Micsoda? Ez meg mit jelenthet? A koreográfia adott, senki nem akar engem eltéríteni, akkor meg miről beszélünk? De Sally szemén láttam, hogy nagyon is komolyan gondolja, amit mondott, és ha nem is ebben a pillanatban, de meg fogom érteni, hogy mire értette.

Layla lement a színpadról - helyezkedési idő. Jaj Istenem! Mibe keveredtem?

- Sora! Gyere! – Yurinak kellett megfognia a kezem, és beállítania a helyemre. Még szerencse, hogy teljesen sötét a színpad, így senki sem láthatta ezt a kis jelentet. Jaj nekem! Egyszerűen kimondhatatlanul izgultam. Nem láttam, de hallottam, amint Yuri leült a székére.

Tudtam, hogy néz ki a színpad. Amíg Layla beszélt, kész kis bárt alakítottak ki, néhány asztallal és székkel. A színpad tőlem távolabb eső felén ül Yuri, és van mellette egy asztal. A dal klipjéből vett Sally néhány ötletet, mind a berendezéshez, mind a koreográfiához. Szerinte ott tökéletesen van ábrázolva, a mondanivaló, de elég gyatrán vitték véghez az előadását. Nem tudom, miért mondta ezt, mert szerintem csodálatos. Annyira könnyednek és erőltetésmentesnek látszanak a mozdulatok.

Remegtek a térdeim, és fogalmam sem volt, hogyan fogom véghez vinni ezt. Olyan jól ment már a tánc, és most hírtelen egyetlen lépésre sem emlékszem.

A közönség nem láthatott engem, de én láttam őket. Az egész társulat itt volt, és azt kell mondjam, ez egy csöppet sem segített lámpalázamon. Megláttam Mayt elégedetten vigyorogva, és akkor fellobbant benne egy bizonyos láng a sok közül. Bizonyítás… újra meghódítás… győzelem… mind elszántságom tüzéből csaptak fel, és rántottak engem is a pokol mélyére. Nem… ez az érzés csak álca, csak a képzelet, ez még nem a pokol, oda Yuri fog lerántani, pillanatokon belül.

És akkor felcsendült a zene. A nyugalmat, a megszokást, és szenvedélyt hozta magával. Ezekkel a csodáival azóta ruházott fel, mióta Andy megtanította, hogy miként is kell megérezni a megmagyarázhatatlant. Nem féltem többé, magabiztosan felemeltem a fejem, és hagytam, hogy átjárják testem a csodás ritmusok.

Mindjárt indulnom kell. Alig várom, hogy elindulhassak, és bizonyíthassak! Tudom, hogy sikerülni fog! Piros és fehér fények cikáztak a színpadon, a menny és a pokol keveredését szimbolizálva, amíg én vártam a megfelelő pillanatra.

Megváltozott a ritmus, és indultam. Egy csöpp feljebbvalóság az arckifejezésben, hiszen angyal vagyok, ez pedig itt a pokol. Csípőre tettem egyik kezem, és úgy lépkedem Yuri felé, aki a megfelelő pillanatban tárta szét lábait annyira, hogy én a zene ritmusának segítségével rálépjek a székre, és onnan az asztalra. Persze csak vigyázva, nehogy kárt tegyek a tűsarkúmmal a férfiak legféltettebb kincsében – ahogy azt Sally egyik próbán frappánsan megfogalmazta.

Yuri egy fekete öltönyt viselt, sötétvörös inggel, fekete nyakkendővel, és egy fekete kalapot is kapott. Ő már tökéletes alvilági szerelésben van, míg én az asztalon teszem a lábaimat finoman egymás mellé egy hófehér ruhában, ami igyekszik takarni az alatta rejtőző démont. „Nem arra kíváncsiak, hogy mennyire táncolsz jól. Azt majd ők megtanítják neked. Az értelmezés a fontos” – ezen az elven elindulva született meg a nem túl bonyolult koreográfia.

