|
Testvéri szerető
melissakorthner 2007.10.05. 19:54
12. fejezet - Az angyal bánata 2. (16)
12 fejezet
Az angyal bánata 2.
Leon - miután rájött, hogy mégsem álmodik -próbálta megnyugtatni a lányt. Lassan kibújt az öleléséből, és a szemébe nézett.
- Sora, mi történt?
- Bemehetek?
A férfi elállt az útjából, majd mikor beért, becsukta az ajtót.
Sora kábultan szétnézett. Kicsit furcsa volt neki ez a szoba. Minden férfi-illatot árasztott, ami nem volt kellemetlen a számára, mégis zavarta. A berendezés egyszerű volt, talán túlságosan is. A földön egy váza hevert szilánkokra törve. Valószínűleg azt lökhette le Leon a sötétben, és az volt a fura zaj. A férfi a kisírt szemeire pillantott, és nem értette, hogy mi történt.
- Mi a baj?-kérdezte Leon még mindig csodálkozva.
Sora hirtelen nem tudott mit mondani. Gondolkodás nélkül partnere karjaiba vetette magát, és újra sírni kezdett. Érezte, hogy most erre van szüksége: a biztonságra, amit csak így szerezhet meg.
Leon most már tényleg kezdte elveszíteni a fonalat.
- Bántott valaki?- és testvérien átölelte a remegő lányt.
- Leon...- suttogta Sora.
- Nem bántott senki... csak... a főnök...
Egyre gyorsabban hadarta, de közben a hangja is el-elcsuklott.
- Mit csinált veled?!
Leon egyre idegesebb lett.
- Azt mondta... hogy...
A végét már nem bírta elmondani, mert minden erejét lekötötte a sírás.
Leon sejtette, hogy mit mondhatott neki Kallos. És tudta, hogy ez csakis az ő hibája. De ezt Sorának nem mondhatta el.
- Sora! Nyugodj meg, és meséld el, hogy mi történt.
- Nem vagyok itt fontos senkinek. Bármit csinálok, akkor se vagyok jó.
Sora újra sírni kezdett, és olyan szorosan hozzábújt a férfihoz, hogy már érezték egymás szívverését (ami az adott helyzetben egyre erősödött). Ennyi hirtelen jött feszültség nem marad hatástalan egy férfira, még Leonra sem. Azonban ő türtőztette magát. Nem akart elsietni semmit. Csak vigasztalni próbálta, de nem sok sikerrel.
- Mi az, hogy nem vagy fontos? Mi van a barátaiddal, és... velem?
Sora felpillantott a szó hatására, és belenézett a férfi szinte izzó szemeibe. Úgy nézett rá, mint egy istennőre: csodálattal és szerelemmel...
Sora beleremegett a gondolatba. Talán Leon viszontszereti őt? Az lehetetlen. De az a pillantás, amivel ránézett... Csak azt bizonyíthatta... Elhatározta, hogy nem titkolózik tovább.
- Vagyis én fontos vagyok neked? És miért?
- Szerelmes vagyok beléd, Sora. Ennyire még senkit nem szerettem.
Sora elsápadt. Szerencséjére a kislámpa fényénél nem sok látszott belőle.
- Ennyire hihetetlen?-kérdezte a férfi gyengéden.
Hangjában megjelent egy különös gyengédség, amit Sora még soha nem fedezett fel.
- Egy kicsit. De örülök neki... mert én is szeretlek téged.
Leonnak nem kellett több. Gyengéden megcsókolta, aztán elmerült a szenvedélyben. Sorát már az ájulás kerülgette. Még sose élt át ekkora feszültséget.
Leon érezte, hogy már a teste is egyre többet akar. Sokkal többet a csókoknál. Valósággal kívánta a lány testének minden részét. Egyre inkább elöntötte az elméjét a gondolat: hogy a magáévá teszi, bármi történjen is. Utolsó erejével azonban rájött: ezt nem szabad. Minden erejét össze kellett gyűjtenie, hogy eltolhassa magától a lányt.
Sora nem értette. Minden olyan szép volt és jó, akkor miért fordul el tőle? Most már a szemébe sem nézett.
- Mi történt?- kérdezte ijedten.
- Menned kell. Késő van.
- De...
