A buli már véget ért, de nem jött álom a szememre. Mozdulatlanul ültem az ablakomnál, és 
meredten bámultam bele a sötétségbe. A tengerpart homokja ezüstös fényben ragyogott, ahogy 
a Hold megvilágította. A kerek égitest hasonló, csillogó színt kölcsönzött a partra kifutó, 
fodrozódó hullámoknak is. Csend volt.
A Dan érkezésével kezdődő események némi átgondolásra szorulnak...
Nos, lássuk csak... a sorozatos meglepetések kis időre elfeledtették velem hatalmas bánatomat.
Szomorúságom azonban bátyám fájdalmához mérten oly kevésnek tűnik... magát okolja egy olyan 
végzetes baleset miatt, amiről nem tehetett... ráadásul az elvesztett partner az ő nagy 
szerelme volt...
Mindez véletlenül és villámgyorsan történt. Viharosan... Fantom ismét igazat mondott. A jóslatai
valamilyen formában mindig igazak.
Az esti összejövetelen csak a legszűkebb értelemben vett barátaink voltak jelen... és még ők sem 
mind. Miát, Kent, Mayt, Annát, Rosettát, Mariont és a Sarah-Kalos párost sikerült alaposan 
meglepnünk esti felfedezésünkkel... bár a tények a hasonlóságunk miatt nem is voltak annyira 
elképesztőek.
Családunk múltjáról Danny sem tudott sokkal többet, mint én. Szüleinket már sajnos nem tudtuk
megkérdezni, nagyszüleinket pedig ellenséges magatartásuk miatt nem volt érdemes... hiszen Dant
kitagadták, rólam meg kezdettől nem akartak tudni... A homályos események megvilágítására maradtak 
még a nevelőszüleim, vagyis nagynénémék... de ehhez nem sok reményt fűzhettünk. Ismertem őket 
annyira, hogy nem titkolták volna, ha tudomásuk van róla.
Az anyakönyvi papírjaink minden kétséget kizáróan bizonyították feltételezésünk helyességét. 
Valóban ikrek vagyunk. Hogy mi okból választottak el minket?! Valószínű, hogy örök rejtély marad.

Miután megtárgyaltuk az egészet, úgy döntöttünk, egyenlőre nem tárjuk a nagy nyilvánosság elé a 
dolgot. Túl sok a tisztázatlan esemény benne, ami csak újabb pletykaáradatot indítana a médiákban.
Mindenesetre életünk egy nagy fejezete zárult le, és kezdődött egy új. Mindketten úgy éreztük 
magunkat, mint a fuldoklók, akik váratlanul felbukkannak a víz alól a felszínre...
Ez persze nem jelentette azt, hogy lelkem már nem szenvedett... még mindig fájt... rettenetesen
kínzott, hogy ő itt hagyta a Kaleidot - és engem is.
Dannyt pedig még mindig az önvád mardosta, és szereme elvesztésén bánkódott.
Mostantól viszont legalább itt voltunk egymásnak, támaszt nyújtani. Ahogy barátaink körülvettek
bennünket, meg kellett állapítanom, hogy szerencsés vagyok, fantasztikus bátyám van.
Kellemes beszélgetőpartner, jókat lehet vele nevetni, és nem utolsósorban rendkívül sármos.
Barátnőim igencsak körülrajongták, de ő főleg velem foglalkozott. El nem engedett maga mellől.
Kissé sokáig beszélgettünk, és erre való tekintettel főnökünk egy órával későbbre tolta a reggeli
megbeszélés időpontját.
Laylát még az este felhívtam, és meghívtam őket Yurival együtt a premierre. Dannyről semmit nem 
mondtam. Így számukra is meglepetés lesz... meg a szüleimnek is, akik szintén jönnek a bemutató 
előadásra.

