10. fejezet

Sora állt még egy ideig döbbenten majd megszólalt.

- Mégis hogy találhatsz ki ilyen hülyeségeket?- nézett teljes döbbenettel Leonra.

- Nem állt szándékomban ilyeneket kitalálni.- vetette oda a férfi.

- Nem tehetek róla, hogy féltékeny vagy a semmire!

- Hogy én féltékeny? Nem tudom most is ki vállalta el azért a szerepet, hogy ne kelljen mást megcsókolnom!- kelt ki magából a férfi is.

- De beképzelt valaki! Majd pont te miattad, mi? Már ne is haragudj de inkább kiugrok a 10.-ről!- kiabálta most már Sora. Közben egyre több tanúja lett ennek a kínos „beszélgetésnek”, ezért Leon gondolta, hogy jobb ha befejezi.

- Rendben, te mondtad! May, gyere ide!- fordult a kínai lány felé.

- Mi? Hogy én?- értetlenkedett a lány.

- Most meg mit akarsz tőle?- furcsálta a dolgot Sora.

- Majd meglátod! És akkor te is be fogod vallani, hogy ki féltékeny és ki nem!- majd elkapta a felé közeledő May karját magához húzta, majd megcsókolta. Sora elképedve nézte őket, majd mikor Leon végre hajlandó volt megszakítani a csókot, Sora reakcióit figyelte.

- Úgy látom, valaki alig lát a féltékenységtől.- mondta gúnyos mosollyal az arcán.

A lány egy ideig megszólalni se bírt, főleg azok nem, akik eddig csak távolról figyelték az eseményeket. May pedig egyenesen a Mennyországban képzelte magát.

- Most te tényleg azt hiszed, hogy féltékeny vagyok?

- Nem hiszem, hanem tudom.- mondta még mindig azzal az öntelt mosollyal az arcán, amit Sora imádott kivéve, ha rá irányult.

- Sajnálom, de nem érek rá a hülyeségeidre.- vont vállat a lány, majd idegesen otthagyta az elképedt társaságot. Chris utána szaladt, hogy tisztázni tudja a dolgot. Ken majd felrobbant a dühtől, de jobbnak látta, most nem felidegesíteni még jobban a lányt, még egy féltékenységi jelenettel. Végül mikor Christopher beérte a lányt, mert az olyan gyorsan trappolt, amilyen gyorsan csak tudott, szembe fordította magával és átölelte. Sora el akarta magától lökni, de nem tudta, mert az túl szorosan tartotta.

- Sora! Sajnálom, hogy miattam vesztetek össze.- mondta bocsánatkérően.

- Ugyan nem a te hibád, az hogy megbolondult. De kérlek most engedj el, mert le szeretnék pihenni.

- De igen, az én hibám. – folytatta kitartóan, és még mindig nem volt hajlandó elengedni.- Tényleg nem csak kitalálta, amit az előbb mondott neked.

- Tessék?- mondta Sora ledöbbenve és még mindig magát próbált kiszabadítani, a gyengéd, de erős kezek fogságából.

- Amikor te még nem keltél fel, bementem hozzád, hogy megnézzem, hogy érzed magad, de te még aludtál. Én pedig nem bírtam elviselni, hogy nem érinthetlek meg, olyan gyönyörű vagy. És nem tudtam magam visszafogni, ezért megcsókoltalak.- egy kis időre abbahagyta mondandóját, mert érezte, hogy a lány abbahagyja a ficánkolást, majd folytatta.- Valószínű, hogy azt láthatta, de hidd el nekem, hogy nem akartam rosszat neked! Sora én szeretlek!- majd engedett a szorításon, hogy a lányt szembe fordíthassa magával és már készült megcsókolni a lányt, amikor az kihasználta a helyzetet, úgy, hogy a fiút ellökte magától és sírva futni kezdett a tengerpart felé.