|
17.fejezet
melissakorthner 2007.10.05. 20:01
17. fejezet
Meglepetés!
Reggel Sora azt hitte, csak álmodta az egészet. A saját ágyában volt, mint mindig. Ám amikor ki akart menni zuhanyozni, Fantommal találta szembe magát.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen oldalad is van, Sora. Amit az este produkáltál... Még nekem is elakadt a szavam.
- Vagyis megtörtént..
- Néha nekem is mutathatnál pár olyan jó kis trükköt!
- Sora most vette észre, hogy teljesen meztelen.
- Milyen trükköt?! Hallgass már el! Most gondolkodnom kell.
Fantom le sem bírta venni róla a szemét. Ritkán láthatta Sorát ruha nélkül, éppen ezért igyekezett kihasználni a helyzetet.
Sora gyorsan lezuhanyozott és felöltözött. Épp indulni készült, amikor felfedezett az asztalon egy kis cetlit:
Siess az edzőterembe, van egy kis meglepetésem. Szeretlek! Leon
Sora elmosolyodott. Meglepetés Leontól? Ez jól hangzik. Most már tényleg szinte fénysebességgel rohant gyakorolni. Elvégre ez volt az utolsó nap az előadásig. Amikor a terembe ért nem talált ott senki. Minden kihalt volt és hideg.. Már kezdett fázni. Ahogy ott állt vacogva, egyszer csak fentről rózsaszirmok hullottak a fejére. Gyorsan felnézett, és meglátta Leont az egyik trapézon. Sugárzott róla a boldogság.
- Alevin kisasszony! Kihívhatlak egy párbajra?
Sora értette a játékot.
- Rendben van, Gavinon. Csak nehogy megbánd!
- Nem szoktam veszíteni.
- Akkor jó, mert én sem.
Boldogok voltak. Sora felmászott mellé, és végigcsinálták szinte az összes jelenetet. A csóknál megálltak, majd erőteljesen egymásnak estek. A végén Sora ravasz mosollyal kérdezte meg:
- És hol a meglepetésem?
- Várj egy pillanatot!
Matatni kezdett a zsebében, és előhúzott egy kis dobozt.
- Mi ez?
- Nézd meg!
Sora kelletlenül vette el a kis csomagot, miközben Leon átölelte a derekát. Rövidesen a kezében volt maga a meglepetés: egy gyönyörű, virág alakú, vörös-köves nyaklánc. Már tartani sem volt könnyű dolog a súlya miatt.. Fénylő, piros selyemszálakon függött, és eséllyel indulhatott volta a legelegánsabb ékszerek versenyén.
- Leon... ez...
- Tetszik?
Sorának még a könnyei is kicsordultak a boldogságtól.
- Ezt is akkor intéztem el, amikor az uszodát. Párizsból hozattam.
- Ez annyira hihetetlen. Olyan boldog vagyok!
- Akkor már megérte. Fordítsd meg!
Sora meglátta, hogy a medál hátuljába egy kacskaringós S betű van belekarcolva. Kérdőn nézett Leonra.
- A készítője találta ki. Megkérdezte a neved, és kijelentette, hogy akkor ezt is hozzád nevezi el. Végül a Sorelly nevet adta neki.
- Elnevezte az ékszert?
- A remekműveknél így szokás.
- És ezt miért kapom?
- Nem vehetek minden ok nélkül ajándékot a leendő feleségemnek?
- Milyen feleségednek?
- Már igent mondtál. Nem emlékszel?
- De igen. Csak én azt hittem...
- Vagyis nem gondoltad komolyan...
Egy szó nélkül elengedte a derekát, és leugrott a hálóba. Sora hiába kiabált utána, hogy nem úgy gondolta, ő már szinte meg se hallotta. Azért még az ajtóban megállt, és visszanézett rá.
- Elkeserítesz, Sora. De nem baj. Kezdj el gyakorolni.
Az utolsó mondatot jó erősen megnyomta, majd nyugodtan becsukta maga mögött az ajtót. Sora egyedül maradt a gondolataival, és a méregdrága ékszercsodával. És akkor... Remek ötlete támadt...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