- Sora! Férfi vagyok. Nagyon kívánlak, de nem akarom kihasználni az érzelmeidet.
- De én azt szeretném, ha most kihasználnád, és... megvigasztalnál.
- Biztos vagy be...
Nem tudta végigmondani, mivel a lány elnémította egy csókkal. Akkor Leon megértette: Sora ugyanazt akarja, amit ő. Érezte, ahogy egyre jobban felhevül a teste, ahogy hozzáér. Most már nem volt visszaút. Leon vágyait egyre jobban fokozta az átlátszó ruha is, ami szinte semmit nem takart. Ahogy a testére nézett, az utolsó józan gondolata is elveszett. Olyan szorosan ölelte, hogy az már fájdalmas volt. Felkapta a lányt az ölébe, és az ágyra fektette. Lassan lefejtette róla az összes ruhát, közben nem győzte elborítani a lány testét forró csókjaival. Sora beleremegett, é simogatta szerelmét, ahol csak érte. Sora hangja egyre gyakrabban elhalt.
- Kérlek... szeress ... folytasd...
És Leon szót fogadott neki. Egyre gyorsabban simogatta és csókolta. Sora arca más lett. A gyönyör és a félelem egyszerre tükröződött rajta. Örült, hogy Leont ennyire a magáénak tudhatja, viszont félt attól, amit csinál. Egyre jobban izgult. A testük egyesülni készült, amikor a lány felszisszent fájdalmában. Leon számíthatott volna rá, de mégis meglepődött.
- Sora...
- Kérlek, légy óvatos!
Leon még lágyabban kezdte simogatni, és próbált minél lassabb lenni. Úgy gondolta, így okozhatja a legkisebb fájdalmat. Ujjai rátaláltak a forró, nedves nyílásra, amit keresett. Kényeztette, ahogy csak tudta. Akkor a lány háta ívben meghajlott. Már nem lehetett visszatartani. Lassan, nagyon lassan behatolt a testébe. A köré záródó forró szorosságtól egy pillanatra a lélegzete is elállt.
Sora csendben maradt, csak az ujjai szorultak össze. Fájdalma egyre erősödött, ahogy párja mozgott benne.
Leonnak se csak az élvezet jutott. Érezte a lány szüzességének határát, és megpróbált áthatolni rajta. De az nem volt olyan könnyű feladat, mint ahogy azt előre elképzelte. Ráadásul egyre elviselhetetlenebb volt a lassúság, folyamatosan nőtt a vágya, hogy erősen beléhatoljon. Amikor már nem bírta tovább. Felemelte a csípőjét, és előrelökte magát. A hártya átszakadt és Sora felnyögött. Nem bírta már elviselni az égető fájdalmat, de annyira szerette Leont, hogy kötelességének érezte tűrni. A férfi egyre gyorsabban mozgott, és Sora halkan nyögdécselt. Alig várta, hogy vége legyen, de egyúttal arra is vágyott, hogy örökké tartson a pillanat. A súrlódás valamennyi kéjt is adott testének, de mindez elhalványult a szenvedés mellett. Pár pillanat múlva érezte, hogy Leon felnyög, teste megremeg, és a testét különös forróság önti el. Egy kicsit még lihegett fölötte, majd kicsúszott a testéből. Sora már sírt a megkönnyebbüléstől. Leonnak ez feltűnt. Dühítette, hogy nem tud rajta segíteni, pedig már csak arra vágyott. Olyan gyengéden ölelte át, mint még soha, és letörülte az arcáról a könnyeit.
- Ne sírj, kedves...- nyugtatgatta.
Remélte, hogy a simogatástól jobb lesz. Ám amikor a lány lábainál megérezte a forró folyadékot, még ő is megijedt. A vér csendesen szivárgott a lányból, hatalmas foltokat festve a lepedőre. Akkor jött rá csak igazán, hogy mit is tett. Fájt a szíve, amiért egyetlen szerelmének okozott fájdalmat, miközben ő szinte végig élvezte. Szorosan magához ölelte, és csókolgatta az arcát. Sora nem bírt megszólalni. Csak halkan hullatta a könnyeit. Most tudatosult csak benne, hogy mit is tett. Ezt nem lett volna szabad. Csak az vigasztalta, hogy Leonnal tette meg, és nem mással. Leonnal, akit annyira szeretett...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
