|
Tűz és víz
Aini 2007.08.26. 22:28
A meglepetés öntudatlan mámorától szétváló ajkakkal, és elkerekedett, hitetlenkedő szemmel meredtem Sallyre. Nem tudtam, vagy inkább saját magamnak is be kell valljam, hogy nem mertem elhinni, hogy ez a jó elmélet.
Azt vártam, még a reménytelenség vészesen rámtelepedő leple alatt is abban reménykedtem, hogy majd a Tündér megcáfolja, amit mondok, és így az ügy, valami másik befejezéssel ér véget, boldogan.
De nem tette meg. Elnézően figyelte döbbenetemet, de tekintetével egyetértett, és finoman bólintott párat.
Lesütöttem a szemem, és elkezdtem kémlelni a padlón egy foltot, ami sosem tűnt volna fel, ha most nem kerülök ebbe a helyzetbe. Nagyon-nagyon erősen ott motoszkált bennem a gyanú, hogy mégsem ez a megfelelő elmélet. Hitetlenkedve, még mindig tágra nyílt szemekkel csóváltam meg a fejem, és nagyon halkan, csupán számomra hallható módon suttogtam magam elé: - Nem... - teljesen elhaló volt a hangom. Képtelennek bizonyult számomra felfogni, a gondolat értelmét.
Újra felemeltem a fejem, és Sally smaragd színben ragyogó szemeibe néztem. Immár teljesen normális erejű, de kételkedéstől torzult hangon beszéltem:
-Biztos vagy benne, hogy ezt így kell értelmezni? - féltem egy kicsit, hogy ha kimondom ezeket, azt úgy értelmezi, hogy kétségbe vonom a munkáját és hozzáértését. A Tündér azonban nem tűnt dühösnek, vagy elutasítónak.
- Szeretnéd tudni, hogy miként lehet még értelmezni? - kérdezte kedvesen, de mosolya árulkodott egy bizonyos tudásról, amiből én hiányt szenvedtem. Meglepett ez a kérdés. Bármire is számítottam az nem ez volt.
- Igen. - válaszomat suta bólintással tetéztem.
- Gyere velem! - hívott, még mindig mosolyogva. Felállt helyéről, és elindult kifelé a teremből. Rövid várakozás után, én is felpattantam, és futottam pár lépést, hogy beérjem.
Nem szóltunk egy szót sem, út közben. Eleinte nem értettem hova megyünk, de mikor már a sokadik emeleten jártunk kezdtem kapiskálni.
A pici fekete ajtót látva meg már egészen bizonyos voltam úti célunkban. A gyakorló termeknek elég szövevényes a kupolaszerkezete ahhoz, hogy a kíváncsiskodók rövid időre belátást nyerjenek a lent folyó munkába.
A terem akusztikáját kihívó ritmusok döngették. Sally már az egyik tartóoszlopnak támaszkodva álldogált, és tekintett lefelé. Elnéztem én is a lent kihívóan mozgó alakot. Mozdulatai nem voltak finomak, inkább rángatta a testét. Vonzalom helyett taszító érzést keltett bennem, de ki tudja egy férfi szemnek mit jelentene. Valószínűleg többet, mint nekem. Elmélázva bámultam Mayt, és hirtelen arra figyeltem fel, hogy egyedül maradtam. Sally már nem volt sehol.
Rémülten kaptam hátra a fejem, és láttam, hogy a becsukódik a kis ajtó. Odasiettem, felrántottam, és kiléptem rajta. A Tündér ott állt, vászon nadrágja zsebébe csúsztatott kézzel, és finom mosollyal nézte, ahogy újra becsukom az ajtót.
Kérdő tekintettel fordultam felé.
- Íme az értelmezés egy másik módja. - vonta meg a vállát, és intett fejével az ajtó felé. Én még a látvány és a felismerés hatása alól próbáltam kilábalni. - Most pontosan kilenc óra lesz pár perc múlva. Ebédig találd meg Yurit, aztán ki ne hagyd az étkezést, mert nem nézem jó szemmel az éhezést. Délután fél háromkor kezdünk a teremben. - már a lépcső tetejéről visszatekintve rám, mondta az utolsó instrukciókat. Azt hittem el is megy, és magamra hagy kétségbeesetten kavargó gondolataimmal, de újra felém nézett.
- Gondolj a foltra a padlón! Normális hétköznapi esetben észrevetted volna? - kérdését kacsintással kísérte, majd megindult lefelé.
Hihetetlen igazán álmélkodva dőltem neki a falnak. May zenéje kihallatszott a teremből. Ez egy átlagos „tüzes” koreográfia lesz. Sally ismeri Leont, azt mondta, hogy hasonló módon tette próbára annak idején is táncosait. Mekkora bolond vagy Sora, hogy egy pillanatig is kételkedtél a szavában! - magamat szidtam, a hirtelen jött felismerés hatására.
