Suttogó csillogás

7. fejezet – Fogadj magadhoz, Mindenható óceán…

 - Tetszik a kivitelezés, Kalos! – nézett rám Kenneth úr.

Éppen az irodájában üldögéltünk a belvárosban. Az öregnek, mi tagadás jól ment a sora. A hatalmas irodaház fenyegetően magasodott a főtér felé, szemben a városháza épületével. Ablakain táncoltak a délelőtti nap viháncoló sugarai, majd visszaverődve az üvegről millió szikrát hányt a városra.

Sarah ott ült mellettem Kenneth úr irodájában és ő is ugyanolyan feszülten várta a választ. S mikor végre elhangzott a beleegyező mondtat felugrott, mint egy kisiskolás és az öreg nyakába ugrott. Szó mi szó, Kenneth nagyon meglepődött a gesztuson de végül elmosolyodott. Az szigorú öreg arcról lefoszlott a komolyság megtévesztő máza és végre láttatni engedte a valódi énjét…

 - Nos, akkor ideje megkötni a szerződést! – csapta össze a kezét Kenneth, majd behívta a titkárnőjét. Mikor a papírok az asztalra került ismét megszólalt – Kalos, már csak az aláírásodra lesz szükség és elindulhat a játék…

És valóban így volt… Három héttel a szerződés megkötése után, a következő találkozón már a kész háromdimenziós terveket szemléltük. Elállt a lélegzetem… A hely, ahol otthont teremthetek Sarah hangjának maga volt a csoda… Minden pontosan olyan volt, mint elképzeltem! Az utolsó négyzetcentiméterig megegyezett azzal az álmaimban létező épülettel. Az LCD monitorra kivetített varázslatot, végre valamelyest valóságos formában is megtekinthettem… A felülről vett képeken egy ezerszirmú fehér-sárga-kék virág terpeszkedett szét a kijelzőn, majd a különböző oldalnézetek kápráztattak el, végül szemből szemlélhettem azt a helyet, melybe mindenemet belefektettem abban a pillanatban…

 - Látom tetszik! – törte meg a csendet Kenneth úr.

A tetszés nem volt megfelelő szó, inkább a döbbenet, hogy mindez ilyen formában megvalósítható…

 - Akkor a következő, hogy eldöntsük, hová is építsük fel a színházat! – folytatta az öreg milliomos.

 - Nekem már van egy elképzelésem, persze, csak ha önnek is tetszik… - szólaltam meg enyhe félelemmel a szívemben.

 - Hallgatlak, Kalos! Ne rejtsd véka alá a véleményed! – állt fel az öreg és mellénk kacsázott – Ez a vállalkozás már nem fullad kudarcba! Egy ilyen színházat felépíteni ennek a városnak… Ne bolondozz! Mi hárman leszünk azok az emberek, akik végre életet visznek Cape Mary álmos világába!

 - Nem régen ötlött fel bennem, hogy fokozhatnánk a színház hatását, azzal, ha a tengerre épülne fel! – mondtam végre határozottan.

 - A tengerre? – kiáltott fel egyszerre Kenneth úr és Sarah.

 - Egy mólóra! Széles bejárati úttal és egy kör alakú kiszélesedő terasszal a színháznak!

 - Elég merész! – vallotta meg Kenneth – De kivitelezhető, sőt így belegondolva… Nagyon is jó ötlet!

Alig egy hónappal később gépek lepték el a tengerpartot és végre megkezdődött az építkezés. Az előzetes számítások szerint egy évre volt szükség, ahhoz, hogy felépüljön a színház…

Aztán észre sem vettük, hogy telnek a hónapok, csak arra lettünk figyelmesek, hogy az utolsó villanyoszlopok, lámpahuzalok és pálmafacsemeték is a helyükre kerültek. Egyik alkonyatkor ott álltunk ketten Sarahval a még lezárt bekötőút elején és csak néztünk az alig ötszáz méterre elterülő csodapalotát…

 - Ezen imádkoztam egy éven keresztül, minden este és reggel! Hogy sikerüljön, s hogy az óceán is befogadjon minket! Hát sikerült… - mondtam letaglózottan és mintegy megkönnyebbülten is.

