|
15.fejezet
melissakorthner 2007.10.05. 19:57
15. fejezet
Nagy baj, kis öröm
Három nap múlva - pont a főpróba előtt Sora belázasodott és iszonyúan fájt a feje. Leon már egy kicsit megnyugodott, de még így is folyton elkerülte őt. Edzéseken mindketten elég jól teljesítettek, bár a vége felé fordult a kocka: Sorára rá sem lehetett ismerni, annyira belejött a szerepbe, viszont Leon alig mert hozzáérni. Mindenki el volt képedve: a nagy Leon Oswald nem nyújt elegendő teljesítményt? Ez még viccnek is rossz. Amikor megtudta, hogy Sora beteg, akkor meg már egyenesen pánikrohamot kapott, és mindenkit lehordott a sárga földig, aki csak a közelében volt. Kallos se maradt nyugton. Amikor a fülébe jutott a hír, hogy a főszereplő a szobájából nem tud kijönni, magához hivatta Leont, és mindenki meglepetésére órákig veszekedett vele. Persze legalább harmincan leskelődtek az ajtónál. Anna még mindig haragudott Sorára, bár Mia próbálta megbékíteni. Viszont az, ami kihallatszott az ajtón, bebizonyította Mia igazát. Kallos a megszokott nyugodt, de kemény hangján beszélt:
- Idefigyelj, Leon fiam! Remélem, tisztában vagy azzal, hogy mit csináltál.
- Igen, tudom, hogy mit rontottam el.
- Akkor azt is tudod, hogy vállalni fogod a... következményeket.
Az utolsó szót halkan, de megnyomva tette hozzá.
- Ha emiatt le kell fújni az előadást, akkor azt a te fizetésedből vonom le!
- Rendben van. De még az sem biztos, hogy az a baja.
- Mi más lenne?
- A láz és a fejfájás bármi betegség tünete is lehet.
- Igen. Csak ebben reménykedhetünk.
Kallos felállt, és ki akarta nyitni az ajtót. Abban a pillanatban szembe találta magát a fél társulattal.
- Mit akartok itt? Mia!
- Igen, főnök?
Mia nyakát behúzva vánszorgott ki a tömegből, mert szégyellte, hogy ő is ott hallgatózott.
- Szólj Kate-nek, hogy vizsgálja ki Sorát!
- Igen!
Amikor már indult volna, Sora megjelent a folyosón. Elég nyúzottan nézett ki, és furcsán nézett a tömegre.
- Mi történt itt?- kérdezte halkan.
Mia kétségbe esve rohant oda hozzá.
- Sora! Már épp orvosért indultam! Miért nem vagy ágyban?
- Már jól vagyok. Semmi bajom.
Kallos lépett elé.
- Azért nem ártana, ha megvizsgálnának.
- Köszönöm, de nincs rá szükségem.
- Márpedig szükséged van rá, nem vitatkozom!
Sorában egyre jobban felszínre tört a félelem. Attól tartott, amitől minden lány, aki hasonló helyzetben van: attól, hogy terhes. Miközben vizsgálták, végig az járt az eszében: mi lesz akkor, ha igen? Mit fog akkor csinálni? Ráadásul Leon is olyan furcsán viselkedik. Kate azt mondta, hogy menjen haza, mert csak másnap érkeznek meg a leletek. Eredetileg fel akarta menteni a főpróba alól is, de mivel Sora ragaszkodott hozzá, és semmi komolyat nem talált, így megengedte neki.
Hiába volt nagyon ideges, a próba mégis kiválóan sikerült. Leon most már nem mutatott ki semmit, csak a puszta üresség látszott rajta. Annyit kínozta magát a történtek miatt, hogy már az életet is megunta. Sokkal jobban érezte volna magát, hogyha sose szeretkezik a lánnyal, és talán akkor most akadály nélkül szerethetné. Akár mennyit szenvedett, a szerelme Sora iránt egyre fokozódott. Nem telt el úgy egy másodperc sem, hogy ne gondolt volna rá. És már csak két nap volt az első előadásig. Eldöntötte hát, hogy másnap este beszél vele, akkor napközben fel is tud rá készülni.
Reggel Sora megkereste Kate-t a kórházban. Nagy megkönnyebbülésére megtudta, hogy csak egy egyszerű náthája volt, egy kis kimerültséggel fűszerezve. Pár nap, és már nyoma sem lesz. Nem volt terhes a legkevésbé sem! Nagy kő esett le a szívéről. Most már tudta, hogy az előadás sikerének semmi nem állhat az útjába. Eközben Leon az edzőteremben azon gondolkodott, hogy mit is fog majd az este mondani neki.