Az ébresztőórám a Fantom társaságában érkező Danny volt. Még jó, hogy berontottak, mert biztosan ismét 
elaludtam volna. Kissé kómásan, az álmosságtól szédelegve céloztam meg a fürdőszobámat. A hideg víz
jótékonyan magamhoz térített. Átöltöztem.
- Mozgás, hugi! - hallottam bátyám hangját az ajtó túloldaláról.
Amikor kiléptem a szobába, ikrem épp Fantomot tanította jó modorra. A kis perverz megint be akart
lógni a fürdőbe, míg öltözködtem.
- Most mit vagy úgy oda? Nem a barátnőd... - vigyorgott kajánul Fool. 
- Ő a húgom! Fantom, szégyelld magadat!
- Mi a vita tárgya? - kérdeztem.
- Semmi-semmi...- próbált a pici szellem minél távolabb kerülni tőlem. Csakhogy most Danre nem 
összpontosított kellőképpen... bátyám - kihasználva az alkalmat - sikeresen nyakon csípte, majd némi 
nyomatékos figyelmeztetések után nemes egyszerűséggel kihajította.
Ikrem gyorsan a kezembe nyomott egy szendvicset - reggeli gyanánt - és már húzott is kifelé magával az
autójához. Kézen fogva robogtunk le a lépcsőn, ő elöl viharzott, én meg szinte repültem mögötte...
Pár munkatársunk alaposan megbámult bennünket. Na persze, ők semmiről nem tudnak...

Mia a kettőnk életéből vette az anyagot a forgatókönyvéhez. Természetesen a nevek mások voltak, meg kissé a
sztori is. Danny menyasszonyát Rosetta játszotta, aki a forgatókönyv szerint elhagyta őt. A történetben 
nekem egy bátyám volt... őt érte baleset (egy ígéretes új társunk, Robert Walker alakította). Alex-szel 
(Dan) lelki gyötrelmeink közepette találkoztunk, és megtudtuk, hogy testvérek vagyunk... nagyjából az előadás 
erről szólt.
Hamar elrepült a felkészülésre szánt idő. Mire észbe kaptunk, már a fotózáson voltunk, meg a ruhapróbán...
Aztán itt is volt a premier estéje. Mostanában nem jutott arra időm, hogy gondolkodjak. Az események sordó 
lendülete elragadott. Dannyvel sem tudtuk kiönteni egymásnak a lelkünket.
Ott álltunk jelmezbe öltözve, és vártuk, hogy a nyitó jelenet véget érjen. Mielőtt ikrem porondra lépett 
Rosettával, adott egy puszit az arcomra, amit viszonoztam. Ezzel kívántunk egymásnak szerencsét. 

Az Örök Illúzió kissé nehezített változata remekül illett a történet eme részéhez. Majd megérkezett Anna, 
férfiruhában. Ő játszotta a csábítót... Néhány káprázatos ugrás után Dant faképnél hagyták... ő pedig fájdalmát 
érzékeltetve lassú, csavart ugrásokat végzett. A színen az élet kavalkádját jelképező társaink tűntek fel, 
akik körülvették.
Miután a színes forgatag bátyámat elrgadta, mi következtünk Roberttel. May is feltűnt, a történetbeli testvér 
barátnőjeként. Hármunk előadása kissé egy régire emlékeztetett... Amikor Leon Rómeóként magával ragadott
a trapézokra... csak más végkifejlettel. Robert és May a Démonspirált előadva tűntek el a színről, miután
letaszítottak a trapézról. Nekem egy kifeszített kötélre kellett érkeznem. Lassú mozdulatokkal jutottam el 
a végéig, kézen átfordulásokkal, majd ülésbe érkeztem az ott lévő trapézrúdra, a kötélnek háttal. Addigra 
Dan már ott volt a kötél másik végén, és átfordulásait szaltókkal tarkítva végigjött rajta. Mellém ült, de 
ő a kötéllel szembe. Vagyis egymásnak háttal voltunk. A rudat lassan kezdték emelni. Danny felállt, én pedig 
hátradőltem, és a lábammal függeszkedtem. Hajtani kezdte a trapézt. Amikor már nagy volt a lendületünk, fél 
kézzel lenyúlt, megfogta az én kezemet, és feldobott. Nem az angyalpózzal szálltam fölfelé, hanem feszített,
egyenes tartással szaltózva, míg el nem kaptam a kupola alatti felső rudat. Amíg én odaértem, addig bátyám egy 
Aranyfőnix-szel kápráztatta el a közönséget. Az extra benne az volt, hogy nem kézzel vagy lábbal kapta el a 
rudat... hanem egyenesen ráugrott. Ilyet még soha sem vitt véghez előtte senki... Amikor a trapéz visszalendült, 
pont akkor érkeztem fejjel lefelé forogva a kupolából, Danny mellé, kézállásba. Ő megfogta a derekamat, hogy 
stabilan megtartson. Végezetül fél kézzel a trapéz kötelébe kapaszkodva átfordultam. Egymást átöleltük, és 
mosolyogva, lihegve néztük a tomboló közönséget. Bátyám magához szorított.
- Sikerült! - mondta örömmel, és egy puszit nyomott az arcomra, miközben a trapézt lefelé eresztették.
A színpadra érve megrohantak a barátaink. Vidám csapatként vonultunk ki az öltöző felé. Út közben fura érzés 
futott végig rajtam. Mintha egy figyelő tekintetet éreztem volna... de senkit nem láttam.