 - Én biztos voltam, hogy sikerülni fog! – fogta meg a kezem Sarah.

A gesztusa nagyon meglepett… Az elmúlt időben szinte el is felejtettem az érzéseimet, napjaim munkával teltek és se időm, se energiám nem volt arra, hogy a múltat a jelenbe képzeljem. Lassan kifújta a szél az emlékeimből azokat a pillanatokat melyek akkoriban fogva tartották szívemet. Érzelmeim heve nem csökkent Sarah iránt, csak éppen nem volt rá lehetőség, hogy gondoljak rájuk. Most azonban minden újra éledt. Szívem nagyot dobbant, vérem száguldozni kezdett, tenyerem izzadni kezdett. Ránéztem legtitkosabb vágyaim és éréseim fogva tartójára és legbelül valami hatalmas kő indult meg lefelé egy képzeletbeli lejtőn. Alig bírtam magam visszafogni mikor szemében megláttam azt a különös fényt, melyet ismeretségünk kezdete óta nem tudtam megmagyarázni magamban. Csak néztem, mint egy megbabonázott sóbálvány, és vártam. A színházat, a tengert és minket is rózsaszínessárgába vont a lenyugvó nap túlvilági fénye. Sarah gesztenyebarna szemei szinte égtek magas homloka alatt és búzaszínű hajtincsei keretében. Aztán arca lassan közeledett az enyémhez, szívem ismét gyorsabban vert és úgy csak néztem ki a fejemből, mint egy kiskamasz, aki első csókja előtt áll…

Végül a csalódottság áradt szét a testemen, mivel Sarah ajka csak az arcomat illette. Nos, hogy akkor mit is éreztem, azt nem lehetett szavakba önteni. Csalódottság és megkönnyebbülés száguldozott össze-vissza ereimben és gondolataimban. Egyrészt azt, hittem, hogy Sarah egykori régi mondata már a temetésre készülő múlt egyik apró hibája, melyet az idő kijavított, másrészt örültem, hogy nem történt semmi, mert féltem volna a jövőtől… Akárhogy is nézzük Sarah még csak tizenhét én meg alig húsz éves voltam akkor… Kölykök voltunk, tapasztalatlanok… A szerelem és az érzelmek terén meg pláne…

Másnap pontban délben volt az átadó ünnepség. Akkorra már hónapok óta az egész városban plakátok hirdették az új artista társulat alakulását. Többen is jelezték nálam, hogy szeretnének belépni. Sokan voltak egész fiatalok, de már befutott előadók is kértek jelentkezési lapot a válogatásra. Ez igazán meglepett, hisz nem számítottam ekkora érdeklődésre. Persze, a társulat, melyet alapítani készültem, nem puszta cirkusznak indult. Olyan előadásokat akartam adni az embereknek, melyek eget-rengetőek és szívdobogtatóak.

Az ünnepélyen ebből kifolyólag elég sokat voltunk. S mikor a dombon álló templom órája elütötte a tizenkettőt a vörös szalag szétvágásra került, ezzel egy időben három üveg pezsgősüveg tört millió darabra az új Álom Átrium kapuja előtt, tartalma pedig megpecsételte a kezdetet.

Azon a tavaszi napon, a verőfényben, a kellemes tengeri szélben, az óceán óvó-fenyegető moraja közepette megszületett a Kaleido Színház… A színház mely otthona lett a te lehengerlő és angyali hangodnak Sarah… Mely azóta oly sok vággyal teli embert fogadott magához, ahol annyi álom vált valóra, vagy foszlott millió apró cafatra…

Igen, ez lett a Kaleido Színpad, a csodák birodalma… ez lett a kezdet, mellyel ez a suttogva csillogó élet kezdetét vette…