Fél nyolckor Leon felvett egy világoskék-fekete szín-összeállítású öltözéket, és elindult Sora lakása felé. Amikor az ajtóhoz ért, megtorpant. Még gyorsan, utoljára átgondolta a mondanivalóját, majd bekopogott. Sora szinte pár másodperc alatt ajtót nyitott. Még az álla is leesett attól, hogy Leon oda ment. Amikor rájött, hogy már percek óta csak állnak és bámulják egymást, végül beengedte. Még a szobában sem szólaltak meg. Leon elhatározta, hogy most jött el a pillanat.
- Sora... beszélnünk kell.
- Jó... miről?
- Ígérd meg, hogy végighallgatsz, és nem szólsz közbe.
- Rendben, megígérem.
- Azelőtt történt, hogy hazajöttem. Valójában nem én akartam menni, Kallos küldött. Persze mindig megnéztelek, élő vetítésben, de ez most nem lényeges. Két hét múlva felhívott, és közölte velem, hogy lesz egy ilyen előadásunk, amiben előfordulnak... kínos jelenetek. Persze én úgy gondoltam, hogy csak úgy tűnik majd, mintha kínos lenne, de tudtam, hogy neked nem fog tetszeni.
Sora szíve szerint megmondta volna, hogy tényleg nem tartotta jó ötletnek, de megígérte, hogy hallgat, ezért inkább csendben maradt.
- Kallos megbízott, hogy mivel te nagyon szégyenlős vagy, így segítsek neked. Lehet, hogy ez most szörnyen fog hangzani, de megparancsolta, hogy szabadítsalak meg az összes gátlásodtól, különben... Erősebb eszközöket fog használni. Azt mondta, használjam akár a legaljasabb módszereket is, de téged... hát, hogy is mondjam...
Sora elképedt tekintetét látva gyorsan hozzátette:
- Persze, azért vigyáznom is kellett rád.
Sora még mindig nem volt nyugodt.
- Mivel először nem tudtam, hogy mit kéne tennem... Kallos előállt azzal a "'nagyszerű" (az utolsó szót gúnyosan megnyomta) ötletével, hogy ha másképp nem megy,... akkor fektesselek le...
Gyorsan lesütötte a szemét. Sora már csak kapkodott levegő után. Hogy tehette ezt vele? Ezek szerint nem is szerette, csak egy parancsot teljesített?! Az nem lehet! És ő odaadta neki a szívét, a testével együtt! Leon folytatta:
- Persze én rögtön nemet mondtam neki, és meggyőztem, hogy ennek más módja is van. Hidd el, nem akartam ártani neked. Kallos nem tudott semmiről, mostanáig. Sora... Én szeretlek! Ezután neked kell döntened.
- Az az éjszaka... csak Kallos miatt volt?- bukott ki a kérdés Sorából.
- Nem. Miatta sosem tettem volna meg. Csak... ahogy rád néztem... nem tudtam neked ellenállni. Mindennél jobban szeretlek, és ezért is voltam olyan goromba veled utána. Mert tudtam, hogy bántottalak, és még a hátad mögött.
- És ezt miért csak most mondtad el?!
- Mert nem akartam, hogy megutálj emiatt.
- Mond csak! Ti, férfiak mind ilyen idióták vagytok?!
Most már hátat is fordított neki.
- Mégis hogy képzelted ezt? És én még azt hittem, hogy én rontottam el valamit! Mostanában a teljesítményed is egyenlő a nullával!
- Kérlek, bocsáss meg...
- Én csak azért haragszom, amiért ezt eltitkoltad. És még a főnöknek is kibeszéltél!
- Nem mondtam neki semmit. Magától jött rá. De nem csak ő vette észre.
- Miért, még ki?
- Például a kis Ken barátod. Előttem esett orra a saját lábában. De most ne beszéljünk erről.
- Jó. De a főnök miért csinálta ezt? Én nem ilyennek ismertem meg.
- Én sem. De úgy látszik, mégis ilyen. És nekem...meg tudsz bocsátani?
- Te tényleg szeretsz engem, vagy azt is csak játszottad?
- Nem szeretlek.
Sora szemei elkerekedtek a döbbenettől. Leon mosolyogva hozzátette:
- Én már egyenesen imádlak. Megengeded, hogy veled töltsem az éjszakát?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
