6.�szrev�tlen�l 

Hi�ba kutatom, faggatom a m�ltat: k�ptelens�g felismerni a percet, amelyben minden elkezd�d�tt. Tal�n, mert minden a felsz�n alatt t�rt�nt, �s annak, ami bel�le megnyilv�nult, nem lehetett olyan egyszer�en nevet adni.

Monique m�r m�snap �szrevette rajtam a v�ltoz�st, ha m�goly �rnyalatnyi volt is, de egy helyesl� megjegyz�sen t�l nem f�z�tt hozz� egyebet. Nyilv�n azt hitte, magamt�l �reztem r�, hogyan is kell megfelel�en mozogni; �n pedig nem t�j�koztattam sem �t, sem m�st arr�l, hogy egy profi hangolta �t alapjaiban a mozg�somat. Mi�rt tettem volna? Monique- n�l a v�geredm�ny volt a l�nyeg, mire ment volna egy f�l�r�nyi m�lttal?

V�gs� soron pedig, n�lam is a v�geredm�ny domin�lt, sz�val m�snap este is bent maradtam, hogy alaposan ki�lvezzem �j tud�somat egyed�l is.

Nem voltam az a r�zsasz�n �lmodoz� t�pus, sz�val egy�ltal�n nem sz�m�tottam arra, hogy Leon esetleg ism�t megjelenik. Nem tulajdon�tottam a sz�ks�gesn�l nagyobb jelent�s�get annak, ami t�rt�nt: v�letlen tal�lkoz�s volt, csak�gy, mint a legels�; egy befejezett k�r, k�vetkezm�nyek n�lk�l; annyi csak, mint amikor l�tsz valakit elesni, �s felseg�ted, azut�n mindketten tov�bbmentek. Egy �retlen, �lmodoz� bakfis biztosan mindenf�l�t belemagyar�zott volna – de �n nem.

Egyszer�en csak j� alaposan kimozogtam magam aznap este is.

M�snap nem maradtam bent, mert este sokat kellett tanulnom. Nagyon oda kellett figyeljek a tanulm�nyi eredm�nyeimre, mert anyu�k bizonyos felt�telekkel engedt�k meg az artistak�pz�t, �s n�ha, b�r cs�ny�n hangzik, m�gis volt egy olyan �rz�sem, hogy csak azt lesik, mikor rontok miatta az �tlagomon, hogy alkalmuk legyen eltiltani.

Harmadnap este sz�nh�zba ment�nk; viszont a k�vetkez� napon, mivel az p�ntekre esett, bent maradtam edz�s ut�n.

Boldogan ugr�ltam a szeren. Nagyon j� volt, hogy a m�skor oly zs�folt terem most egyed�l az eny�m. �r�m�mben nekiveselkedtem egy r�gi, kedvenc talajos kompoz�ci�nak. Fogtam egy karik�t, �s a jobb als� sarokb�l indulva �tl�san �tszeltem a termet. Szalt�k, �tfordul�sok, cig�nyker�k ors�val �s an�lk�l, v�gig karik�val; legv�g�l �tugrani a karik�n, mint egy delfin, tigrisbukfenccel f�ldet �rni, �s csak ezut�n elkapni a lefel� zuhan� j�t�kszert – remek sz�rakoz�s volt, �s hihetetlen, de sok �v ut�n els�re siker�lt!

Boldog voltam, mint egy gyerek, nem tudom, mi�rt. Le�ltem a p�st sark�ra, fogtam a karik�t, �s nevettem.

Nem tudom, t�nyleg nem, hogy meglep�dtem-e, amikor azt ajt� fel�l megint meghallottam a hangj�t. Egy t�n� tizedm�sodpercig csak n�ztem magam el�, mik�zben �reztem, hogy sz�vem megvonaglik az �r�mt�l – b�r ezt soha be nem ismertem volna – de hogy ebben volt-e meglepetts�g, vagy valahol tudat alatt igenis v�rtam r�, azt nem tudom. Nem voltam abban a helyzetben, hogy r��r�sen analiz�ljam az �rz�seimet.

-          Most m�r �n is j�v�k neked egy el�ad�ssal – mondta, �n pedig lassan, maroknyira zsugorodott gyomorral h�trafordultam.

Val�ban � volt az.

Mi�rt j�tt el megint? A fen�be is, mi�rt tetszik ennyire?!

-          J� est�t oda is. Erre j�rt�l, hmm? – k�rdeztem szemtelen�l.

Halkan elnevette mag�t. Sz�pek voltak a fogai.

-          Ne b�zd el magad – mondta. – T�nyleg erre j�rtunk. Egy�bk�nt j� est�t neked is.

Kish�ga ezekben a pillanatokban �rte utol, �s dugta be a fej�t k�v�ncsian b�tyja karja alatt.

�szint�n meg�r�ltem neki.

-          H�, szia, pici! – intettem fel� bar�ts�gosan. – Hol voltatok? – T�le valahogy k�nnyebb volt megk�rdezni; vele k�nny� volt term�szetes hangon besz�lni.

