Sora délutánig aludt az injekciótól.Leon, ahogy a doktornőnek ígérte,
melette maradt. " Olvasott", azaz a könyvvel a kezében elgondolkodva
bámulta az alvó szépséget.
" Olyan vagy, mint Sophie ... de mégsem. A húgomnak
is óriási volt az akaratereje, de Te túlszárnyalod.Megcsináltad velem az
Angyalok táncát... és akaratlanul engem is sikerült megváltoztatnod.
Pedig ha tudnád, mi voltam előtte... lehet, hogy visszarettennél...
Tulajdonképen még most sem tudom, mit érzel irántam.Meg sem merem kérdezni.
És azt sem merem megtenni, hogy elmondjam Neked, én mit érzek...
Ha Matt megérkezik, mesélnem kell a múltamról is, hogy megértsd a mostani
eseményeket. Előre félek, úgy döntesz, hogy nem fogadsz el a továbbiakban
partnerednek... De Mattal együtt meg kell tennünk. Beszélnünk kell róla..."
Majd akarattal a könyvbe kényszerítette a tekintetét, mert Sora ébredezni
kezdett.
- Szia, Leon! Mit olvasol?- nyújtózkodott a lány.
- Szia. Hogy aludtál?- érdeklődött a fiú, és megmutatta a kezében tartott
könyvet Sorának.
- Jobban, mint az éjjel...
- Jó, akkor megyünk ebédelni. Sietnünk kell vissza, mert vendéget várunk...
- Tudom, rendben, menjünk.

Ebéd után a parton visszagyalogoltak a házig. Nemsokára kopogtak is az ajtón.
A sármos nyomozó érkezett.
- Tulajdonképpen hivatalosan azért kellett jönnöm, hogy a reggeli eseményekről
kérdezzek. De arról úgy sem tudtok semmi mást mondani... De bizonyos dolgokba
be kell avatnunk a kislányt... Nem tehetünk mást, mindhármunk élete a tét...-
nézett Matt Leonról Sorára. Leon bólintott:
- Üljünk le a nappaliban. Aktiválom az energiamezőmet...
Sora értetlenül nézett, de a fiú tekintete megnyugtatta. Bízott benne.
- Melyikünk kezdje?- nézett egymásra  akét férfi, miután leültek: a sztárpáros
egymás mellé, Matt pedig velük szemben, egy fotelba.
- Te, Matt! Sora, ezt soha senkinek nem szabad megtudnia Rajtad kívül... - nézett
rá az ezüstszürke szempár mélységesen komolyan. Sora hasonlóan elszánt tekintettel
válaszolt.
- Jó. - szólalt meg a barna férfi.- Akkor elmndok pár általános dolgot a vámpírokról,
mivel jó, ha tudod, mivel is állsz szemben valójában... És az általam feltételezett
okot, miért is vagy Te a fő célpontja...

Sora figyelmesen hallgatta, mit mond a nyomozó. Néhány dologról maga is hallott - a
vérszívásról,fényérzékenységről, stb. Arról is hallott, vannak, akik vadásznak rájuk..-
de eddig mindezt legendaként kezelte, mint a legtöbb ember.
Matt a következő előadásukat hozta összefüggésbe a vámpír megjelenésével. Még csak most
kezdtek volna felkészülni rá, amikor a véres események elkezdődtek, így most az egész
abbamaradt. Az előadás a Drakula menyasszonya címet viselte...
Ez a vámpír pedig a gróf Gyermeke volt... és nem tetszett neki, hogy cirkuszi produkció
készüljön istenített Drakulájáról...
Leonnal nem tud mit kezdeni /Sora itt megdöbbenve pillantott partnerére, aki jelezte,
mindent el fog mesélni erről.../, ezért Sorát vette célba, hogy az előadást meghiúsítsa.
Mellesleg a legjobban a fiatal, csinos, ártatlan lányok vérét szereti. Ha csak teheti,
őket gyilkolja.

