Már rögtön az első kopogtatásra felébredtem, de kellett pár másodperc, hogy ráeszméljek: az ajtóm előtt egy férfi áll. Erre nem nehéz rájönni a kopogtatás hangerejéből, és határozottságából.

Kalapáló szívem, egyik pillanatról a másikra magasba szökött pulzusom, és fülemben zúgó vérem ellenére, nagyon-nagyon lassan emeltem meg szemhéjam. Megdörzsöltem szemeimet, hogy az elhomályosult világ helyett, tiszta képet kapjak, a reggeli napfényben fürdő, szobámról.

A következő kopogtatásnál, lélegzetem szaporázódásával, és gyomrom dió méretűre zsugorodásával vált súlyosabbá a helyzet. De mégis, fel kellett kaparnom magam a padlóról, és kérdéssel felelni a kopogtatónak:

- Ki az? – amúgy is remegő hangom a kérdés végére teljesen megbicsaklott. A válasz szinte azonnal megérkezett, nekem még óráknak tűnt a gyötrő tudatlanságban eltöltött másodperces időszak.

- Yuri Killian. Bejöhetek? – a szívemről lezúduló kő nyomában érkezett megkönnyebbüléstől, hatalmas sóhaj szakadt ki ajkaimon. Már-már görcsösen összehúzott izmaimat ellazítva, ültömből visszadőltem az ágyra. Miután néhány mélyre szívott levegővel sikerült némileg megnyugtatnom szívemet, és lassítanom tomboló vérkeringésemet, higgadtabb, lágyabb hangon szóltam ki ismét:

- Persze! Nyitva van. – hallottam a lenyomott kilincs, keservesen elnyúló, nyikorgásban megnyilvánuló, fájó nyögését. Egy artista finom, kiegyensúlyozott lépteinek tompa puffanásai után, a zár visszakattant helyére.

Csupán ekkor kaptam észbe: Yuri Killian. Mit keres itt? Hiszen úgy volt, hogy huzamosabb időre elutazik, Laylaval együtt. A felismerés villámcsapása, újra összehúzódásra késztette izmaimat, és nem elégedtem meg csupán azzal, hogy felüljek. Szinte ugrásnak nevezhető mozdulattal, álló helyzetbe pattantam.

Vendégem finom vágású arcát meglepettség torzította egy fél pillanatra, de reflexe, és észjárása, a mai napon, százszor nagyobb fordulaton pörgött, mint az enyém. Először szédítő mosolyával kábított, majd aggodalmat kezdtek tükrözni tenger-kék szemei.

- Jól vagy Sora? Egy kicsit sápadtnak látszol. – jól indul a napom… de nem maradt időm erről elmélkedni, mert ki kellett találnom valamit nagyon sürgősen, hogy ezt a témát ne firtassa.

- Persze, teljesen jól vagyok! – itt gondosan ügyeltem a magabiztos mosolygásra, és a hangomba csempészett vidámságra, majd időt sem hagyva arra, hogy reagáljon, mondtam tovább a magamét – De te hogy-hogy itt vagy? Nem úgy volt, hogy elutaztok pár hónapra? – szép lassan, ahogy az egy nőhöz illik, visszaereszkedtem az ágyra, nyugalmat, finomságot erőltetve mozdulataimba, és ülő helyzetből szegeztem Yurira érdeklődő tekintetem.

- De igen, úgy volt. Viszont Kalos tegnap este telefonált, hogy sürgős, halaszthatatlan ügy miatt jöjjünk vissza. Így éjjel gépre szálltunk, és ma reggel már itt is vagyunk. Őszintén szólva most is ő küldött ide, hogy szóljak: fél óra múlva, az irodájában lesz egy kis megbeszélés. – ha eddig nem voltam eléggé fejbevágva, akkor most már csak ez hiányzott a teljes ütődöttséghez. Éreztem, ahogy szemeim egyre jobban elkerekednek, és még ajkaim is szétváltak, mondhatni „tátva maradt a szám”.

- Megbeszélés? – csináltam hülyét magamból véglegesen, mai agykapacitásom elárulásával, mikor visszakérdeztem.

- Úgy van. – már háttal állt nekem, és a válla fölött vetette vissza a választ. – Ott találkozunk. – tette még hozzá, az ajtóból, majd kilépett a szobámból. Magamra maradtam, elmémben egymás után cikázó, jogosabbnál jogosabb, megválaszolatlan kérdéseimmel.

Nem maradhattam azonban örökké ott, az ágyam szélén mozdulatlanul. Elbotorkáltam a fürdőszobáig, és már előre rettegve a látványtól, belenéztem tükrömbe. Egy szörnyen sápadt, boldogtalan, kócos, valamikor Angyalnak nevezett teremtmény nézett vissza rám. Nem engedhettem, hogy ezt lássák a többiek. Fél órám volt, hogy valamiképpen igyekezzek hasonlóságot elérni régi önmagamhoz képest.