Forgás erre-arra, nem túl gyorsan. Egyre jobban beleéltem magam a ritmusba, és észre se vettem mikor, de már elkezdődött az ének. Csak úgy természetes volt, hogy már megy, és nem vártam rá görcsösen. Ilyenek is voltak a mozdulataim: szabadok, nem volt bennem félelem vagy izgalom; olyasmit kellett megmutatnom, ami számomra már teljesen normális volt, míg másoknak újdonság.

Yuri közben ritmusra húzta össze lábait, és mozgatta felsőtestét. Fantasztikusan mutatnak ezek az elemek, pedig semmi nehézség nincs bennük.

„To know that woman

Is out to kill*…” – Yuri felemelte mutató ujját, majd a megfelelő pillanatban rám is mutatott vele, míg én hátat fordítva a közönségnek emeltem magasra kezeimet. Mikor visszafordultam, céltudatosan, egyenesen Leon szemébe néztem. Ez most az én színpadom, nem félek tőle!

Nem maradt időm bámészkodásra, mert a zene már az igencsak hadarós résznél tartott, ami alatt Yuri szépen feláll a székről, és az asztal elé sétált, míg én térdre ereszkedtem. Vállrázással dőltünk előre hátra, teljes beleéléssel, a zene extázisában. Fejemmel is kísértem a mozdulatot. Minden hírtelen volt, izomból, erőből, majd lassult egy kicsit az egész, ahogy a ritmusban is csökkent a sebesség.

Átkaroltam az ördög vállát, és hagytam, hogy leemeljen az asztalról, hogy az egekből a föld alá, az ölében vigyen le. És én megadtam magam neki. Jobb lábamat átemeltem kettőnk között, és így két combomnál fogva tartott, míg én hátrahajoltam, egyik lábamat, nyújtva, másikat behajlítva, tartva.

Hamar letett, még a refrén előtt. Megmarkoltam zakója két felét, és úgy emeltem spárgába a lábam egy pillanatra, fejemet hátravetve közben.

A szemkontaktus tökéletes volt: tüzes, szenvedélyes, a külvilágról tudomást sem vevő.

Hirtelen dőltem hátra, és rántottam vissza a felsőtestem egyenesbe. Refrén következett. Egyszerű elemekből felépített páros tánc, még mindig a fehér ruhámban. Itt bűvölt el végleg az ördög. Hátatfordítottam neki, és hozzásimultam, ő pedig karom alatt átnyúlva fogta meg a ruha két felét, a patentos résznél.

Újra a lüktető ritmus: „She got your number, How does it feel?” – ebben a ritmusban kapcsolódtak ki a patentok, és került le rólam a ruha, és innen már nem volt más hátra, csak át kellett adnom magam az ördögnek. Táncoltam vele, úgy, mint tegnap előtt este Andyvel. Már nem láttam, csak éreztem. Eltelt, a képzelet határait meghaladó sebességgel. Éppen elkezdtem élvezni, de már az utolsó résznél jártunk, ahol már csak zene volt. Kiléptünk a széksorok elé, le a színpadról. Volt egy kiáltás még, amire nekem fel kellett húznom egyik lábam a térdemig, és hátravetnem a fejem. Aztán gyorsan vissza, és már csak pár lépés.

Sally levágta egy kicsit a szám végét, hogy ne legyen elhalkulás, mert az, szerinte nem elég jó befejezés.

Így a vége egy villámgyors összeölelkezés volt, ahol az angyal és az ördög egyé válnak. Remegve hajtottam a fejem Yuri vállára. Saját pihegésemtől alig hallottam a közönség reakcióját. Párom kicsit eltolt magától, és mosolyogva intett fejével a nézőtér felé.

Hihetetlen volt, mindenki örjöngött, de én egy valakire voltam kíváncsi. Leon nem tapsolt, csupán jelzett valamit kezével, és a többiek kezdtek lassan elhalkulni. Meglepettségtől földbe gyökerező lábbakkal álltam, és már túl későn vettem észre, hogy Yuri sincs mellettem. Teljes csönd ült a teremre, mikor Leon felemelkedett helyéről, már csak May hisztizett, de nagyon távolinak tűnt a hangja, ugyanis rámtört a keserű felismerés, hogy miért is intett Leon az előbb.