A jeges őrület, melyet szeméből lövellt rám, csaknem megfagyasztotta vérem. Alig mertem hinni a szememnek a hirtelen jött visszaváltozást látva. Fájdalom, keserűség, és kétségbeesettség gyűlt most lelkemben.

Nem jutottam sokáig az irodából való távozás után. A sarkot követően, elnehezülten, tudatlanul estem neki a folyosó falának, azon imádkozva, hogy a társaság a másik irányba forduljon, vagy jó sokáig maradjon még a dolgozószobában.

A reggeli zuhany a közelébe sem érhet annak a hidegségnek és ridegségnek, melyet Leon egyetlen perc töredéke alatt rámzúdított.

Testem állította önmagát csatatérre, amint jégcsapba fagyott szívem, és tüzesen izzó fejem mást akart. Menthetetlenül fellobbant elmémben a vágy tüze, hogy ismét bizonyítva, újra elnyerjem Leon kegyeit. Ugyanakkor szívem már fele ennyire sem volt biztos abban, hogy még egy ilyen méretű megpróbáltatást ki fog bírni. Lassabban vert, mint bármikor ez előtt, és ezt csak és kizárólag a rajta telepedő jégrétegnek tudtam be.

Futni! Ez volt az első gondolatom, mikor meghallottam a szoba ajtajának nyílását. A problémákat elűzni ezen egyetlen módon lehet, a téveszmével szemben, hogy jól át kell gondolni és tisztázni magamban a dolgokat. Ez nem is állt többet szándékomban. Lábaim visszanyerték erejüket, és magam sem tudom hogyan, de gyors futásnak eredtem. Végig az épületen, át a különböző színpadokon, ki a kapun, el a tengerparton, majd egy nagy hurkot leírva vissza. Fülemben süvített a szél, mardosva dobhártyámat, torkom kiszáradt, és légcsövemből izzón tépő üreg keletkezett. Mind ez eltörpült azon jó érzés kíséretében, hogy a futás által, ahogy utcákat, tereket, parkokat hagytam magam mögött, úgy ráztam le gondjaimat, érzéseimet, és szívemre nehezedő jégcsapokat is. Csak sokára fognak utolérni, és ez a tudat némileg megnyugtat.

A szállásom előtti lépcsőre telepedve, szaporán zihálva már egyre kevesebbet gondoltam a Halálistenre.

Néztem orromon lustán végigfolyó, majd széttárt lábaim között a földre csöppenő izzadtság cseppeket. Könyökömet térdemre fektetve, fejemet kezemre hajtva próbáltam nyugtatni tomboló szervezetem. Testi megnyugvásomat agyi feldúltság követte. Elmémben szépen lassan kezdtek tudatosulni Kalos és Leon szavai. Az új előadás, a tánc, és az önálló koreográfia. Ez utóbbi foglalkoztatott a legtöbbet. A tűz… milyen értelmet lehet adni ennek? Hogyan lehet életet lehelni a gondolatba, hogy annak megvalósítása által juttassuk kifejezésre? Miféle mozdulatok lehetnek egyenrangúan érzékiek a tűz játékával? Az értelmezés az, amit nézni fognak… de hogyan kéne ezt megfelelő módon értelmezni? Vagy inkább a rengetegféle kigondolás közül melyik alkalmazhatnám, hogy helyes utakra térjek?

Bármilyen segítséget alkalmazhatunk… de vajon ki lenne az, ismeretségi körömön belül, aki rá tud világítani Leon gondolatmenetének értelmére?

- Tudtam én, hogy valami nincs rendben veled, Sora! – a váratlan megszólítás és kijelentés egyvelegére hirtelen kaptam fel fejem, még ha néhány másodperces gondolkodás után a hang alapján felismerhettem volna gazdáját.

Yuri állt előttem, magas testalkatával árnyékot vetve rám. Ennek ellenére hunyorogva néztem égkék szemeibe, és véltem felfedezni az aggódás fényét, megfűszerezve a felháborodás szikrájával.

- Te – tessék? – dadogtam, de kezdtem belátni, hogy hiába indítanék bármilyen eljárást kijelentése megcáfolása végett, úgy is kudarcot vallanék. Nincs az a szó, ami elég erős lenne kinézetem, és lelki állapotom tagadására.

Ilyen mód, csupán leszegeztem fejem, és valami nagyon érdekeset szerettem volna felfedezni tornacsukám orrán.   

- Miért hagyod, hogy az a tuskó így kiszívja belőled az életkedvet Sora? – jól tudom kire célzott a tuskó alatt. Vannak dolgok, amik nem változnak semmilyen irányba, de lehet, hogy jobb is így.

Válaszolni azonban nem volt erőm, de igazából ötletem sem. Már nem akartam tagadni semmit, de mondanivalóm sem volt igazából. Yuri látta ezt, így inkább azt választotta, hogy letelepszik mellém.

- Nézd, én nem kérdezem, hogy mi a valódi problémád, de feltételezem, a listán szerepel az a bizonyos tánc is, amit tíz nap múlva kell bemutatnotok. – nézett újfent rám, felhúzott szemöldökkel, és tűnődő, kíváncsinak mondható tekintettel.