-          �, sz�val te vagy az? Szia! – nevetett, �s m�r b�jt is be Leon mellett, mik�zben m�ris mondta-mondta a mag��t.

Elb�v�l�, szinte dallamos magyar�zat�b�l pillanatok alatt kider�lt, hogy edzeni voltak �k is, csak lek�st�k a helyij�ratot hazafel�, �s �gy d�nt�ttek, hogy a k�vetkez� buszra nem v�rakoznak, mert az unalmas, hanem �rkez�s�ig els�t�lnak a m�sik meg�ll�ba; de k�zben Leon megl�tta, hogy �g a villany a teremben, �s azt mondta, n�zzenek be, mert lehet, hogy egy ismer�se van itt, sz�val be is j�ttek, csak � lemaradt, mert a port�s felismerte, �s meg�ll�totta n�h�ny udvarias sz� erej�ig, mert ugyeb�r Leon ilyesmire sosem �r r�.

Mindezt �gy egybe�ntve adta el� – lefogadom, hogy sz�nd�kosan, csak hogy megnevettessen –, �s az utols� szavakn�l szemreh�ny� pillant�ssal illette fiv�r�t.

-          De r�lad sokat mes�lt – f�zte hozz�, amivel kiv�ltotta igaz d�bbenetemet, �s Leon azonnali berzenked�s�t.

-          Sophia – kezdte b�tyja m�ltatlankodva –, nem eml�kszem, hogy egy�ltal�n mes�ltem volna b�rmit is Dallie-r�l, nemhogy m�g sokat.

-          Amikor befel� j�tt�nk, azt mondtad, eg�sz tehets�ges l�ny, �s megn�zn�d, mennyit fejl�d�tt – emelte fel az orr�t ismer�s mozdulattal Sophie. – Ez n�lad m�r igenis soknak sz�m�t. �s ne sz�l�ts Sophi�nak, k�rlek. Tudod, hogy ki nem �llhatom.

-          Ti �lland�an civakodtok? – vontam �ssze a szem�ld�k�met szigor�an.

Egyszerre feleltek.

-          Nem – mondta Sophie.

-          Igen – felelte Leon, amivel egy �jabb szemreh�ny� pillant�st �rdemelt ki h�g�t�l.

-          Megmutatn�d, mit csin�lt�l? – fordult vissza fel�m a kicsi. – Semmit sem l�ttam bel�le.

-          Sophie, a k�vetkez� buszt is le fogjuk k�sni – kellemetlenkedett Leon.

-          Nem mindegy? H�tv�ge van – felelte Sophie. – �s k�l�nben is, te akart�l bej�nni. Azt hittem…

Leon �sszeh�zott szemmel, h�v�sen, nyugodtan n�zett r�.

-          Mit is…? – k�rdezte halkan.

Kir�zott a hideg a tekintet�t�l. �nk�ntelen�l arra gondoltam, hogy ha ilyen, amikor hal�lnyugodtan sz�mon k�r valamit, akkor milyen lehet, ha vesz�lyes hangulatban van? T�nyleg err�l a sr�cr�l gondoltam �n azt, hogy elk�pzelhetetlen, amint h�v�sen n�z?

Sophie konokul n�zett r�, de nem felelt. Halv�ny, tapintatos mosollyal jelezte, hogy eltekint a folytat�st�l; de ebb�l a mosolyb�l sejthet� volt az is, hogy Leon nem �ssza meg sz�razon a hazautat.

Ami engem illet, azt sem tudtam, s�rjak-e, vagy nevessek k�nomban. Sem Leon, sem �n nem magyar�ztunk bele semmit a tal�lkoz�sainkba, de Sophie l�that�an igen.

N�h�ny m�sodperc erej�ig zavart csend �llt k�z�nk.

Nem mondhattam semmit, mert a kisl�ny nem hozz�m sz�lt; a testv�rek pedig hallgat�lagos egyet�rt�sben k�s�bbre halasztott�k priv�t eszmecser�j�ket.

V�g�l Sophie t�rte meg a csendet.

-          Nos, megmutatod…?

Nagyon halkan felny�gtem. – �ssze fognak akadni a l�baim! – s�gtam neki, �gy, hogy Leon ne hallja; ugyanakkor viszont b�tyja fel� intettem a szememmel, megokoland� a remeg� l�bakat.

Felragyogott a szeme. Sz�ja el� kapta a kez�t, �gy nevetett.

-          Tetszik neked…! – s�gta boldogan. Nem k�rd�s volt.

-          F�lre�rted – n�ztem r� k�ny�rg� szemekkel, �s m�r nem suttogtam.

-          Dehogyis! – nevetett tov�bb. Nem hitt nekem.

Nem volt neh�z kital�lni, mennyire szeretn�, ha fiv�re komoly �rdekl�d�st tan�s�tana egy l�ny ir�nt; �n viszont �ppen ez�rt szerettem volna valami m�don a tudt�ra adni, hogy az a l�ny nem �n leszek. Nem akartam, hogy ill�zi�i legyenek csak az�rt, mert Leon bej�tt megn�zni, hogy haladok.