Kalos elkapott minket a folyosón, és közölte, hogy másfél óra múlva állófogadás lesz, amin ott lesznek a
médiák képviselői is.
A sajtót idáig főnökünk tartotta kordában. Ha máshol nem is, de a plakátokon szemet szúrt a nagy hasonlóságunk.
Kalos ezt a műsorral, annak témájával és az ügyes sminkkel magyarázta.
Azzal viszont  Dannyval mindketten tiszában voltunk, hogy legfeljebb elodázhatjuk a dolog napvilágra kerülését,
így abban állapodtunk meg, hogy a londoni versenyig mindenképpen titokban tartjuk, de ott már testvérpárként 
fogunk fellépni. A többit magyarázzák nagyszüleink a világnak... ha tudják...
Amint a szállásra értünk, Dan berontott hozzám, és feltúrta a szekrényemet. Valahol az alján végül talált egy 
egyszerű, egyenes szabású, magasan felsliccelt fekete estélyit, amit a Hattyúk tava premierjére vettem...
de soha nem volt rajtam, mert mégis fehérben jelentem meg Leonnal...
- Ez jó lesz, hugi. -  bólintott elégedetten -  öltözz gyorsan, mert most igazán nem szeretném, ha elkésnénk.
- És te?!
- Én is feketében leszek. - vigyorodott el, majd átrohant a saját szobájába, öltözni.

Alig hogy kiviharzott, megjelent a színpad szelleme. Balszerencséjére. Azonnal megkötöztem, és minden 
tiltakozása ellenére bedobtam az éjjeliszekrényem fiókjába. Villámsebes zuhanyozás után belebújtam a ruhába, 
felvettem az anyutól örökölt aranyláncomat, egy félbetört szív alakú medállal. Megfésülködtem, és magamhoz 
vettem egy fekete kiskabátot a hűvös ellen.
Dany már kopogott is az ajtómon.
- Gyere! - kiáltottam, miközben Fantomot bányásztam elő a fiók mélyéről, hogy elengedjem.
- Csinos vagy, Sora! De ülj le, mert kell egy kis smink az arcodra! Én fogom csinálni...
- Te?!
- Bízz bennem!
- A testvérem vagy. Bízom benned. Rajtad kívül még három ember van, akire feltétel nélkül az életemet is 
rábíznám... Jó, de csak keveset...- grimaszoltam, mert a púderecset csiklandozott.
- Rendben.- bólintott, és pár pillanat alatt elkészült vele. A tükörbe néztem. Hivatásos sminkes sem dolgozott 
volna tökéletesebben... meg is mondtam neki, mire elégedett vigyort kaptam válaszul. Majd a nyakamban hordott 
medálra fordult figyelme. Most sem szólt, csak sokat sejtetően rám nézett, miközben fekete inge alól kihúzta
aranyláncát. A törött szív párjával... A két fél tökéletesen illett egymáshoz. Neki is anyai örökség... újabb
bizonyíték, hogy ereinkben azonos vér csörgedez...
Pár perccel később már bátyám autójában ülve utaztunk a fogadás helyszínére, a Hamilton Hotelhez. Családom is 
itt szállt meg, Layla és Yuri viszont barátnőm itteni lakásában.

