Sora az incidens utána szobája felé vette az irányt, ahol nem sokkal később már szomorúan dőlt az ágyára.

~ Hogy lehettem ilyen ostoba? Csak játszadozott velem és én mégis viszonoztam a csókját. De mégis… annyira jó volt. Szinte szárnyaltam a boldogságtól. Jaj, bármit megadnék érte, hogy szeressen. De nem láncolhatom magamhoz. Egyszer boldog lesz majd valakivel… Nem!!! Sora, ezt azonnal fejezd be! Most a darabra kell koncentrálnod. Meg kell oldanod ezt a problémát is. ~ - nyugtatta magát Sora.

Eközben Leon is csak gondolkodott.

~ Amikor megcsókoltam, nem tiltakozott, sőt még viszonozta is. Tehát nem közömbös irántam. Hm… Ez esetben még van esélyem. Megszerezlek, Angyal. Az enyém leszel, és soha többé nem engedlek el! ~

 Hát igen, a Halálisten itt elvesztette a csatát, Leon győzött. Álarca véglegesen lehullott róla. Reménytelenül beleszeretett angyalába. Már nem akart tovább harcolni a szíve ellen. Újra szeretni akart, és azt akarta, hogy szeressék.

Így hát készen állva arra a bizonyos vallomásra, elindult megkeresni Sorát.

Először a tengerpartra ment, majd mivel ott nem találta a lányt, a diákszálló felé vette az irányt.

Kopogás.

Sora kisírt szemekkel feküdt az ágyon, majd amikor felfogta, hogy kopogtattak és ő milyen állapotban van, egy gyors „pillanat”-tal várakozásra késztette látogatóját. Berohant a fürdőbe, lemosta az arcát, próbálta eltűntetni szeme alól a pírt, majd mikor viszonylag szalonképes volt, ajtót nyitott.

Amikor meglátta, ki kopogott az imént, először csak meglepetten állt az ajtóban, majd riadt tekintete egyre inkább dühtől lángolóvá változott. Már épp készült becsapni az ajtót, amikor Leon kezével kitámasztva azt, megakadályozta.

- Sora, muszáj beszélnünk. Kérlek…

- Rendben. Amilyen makacs vagy, addig úgy sem tágítasz innen. Gyere be.

Miután Leon belépett a szobába, Sora megkínálta egy teával, de a férfi inkább a lényegre tért.

- Teát?

- Nem köszönöm. Inkább el is kezdeném. Szóval azért jöttem most, mert meg szeretném kérdezni, hogy most mit gondolsz rólam.

- Hogy… mi?! Ezt most komolyan gondolod? – kérdezett vissza hüledezve Sora.

- A lehető legkomolyabban.

- Rendben. Hogy mit is gondolok rólad? Azt hogy egy öntelt bunkó hólyag vagy. Nem érzel semmit irántam, csak játszadozol velem. Pedig ha érdekel, én igen is kedveltelek. De úgy látszik, neked csak erre voltam jó. Hogy egy olcsó játékszernek használj…

Leon teljesen megrökönyödve hallgatta Sora szavait, majd a lány szájára tette ujját, ezzel elcsitítva.

- Jaj, Sora! Ki mondta, hogy én csak játszadozom veled?

Amikor Sora felfogta a hallottakat, csak állt, alig jutott szóhoz.

- Akkor… - de mondatát nem tudta befejezni, mert Leon már a karjaiban is tartotta. Szorosan ölelte szerelmét.

- Jól érted. Szeretlek, angyalkám.

Sora mostmár sírt. Ő is szorosan ölelte Leont, miközben csak úgy potyogtak a könnyei.

Leon leültette a lányt az ágyra, ő maga pedig melléült és próbálta megnyugtatni a zokogó sztárt. Ez sikerült is neki, ugyanis Sora pár perc múlva abbahagyta a sírást, és megkönnyebbülten mondta ki azt a bizonyos mondatot, amire a férfi már oly régen várt:

- Én is szeretlek, Leon.

Az este további része beszélgetésekkel, ölelésekkel és csókokkal telt. Végül egymás karjaiban aludtak el, várva, hogy mit hoz majd a holnap.