4.       L�gt�ncos 

Nem, nem az Oswald testv�rek miatt lettem magam is artista. Azon a napon, amikor cirkuszba mentem Odile- lal, m�g csak nem is l�ttam �ket; akkor �k egy m�sik t�rsulatn�l dolgoztak.

Ami mag�t a cirkuszt illeti, nem jelentett t�bbet sz�momra egy mozin�l vagy egy finom vacsor�n�l valami j� helyen: j�nak j� volt, de meglettem volna n�lk�le is. Nem tudtam sz�vb�l nevetni a boh�coknak, mert sz�momra ez a fajta sz�rakozat�s nem volt valami vicces, k�l�n�sen, ha belegondoltam, mennyi felk�sz�l�ssel, ver�t�kes munk�val j�r az el�ad� sz�m�ra, �s a sokadik el�ad�s ut�n meg val�sz�n�leg a k�ny�k�n j�n ki az eg�sz. Nem b�rtak elvar�zsolni a b�v�szek mutatv�nyai, mert szemf�nyveszt�st, csal�st l�ttam benne, �s b�rmilyen sz�p volt is, �n nem �lveztem, hogy �tvernek, megcsalj�k a szememet, �s bebizony�tj�k, hogy semmi sem igaz, amit l�tok. Az �llatidom�rok munk�j�t max irigyelni tudtam, de az oroszl�nokat, akik szemmel l�that�an nem �lvezt�k a munk�t, m�r kev�sb�.

Odile m�r kezdett megint g�rb�n n�zni r�m, �s el tudtam k�pzelni, min� fejmos�st kapok megint a k�l�nc, r�tarti term�szetem�rt – pedig az Isten�rt, csak �szinte voltam! – , de akkor viszont a l�gt�ncosok sz�ma k�vetkezett… �s ez mindent eld�nt�tt.

�letre sz�l� benyom�st tett r�m a trap�zok vil�ga.

R�gebben, m�g az �ltal�nos iskol�ban, nagyon sokat foglalkoztam talajtorn�val; nyertem is n�h�ny versenyt vele, de nem vettem t�l komolyan. Nem �el�rni� akartam valamit, csak szerettem a mozg�st, a lend�let erej�t; azt, hogy elk�peszt�en rugalmasnak �s hajl�konynak kell lenni, ugyanakkor viszont pontosnak, mint egy m�szer. Nem kih�v�s volt sz�momra: nem az volt a k�rd�s, hogy k�pes vagyok-e r�, �s nem az volt a siker�lm�ny, hogy meg tudom csin�lni. Sokkal ink�bb olyasf�le �lm�ny volt, mint m�soknak a t�nc: a t�k�letess�gig kifejlesztett mozdulatok �lvezet�t, az eg�szs�ges munk�ra fogott test felszabadult �r�m�t jelentette. K�l�nleges k�pess�geket nem, de r�termetts�get, �gyess�get, pontos reflexeket, ritmus- �s egyens�ly�rz�ket ig�nyelt, ak�rcsak a t�nc; �s mik�zben k�l�nf�le bonyolult gyakorlatok kivitelez�se k�zben, szalaggal vagy karik�val dolgozva eljutott�l a p�st egyik sark�t�l a m�sikig, forgott veled a terem, �s sz�nesen �sszemos�dott minden, mintha kering�zn�l.

Nem v�letlen az sem, hogy annyi sport�gnak megvan a t�nccal vari�lt v�ltozata is; hogy vil�gszerte ismert �s elismert sport p�ld�ul a j�gt�nc, az aerobic, a v�zibalett, hogy csak n�h�nyat eml�tsek.

Tal�n �ppen e sportok der�s, �r�mteli jellege jelenti n�mely sportol�nak az elhivatotts�got; tal�n nem mindegyik�k a karrier�rt, a nagy p�nzek�rt, vagy �pp fittness-m�ni�b�l sportol, �s nem is szimpl�n az�rt, mert szereti csin�lni, vagy �pp ebben n�tt fel, �s nem tud m�st elk�pzelni; tal�n az�rt, mert olyan �nfeledt �r�m�t �lhet meg, amilyent m�s hivat�sban lehetetlen.

A l�gtorn�szok munk�ja mag�ban foglalta a t�nc t�k�lyre vitt, eleg�ns mozdulatait, a sport er�- �s kitart�sig�ny�t, ugyanakkor azonban, mivel eleme a leveg� volt, ezeket hal�los kock�zattal f�szerezte. Itt nem csak sz�pnek, �gyesnek �s hajl�konynak kellett lenni, de nagyon b�tornak is; itt nemcsak csillog�s �s �r�m volt, de m�lys�g �s magass�g – itt nem r�ghattak labd�ba, csak a legjobbak. Ez a munka nem csalt, nem hazudott, mint a b�v�sztr�kk�k; ez nyers volt, kem�ny �s �szinte, mint �n. Ez nem g�gy�g�tt, nem mondta, hogy ha elesel, meg�t�d magad, �s megk�k�l a kis popsid; ez azt mondta: odafent, h�l� n�lk�l esetleg az �leted a t�t. Itt az el�ad�k nem csak elb�v�lni, sz�rakoztatni akartak: mindemellett er�, m�lt�s�g �s megb�zhat�s�g sug�rzott bel�l�k. Itt a partnered nem egy boh�c volt, aki tort�t haj�t a k�pedbe, hanem egy hozz�d hasonl�an er�s t�rs, akivel munk�d alapfelt�tele a k�lcs�n�s bizalom, mivel minden mozdulattal kock�ztatj�tok, ugyanakkor pedig megmentitek egym�s �let�t.