- Igen. – adtam meg, egy bólintás kíséretében a teljesen egyértelmű választ.

- Tudod már mihez kezdesz? – dőlt hátra, valamivel lazábban, de még mindig az én tekintetemet fürkészte. Egyértelmű kérdésre, egyértelmű válsz:

- Nem.

- Pedig lehet, hogy el kéne gondolkodnod rajta Sora, ugyanis May már a gyakorlóteremben van, és a zenék közül válogat. – hálás voltam a megdöbbentő információért. Egy pillanatra azonban feltámadt benne a félelem, hogy már is elvesztettem a csatát. Fogalmam sincs hogyan kezdjem ezt az egészet. Én nem koreográfus vagyok, csak egy artista.

Immár összeszorított lábaimra hajtottam fejem, és mélyet sóhajtottam. Yuri tudta ennek értelmét, ezért valami nyugtató jellegű, lelkesítő szónoklatra számítottam, de ehelyett teljesen megdöbbentő módon folytatta monológját:

- Én ismerek valakit, aki segíthet neked, és beszélhetek vele, hogy jöjjön ide, hogyha szeretnéd. – örömöm tüzének lángjait újra eloltani látszottak a jeges rémület olvadó cseppjei. Mi van ha ezzel „túlfeszítem a húrt”? Ha ezt már tényleg nem kéne? Kétségeimnek hangot is adtam:

- Nem is tudom Yuri. Engedélyezve van ez egyáltalán? – egy kósza pillanatig azt hittem elneveti magát, de aztán újra komolyság lett úrrá arcizmain.

- Valóban ennyire nem tudtál figyelni Leon szavaira? Azt mondta nem érdekli milyen segítséget használtok, csak az, hogy mennyre játszotok nyílt lapokkal. – nekem is kezdtek beugrani ezek a szavak, ami némiképp enyhülést hozott feldúlt lelkemre. Hiszen lehet, hogy még is van megoldás! Ha le tudom győzni Mayt, ha újra bizonyítok, talán Leon meglágyítása is sikerülhet megint. Szememben megcsillant az elszántság csillaga, mely valójában a tehetetlenség jegyében született.

- Megtennéd? – fordultam valamivel életvidámabban Yuri felé. Mosolyában valami „mondtam én” érzést véltem felfedezni, de válaszában nem ezt hagyta megnyilvánulni.

- Zuhanyozz le Sora, és pihenj egy kicsit, az majd segít megnyugodnod. Én addig telefonálok, és nem sokára jövök újra a fejleményekkel. Rendben? – állt fel mellőlem, és nyújtotta a kezét irányomba. Elfogadtam a segítséget, majd valami mosoly-utánzatot erőltetve arcomra bólintottam.

Yuri zsebre tette kezeit, sarkon fordult, és nyugodt, lassú léptekkel elsétált. Én is hasonlóképpen tettem, a szobám felé véve az irányt.

Másodszorra is megfürödtem, és hajat mostam. Éppen egy pillanatban dőltem rá ágyamra, és hallottam kopogtatást az ajtómon.

Tudtam, hogy Yuri az, így nem láttam szükségét a föltápászkodásnak. Ő már úgy is teljesen tisztában van jelenlegi állapotommal.

- Gyere! – kiabáltam ki, hiszen az ajtó nyitva volt.

Nem kellett csalódnom… Yuri lépett be a szobámba.

- Jó hírem van Sora. Már ma este megismerkedhetsz a tánctanárral. – szóval egy tánctanárról van szó. Legalább ilyen téren biztos eredményre számíthatok.

Izgatottan ültem föl:

- Köszönöm Yuri! Nagyon rendes tőled.

- Ugyan, semmiség. – és már a nyitott ajtóban álldogált. – Este nyolcra gyere a főépület bejáratához. Ne feledd: nem célunk a bujkálás Leon és Kalos elöl. – azzal kilépett az ajtón és becsukta maga mögött.

Este nyolcig eljátszadoztam a tűz és a tánc közös harmóniájának gondolatán. Érdekes lehet ennek megfejteni valódi értelmét.

A megadott időpontban a megadott helyen várakoztam. Óramű pontosságra vallott, a két alak sziluettje, amit már távolról megpillantottam. Mikor közelebb értek, már láttam, hogy a Yuri mellett sétáló alak egy nőé. Magas, vékony, szépen izmos teste bizonyította, tánccal való elkötelezettségét egész életére visszanyúlóan. Fekete, térd alá érő ruhája amilyen egyszerű volt, annyira nőies, és kifejező. Fekete haját, hosszú fonatban viselte. Smaragd zöld szemeinek nem csak színe de formája is emlékeztetett egy macska szemeire. Mosolyogva állt meg előttem. Arca őszinte kedvességet árasztott, egy pillanatig sem tűnt negédesnek.

- Örülök, hogy megismerhetlek Sora, már sokat hallottam rólad. Én Sally Key vagyok.