Leon eszméletlenül feküdt a homokon. Már visszaváltozott emberré. Oldalán mély, hosszú
vágás sötétlett. Sora sírva térdelt mellé. Könnye ráesett a férfi arcára, aki kezdett
magához térni.
- Sora! Miért nem vagy a házban?! Hol van Matt?- kérdezte erőtlenül, ahogy kinyitotta a szemét.
- Matt átváltozott egy furcsa madárrá, és elégett a vámpíral együtt... meghalt.- zokogta.
- és Te is miattam sérültél meg...
- Matt.. nem halt meg. Tűzdémon... Főnixxé vált... Ez az ő különleges képessége...
én pedig rendbe jövök nemsokára. - válaszolta szaggatottan a fiú. Csodás ezüstszín
haja most véresen, csapzottan terült szét körülötte.
- Sora, segítenél felkelni?
- Mi?! Ilyen állapotban?!
- Részben démon vagyok... Többet is el tudok viselni,csak legyengít... Áhh...
Régebben ez meg sem kottyant... Sokat kihagytam...
- Rendben. Gyere!- segítette fel a lány partnerét, aki a fájdalomtól összeszorított
fogakkal, zihálva indult a ház felé, Sorára támaszkodva.
- Nehéz az élet... Te meg még nehezebb...- nyögte a lány viccesen, kissé megkönnyebbülve
attól, hogy társa jobban van.
- Valaki van a házban. Érzem... Csak most gyenge vagyok, hogy megállapíthassam, ki az.-
állt meg Leon.
- Megnézem.- libbent el az eddig - merőben szokatlan módon - szótlan Fool. Pár pillanat
múlva már vissza is érkezett.
- Matt az, a barátod.
- Kösz, Fantom.
- Látod, kedves, nem történt baja. - nézett a fiú Sorára, aki elpirult. Leon figyelmét
ez nem kerülte el.

Matt eléjük jött segíteni. Nagy nehezen elcipelték a sérültet a fürdőszobába, ahol barátja
lekapcsolta róla a páncélt, majd a kardal együtt elvitte. Miközben kifelé ment, megjegyezte:
- Kisány, a fürdetést rád bízom, mert nekem kell a gyógyteát elkészíteni, amitől meggyógyul.
- Nincs mit tenni, Leon. El kell viselned, hogy megfürdesselek.
A férfi erőtlenül bólintott, de szemében pajkos szikrák táncoltak.
- Nem vagyok szégyellős.
- De én igen...- vörösödött angyalkája feje.
Nagy nehezen túlestek a démonfürdetésen, majd Leon egy törölközővel a derekán bicegett a
szobájába a japán lányra támaszkodva. A fiú leült ágyára, partnere pedig bekötözte a sebét.
Utána a szerényből kivett egy térdnadrágot, egy pólót, odaadta Leonnak, és gyorsan távozott.
Egy idő múlva előkerült. Ő is lezuhanyozott, mert véres lett, amikor jöttek befelé a villába.
Kissé meg is nyugodott.
Matt elkészült a teával, és egy óriási bögrében vitte oda, lehetett vagy egy liternyi.
- Borzasztó íze van, de itasd meg vele az egészet. Akkor holnapra semmi baja nem lesz.
Nekem most mennem kell. Pihenjetek nyugodtan, már elmúlt a veszély. - mondta, és elköszönt.

Sora bezárta az ajtót, majd Fantomot megkérte, azért nézzen be a villa minden zugába...
Majd visszament sebesült démonjához. A férfi állapota lassan, de szemmel láthatóan javult,
bár igen csak legyengült.
- Na, akkor lássuk azt a teát... - vitte oda a nagy bögrét neki. - Fúj, még a szaga is
rettenetes. Szerintem fogd be az orrod, és úgy idd meg...
Leon megeresztett felé egy vigyort, de ahogy a bögrét Sora az orra alá tolta,lefagyott az
arcáról... tényleg iszonyú büdös volt... Hát még az íze... Megpróbálta mnden érzékszervét
kiiktatni, és minél gyorsabban lenyelni. Amint megitta a szörnyű folyadékot, érezhetően
kezdte visszanyerni az erejét. Az oldalán lévő borzalmas seb is gyorsabb gyógyulásnak indult.

Sora odaült mellé, és megint kifésülte az ezüst hajzuhatagot. Leon közben fél karjával átölelte
az angyal derekát, akinek arcszíne megint hasonlítani kezdett a pipacséhoz.
- Megnyugodtál? - kérdezte tőle lágy, mély hangján, miközben egyre közelebb húzta magához.
Sora csak bólintott, de melegbarna szemei elvesztek az ezüstszürke szempárban... Tekintetük
megint beszélt, egymást rabul ejtve, de szabadulni nem akarva.
A francia artistakirály végül elszánta magát,és mohó ragadozóként vetette magát angyalkája ajkaira.
A lány a meglepetés dermedtségének pillanata után lágyan, szenvedélyesen viszonozta, szorosan
az izmos karokba simulva. Hosszú percek teltek el, mire ajkaik elengedték egymást. Sora pirulva
fúrta arcát szerelme nyakába. Mélyen beszívta démonja keserédes, férfias illatát.
- Szeretlek! - suttogta Leon, miközben a lány haját simogatta.- Soha többé nem akarlak magam
mellől elengedni!
- Én is szeretlek, és melletted akarok lenni.- hallotta a lány halk hangját.
- Tudod, hogy mi vagyok. Mégis?!
- Igen, tudom. Az én szelíd párducom... - nézett rá az angyali szempár, álmosan.

A reggeli, bágyadt őszi nap bekukkantva a tengerparti házba, végigcirógatta fényével a szobákat...
Az egyikben egy fiú és egy lány aludt nyugodtan, egymást átölelve, arcukon mosollyal. Tudat alatt
is érezték, hogy a másik ott van... és most már így is lesz mindig... örökké egymás mellett, együtt...
és nem csak a színpadon.