Víz

- Testemmel, lelkemmel. - ismételtem Sally után. Még mindig a megértéssel küszködtem, pedig másodpercek kérdése, hogy színpadra kell állnom.

- Sora, emlékezz a három arcra, amit a víz mutat, és akkor rátalálsz...  - még hallottam, pedig már a teljesen sötét színpad felé tartottam, útközben ledobva hátamról a pulóvert.

A három arc... és akkor rátalálok a megoldásra. Fülemben zúgó vérem hatalmas zajt vert számomra, a teljes csöndbe, mely odakint fogadott. Szinte semmit sem láttam, csupán érzésből helyezkedtem.

Szelíd-szomorú, háborgó-boldog, pusztító-alattomos. Mindezt az utolsó utáni pillanatban, a zene felcsendülésével egy időben értettem meg, és tagadnom felesleges: hatalmas megnyugvást jelentett számomra. Bele sem kezdtem még a táncba, a feladatba, valamiért még is úgy éreztem, hogy már befejeztem, és a befejezés után mindig könnyebb.

Így történt most is. Amint kigyúlt a reflektor, halvány fénykörrel övezve alakomat, finoman gördültem lábujjhegyre. Bal lábamat kinyújtva vettem lendületet, és azt behúzva fordultam egyet, és ezt körönként eljátszottam egészen hosszan.

Nyugodt, picit húzott-vontatott mozdulatokkal lépkedtem, elnyújtottan vonszoltam a lábam a földön, és egész testemből a lusta bánat tükröződött. Ugrások alig-alig voltak, és azokat is lassan, lomhán hajtottam végre, már amennyire ezt az örökké ellenem dogozó gravitáció - gondolok ez alatt a trapézra, vagy a kötélre - megengedte.

Az együtemű nyugodt zene lassan halkult, és óriási szerencsémre, sikeresen megéreztem, hogy mikor váltott át hirtelen gyorsba, és ezt azonnal egy magas, és erőteljes ugrással indítottam. A búbánat komor nyugalmát a boldogság, szabadság, és öröm váltotta az arcomon, és ehhez pontosan illendő módon mosolyogni kezdtem.

Dinamikusan, maximális pontossággal, feszes izmokkal irányítottam minden mozdulatot, vidáman. Most sem játszotta meg magam; tényleg élveztem, tetszett ez a koreográfia. Kezdeti félelmem elpárologni látszott, de éppen az utolsó pillanatban megakadályozta ezt egy felhőszürke szempár. Az első sorban ülő Leon tekintetével találkozott az enyém, és nem felejtettem el ugyan, hogy mosolyognom kell, de már koránt sem élveztem annyira az egész helyzetet. Visszatért elmémbe a tudat, miszerint feladatot teljesítek, és nem szórakozásból ugrándozok itt az egész Kaleido társulat szeme láttára. Miért néz még mindig úgy, mintha át akarna lyukasztani szemeivel? Mi rosszat tettem? Közelebb férkőztem a szívéhez, mint ahogy az neki tetszett volna? Talán igen, de lehet, hogy éppen ettől a közelségtől kicsit visszarettent, és nem arról volt szó, hogy nem tetszik neki. Több ezer válasz létezik, és mind elfogadható, más-más indokkal, más-más magyarázatta. Lehetséges, majd egyszer megtudom, sőt határozott szándékom egyszer megtudni ezt is.

Már csak a befejezés váratott magára. Sally levágta a zenét, ezzel elérte, hogy a háborgó tenger hirtelen megtorpanjon egy pillanatra, a színpad közepén. Mellkasom előtt keresztezett karokkal, vállamat markolva, lehajtott fejjel. Akárki, akárhogyan is nézzen rám, ezt már be fogom fejezni, méghozzá úgy, ahogy elkezdtem.

„I don’t need no arms around me!” - Nincs szükségem karokra, magam köré.

A zene kezdetével felemeltem gonoszan megvillanó tekintetem, és két karomat, egymást váltva nyújtottam ki oldalra. Ez a mosolyom másmilyen volt, mint az előző... valóban alattomos volt, olyan amilyen szerepbe bújtatott most ez a koreográfia.

Így táncoltam végig azt a mindössze másfél perces utolsó koreográfiát, ami még maradt a végére, és akármennyire rövid volt, annál kifejezőbb, pusztító, mint egy árvíz, ami olyan gyorsan megy, mint ahogy jön.

Lezárva az egészet, mondhatni beleugrottam egy francia spárgába, ami nem csupán a koreográfia befejezését jelentette, de számomra a versenyét is. Itt vetettem gátat a produkciómról alkotott vélemények hömpölygő folyamának, mely két irányból fakadt, és az összefolyás olykor drasztikus fordulatokat okozva szült ellentéteket. Nem tudom, hogy hányan döntenek inkább mellettem, és hányan May mellett, de tulajdonképpen ez valahol mindegy is, mert úgy is ez a mindössze két, vagy talán háromtagú zsűri véleménye dönt. Leon, Layla, és Kalos fogják megmondani, hogy melyikünk volt a jobb, és én fejet fogok hajtani az ellenem születő döntés előtt is, de belenyugodni azt sohasem. Nem azért dolgoztam hosszú napokon, órákon át, és gyötörtem testem-lelkem egyaránt, hogy aztán csak úgy kiírjanak az új darabból, mint erre alkalmatlan személyt.