Sora a kanapén ülve egyre jobban összehúzta magát. Leon látta, hogy fél, ezért átkarolta.
Sora remegve simult a fiú oldalához.
- Meg kell még valamit tudnod.- hallotta maga mellől a lágy, mély hangot. Leon finoman
maga felé fordította Sora arcát.
- Mi - Mattel - Vadászok vagyunk. Illetve én csak voltam egy ideig, de most vissza kell
térnem, hogy megvédhesselek. Különleges képességeket birtoklunk. Egy kevés valódi démonvér
folyik az ereinkben... de jórészt emberi tulajdonságaink vannak. A vámpír nem bír velünk,
mert rá nézve a démonvér halálos. Te viszont életveszélyben vagy. Ezért egy percre sem
engedhetlek el magam mellől.
A japán lány tágra nyitott szemekkel meredt partnere ezüstszürke szemeibe.Most nem
hidegséget, hanem őszinte féltést olvasott ki belőle. Zavarba jöt, halványan elpirult.
Szemeik néma párbeszédét Matt zavarta meg, mondván, hogy neki nemsokára mennie kell...
- Kislány, amit most megtudtál, még egyszer kérlek, tartsd titokban. A vámpír miatt Te
vagy veszélyben, de az átlagemberek miatt mi, Leonnal. Mi lenne, ha kiderülnének bizonyos
képességeink?! Jobb nem is gondolni rá...
- Egyszóval - egymás élete a kezünkben van, ugyanúgy, mint mindig máskor, fenn, a trapézon.-
szólalt meg Sora tűnődve. _ Bízhattok bennem.De én is rátok bízom az életemet. Főleg Rád...-
nézett újra az ezüsthajú férfira olyan szemekkel, hogy az beleremegett. A barna szempár őszinte
szeretetet, bizalmat és valami furcsa tüzet tükrözött, amit Leon nem tudott beazonosítani -
vagy inkább nem mert...
Matt elköszönt tőlük, de előbb megbeszélték, hogy éjszakára titokban visszajön hozzájuk, mert
a vámpír türelmetlen. Támadni fog.

Amint a barna férfi elment, Leon megfogta az angyal kezét, és visszaültette maga mellé.
- Sora Naegino! Most, hogy tudod rólam az igazságot, bízol még bennem? Egy démonban - még ha
csak kicsit vagyok is az? El tudsz még fogadni partnerednek?
-Leon!- bújt oda zokogva a lány a mellkesára - én csak Benned bízom.
A szürke szemek nagyra nyíltak, és különös tűz lobbant fel bennük a választ hallva. A fiú
izmos karjaiban tartotta a síró lányt.
- Örülök neki.- suttogta válaszul. Egyik kezével lesimította a csillogó gyöngyöként pergő
könnyeket partnere arcáról, aztán újra a fülébe suttogott:
- Én is tudom ám egy titkodat... Hallottam, amikor tegnap olyan csodálatosan zongoráztál.
Mondd, megtennéd újra? Kérlek...
Sora felemelte a fejét, és újra belenézett az igézően csillanó ezüstös szemekbe. Leon arcán
olyan mosoly ragyogott fel, amilyet még a lány soha nem látott... de más sem nagyon... Az angyal
szíve vadul ugrándozni kezdett bordái alatt - attól az észbontó mosolytól. Nagyot sóhajtott, hogy
megnyugodjon.
- Rendben. - mosolygott vissza  aztán szelíden, és felállt, hogy a zongorához menjen. Démonja
követte, majd átadta magát a zene bűvöletének, ami mindkettőjüket körbefonta,
szíveikbe kúszott, és lerombolta a falat közöttük, ami még megmaradt...
Ezalatt a néhány nap alatt oly sok mindent megéltek ketten együtt... és a veszély tudata,
a félelem, az egymásba vetett hit, a másikra utaltság még jobban megnyitotta szívüket egymás felé.
Mert az Angyalok tánca volt a kezdet... ami az elválasztó falat megingatta...
És a gyönyörű dallamok csak szóltak, szálltak...  elvarázsolva, megszelídítve a démont