Szomorúan csóválta fejét.
- Már egyáltalán nem lát engem...- suttogta - nem szereti a Színpadot... az csak fellángolás volt nála. Tévedtem vele kapcsolatban... de ez elkerülhetetlen volt... Hiába... teljesen rá emlékeztet... csak a lelke nem.
- A Hercegnőre?- súgtam.
Kicsi bólintás volt a válasza. Majd megkérdezte, üzenek-e valamit Hamburgba... és elköszönt. Úgy ülem ott, mint aki karót nyelt... Rosetta... már soha nem fogunk együtt legendát alkotni...

A reggelivel majdnem végeztünk, amikor Mia és Ken befutott kézen fogva. A hosszú hajú rendező arca eléggé sápadt, Kené pedig zavartan ideges, vörös volt.
- Sora! - súgta Mia mellém ülve - Diego Amos a városban van. Tudom, hogy te képtelen vagy utálni bárkit is... őt kivéve.
Igazam van?! Egyébként mi sem állhattuk... Állítólag a vidámparkban dolgozik.
- Nem tudtam, mi hiányzik... egyébként artistának nem lett volna rossz... de embernek... Akárhányszor felléptem vele, éreztem, szenved a Színpad...- válaszoltam halkan, de Danny meghallotta.
- Mi történt? - fordult felénk.
- Volt egy... hmm... munkatársunk... akivel néhányszor felléptem, még hónapokkal azelőtt, hogy te idejöttél volna. Igazából senki nem tudott vele kijönni, mert erőszakossága és nagyképűsége nem ismert határokat. Még May legrosszabb
formáján is jócskán túltett. Az volt a mániája, hogy a barátnője vagyok...
- Szerencsére Jerry leszerelte... akkor tűnt el innen.- vetette közbe Anna.
- Persze, mert leültették...- nyögött ki végre egy értelmes mondatot Ken. Idegességében eddig nem volt képes rá...
Gyorsan távoztak is mindannyian, kettesben hagyva az étkezdében ikremmel.
- De most Jerry nincs itthon... Kate mondta, hogy egy hétre valami tanfolyamra utazott San Franciscoba.- jegyezte meg bátyám - ha ennyire féktelen, akkor nem szabad egyedül hagyni téged, hugi. Be kell látnod... veszélyben vagy.
- Nem félek tőle. Csak nem bírom elviselni.
- Jobb az óvatosság... Nekem délelőtt Annával van próbám a színpadon. Beülsz nézőnek?
- Danny... nekem is edzenem kellene... Egyébként hogy vettétek rá Annát, hogy trapézon szerepeljen és ne bohóckodjon?!
- Áh... hogy is gondolhattam naivan, hogy a húgom nem fog ellentmondani... és miből gondolod, hogy a trapézon nem bohóckodik - velem együtt?! - vigyorodott el Danny.
- Tessék?! Erre kíváncsi lennék... de majd csak a gyakorlásom után, ha nem haragszol. A próbateremben leszek. Oda csak nem fog bejönni...
- Megkérem Miát, meg Mariont és az édesapját is, hogy néha nézzenek be rád.
- Rendben, köszi. Akkor megyek átöltözni...
- Vigyázz magadra, Sora!
- Nyugi, lesz alattam háló...
- Ajánlom is! Mert különben Leonnal ketten fogunk elfenekelni... - adott egy puszit a homlokomra.
- Hé... halkabban... nem tudnak semmit kettőnkről... ne árulkodj!
- Annyit tudnak, hogy megmentett. Meg hogy egy hétig egy kórterembe voltatok összezárva. Repkedtek is a megjegyzések:
" Szegény Sora! Hallgathat most eleget Oswaldtól!"- meg effélék.- mosolyodott el újra bátyám sokat tudón.
- Hmm... na mentem...- kacsintottam rá cinkosan.

Átöltöztem, majd bemelegítettem. Felugrottam az alsó trapézra, és végeztem néhány egyszerűbb ugrást.
Mia közben be is nézett. Mindent rendben talált, így megnyugodva ment vissza a bátyámék próbájára.
Az Aranyfőnix speciál változatával folytattam, a partner nélkülivel... azaz csak folytattam volna. Elugrottam, de érkezés előtt vettem észre, hogy a kiszemelt trapéz foglalt, ül rajta valaki... így a hálóba zuhantam, Diego Amos züllötten mosolygó pillantásától kísérten. Az olasz utánam ugrott.
- Helló, kisanyám! - köszöntött - Rég láttalak... Gondoltam, beugrom hozzád, ha már úgy is a közelben dolgozom...
- Mit akarsz itt, Die?! - sziszegtem. Elég szokatlan hangnem volt tőlem, de vele szemben képtelen voltam normális társalgásra. Közben kimásztam a hálóból, és felfelé tartottam a trapézok felé.
- Ugyan... mia donna bella! Hát mi mást, mint téged?!
- Felejts el! Már akkor megmondtam, keress mást, amikor a Kaleidonál dolgoztál...
- Hmm... valóban mondtad... de én szerfelett makacs vagyok. Nem tudsz lerázni.
- Hagyj békén! Akkor sem kellenél, ha te lennél az egyetlen férfi a világon!
- Ejnye, Sora... bezzeg más - kellett neked... Én a helyedben nagyon alapos megfontolás alá venném a dolgot, szivi... Nézd csak! - mondta, miközben egy kést vett elő, és elvágta a háló egyik tartókötelét. Elsápadtam. Utánam indult, a kést a szájába véve. Megvágta magát, de élvezettel nyalta le a vörös folyadékot. Egyszer csak mászás közben hirtelen megtorpant. A szemeit rám függesztette. A téboly lángja lobogott bennük... már féltem. Rettenetesen.
- Áhh... még jobb ötletem van, aranyom! A kislányotok élete biztosan többet ér neked a sajátodétól...- vette ki a szájából a vágóalkalmatosságot, és gonoszul elmosolyodott.
- Kislányunk?!
- Az a csini kis ezüsthajú porcelánbaba... - intett maga fölé a késsel.
Meghűlt bennem a vér... Amelie volt odafent... a kupola alatt, a legmagasabb trapézrúdra kötve. A rémült kislány hangtalanul zokogott. Moccanni sem mert.
- Ne félj, Amelie! - kiáltottam neki - segítek!
Villámgyorsan mozdultam Leon unokahúga felé, de Diego megelőzött.
- Azt kötve hiszem...- kacagott eszelősen, miközben elvágta az egyik tartókötelet. Az ezüsthajú kislány ijedtében felsikított, de még valameddig tartotta a kötél...
- Nos, mi a válaszod, mia bella?! Az enyém leszel... vagy a kicsikéd meghal... - kérdezte fojtottan.
- Te őrült vagy!
- Lehet... de csak egy perced van válaszolni az iménti kérdésemre... utána a lány teste szét fog zúzódni odalent...
egy ép csontja sem fog maradni... meghal. Nem lesz szép látvány... várom a válaszodat!