N�z�k�nt �kl�mnyi gyomorral izgultam v�gig az el�ad�st; torn�szk�nt pedig tudtam, micsoda er�fesz�t�sek, micsoda munka �ll a bonyolult mutatv�nyok, szalt�k, hal�lugr�sok m�g�tt. Az el�ad�s v�g�n elragadtatva, �veges szemmel s�t�ltam ki a Le Cirque Bouglione- b�l*, �s nagyj�b�l tiszt�ban voltam vele, mit akarok kezdeni �letem h�tral�v� r�sz�vel.

Amint a fentebb mondottakb�l kivil�glik, nem egy naiv, gyerekes �lom volt a csillog�sr�l, hanem komoly elk�pzel�s egy hivat�sr�l, amelyet a k�vetkez� hetekben el is kezdtem val�ra v�ltani.

Nem volt olyan k�nny�, mint ut�lag mes�lni r�la – sz�leim, akik b�k�s, nyugis dimplom�s �letet sz�ntak nekem, rengeteg akad�lyt t�masztottak, m�ghozz� jogosan; �n azonban nem engedtem.

K�ptelen lettem volna erre. A l�gt�nc az els� hivat�s volt a szememben, ami t�k�letesen illeszkedett a term�szetemhez, az ig�nyeimhez; amit magam�nak tudtam �rezni. V�gezhettem volna f�iskol�t, egyetemet, lehettem volna orvos, k�zgazd�sz, m�rn�kn� vagy �gyv�d, hi�ba: v�gzetts�gem csak pap�ron lett volna igaz, de a sz�vemben nem; munk�m pedig csak szakma lett volna, de nem hivat�s.

Anyu�k persze nem �gy gondolt�k; az � szem�k el�tt minden sz�l�k v�gy�lma lebegett: hogy egyszem gyermek�kb�l k�ztiszteletben �ll�, elismert tisztvisel� lesz. Pedig tudhatt�k volna, hogy nem b�rom a kispolg�ri �letet, teh�t igen nagy a val�sz�n�s�ge, hogy sosem fogok olyan �letm�dot, munk�t a magam�nak vallani, �s lelkiismeretesen v�gezni; ergo, a sz�ges ellent�t�re kell sz�m�taniuk.

V�g�l ap�mat a – szerencs�re igen fejlett – igazs�g�rzet�n kereszt�l gy�ztem meg.

-          Egyszer azt mondtad, mindegy, mi lesz a munk�m, de azt sz�vesen csin�ljam, abban legyek j�. M�gis, hogyan lehetn�k j� orvos vagy �gyv�d, ha nem �rzek elhivatotts�got? – k�rdeztem. – Apa, a hum�n szakm�k dolgoz�i az�rt �lnek, hogy seg�tsenek az embereknek; de egy ilyen k�l�nc, mint �n, maximum sz�rakoztatni tudja �ket. De lehet, hogy egyfajta seg�ts�gny�jt�s ez is. Egy hossz�, f�radt nap v�g�n bemennek egy moziba, egy j� �tterembe, vagy �pp egy cirkuszba, �s kikapcsol�dnak. N�h�ny �r�csk�ra elfeledkeznek a gondjaikr�l. Egy orvos, egy �gyv�d akkor seg�t, amikor m�r nagy baj van; �n viszont a h�tk�znapok �r�kmozg� �let�t �lem. Mit kezden�k egy �r�asztal vagy egy m�t�asztal mellett? �n majd �gy seg�tek, ahogy tudok: mindig mozg�sban.

Ap�m elgondolkodva n�zett r�m szem�veg�nek v�kony ez�stkerete f�l�tt a nyugodt, sz�rke szem�vel.

Lehet, hogy anyumat juttattam esz�be, azokb�l az id�kb�l, amikor m�g a sz�p, sz�ke Denise Levant moziba �s focimeccsekre j�rt vele, �s feh�r miniszokny�ban ugr�lva, torkaszakadt�b�l drukkolt a kedvenc csapatuknak, �s ut�na a bisztr�ban �gy itta a s�rt, mint a fi�k. Tal�n arra gondolt, milyen is volt akkor anya – vag�ny, nagy sz�j�, gy�ny�r�, szabad; miel�tt… Nos igen, miel�tt a k�ztiszteletben �ll� fiatal seb�sz, Dr. Julian Cavanaugh feles�ge lett volna.

Nem, mintha nem lettek volna boldogok egym�ssal. Nagyon j�l �ltek, szerett�k egym�st. De a c�m k�telez, �s egy orvos feles�ge, egy tiszteletrem�lt� �rin� m�r sz�nh�zba j�r �s g�laestekre, de focimeccsre – nem.

-          Pedig aki ilyen �tgondolt v�d�besz�det k�pes int�zni, az nyugodtan lehetne �gyv�d… - mormolta ap�m bar�ts�gosan. - Rendben van, Dallie – mondta v�g�l. – De az�rt ne k�telezd el magad.

Nekem ennyi is el�g volt. A nyak�ba ugrottam, �sszecs�koltam, �s rajongva b�multam azokat a nyugodtan mosolyg� sz�rke szemeket – �s nem jutott eszembe r�luk egy m�sik sz�rke szemp�r, esk�sz�m. Egy f�l pillanatra sem.