Nem gondolkoztam tovább, csak futásnak eredtem. Meg kell találnom Yurit! Először a színpadoknál jártam, aztán a szállásokon, még a tengerpartra is lefutottam, de Yurit sehol sem találtam. Már egy órát vesztettem az időmből, de van még fennmaradó kettő.
Sajnos a kellemetlenebbik utat kellett választanom, amit szerettem volna elkerülni: a kérdezősködést. Kezdjük a főnök irodájában...
Nagy levegőt vettem, sóhajtottam egyet, majd kopogtattam az ajtón. Hegyeztem a fülem, de nem érkezett válasz, újra megpróbáltam. Még mindig semmi. Úgy döntöttem hát, hogy itt feladom és indultam tovább.
Még egy órát töltöttem reménytelen futkározással. Már mindenkit végigkérdeztem, és kezdtem komolyan elfáradni. Szinte csak vonszoltam magam, és egyre csak a földet néztem, nehogy elessek valamiben, minthogy már egyre inkább csak húztam a lábaimat.
Elesni nem is estem el semmiben, de nekimentem valaminek. Kicsit visszatántorodva igyekeztem rájönni, hogy mi volt az. Hamar észrevettem, hogy magasabb nálam, így felpillantottam. Egyenesen egy hidegen villanó, furcsálló tekintetet öltött, felhő szürke szempárba.
Most először nem tudott megrémíteni, mert gondolatban teljesen máshol jártam.
- Szia! Nem láttad Yurit? - már egy órája minden embertől ezt kérdezem, aki szembe jön velem. A név hallatán Leon szeme haragosan megvillant. Most összerázkódtam egy kicsit tőle, de nem bántam, hogy megkérdeztem.
Nem kaptam választ, csupán egy kézmozdulatot, mely háta mögé terelte pillantásomat. Kalos és Yuri beszélgettek a folyosó végén. Örömmámorom teljesen feledtette velem az előttem álló Halálistent, és a tőle való félelmemet. Futva indultam a társalgó partnerek irányába.
Kalos éppen elfordult és indulni készült, aminek szívből örültem.
- Yuri! Jaj, de örülök, hogy megtaláltalak! - támadtam le a meglepett artistát. - Már órák óta kereslek. - vallottam be végül. Ezen szavak hatására mintha egy kacér mosoly futott volna át arcán, de nem foglalkoztam vele. Fontosabb dolgom volt ettől.
- Valóban? Akkor hát halljam! Mi ilyen fontos? - zsebre tette kezeit, és lazán nekidőlt a falnak.
- Sallyvel megfejtettük a tűz értelmét! - újságoltam lelkesen, és kaptam is erre egy elismerő bólintást. - Csak hogy én nem vagyok elég a tánchoz. Partnerre van szükségem, és nem is akármilyenre. - rövid hatásszünetem közben fürkésztem a rám szegeződő tengerkék szempárt. - Az ördöggel kell táncolnom. - ügyeltem a hangsúlyra, és tudtam, hogy nem hiába. Láttam a szemében, hogy megértette, mire céloztam.
Léptek hangja zavarta meg beszélgetésünket. Mindketten a sarkon beforduló Leont kémleltük, és kísértük végig pillantásunkkal az útját, egészen addig, míg látótávolságon kívülre nem került. Újra Yuri felé fordultam, és kérdőn, kérlelő szemekkel meredtem rá.
- Mikor kezdünk? - el sem mertem hinni, hogy ez a válasz. Akkora feszültség szabadult fel bennem, hogy muszáj volt a nyakába ugranom. Még meg is forgatott a levegőben, majd letett.
- Fél háromkor. - mondtam végül.
- Rendben - egyezett bele.
- Az ma délutáni órán, meg holnap egész nap ezt a cipőt viseld, de lábujjhegyen táncolj, hogy ne legyen majd annyira szokatlan a magas sarkú. - adta az instrukciókat Sally.
Ezzel el is kezdődött a munka, mely hosszú, fárasztó táncórákkal zsúfolt napokat jelentett. A koreográfia alakult, és én egyre jobban élveztem, de a Tündér nem volt elégedett.
A kilencedik napon este, miután Yuri elment oda is sietett hozzám.
- Mennyire vagy fáradt Sora? - ezen a kérdésen meglepődtem.
- Nem annyira, mint az első napokban. - feleltem végül. Valóban, eleinte sokkal jobba lefárasztottak a próbák.
- Szeretnélek elvinni valahova. Kibírod még a mai estét? - nézett rám aggódva. Inkább a kijelentés kötötte le a fantáziámat, mint a kérdés. Nagyon kíváncsi voltam, és szívesen mentem volna bárhová, ahová mondja.
- Természetesen! Csak előbb átöltözök. - már indultam volna, de megfogta a karoma.
- Nem szükséges. Így pont jó lesz.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