-          Csak vicceltem, rendben? – mondtam; de l�ttam a szem�n, hogy nem tudtam meggy�zni.

S�hajtva fel�lltam teh�t, �s a p�st sark�hoz l�pkedtem, hogy v�gigcsin�ljam a gyakorlatot, ahogyan k�rte. Hogy a sarokig eljussak, ahhoz eg�szen k�zel kellett mennem Leonhoz. � az ajt�f�lf�t t�masztotta, �s nem sz�lt, csak n�zett. Tekintete nem volt sem elutas�t�, sem befogad�, csak ny�lt, mint mindig. Nem f�z�tt megjegyz�st l�nyos sutyorg�sunkhoz sem: �gy t�nt, hidegen hagyja a dolog – �s ett�l valahogy megk�nnyebb�ltem.

A sarokra �rve jobb kezembe fogtam a karik�t, �s h�tat ford�tottam Leonnak, mert ebb�l a sz�gb�l indult az �tl�.

Nem volt neh�z v�gigcsin�lnom a gyakorlatot, mert nem l�ttam, hogy n�z. Siker�lt is minden, �gy, mint el�sz�r, �s a sor v�g�n Sophie nevet�s- tapsol�s �r�me volt a jutalmam. Elt�lzott, de v�gtelen�l bar�ts�gos gesztussal meghajoltam a kis hercegn� fel�, �s � ezen is sz�vb�l nevetett; �n pedig megtapasztalhattam, milyen is az, amikor a produkci��rt nem elismer�st, hanem �szinte �r�m�t kap az el�ad�. Csod�latos �rz�s volt. Olyan… igazi.

Amikor Leonra n�zt�nk, � k�nnyed�n biccentett, majd az �r�j�ra tekintett; onnan pedig egyenesen a szemembe, mik�zben fej�vel finoman a gerenda fel� intett.

-          Na, ne…!!! – m�ltatlankodtam, meg�rtve, mire k�r.

-          Ha t�nyleg lek�ss�k miattad a k�vetkez� buszt, m�g m�rges is leszek – k�z�lte.

-          De legal�bb legk�zelebb nem k�v�ncsiskodsz be minden tornaterembe, ahol �g a villany – mormoltam az orrom alatt.

-          Tess�k?  

-          Semmi. – Ess�nk t�l rajta, gondoltam, �s felugrottam a gerend�ra.

Ez�ttal azonban �ppen vele szemben kellett dolgoznom, sz�val most m�r bezzeg t�nyleg f�l� volt, hogy remegni kezdenek a l�baim.

Csak az�rt is a szem�be n�ztem. � tov�bbra is nyugodtan, rezzen�stelen�l figyelt – olyan nyugodtan, hogy �n is lecsillapodtam t�le.

V�gigmentem a gerend�n. Nem gyorsan �s nem lassan; k�nnyed�n, t�rdb�l lend�tett l�bakkal, ahogyan � tan�tott, �s v�gig a szem�be n�zve, mint akinek mindegy, ki figyeli. Pillanatok alatt kint voltam a szer v�g�n, �s meg�lltam.

N�zt�k egym�st, �s egy hossz� m�sodperc eltelt�vel Leon megint mintha biccentett volna; de mert ezt �ppolyan �szrev�tlen�l tudta m�velni, mint a mosolyg�st, �gy nem lehettem benne teljesen biztos.

-          K�sz�n�m – mondta, majd h�g�ra n�zett. – Sophie, menn�nk kell.

-          Musz�j? – g�rb�lt le a kicsi sz�ja, �s fel�m fordult: - Te nem j�ssz m�g haza, Dallie?

-          De igen, de m�g tusolnom kell �s �t�lt�zni…

-          Az csak p�r perc! – csillant fel a szeme, �s k�ny�rg� szemekkel n�zett b�tyj�ra; �n pedig �tkozhattam magam. Mi�rt nem mondtam egyszer�en nemet?!

Leon �llkapcsa megfesz�lt – m�gsem sz�lt, nem volt ellenvet�se. R�m n�zett, �s csak annyit mondott:

-          Siess.

Rohantam, nan�.

Nem, nem az�rt, mert. Eg�sz m�s oka volt. Az�rt, mert meg�rtettem �t.

�szt�n�s meg�rz�s volt, vagy m�giscsak t�bbet �rtettem meg �letm�djukb�l, mint gondoltam volna? Nem tudom, tal�n nem is sz�m�t.

Egyszer�en csak tudtam: Sophie miatt v�r r�m; mert nemcsak � maga, hanem a kisl�ny is mag�nyos, �s � nem akarja t�le elvenni azt a kev�s lehet�s�get, ami megadatott.

Akkor m�g nem gondoltam bele, mit is jelent ez; nem tudatosult bennem, hogy valami rejtelmes okn�l fogva mindketten bennem l�tj�k azt a bizonyos lehet�s�get – nem �nmaguk�rt: egym�s�rt. Nem foglalkoztam vele, mit jelenthet ez r�m n�zve; egyszer�en elfogadtam a helyzetet, �s tettem, amire k�rtek: siettem