Ledobáltam ruháimat, és beléptem a zuhany alá. Könyörtelenül, meggondolás nélkül, csavartam el teljesen a hideg csapot. Felszisszentem, ahogy bőrömbe jegesen belemartak, az apró tűhegyesnek tetsző vízcseppek. Libabőr borította, minden egyes porcikámat, de nem bántam. Nekitámaszkodtam két kezemmel a falnak, és néztem, amint arcom mellé omló hajamon végigömlik a víz.

Mikor már felöltözve álltam, és éppen egy villámgyors hajszárítást eszközöltem, teljesen frissnek éreztem magam. Tudtam én, hogy ez a hideg fürdő jót fog tenni.

Mire letelt a fél óra, és kiléptem a szobámból, hogy a főnök irodáját vegyem célba, hajam régi pompájában tündökölt, és még arcomat is megfogta valamicske pír.

Azonban, ahogy közeledtem az iroda felé, úgy fogott el egyre jobban a félelem. Vagy inkább izgalom? Esetleg idegesség? Netán mindhárom? Nehéz megmondani, hiszen ezek az érzések olyanok, mint a hármas ikrek. Rendkívül kis különbség van közöttük, mégis felismerésükben döntő szerepet játszhat, de tapasztalatlan szem előtt, ezek a különbségek összemosódnak.

Az iroda elé érkezve, már egész testemben remegtem, de ugyanakkor felébredt bennem az, hogy minél hamarabb túl akarok esni ezen.

Kettőt szerettem volna kopogni, ahogy azt illik, de remegő kezem irányíthatatlanságából kifolyólag háromra sikeredett. Bebocsátást nem várva, már nyomtam is le a kilincset, hiszen úgy is tudom, hogy várnak rám.

Mikor benéztem a helységbe, megvallom kis meglepettséggel töltött el, a jelenlévők száma. Nem azért, mert túl sokan voltak, hanem éppen mert túl kevesen. Csupán Yuri, Layla, May, Leon és Kalos voltak jelen.

Elkaptam Leon pillantását, de nem tudtam állni. Azonmód a földre szegeztem tekintetem, és ezáltal vakon sétáltam közelebb a társasághoz.

- Akkor azt hiszem, kezdhetjük is. – csapta össze két tenyerét a főnök. – Tudom, hogy szabadságot ígértem nektek, és ezért előre is elnézéseteket kérem, azonban egy nagyszabású, teljesen új műsorszámra, már most el kéne kezdeni a készülődést. – a reakciókból ítélve mindenki tudott erről, kivéve Mayt, és engem. Mi pedig nem mulasztottunk el összenézni, majd csodálattal társult érdeklődéssel ismét Kalos felé fordulni. – Ez az előadás más lesz, mint a többi. Lényegébe véve azért, mert egy tánccal indul, és egy tánccal fejeződik be. Középen a trapézos jelenet. Nagyvonalakban a történetet Mia készítette el, de Leon fogja koreografálni a többi részét. – csodálkozásra, meghökkenésre, vagy szimplán egy szemöldökfelvonásra is alig maradt időm, Kalos olyan gyorsan közölte a különböző reakciót megkívánó eseményeket. – Ennek megbeszélésére hívtalak össze benneteket, és nem is húznám tovább az időt, mert nektek kettőtöknek – nézett először rám, aztán Mayre – a végén még a kíváncsiságotoktól is nagyobbra nő a fantáziátok, ami lássuk be a ti esetetekben elég súlyos dolog. – egyszerre nyitottuk ellenkezésre a szánkat, de Kalos csendre intett minket. – A táncjelenetek miatt, a Sora-Leon párost átmenetileg meg kell kérdőjeleznünk, és bevonni még egy lányt, hiszen ilyen téren nem látunk tisztán képességeitek felöl. – ma már sokadszorra, de talán most csodálkoztam a legjobban. Csodálatom felháborodással vegyült, de valahol megértettem a szándékot. Kalostól Leon vette át a szót, kihasználva a néhány másodperces hatásszünetet:

- A legegyszerűbb módszerrel fogunk meggyőződni afelől, hogy melyikőtök a tehetségesebb: egy tánccal. Tíz napot kaptok, hogy felkészüljetek. Egyetlen kitétel van: a tűz. – „A skorpió újabb akadályt gördít a nyilas elé…” – Engem nem érdekel, hogy milyen segítséggel dolgoztok, csupán az, hogy mennyire játszotok nyílt lapokkal. – „… újfent kifeszített íján azonban vigyáznia kell, ha túlfeszíti a húrt, az végleg elpattanhat.” – Az értelmezés módjából fogjuk eldönteni – ezen a ponton, Layla felé biccentett – hogy ki lehet a partnerem az előadásban. – még szerencse, hogy nem kellett megszólalnom, hiszen a rám telepedett mély döbbenet, levegőhöz jutni is alig engedett, nem hogy még beszéljek is. Leon arca, ellentmondást nem tűrő szigorról tanúskodott. Látszott mennyire komolyan gondolja, amit mondott.

- Laylaék is szerepelnek a műsorban, de ott nincs semmiféle kérdőjel, amin gondolom nem csodálkoztok. Köszönöm a részvételt! Elmehettek! – tette fel az i-re a pontot Kalos.