- Ennyi felesleges holmija csak egy nőnek lehet...
- Mi?!
- Bár... ha belegondolok... hogy festhetsz ebben... - emelt fel Leon egy lágy esésű,
pezsgőszín selyem estélyi ruhát.
- Mi bajod vele?!
- Nem is hordod. Pedig nagyon elegáns és csábító...
- Mert ez nem edzőruha, Leon.- vette ki pirulva a fiú kezéből a gyönyörű ruhát.
- Tényleg, Sora Naegino, ezt mikor fogod fölvenni? Már alig várom... - szólalt meg egy
pici szellem a lány vállán.
- Üdv, Fantom!- szólalt meg kaján vigyorral arcán a francia herceg.
- Mi?! Ti ismeritek egymást?! Te látod Fantomot, Leon?!
- Az Angyalok tánca óta.
- Nem válaszoltál, Sora.- lebegett a lány elé Fool.
- Fantom! Ne kezdd a bosszantásomat, mert megjárod!
- Drága Sora! Hogy feltételezhetsz ilyet rólam? A Színpad Szelleméről... Kiengesztelhetsz.
Fürödjünk együtt! Biztosan jót tenne Neked is...
- Fantom! Túl mentél minden határon!- kiabált a japán lány, a kis figura felé kapva. Sajnos
mellé nyúlt, így Fool arrébb libbent. Sora pedig kergetni kezdte, míg el nem fogta. Akkor
megkötözte, és bezárta az egyik táskája zsebébe.
Leon ezen remekül szórakozott.
- Neked sem kellene ingerelned...- fordult felé Sora villámló szemekkel.
- És mit csinálnál velem? Engem is megkötöznél és a táskádba raknál?- kötekedett vele finoman az
ezüsthajú fiú. - Nem kellene folytatni inkább a csomagolást?! Mert már kezdek én is éhes lenni...
Ha nem tudnád, lassan vacsoraidő...- folytatta szemrehányóan.
- Te pedig ha nem vennéd észre, már csak ezt a ruhát kell beraknom a bőröndbe...- hajtotta össze
a gyönyörű estélyit, ami az egész szópárbajt elindította.
- Kész.- bólintott, aztán még egyszer végigjárta kis lakosztályát,nem felejtett-e valamit el.
- Mehetünk.

A fekete sportkocsi felhajtott a garázsfeljáróra. Leon kiszállt, kinyitotta a kocsi másik ajtaját,
és  udvariasan kisegítette a lányt/aki ezen igencsak meglepődött/.
Sorát láthatóan elbűvölte a látvány.
Szép kis tengerparti villa előtt álltak meg, amit három oldalról fenyőfaliget és gondozott park
vett körbe. A tenger felől egy tágas teraszra nyíltak a villa hatalmas, faltól-falig ablakai.
- Üdvözletem, Hölgyem!- nyújtotta a karját Leon Sorának. - Körbevezethetem új otthonában?
A lány kissé félrefordított fejjel, meghökkenve nézett rá Leonra, aki kedvesen elmosolyodott.
Sora ezen még jobban meglepődött. Soha nem látta még a fiút ilyen tiszta, szívből jövő mosollyal
az arcán... Barna szemeit tehát óriásira nyitotta.
- Re.. rendben...- nyögte ki végre, amikor visszajött a hangja.
- Gyere! Ez lesz a Te szobád. Megfelel? Az enyém itt van mellette, ha valamiben segítségre lenne
szükséged, nyugodtan szólj.
- Leon, ez gyönyörű.
A férfi megmutatta a ház többi helyiségét is. Végül a nappaliba vezette a lányt.
- Mennyi könyv... Otthon,Japánban nekem is sok van. Itt csak könyvtárból tudok néha kölcsönözni...
A szálláson nem nagyon férne el. - sétált tovább a hatalmas nappali sarkába. Finoman végigsimított
az ott álló zongorán.
- Helyezd kényelembe magad.  A vacsora rögtön készen van.
- Segítsek?
- Kösz, nem. Mondom, foglalj helyet. És bízd rám a vacsorát.- válaszolt Leon, és már ott is hagyta
a lányt a nappaliban.
A hatalmas ablakokon vörös fénnyel ragyogott be a lemenő nap. Sora odaült a zongorához. Milyen régen
játszott már... még otthon, Japánban...
Az üvegen keresztül látta a vörösesen csillámló tengert. Felnyitotta a zongorát, és egy gyönyörű
melódiát csalt ki a billenyűkből...

Leon csodálkozva kapta fel a fejét. Ez a dallam... Már régen hallotta, pedig mennyire szerette!
Megbűvölve, de vadászó nagymacska módjára, hangtalanul indult a dallam forrása felé.
A nappali ajtajában földbe gyökerezett lábbal állt meg: Sora?! Azt hitte, a lány zenét hallgat...
De ő a zongoránál ült, és nagy átéléssel játszotta a csodás melódiát. A lemenő nap aranyvörös fénye
különös ragyogással vonta be törékeny alakját.
A francia fiú csak nézte, döbbenten. Ha akart, sem tudott volna megszólalni most... Csendesen
visszavonult a konyhába. Közben a lány járt az eszében:
"Senki nem tudja a társulatból, hogy Sora így tud zongorázni...Ebben is fantasztikusan tehetséges.
Legalább elfelejti kis időre azt a borzadályt, ami ráijesztett...
sajnos Az nem fog nyugodni... De én tudom, mi ez, és szembe tudok szállni vele. Megvédelek, Angyal!"

Közben a nappaliban a zene elhallgatott. Sora álmodozva nézte a vörös fényben fürdő zongorát.