Előre, majd magam alá húzva lábaimat, felemelkedtem, és meghajoltam. Gondolataim zaja egészen eltompította a taps hangját, a teremben kialakult tomboló kavalkádot. Leültem az első sorban nekem fenntartott székre, és megbabonázva, homályos tekintettel meredtem a színpadra, amit most egy másik lány uralt, egy egészen másmilyen produkcióval, mint amilyen az enyém volt. A mozgás, leginkább a partot lágyan ringató, lusta, nem túl nagy, és veszélytelen hullámokat jutatta eszembe.

Nem volt túl hosszú, vagy csak nekem, aki már túl voltam rajta, nem tűnt túl hosszúnak. May elégedetten mosolyogva távozott a színpadról, csak én nem tudtam megütni egy kissé vidámabb hangulatot, pedig nem volt okom szomorkodásra, csupán izgalomtól görcsbe ugró gyomrom, és zsongó fejem nem adott nekem engedélyt erre. Ahogy közeledtünk a megoldáshoz, hogy kívántam volna inkább tovább versenyezni.

Most kivételesen Layla helyett Kalos lépett a színpadra, bár feleannyi kiállása sem volt, mint az akrobatáknak, de őt illette a szó.

- A versenyt ezennel lezárom, a résztvevőket fél óra múlva az irodámban szeretném látni, hogy kihirdessük az eredményt, amit holnap az egész társulat megtudhat. Mindenkinek köszönjük a figyelmet, türelmét, és apropó: az új darab ismertetésére szintén holnap kerül sor.

Felkeltem helyemről, de amint megláttam a kifelé tóduló tömeget egy kicsit megtorpantam, arra várva, hogy talán letaposás nélkül kijutok a teremből.

- Sora! Egyszerűen fantasztikus voltál! Tudtam, hogy sikerülni fog! - Sally lépett izgatottan mellém, angyalian boldog mosollyal arcán.

- Köszönöm! - és is elmosolyodtam, de ez inkább félénkre hasonlított, mint teljes szívből fakadóan boldogra.

- Itt van a pulcsid. Meg ne fázz még nekem itt a végén! - átnyújtotta, és én azonnal fel is vettem a jólesően meleg ruhadarabot.

- Azt sem tudom, hogy köszönjem meg ezt a rengeteg segítséget Sally. - fordultam hozzá összehúzott szemöldökökkel, tanácstalanul.

- Szívesen segítettem, de cserébe semmit sem várok. - itt tartott egy kis szünetet, majd pajkosan megvillanó szemmel, ismét szóra nyitotta száját: - Vagy talán azt, hogy megnyerd ezt a versenyt. - egy hajborzoló kézmozdulattal tetézte ezt a kijelentést, majd megindultunk Kalos irodája felé, útközben nem is szólva többet egymáshoz.

Mikor odaértünk, és láttunk, hogy lassacskán idő van, Sally még egyszer felém fordult talán inkább izgatottan.

- Tudod Sora, sokszor a tanár jobban izgul, mint a diák. - éreztem még mindig a kicsit humorosabbra vett hangot, de tényleg láttam, hogy izgul.

Csupán nagyot nyelve bólogattam, majd nehéz elhatározás végére jutva bekopogtam az irodába, és választ aligha várva kinyitottam az ajtót.

- Rendben van, akkor kezdhetjük is. - gondolom ez volt Kalos részéről az üdvözlés.

- Szerintem nincs is mit mondanunk, teljesen egyértelmű. - vonta meg vállát Leon, egy csöpp flegmatikus gonoszsággal hangjában. Jéghideg volt a tekintete, az egész lénye, és nem tudtam, hogy most jóra, vagy rosszra kellene gondolnom.

- Valóban egyértelműnek látszik az eredmény, de még mielőtt ezt megtudnátok, elmondom, hogy a darabban milyen szerepet kap a győztes. - meg kell valljam, értenek az ember kiidegeléséhez. Már majdnem toporogtam, és most először a verseny alatt Mayen is felfedeztem az izgalom jegyeit. - Leon partnereként a tűz szerepébe fog lépni, míg jómagam és Yuri játsszuk majd a vizet. A darabban némi változtatás történt, mikor Mia rálelt egy régi videóra, amit talán öt-hat évvel ez előtti lehet. Minderről majd később, most pedig Kalos... - Layla elfordult a férfi irányába, aki kicsit összekapva gondolatait bele is kezdett:

- Akkor hát rám hárítják ezt a felelősséget, no de sebaj. Tehát akkor a verseny győztese, Leon partnere, és a továbbiakban a tűz megtestesítője, egészen egy értelműen nem más, mint...