Ködös, sötét őszi éjjel...A páracseppek koppanak az ázott, lehullott leveleken...
A tenger morajlik, mintha azon háborogna,hogy rég elmúlt a nyár...
Az utca csendjét léptek zaja veri fel. A kövezet nyálkásan csillog, a közeledő, kicsit
cuppogó koppanások tétován megállnak... Mintha minden hallgatózna....  
Egy másik furcsa zajt lehet hallani - suhanást, majd egy kétségbeesett, velőtrázó sikolyt,
ezt követően egy állkapocs csattanását... Különös, ijesztő hangokat a ködön át, tompán...
Végül egy puffanást - és teljes csendet. Síron túlit.

Egy kicsi szoba, kora reggel. Még odakinn ködfoszlányok szálltak, így a helyiség félhomályba
borult.
Egy lány hasalva aludt az ágyán, lilásvörös, hosszú haja szétterült a hátán, és mellette,
kétoldalt a párnán is. Egyik keze félig lelógott az ágyról. A másik a párnán volt,behajlítva,
a feje alatt. Takarója is részben lecsúszott, így rövid hálóruhája alatt sejteni lehettett
formás alakját. Feje mellett fura kis figura bóbiskolt: mint egy férfit utánzó baba, hosszú
hajjal, érdekes öltözékben - és egyik szemét takaró álarcban.
A csöndet határozott kopogás törte meg. Az ajtó előtt álló nem várt a válaszra, hanem benyitott.
A homályos szobában lassan odasétált a lány ágya mellé. Egy tágra nyílt szürke szempár figyelte
megigézetten az alvó angyalt... Majd ráébredve arra, miért is jött, mély, jellegzetes hangján
megszólalt:
- Sora, ébredj! Megint elaludtál!

Sora ijedten pattant fel az ágyon, hirtelen azt sem tudta, mi történt... Majd észbe kapva maga
elé húzta takaróját, mivel lenge hálóruhája nem sokat takart...
- Megőrültél, Leon?! Csak besétálsz, halálra ijesztesz... Kopogtál egyáltalán? Mondd, jól
szórakozol?!
A hosszú, ezüstös hajú francia fiú szép márványarcán egy mosoly villant át, de gyorsan
elrejtette ridegsége álarca mögé. Sora mégis észrevette, és meglepődött. Nyitotta volna a száját,
hogy mondjon valamit, de Leon megelőzte. Szokott, szenvtelen hangján közölte, hogy már Kalos
irodájában kellene lenniük...
- Legalább megengeded, hogy átöltözzek? Így még sem mehetek...
- Nekem nem lenne kifogásom ellene.- válaszolt pókerarccal a fiú, de a lány szemeit meglátva úgy
döntött,inkább kint várja meg. Elegáns mozdulattal megfordult, és ragadozólépteivel kisétált a
folyosóra. Egy párna puffant mögötte a becsukott ajtón. Magában újra mosolygott, de arca
kifejezéstelen maradt.

Néhány perc múltán ismét nyílt az ajtó. A lány lépett ki rajta, miután rekordsebességgel
lezuhanyozott és felöltözött. Hűvös lévén - egy világoskék szabadidőruhát húzott, fölé pedig rövid
dzsekit.
- Na végre! Mivel eleve számítottam rá, hogy elalszol, ezzel megyünk.- lépett oda fekete
sportkocsijához.- Ülj be!
Sora engedelmesen beült az autóba. Mióta kilépett szobája ajtaján, egy szót sem szólt. Addig is
néma maradt, amíg a főnöki irodába értek.
A köd közben már feloszlott. Az idő azonban továbbra is borongós, nyirkos maradt, rányomva
bélyegét az emberek hangulatára.
- Már Te is késel, Leon fiam?!- fogadta Kalos őket.
- Érte mentem, különben még mindig aludna...- morogta az ezüsthajú férfi, miközben kissé szúrósan
nézett Sora felé.
Kalos már hozzákezdett volna a mondanivalójához, amikor azt egy váratlan esemény meghiúsította.
Hangosan, határozottan kopogtak az iroda ajtaján.
- Szabad!- szólt ki az igazgató.
Egy 25-30 év körüli, magas, barna hajú, markáns arcélű, vállas férfi lépett be a helyiségbe.
- Jó napot! Kalos Eidiot keresem.- mondta.
- Én vagyok.- lépett előbbre a Kaleido főnöke.
- Beszélhetnénk négyszemközt?
- Hmm... Fontos megbeszélnivalóm lenne az artistáinkkal...
- Az ügy, amelyben keresem, nem tűr halasztást.
- Ez esetben... rendben. Sarah, Sora, Mia, Leon, kérlek hagyjatok magunkra. Majd üzenek, amikor
megbeszélés lesz... Addig van elfoglatságotok...
Leon és az ismeretlen tekintete pillanatra összevillant, majd a francia fiú a lányokkal együtt
távozott. A folyosón Mia társnőihez fordult:
- Mi lehet ilyen égetően sürgős?
- Ha ránk is tartozik, majd megtudjuk.- szólalt meg váratlanul Leon. - Sora, tíz perc múlva kezdünk
az edzőteremben!

Közben az irodában...
- Matthew Fox vagyok, a rendőrség különleges nyomozója.
- Hmm... Minek köszönhetem a látogatását?
- Ezek szerint még nem hallott róla... Akkor hiába is kérdeznék bármit... Így én tájékoztatom. Jobb, ha nem
mendemondákat hallanak, meg szenzációéhes újságírók feltevéseit... A városban nagyon furcsa haláleset
történt az éjjel. Amit most elmondok, abból Ön dönti el, mit ad tovább a munkatársainak...de, javaslom,
ha lehet, legyen őszinte, viszont ne ijesszen rájuk nagyon...