A fogadás hivatalos része elég hosszúra nyúlt, és fárasztó volt. Interjút készítettek velünk nemcsak a helyi 
lapok és tévé számára, hanem jelentős, országos médiának és két televízió-csatornának is... fotók készültek...
autogramokat kértek. Kalos bejelentette a nyilvánosságnak, hogy indulunk a másfél hónappal később rendezendő 
londoni artista-világversenyen.
Amint ez a része a partynak lezárult, ettünk pár falatot, aztán szép csendben leléptünk szüleimmel és Yuméval
együtt Layla házába. Ott zavartalanul elő tudtuk nekik adni Dannyval való kapcsolatunk mibenlétét.
Amikor közöltük velük, hogy ikrek vagyunk, kissé meglepődtek, de Layla elmosolyodva válaszolta, hogy valami
ilyesmire számított... Meg is magyarázta, miért:
- Az előadás szünetében éppen erről beszélgettünk Yurival - nézett a férfire, mire ő ragyogó mosollyal 
bólintott:
- Túl egyforma a mozgásotok, a tempótok, a külsőtök. Laikus szemlélő nem veszi észre, de gyakorlott artistának 
feltűnhet. Layla azt mondta, nem lenne túlzottan meglepve, ha köztetek vérségi kötelék lenne, annak dacára, hogy 
valószínűleg nem tudtok róla.
- Nem kellett egy nap rá, hogy ezt mi is észrevegyük. És szerencsére még első este bizonyíték akadt a kezünkbe.
A valódi szüleink fényképe. Majd megnéztük az anyakönyveinket is. És a ráadás: ez a medál. - mutatta meg ikrem
a saját nyakláncát. Az enyém pedig jól látszott nyakamban.
Nevelószüleim a meglepődés után természetesnek vették, hogy most már nem egy nagylányuk és egy kicsi van, 
hanem egy nagyfiuk is. Dant örömmel fogadták gyermekükké. Megígértették, hogy amint időnk engedi, hazalátogatunk
Japánba. Yume is nagyon ragaszkodott Dannyhez, a beszélgetés alatt állandóan rajta csüngött, amit fivérem 
abszolút nem bánt.
Sajnos a kettőnk elválasztásával kapcsolatos titokról nem lebbent fel a fátyol. Ikremről eddig ők sem tudtak.
Felvilágosítást egyedül Sydneyben élő nagyszüleink adhattak volna, de rájuk nem számíthattunk.
A titkos megbeszélés után Dannek és nekem még szép csendben vissza kellett szivárogni a fogadásra, ami feltűnés 
nélkül sikerült, csak Kalos érdeklődött, hogy hol voltunk. Elmondtuk, hogy Yuriékkal és a szüleinkkel beszéltünk. 
Majd lassan a partynak is vége lett, és mehettünk aludni.

Mindketten sokkal boldogabbak voltunk, mint sorsszerű találkozásunk előtt. Danny a régi helyén még gyakorolni sem 
volt képes, nemhogy fellépni... Túl nagy sokk érte. 
Én Leon távoztával teljesen megváltoztam, és ennek a vidámságom, közvetlenségem, nyíltságom esett áldozatául.
Ikremmel viszont lelki támaszok lettünk egymásnak... így mindketten átvészelhetjük valahogy...